Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-08 / 5. szám

SOMOGYI NtPLAP KEDD. 1952 JANUÁR 8. paasaaiHMagimiíifflwta^yjtusaMMsaaaaia«Mam A Somogyi Néplap kultúr est je a Megyei Levelező Konferencia résztvevőinek tiszteletére Zsúfolt nézőtér előtt zajlott le va­sárnap este a Magyar Sajtó Somogy »egyei Levelezői Konferenciája résztvevőinek tiszteletére rendezett »ősorós est. Bognár Ilona etvlárs, a Somogyi Néplap felelős szerkesztőjének rö­vid bevezető szavai után megkezdő­dött a műsor, amelyben Kaposvár legjobb kultúrcseportjai vettek részt. Az egyes műsorszámokat » Sza­bad Nép, Somogyi Néplap. Terme­lőszövetkezet, Magyar Rendőr, Nép- 1» ad ser eg és a Szabad Ifjúság leg­jobb levelezőinek ajánlotta a szer­kesztőség. Igv kívánta kifejezésre juttatni köszönetét azoknak az ön­tudatos munkás- és parasztlevele­zőknek, akik megértették, hosy « sajtónak írt leveleikkel az egész dolgozó nép ügyét segítik elő, ami­kor beszámolnak községük, mun­kahelyük eredményeiről, hibáiról. A műsort a honvédség kultúrcso- portjának „Repülő induló“-ja nví tóttá meg. Ezután Pető Erzsébet: „Sztálin szava“ című versét Csi- petics Géza szakasavezető baj,társ szavalta. A verset Be ele József elv- társnak, a mgybereki állami gaz­daság dolgozójának, a Szabad Nép és a Somogyi Néplap levelezőjénél: ajánlóit a a szerkesztőség. Maid * Kisipari Termelőszövetkezet ének­karának műsora következett. Az előadott két mozgalmi dallal megér­demelt sikert arattak. Nyakas elv- társ igényes kórusvezetése komolv Ígéretet jelent Kaposvár énekkar­jainak fejlődésében. Az énekkar számait Búzás András, lakácsai szta­hanovista útépítő munkásnak, a So­mogyi Néplap levelezőjének és Gujzer Ferenc vasutasnak, a; Szo­cialista Vasúiért levelezőjének küld­te a szerkesztőség. A következő számban a MÁV Fiúnevelő Intézet úttörőzenekarának tapsolt sokat a közönség. A fegyelmezett kis mű­vészek műsorát a Néplap legfiata­labb levelezőinek, fíózsa.fi Ilonká­nak és Óvári Marikának, a. fonyódi általános iskola tanulóinak küldte a szerkesztőség. A Kornejcsuk szovjet író regé­nyéiből dramatizált jelenetet a hon­védség színjátszói adták elő. Kár, hogy a jelenet nem volt kellően kidolgozva, hiányos volt a szereptu­dás. A periső műsorban ismét a „kis művészek“ következtek. A MÁV Fiúnevelő Intézet úttörőinek népi tánccsoportja mutatói! be ukrán táncot. Árva Kálmán, Pap Emil honvédek és Molnár Imre honvéd- hadnagy bajtársiknak, a Néphad­sereg levelezőinek ajánlott szirtes, eleven tánc megérdemelt sikert aratott. A következő számot Rosenberg Lászlóné nagvbaljomi levelezőnek küldte a szerkesztőség. A honvéd­ség színjátszóinak zene- és ének- csoportja Kacsób: János vitézéből adott részleteket. Az élvezetes műsorszám után magyar népi táncos9k perdültek frissen a színpadra. Különböző -táj­egységek táncai egv csokorba gyűjt­ve forgott, kavargóit a nézők, élőit lelőadta ci Közg. Leánygimnázium iánccsopartja. A táncok hibátlan kidolgozottsága, a táncosok egybe' forroüsága szűnni nem akaró tap­sot váltott ki a közönségből. Ezt a műsort Máikó István rendőrőrme.v ter és Vasas László r©nidiőrtizedes bajtársaknak, a Miagyar Rendőr le­velezőinek küldte a szerkesztőség. A műsor további részét a hon­védség lendületes kultúresoportia szolgáltatta. Egymást követték