Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-14 / 240. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP KEDD, 1951 OKTÓBER 16. A Fonoda pártszervezete segíti a Gazda-mozgalom kiszélesítését A kaposvári fonoda-építkezés üzemi pártszervezete az utóbbi időben kezdi betölteni azt a szerepet, amelyet egy üzemi pártszervezetnek be kell töltenie, Ez meg- mu'.átkozik abban, hogy az építkezés meggyorsult. Ma már rendszeresen foglalkozik a dolgozókkal a népnevelőkön keresztül, politikai felvilágosító munkát végez. A népnevelő munka többoldalú, így például magában foglalja a Gazdamozgalom kiszélesítését.- észszerü- sítések és újításokkal való foglalkozást. A pártszervezet általában foglalkozik mindazokkal a feladatokkal, amelyekkel foglalkozni kell. A népnevelő munkára különösen nagy gondot fordít a pártszervezet, ezt már a népnevelők beosztása is megmutatja. Minden 10 dolgozóra 3 népnevelőt osztottak be. A népnevelők ilyen beosztás mellett át tudják fogni az építkezést és tudnak minden dolgozóval rendszeresen foglalkozni. így dolgoztak a második békekölcsnöjegyzés ideje alatt is, amely feladatot eredményesen tudtak végrehajtani. A fonodaépítkezés dolgozói 464 forint átlagos jegyzéssel az elsők közé kerültek a -többi üzemek dolgozói között. A pártszervezet azon dolgozik, hogy fonoda építkezése minél hamarabb elkészüljön, ezért gondot fordít a takarékosságra. A népnevelők megmagyarázzák dolgozótársaiknak a Gazda:mozgalom jelentőségét és ismertetik azt, hogy minden megtakarításnak 30 százalékát kapja meg a dolgozó pénzbe átszámolva. A pártszervezet az elért eredményeket tudatosítja az építkezésnél lévő dolgozókkal. Ezen a területen a vasbetonszerelő-brigád ért el legjobb eredményt. A Gazda-mozgalom megindulása óta 20 mázsa vasat takarítottak meg. A mozgalom továbbfejlesztése érdekében a pártszervezet a bri- gádvezetöket értekezletre hívta össze, ahol a szerelő-brigádok elmondták, hogy érték el az eredményt. Az értekezleten a brigádvezetők átadták egymásnak tapasztalataikat, az értekezlet után pedig megbeszélték a brigádok minden tagjával. A pártszervezet állandóan ellenőrzi a Gazda-mozgalom fejlesztését is. Mindezek mellett azonban vannak hiányosságai is a fonodaépítkezés pártszervezetének. Már két hete, hogy egy jelentős észszerű- sítést alkalmaznak, amely Dezde- pold János munkavezető észszerű- sítese. Dezdepoid János betonab- lalkkeret készítésénél munkavezető. Eddig négy napig kellett várni az ablakkeret száradására, hogy ki lehessen venni a betonformából. Most Dezdepolt munkavezető a négy napi öntő időt két napra csökkentette, olymódon, hogy a formákba ragasztópapírt tett és ez lehetővé Bolhó községben a népnevelők csütörtökön este kiértékelték az eddig végzett munkát, a békekölcsönjegyzés tapasztalatait és megbeszélték az újabb feladatokat. Az értekezléten 26-an jelentek meg, azok, akik legjobban dolgoztak Pártunk és kormányzatunk határoza" tainak végrehajtáséért. A titkár elvtárs elmondotta, hogy voltak jó eredmények, olyan népnevelők, akik szilárdan kiálltak, visszaverték az ellenség támadását és leleplezték azokat. Berbécs Rur (toli tagjelölt bebizonyította, hogy alkalmas a párttagságra. Rerccz Páhlé, Somogyi Lászlóné leleplez' lék az ellenséget, amely bakancs és egyéb hiányról beszélt. Elmondották a dolgozó parasztoknak* hegy jut mindenkinek bakancs és ruha, hisz államunk a nép állama és gondoskod k a dolgozókról. De dolgozó parasztságunknak jogain túl kötelezettségeik is vannak. Rámutatott a terménybeadásból származó előnyökre, a szállítási szerződés után járó kedvezményekre. Ha az ellenőrök is rendszeresen foglalkoznak a dolgozókkal, jobb az eredmény a községben. Aztán az őszi szántás"vetés, a kukorica- és burgonyabegyüjtés, a szállítási szerződéskötés fontosságával foglalkoztak- A község 68 százalékra áll a kukoricabegyüj" léssel, burgonyából 57 százalékra. A szállítási szerződéskötés gyenge eredményt mutat, mindössze 68 mázsa. Sok a tennivaló a szántás- aessaspscws