Somogyi Néplap, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-07 / 260. szám
SOMOGYI NÉPLAP SZERDA, 1951 NO MEMBER 7. ezévi iker vüket december 15-ig befejezik. A Barcsi Fűrészüzem dcjl- gozói, akik vállalták, bogy 1951. évi tervüket november 7-re teljesítik. s december 31-ig a termelési értéket 2,100.000 forinttal fogják növelni. Az üzemek felajánlásai mellett megyénk falvaiban is széleskörű versenymozgalom alakult ki a hazafias kötelesség tel jesítése, túl teljesítésié területén. Ráksi község táviratban közölte Rákosi elvtárssal, melyben fogadalmat tettek, hogy november 7-re kukorica beadási tervüket 200 százalékra teljesítik, s a burgonyát 150 százalékra. Vállalásukat teljesítették, mert november 1-én már kukoricában 227 százalékra, 'burgonyából több mint 130 százalékra álltak. Vagy Lad község, amely vállalta, hogy november 7-re a burgonya, .begyűjtési tervét 150 százalékra teljesíti, s november 1-én már 153 százalékra teljesítették. Ez csak néhány kiragadott példa, mely mutat ja, hogy üzemi munkásaink, öntudatos dolgozó parasztjaink egyre inkább megértik, hogy hűségüket a Nagy Október eszméihez úgy bizonyítják be, hogy követik a Párt útmutatását s termelési terveiket túltejesdik. Még nagy .munka van előttünk. Üzemeinkben az évi terv határidő előtti teljesítése, falun a begyűjtési, különösen a kukorica és a burgonya begyűjtési terv teljesítése. Az őszi betakarítási és vetési munkák, s a mélyszántás, elvégzése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján fogadjuk meg, hogy minden erőnkkel rajta leszünk, azon fogunk dolgozni, hogy magunk, családunk, gyermekeink boldog jövője, a béke megvédéséért ezekét a munkákat határidő előrtt el is végezzük. így járuljunk hqzzá hazáitk felvirágoztatásához, a szocialista Magyarország megterem léséhez. Így bizonyítsuk be> hogy méltó követői vagyunk a Nagy Októberi Szocialista Forardalomv új világot formáló eszméinek. PÁRT ÉS PÁRT É Pl T ÉS ________« Á pártoktatás beindításának tapasztalatai Somogy megyében VEZET ŐSÉGVÁLASZTÁSOK HÍREI A fonói gépállomás dolgozói is megtartották az új vezetőségválasz- tó taggyűlésüket. Ezen a taggyűlés en az évi beszámoló nem volt elég alapos, nem tartalmazott elég konkrétumot, csak vázlat szerűen foglalkozott a gépállomás munkájának eredményeivel és hiányosságaivalPohl István elvtárs a-felszólalásában arra hívta fel az új vezetőség figyelmét, hogy a jövőben sokkal nagyobb gondot fordítsanak a dolgozókkal való foglalkozásra, a traktorosok nevelésére, 'mint az elmúlt időben fordítottak. Egyben olyan felajánlást tett, hogy őszi kampány tervét 150 százalékra, dekád tervét pedig 200 százalékra fogja teljesíteni. Ugyanakkor Pohl elvtárs hangsúlyozta, hogy ö gépállomás pártszervezete ne hangagalja el a vállalások ellenőrzését, számolják fel végleg azt a közömbösséget, hogy senki ne törődjék azzal, hogy a dolgozók valóban teljesítik-e a vállalásukat. Értékeljék ki a vállaló’- sok eredményeit és tudatosítsák ezt a traktorosokkal. Történt más felajánlás is ezen a vezetőségválasztó taggyűlésen. A gépállomás DISZ titkára felajánló jta, hogy napi tervét ISO százalékra teljesíti, nyersanyag fogyasztását pedig 10 százalékkal fogja csökkenteni. Ezeknek az elvtársaknak felajánlásai azt bizonyítják, hogy megértették az új vezetőségválasztások jelentőségeit, ezért a maguk vészéről még több és jobb termelés sei akarják segíteni a szocializmus építését. Az újjonnan megválasztott vezetőcég szívlelje meg a tagság jó javaslatait és az elkövetkezendő időben is támaszkodjék minden munkájában a párttagság véleményére. * Megyénk területén november 2-án, pénteken indult be a községi pártokratás. Nagy-jelentősége van a pártépíjés munkájában az oktatás eszmei, politikai színvonala emelésének, mert feladatainkat csak végzet' káderekkel tudjuk megoldani. Ezért tehát pártszervezeteink, járási bizottsága nk, Megyei Pártbizottságunk gondoskodjanak a pártoktatás helyes és jó irányi ásáról. Pártunk II. kongresszusa hatalmas feladatot tűzött ki a Párt, a magyar munkásosztály, egész dolgozó népünk elé. Hogy a feladatokat sikerrel meg tudjuk oldani, meg kell javítani pártpropagandánkat. Pártbizottságaink pártszervezeteink elé az új oktatási év előkészítése minden évben fokozottabb követelményeket állítA Politikai Bizottság 1951 május 17-i határozata leszögezi, hogy „párttagságunk marxista leninista képzését jobban a pártmunka előterébe kell állítani, — Továbbá kimondja, hogy — a kommunisták neveléséért, ideológiai fejlődéséért elsősorban a Párt alapszervezetei a felelősek.