a ki­tűnő számok- A zenek®!» és ének- csoport régi orosz népdala, majd Sándor Sándor tizedes fajtárs ma­gyar katonatánoa következett. Sán­dor bajtárs tánca megelevenítette szeműnk előtt a katona vidám, de­rűs életét. Ezután a „Magyar repülő“ című verset nagy átéltséggel szavalta Fe­hér Erzsébet. Végül az est záirószáma, a ha­talmas sikert aratott „Szovjet piló­ták tánca“ következett. A báróim táncos bajtárs és a zenekar ezzel a műsorszámmal nyújtotta a legki- válóbib&t ezen az esten. A tánc vir luskodó, „ki, ha én nem“ mozdu­latai nagy derültséget váltottak ki a. közönségből. Majd a vir luskodó tánc átiment játékos,-vidám tánccá; a táncosok ügyessége, mozgékony­sága nagy sikert biztosított a lelkes honlv édta ü vészeknek. A jó műsorössa&álliítás és a ki­tűnő előadás kellemes szórakozást nyújtott Kaposvár dolgozóinak. Az estet Hollósi Sarolta, a Somo- Néplap munkatársa konferálta. gvi J^ÖNYVESPOLC I I j i n : cÁ {'old és az endier „2 milliárd 200 millió ember él a földön. Közülük legalább 1 mil­liárd 500 millió megközelíthetőieg sem lakik jól mindennap." Ezzel a keserű megállapítással indul Il­jin: ,,A föld és az ember” című írása. E megállz'píiás nyomán szükség- k érmen felötlik az emberben a kér­dés; miért él Ínségben az emberi­ség többsége? Az imperializmus szolgálatába aljasult „tudósok” így válaszolnak erre: „azérí, mert s°k az ember“. Julian Huxley angol biológus egy londoni élelmezési értekezle­ten az. javasolta, csökkentsék az egyes országok népességét. Az amerikai William Vógt „A meg­mentő út" című könyvében szem- rchányát tesz az orvosoknak, amiére meghosszabítiák az embe­rek életét és ezzel „nyomor idéz­nek elő" a földön. Frank Pearson és Floyd Harper amerikai egyeíe- mi tanárok szerint „meg kell rit­kítani a föld lakóinak számát", szerintük a Föld csupán 900 millió ember eltartására képes. Ugyanakkor Amerikában töme­gével semmisítik meg sz élelmi­szer,, csakhogy fenntarthassák a magas árakat- Az Egyesült AIls­Irőasztal?, széklet, és iratszekrényekéi bérelnénk Ajánlatokat az alábbi címre kérjük; Sotfiogymegyei Torményiorgalmi Yáüaíat Kaposvár, Május 1. u. 1. Hivatalos idő; d. e. tél 8-tól d. u. 4-ig I mokban katasztrófának számít a ! jó termés. Iljin a példák nagyszerű soroza­tával bizonyt.ja be: nem az em­beriség szaporodott el túlságosra a Földön, a kapitalizmus az. amely megfosztja a Föld lakosságának túlnyomó többségét az emberséges életviszonyoktól „A Földközi Tenger szintje 30 centiméterrel alacsonyabb, mint az Atlanti Óceáné és 50 centimé­terrel alacsonyabb a Fekete Ten­gerénél. A Gibraltári-szorost és a Dardanellákat gáttal elzárva, rá leheine kényszeríteni a tenger vi­zét, hogy 'energiát Szolgáltasson. Egyedül a gibraltári vízierőmű te­lep annyi energiát adna, bogy szi­vattyútelepek segítségével öntöz­ni lehetne a Szahara egyharma- dát." — Ez csak egyetlen példa a seregnyi nagyszerű lehetőség kö­zűi, amelyet Iljin fölvet munkájá­ban, arra, hogy hogyan lehetne megváltoztál ni a Föld arculatát, hogyan lehetne jobbá tenni az em beriség életé . Iljin írásából a természet átala­kításában gyakorlatot szerzett szovjet ember taPa3ztalatai, po­litikai éleslátása, mély embersze­re tele szól hozzánk. A mindvégig igen érdekes és ta­nulságos munka a Békebízo íságok J