“ Az oktatási évad megindulásának első tapasztalatai azt mutatják, hogy egyes Pártbizottságaink komoly munkái végeztek, iiogy az oktatást sikeresen beindítsák A marcali járásban a beindulás előtt aktívák segítettek a falusi alapszervezeteknek, hogy az iskolák meginduljanak. így a marcali kórház politikai iskoláján 21 hallgató helyett 24 jelent meg. a bö- hönyeí „Szabadság" termelőszövet, kezet politikai iskolájára 22 elvtárs volt jelölve, ezzel szemben 31 elvtárs jelenj meg, vagy Nemesví- den 25 hallgató volt jelölve a politikai iskolára és 30 elvtárs jelent meg. Ez igazolja azt, ha a járási bizottság segítséget nyújt az alap- szervezet vezetőségének egy-egy munka megoldásában, akkor az alapszervezetek jobban eredményesebben tudják megoldani a rájuk váró feladatokat, A pártoktatás munkájának továbbvitelére nagyobb gonddal kell felkészülni a járási bizottságainknak és alapszervezeteinknek, hogy a megindulásnál meglévő hiányosságokat ki tudják javítani. Nagyobb gondot keil bogy fordítsanak Pártbizottságaink a szervezet! előkészítésre hogy ne történjen meg olyan, mint a Siófoki Ásványolaj Vállalatnál, hogy a propagandista nem jelent meg a politikai iskola levezetésére, vagy a pusztaszemes! pártszervezetnél a párttitkár, Bognár elvtársnő egyáltalán nem törődött a politikai iskola előkészítésével, mondva azt. hogy ő szórakozni akar, nem pedig a politikai iskola hallgatóival beszélgetni. Ezek az elvtársk nem látják az oktatási munka jelentőségét és nem harcolnak a Politikai Bizottság határozatának megoldásáért. A Barcsi Fűrészüzemben a középfokú politikai iskolára 25 elv- társ volt jelölve és ezekből mindössze tizenhármán jelentek meg, amely abb^l adódott, hogy a párt. vezetőség nem értesítette ki időben a hallgatókat, de abból is, hogy a vezetőség nem vonta be az iskolára a fiatalokat és a nőket. Ugyanez volt a helyzet az alapfokú politikai iskolán is a politikai alapísmeretek tanulóköreinél. Súlyosabb hiba az volt, hogy az alapfokú polif kai iskolát és az alapis- jmoretek tanulóköreit, mivel kevesen jelen.ek meg, egybevonták. A I pártszervezet vezetősége gondos- | kodjon arról, hogy az üzem dolgozóit fokozottabban tudja bevonni az oktatásba, hogy Tito, Jugoszláviájának szomszédságában sikeresen tudják megoldani az üzem dolgozói feladata kát. A. politikai iskolák indulását az is zavarta a barcsi járásban, hogy pl. Ba'bócsán, Bolhón és a barcsi MÁV-nál az oktatási napra a járási pártbizottság vezetőségválasz. íó taggyűlést ütemezett be és így óz oktatás elmaradt. A járási bizottságon belül Jakab elvtársnőnek jobban kell harcolni, hogy az oktatási napon semmiféle más gyűlést, vagy értekezletet ne tartsanak. A fonyódi járásban a halatonbog- lári állami gazdaságban Bősze András párttitkár eivtárs sem készítette elő a politikai iskolát, hivatkozva arra, hogy ő brigádvezető és sok az elfoglaltsága és ő sem ér rá tanulni, ezideig még nincs is beosztva oktatásba. Vagy pl. a lát- rányi {szcs nál a középfokú politikai iskolán 18 hallgatónak kellett volna jelen lenni, ebből 14 jelent meg. A propagandista Ruda elvtárs sem készült fel becsületesen az iskola bevezetésére. Olyanról is beszélt az előadásában: angol út, francia út, porosz út — és ezen túl sok helytelen elvi meghatározás volt az előadásában, de nem foglalkozott kielégítően a társadalmi iformák fejlődésével. A Nagyatádi Fonalgyárban az előadó egyáltalán nem készült fel az iskola bevezetésére, hanem az útmutatóit olva«ta fel a résztvevőknek. Ez a hiba is még jobban veszé lyezteti r hallgatók pontos