Kiskönyvtára sorozatban je’ént ! meg. Időjárás ! Várha+ó időjárás kedd estig: ; Fe'hőátvonulás. néhány helyen, in- ! kább északon és keleten kisebb I havazás, vagy havsseső lehet, i Többfelé köd. mérsékelt szél. A I hőmérséklet kissé emelkedik. Sm. Mar a ott i A BOTNAK KÉT VÉGE VAN A „Humanité“ jelenti, hogy Tito az amerikai kormánytól újévre többezer rendőri gumibotot kapott. Tito lapja, a ,,Bonba“ azt írjei, hóm az amerikai gumibot felhasználása ,,újabb lépést jelent a demokrácia megerősítésének, az állampolgári személyes szabadság biztosításinak 16 í R E É — A Híradó és Dokumentum Filmgyárban rövidesen elkészül a „Céllövészet" című sportíiim és egy, a Gazda-mozgalom elterjedé­sével foglalkozó kísfilm. Film ké­szül az „cél készítéséről és „4 óra 50 perc" címen film készül az ózdi kohászok munkájáról is. — A kisipari termelőszövetke­zetek vezetői részére a KISZÖV 10 hetes ügyvezetői iskolát indí­tott. A szövetkezetek vezetői a szervezést, az adminisztrációt, szőve keze ti vezetést tanulnak a tanfolyamon. — Országszerte megindult a „Miénk az iskola" mozgalom, melynek keretében a tanulók szo­cialista megőrzésre veszik áf osz­tályukat és felszerelésüket.-— A ' negyedévi tanulmányi eredmények értékelése és a to­vábbi közoktatásügyi feladaok megbeszélésére megyei Igazgatói értekezlet lesz Kaposvárott január 12-én. Az értekezlet napirendjén emellett a Szovjetunióban járt pedagógus küldöttség tapasztala­tairól szóló beszámoló is szerepel. A LENGYEL Állami Maszowsze Népi Táncegyüttes január IP én ér­kezik Budapestre vendégszerepelni. A művészegyüttes száz személyből áll, ebből hatvan fiú és negyven leány. Ezenkívül harmincöttagú a zenekaruk. A művészegyüttesnek, amefg jelenleg a lengyel népi tánc­művészet leghivatotíwbb tolmá- csolója — zenei vezetője: Tenteusz. Sygeitynski, koreográfusa: Eugé\- nius Paplinszky. A. DISZ Megyei Bizottság ágit.-prop. osztályának közleménye Felhívjuk a megyében lévő DISZ-szervezetek figyelmét, hogy a politikai körök miu án megtár­gyal, ák a Magyar Dolgozók Párt­ja dolgozó népünk vezelő 'ereje, Az MDP a DISZ szervezője és vezetője, Az ifjúsági szövetség jel­lege és célkitűzése, a DISZ szer­vezeti alapelvei és felépítése, Mi­re kötelez a DISZ-tagság című tan­anyagokat és Rákosi elvtársnak a Pár; Központi Vezetősége novem­ber 30 i ülésén mondóit beszédét, két hétig ismétlést tartsanak. Az ismétlés során a DISZ kér­désesek megtárgyalásánál dolgoz­zák fel a DISZ Központi Vezető­sége negyedik teljes ülésén hozott határozatot {megjelent a Szabad Ifjúság december 31-i számának 6. oldalán) és Dénes István elvtárs­nak a Központi Vezetőség ülésén elmondott beszédét (megjelent a Szabad Ifjúság december 31-í va­sárnapi számában). A propagandisták és a politikai körök hallgatói az eddig tanult anyag átismétlése mellett figyel­mesen tanulmányozzák át a DISZ Központi Vezetőségének december 29-í határozatát. A szemei Mziktmra Vörös Csillag: jan. 9-ig: Nagy tűz- fény. Szabad Ifjúság: jan. 7 3-ig: Tit­kos küldetés. Csurgó: 9—10-ig: Halió Moszkva. N gyatád: 9—ÍO-ig: Erdei törtíé­nc,í. Siófok: 7—8-ig Semmelweis az anyák megmeaíője. Tab; 9—10-ig: Orosz kérdés. APRÓHIRDETÉS Kőműves, ács, tetőfedő és épü­let-; «italotokat, «kiknek iparenge­délyük van, vagy megszűnésük 3 hónapnál