megjelenését, mert indokul hozzák a hallgatók, hogy az útmutatót ott- i hon tanulmányozzák és ők az elő- j adástól várnak segítséget az anyag j tanulmányozásához, e ! Ezek a hiányosságok elsősorban ! abból fakadnak, hogy úgy a Megyei Pártbizottság részéről, mint a Járási Bizottságok részéről gyenge volt az ellenőrzés Az alapszervezetek vezetősége nem fordít kellő gondot a szervezeti intézkedések elvégzésére sem. Nem értesítették kellő időben a hallgatókat az iskola indulásáról, nem beszélgettek velük a tanulás fontosságáról. A Politikai Bizottság május 17-i határozata kimondja, hogy Pár- ! vakban még mindig megmutatkozik az oktatási munka lebecsülése. Ezt mutatja a november 2-án induló politikai iskolák előkészí- - tése és hogy a párttítkár elvitár- sak nem tették me ga szükséges intézkedést a megindulás sikeréért, még mindig nem értik meg, hogy a pártoktaíás ügye áz egész j Párt ügye. Hogy az 1951—52-es oktatási jévet sikerrel tudjuk befejezni az szükséges, hogy fokozottabb segítséget nyújtsunk alapszervezeteink- j mek, járási jtáríbizottságainknak. Járási pártbizottságaink pedig minden párt szervezetnél nyújtsanak az ellenőrzéssel segítséget a palitikal iskola hallgatóinak és a politikai iskola jelentőségéről győz zék meg őket. Tudatosítsák párttagjainkkal a. Párt Szervezeti Szabályzatának azon pontját, mely kimondja, hogy „ a párttag kötelessége, szakadatlanul fejlessze politikai tudását, emelje műveltségi színvonalát, igyekezzen elsajátítani a marxízmus-lenínízmus tanítását“. A járási pártbizottságaink tegyék kollektív munkává az oktatási munka ellenőrzését és segítését. Nyújtsanak segítséget a vezétő- ségválasztó taggyűléseknél, hogy a beszámolókban a. titkár elvtársak tárják fel az oktatásban mutatkozó hiányosságokat és a határozati javaslat foglalkozzon a hibák leküzdésével. fiz oktatási munka megjavításának egyik döntő alapja a fegyelem betartása ezért tehát, aki kivonja magát az oktatásból, nem jelenik meg a, po- li-ikai iskolán, nem készül fel a politikai iskolára, s nem tartja be kötelezettségét, áz ilyen elvtársa- kat a Párt vonja felelősségre és büntesse meg őketA járási pártbizottságaink szüljék le a tapasztalataikat a 2-án meginduló politikai sikolák munkájából, nyújtsanak segítséget azoknak a pártszervezeteknek, ahol rosszul indult meg a politikai iskola, de azoknak is, ahol viszonylag jól indult. Gondoskodjanak a propagandisták rendszeres továbbképzéséről, nyújtsanak segítséget módszertanilag is, hogy a politikai iskolák be tudják tölteni a rájuk váró feladatokat. Szabó János M.B. pol. munkatárs. A baiatonkilifi dolgozó parasztok távirata a Megyei Pártbizottsághoz Mi, balatonkilíti község dolgozói örömmel jelentjük Pártunk Megyei Bizottságának, hogy kukoricabeadásí tervünket 100 százalékosan teljesítettük, ígérjük hogy még tovább emeljük a százalékot. Balotonkilití község dolgozó parasztjai. «• U- népi műszakok Romániában A Román Népköztársaságban a ’ tervét. A „Vasile Roaita" nevű dolgozók •mindenütt ünnepi műsza- . üzem eg számú öntödéjének kokat tartanak november 7. t-sz' , , . , , , . 'eleiére. A „Tumpuri női" nevű m“nkasal e,s technikusai 166 szaüzem ifjúmunkás brigádja 192 szá- zalékkal teljesítették túl az üzemi zalékkal teljesítette tűi az üzemi tervetA párttagság felelőssége a vezetőségek újraválasztásánál A barcsi vasút pártszervezete 2-án, pénteken tartottá vezetőség újraválasztó taggyűlését. A jelölőbizottság a Központi Vezetőség határozat2 érteimében öttagú vezetőséget javasolt. Négy elvtársat el is fogadtak minden kérdés és vita nélkül, míg az utoljára javasolt Sveiger elvtárstól egy elvi ár s a taáság közül azt kérte, hogy mondja el, kik a legközelebbi rokonai, Sveiger eivtárs nagyon megsértődött azon, hogy neki kérdést tettek fel sőt azt is megkérdezte, milyen jogon feszi ezt az elvtárs? Nagyon helyesen válaszolt rá a kérdező eivtárs, hogy a Központi Vezetőség határozata kimondja, hogy kérdéseket is kell feltenni a jelölteknek. Azután Sveiger elv!árs nagy hangja kissé alábbhagyott és elmondotta, hogy apósa például a felszabadulás előtt ipartestületi elnök volt, kénytelen volt azt is elmondani — bár nem szívesen tette —, hogy nyilas is volt és hogy fegyverrejtegetésért egy évet ült, nem is olyan régen. Ezért volt megsértődve, mert érezte, hogy fel kell fedni apósa múltját és neki az esetleg káros. Az ellenőrök helyesen léptek fel, javasolták, hogy a taggyűlés ne válassza meg. Erre kijelentette Sveiger eivtárs, hogy az ellenőr elvtársak kötik meg a kocsi kerekét. igaza volt, mert az ellenőr elv társak meg akarták akadályozni egy olyan elem bekerülését a vezetőségbe, aki az ellenséggel szoros kapcsolatban van. A tagság azonban megválasztott0. Miért választották meg, miért nem élt a tagság a jogával. Érvényt kellett volna szerezni a Központi Vezetőség határozatának, A Vezetőségek újra válasz: ásának többek között az is a célja, hogy a még bentlakó ellenséges elemeket eltávolítsák. Itt pedig az történt, hogy beválasztották az ellenséggel szoros kapcsolatban lévő egyért. Súlyos felelősség terheli a párttagságot ezárt a munkáért. Kaposvár dolgozói lelkesen ünnepelték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulójának előestéjét November 6-án este a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 3-í-ik évfordulójának előestéjén a kaposvári dolgozók megkoszorúzták a szabadságparki szovjet hősök emlékművét. Kaposvár dolgozói már délután 5 órakor gyülekeztek, az üzemi dolgozók a Kossuth-téren, a diákok a Táncsics gimnáziumnál, a honvédség díszszázada a postától indult el 5 óra 10 perckor. Végeláthatatlan sorokban vonultak a Szabadságpark felé kapOsvár dolgozói, elől példás sorrendben Néphadseregünk tagjai mennek, őket követték a kaposvári Fonoda, megyénk legnagyobb üzemének a dolgozói, utánuk mentek a kuszOrúvivök népes csoportjai, majd a diákok fáklyás felvonulása következett. Mozgalmi daloktól volt hangos a város. Az ünnepély a Magyar Szovjet Himnusz hangjaival nyílt meg. Polónyi József elvtárs a Megyei Tanács elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. Ezután n Párt, a Honvédség, tömeg szer vek, üzemek és hivatalok helyezték el ünnepélyesen koszorújukat a Szovjet Hősök emlékművénél. Az ünnepély az Inter• nadonálé hangjaival záruk beEzután a Honvédség és a dolgozók lelkes tömegei vonultak el a Megyei Pártbizottság glőtt a Rendőrzenekar indulóinak hangjai mellett. Ezenkívül minden üzemben kultúrműsorral egybekötött ünnepélyt rendeztek, ahol az üzemek legjobb dolgozóit jutalomban részesítették. Ma délelőtt a keleti temetőben lévő szovjet hősök sírjait fogják megkoszorúztál, este pedig 7 órai kezdettel a Városi Színházban ünnepi nagygyűlés lesz Kultúrműsorral egybekötve. Az ünnepély előadója Gábri Mihály elvtárs, a Megyei Pártbizottság titkára lesz. Ráksi község dolgosó parasztjai jó munkájukért új szövetkezeti holtot kapnak Ráksi község dolgozó parasztjait a Rákosi elvtársnak tett ígéretük mellett a mai nap nagy jelentősége is serkentette a vállalásuk minél előbbi teljesítésére. A vállalásuk a begyűjtés túlteljesítése, volt. A kukorica begyűjtését 200 százalékra vállalták, amelynek begyűjtésében 229 százalékot értek el, A burgonya begyűjtését 150 százalékra vállalták és eddig 132 százalékot értek el, ezen a téren egy kis lemaradás mutatkozik, de a' begvüí és tovább folyik és rövidesen ezen a téren is eleget tesznek vállalásuknak. A tojás begyűjtését 150 százalékra vállalták, am-t túl is teljesítettek 175 százalékos teljesítéssel, A mai nap kétszeres ünnep Ráksi község dolgozó parasztjai számára, azért, mert a mai nap avatják fel az új szövetkezeti boltot, amelyet jutalmul kaptak kormányunktól, azért, mert elsők voüak megyénk községei között, akik kivívták a kukorícabegyüjtésben a szabadpiaci jogot maguknak. Az elmúlt napokban nagy sürgés-forgás volt az új bolt berendezésénél, hogy a mai napra teljes készen várja az avató közönséget. De a lelkesedésük r>z; mutatja hogy Ráksi község dolgozó parasztjai a jövőben is elsők akarnak lenni minden munkában, hogy ezzel bebizonyítsák Pártunk és kormányunk iránti cjerete tűket.