nem hosszabb keletű, szövetkezeti tagnak felveszünk. Kisebb mérefű állványos villany­fúrót, présgépet fémlemezhez és nikkelező felszerelést gyermekko­csi gyártáshoz megvételre kere­sünk. Kendert napi áron vásáro­lunk, vagy kégz kötélárukért be­cseréljük. Lakberendező és Lakás­javító KTSZ, Berzsenyi-u. 6. Figyelem! Üzemi konyhák, álla­mi gazdaságok és tömegékezdék! Kaposvár és környéke Földműves­szövetkezetnél kapható a minden­kori napi áron házilag savanyított káposzta, uborka és paprika min­den mennyiségben. Megrendelhe­tő 884-es telefonon és a piaci standunkon. Tábori tűzhely, fáradrolaj-tisztí- ró és kútmélyszivattyú hosszú csövekkel eladók. Polgárnál, Ku­útján.“ Hogy fenntartsa a zsarnokságot Jugoszláviában, miit leigazolt, Tito gazdája — Washington Küldött Belgrádba több vagon Gumit, de n-fim ám olyat, Mit ő rágcsál naphosszat, S mit Európának elad? De nem ám! Töbfoezer gumiíbot, Amit Tito újévre kapott. S a Belgrádiba jóit küldeménnyel, Mint hibbant, félnófás hadonász. Szokott fasiszta hangnemében A ..Borba“ Szennylap egy danász: „Hej, Truman bot, hála néked, Jó, hogy kieszeltek téged. Alkokat szór a nép miránk Mert rabság a sora, (jsak te vagy demokráciánk Pillére, oszlopa. A paktumot, az atlantit Közvéleményünkbe Hirdetmény A MAVAUT Autóbuszközleke­dési Vállalat autóbuszkaiauznőkef keres felvételre. Felvételi feltéte­lek; legalább 155 cm. te*tmagas- ság. egészséges szervezet, 18—35 közötti életkor, fegyelmezett ma­gatartás, legalább 6 általános (ele­mi) iskolai végzettség, munka­könyv, vagy annak hiányát igazo ló hatósági igazolás (az utóbbi esetben a kiállításról a MÁVAUT gondoskodik). Havi jövedelem teljesítmény szerint 6—800 forint. A kalauzokat a MÁVAUT díjmentesen látja el egyenruhával. A MÁVAUT Igazgatóságához intézett 2 darab önéletrajzzal fel­szerel kézírássá] megírt felvéteti folyamodvány, a helyi MÁVAUT főnökségénél január 10-ig kell be nyújtani. Részletes felvilágosítási a MAVAUT helyi főnöksége nyújt­Budapest, 1952 január 2. MÁVAUT Autóbuszközlekedésí Vállalat, Morálisan és ezószerint E bottal verjük be. Verést kap apa és fia. — Lám, jogegyenlőség. Az USA, * Jugoszlávia Közt már nincs különbség.” így rikoiíoz a fasiszta Kap pan rekedt hangja, D« érzi. hogy közeledik A számadás napja. Tito érzi vesztét De bármint forgatja, Uralmán nem menthet A Wall Street gumibotja Áruló rendezerét Gumibottal védi, Am a botról tudjuk: Két vége van néki! Ä burgonyái téli iáról áss*. Ha a hőmérséklet a fagyponté süllyed, a gazdaságokban meg kell kezdeni a burgonya téli prizmázását. Az átválogatott gu- mókat száraz területen észak déli irányban kell felhalmozni úgy, hogy a prizma alapszéles­sége 120—Í30 centiméternél magassága pedig 60—70 centi­méternél ne legyen nagyobb. A prizmát legalább 25—30 cm. vastag ezalmatakaróval kell be­fedni. A fagy növekedésével er­re a szalmaréiegre földet kell hányni. Erősebb fagyok esetén újabb szalmaréteggel kell befed­ni a prizmát, ezt azonban az idő felmelegedése esetén el kell tá” voíRani. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNÁR ILONA Felelői kiadó; GABRI MIHALT Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-U, 6., I, *», Uj-Somogy nyomda, Kaposvár, Laánka Sándor-u. S. sz. Nyomdáért felel: László Tibor, Pálca, vagy bisaiam az öntudatban ... ? éha mi pedagógusok úgy érezzük, hogy némelyik tanítványunk­kal szemben minden pedagógiai tudományunk, fogásunk, szi­gorúságunk csődöt mond. Mert van nah ilyen gyerekek. Ezek azok a gyerekek, akiket mindenki szid, büntet, tnevük mindig a rendetlenek között szerepel, sötét teldnteiűek. egyszóval: vadőrök. A régi rendszer tanítója miit tett az ilyen tanulóval? Elővette <j pálcát és alaposan el­verte- Talán pillanatnyilag használt is a verés, de a gyerek még vadabb lett. komor tekintetében bosszú villogott. S tanítója még csodálkozott, hogy hiába vesződik a gyerekekkel, mégis hazadnak, vadak és bizal­matlanok. Nem tanulnak, nem érdekli őket semmi. Pedig ezen nem kell csodálkozni. Nem szabad elfelejteni, hogy n gyermekben is van öntudat, ö is ember­Mit tegyünk hát a gyerekekkel, hisz a verés nfim hasznúi, inkább ront! • Egy kis történetben szeretném elmondani, hogyun lehet tossz ta­nulóból, fegyelmezetlen gyerekből az osztály példaképét nevelni? A kislány a hatodik osztály tanulója volt. Az órák alatt mindig játszott, feladata soha rvSm volt meg. Utálta az iskolái és a tanvT lást. A szidásé figyelembe sem vet te, kiült az arcára a gondolat: „szidhattok, nem érdekelEgyik nap tanítás után bent tartottam az osztályban, s mikor már mindenki elment, azt mondtam neki­„Fiam, tudom, te komoly eirtper vagy, szeretnék veled komolyan beszélni- Tessék, ülj le ide mellém“. A gyermek hizalnwiktnul nézeti rám, először megszokott vad tekintetével, mintha mondta volna: >,Mc gint szidni akarnak?“ Amikor azonban hellyel kínáltam, mint egy fel­nőtt vendéget szokás, csodálkozva rámnézett. .. Leült. Én folytattam: — „Nézd, nekem nagy problémám van! Látod, hogy ez- az osztály milyen rendetlen, nem tanulnak, nincs kész a leckétek, nem tudom, hogyan volna a leghelyesebb segíteni esen a helyzeten? Szeretraélr.. ha ebben nekem segítségemre len nil.“ A gyerek szeme egyre csodálko zabbá vált. őt, akit örökösen szid­nak, öt kéri meg a tanító néni arm, hogy munkájában segítsen? Láttam rajta, hogy nem érti és még mindig bizalmatlan. Tovább beszéltem hozzá. — ,,Holnaptól kezdve, ha elfogadod, téged bízlak meg, hogy az osztály fegyelem- és rendiclefőse legyél“. A gyerek lehajtotta a fejé", és nem szólt semmit. — „Téged kérlek meg erre, ni ért úgy érzem, hogy te becsületes„ komoly segítőtársam leszel. Bízom benned■“ Az utolsó szavam hatóit! Rám nézett. Már tudtam: a csatát meg­nyertem! — „Elvállalod?“ ■— kérdeztem. Harcrakész felnőtt ember szeme nézett rám, amikor felelt: „el­vállalom“. Az osztály hetek alatt megváltozott, 6 volt a példa, soha nem kellett mondani neki —„de aztán jól viselkedj ám!“ — Tudta jól, hogy ezt a közösség megköveteli tőle. Hogyan fegyelmezze ő a többit, amikor magát nem fegyelmezi. Az osztály először csak nézeti, de a rossz tanulón esett változás felkor­bácsolta őket. Egyiket a szégyen, másikat a hiúság vitte, hajtotta előre. Nekem szerep alig jutott. Csak néha egy-egy meghatott dicsérő szó■ Az igazi átalakító munkát egy gyermek végezte, akit <* bizalom ts iaz okos szeretet, szinte felnőtt, öntudatos emberré nevelt át. A pálca hatását és erejét, legyőzte teliét egyetlen mondat: „Fiam ember vagy, bízom benned“. BODOLA1 GYULÁNÉ nevelő, Zamárdi

Next

/
Oldalképek
Tartalom