jraprawaactasESB inmswmmmms tette, hogy az ablakkeretekéit’ négy nap helyett két nap múlva kiszedhetik. Ez az igszszerűsítés jelentősen meggyorsítja az építkezést és tehetővé teszi, hogy az ablakkeretek a fonoda építkezésével egy- időben elkészülnek. A hiba ott van, hogy ezt az ész- Szerűsítést a vállalat nem továbbította a min sztériumba jóváhagyás végett- De a pártszervezet sem karolta fel kellően és nem gondoskodott arról, hogy miniéi előbb jóvá legyen hagyva az észszerűsítés, hogy országunkban folyó építkezéseket ezzel is elősegítsék. A- pártszervezet feladata közé tartozik az újítások és észszerűsítések felkarolása és azok előkészítése is, hogy ezzel is meggyorsítsuk szocialista hazánk felépítését. . vetés területén is. Mindössze néhány dcÁgbzé paraszt fejezte be csak a vetést. Az ősziárpái,"' rozsot is most vetik, pedig a vetés határideje már lejárt, az a feladni most, hogy a többi munkáival együtt szorgalmazzák- A népnevelő elvtársak nagy jelentőséget tulajdonítanak a Minisztertanács határozata nyomán az ipari növények szerződtetésének. Már most megkezdik ismertetni dolgozó parasztságunkkal, de helytelenítették azt, hogy szójababot is kell a községnek termelni, amikor Bolhó földjén nem terem meg. Tavaly sem kaptak éppen -ezért és helyesebb volna, ha inkább napraforgót, ricinust, vagy más egyebet termelhetnének helyette 1952 évben. Gondosabban kellene kihasználnia földet. A népnevelők javaslatot tette a feladatok sikeres megoldása érdekében. Az egyik javaslat az volt, hogy a családbeosztás megmaradjon. hegy egy, illetve két elvtárs feleljen a hozzá beosztott dóig0" zókért és így tudja, hogy kivel foglalkozott, kivel nem és be tudja osztani magának idejét, munkáját- De az is helyes, ha minden alkalmat megragadnak az agitációra, ha a boltban, utcán, a mezőn is elbeszélgetnek a dolgozókkal minden kérdésről, problémáról, ami felve' tődik. Ehhez nagy segítséget ad Sztálin elvtárs nyilatkozata az atoimkérdésről. Sztálin elvtárs nyilatkozatát el kell juttatni minden dobozához. Értekezleten beszélték meg a feladatokat a bolhói népnevelők Sebestyén Ilona a gépek doktora lesz. .. Pnrrooszen*Hrálv csöndes kis dunántúli község. 'Iával esik a forgalmi gócpontoktól, a városok zajától. Az a hatalmas változás, mely a felszabadulás óta hazánkban végbemegy, az a minden akadályt elsöprő lendület, amellyel dolgozóink maguknak építik az országot, szinte újjá- szülte ezt a somogymegyei községet is. Uj bölcsödé, szülőotthon épült az elmúlt években, a vendégmarasztaló sáros utcák helyét egyre nagyobb mértékben kövezett utak foglalják el. Az egykor oly csendes község új színt kapott a gépállomás dübörgő traktorainak zajától. Esténkint a falu dolgozói az új icultúrOtthOnban és a moziban pihenik ki a napi munka fáradalmait. Gyakori látogatója volt a mozinak Sebestyén Ilona is, aki egyike a helybeli gépállomás legjobb dolgozóinak. At egyik e«te a „Távol Moszkvától“ című gyönyörű szovjet filmet nézte meg- Mielőtt a nagy filmre került volna a sor, párperces filmjelenetet mutattak be a vasipari tanulók életéről. Sebestyén Ilona már ^ azelőtt is sokat hallott a vasipari tanulók életéről, hiszen barátnői közül nem egy látogat haza a falujába a szép fekete egyenruhában. Ez a párperces filmjelenet és a „Távol Moszkvától“ című filmben látott magávalragadó munkatempó, a technikai fejlődés elképesztő arányai gondolko<zóvá tették Sebestyén Ilonát. —• Igaz — elmélkedett magában — most mint kisegítő a gépállomáson dolgozom, azonban ha valami baja van a traktornak, kénytelen vagyok János bácsit, vagy a Horváth Gyulát megkérni, hogy segítsenek rajtam. Milyen jó lenne, ha értenék a gépekhez, motorokhoz. . . Napokig foglalkoztatta ez a gondolat, aztán előrukkolt vele szüleinek. Néhány nappal ezelőtt a bátyja közölte elhatározását, hPgy vájáripari tanuló lesz■ Ééesapjáék nem gördítettek akadályt gyermekeik elhatározása elé, mert megértették, hogy ez a jövő útja. Előbb a bátyi« utazott el, aztán eljött a várvar várt nap, amikor ö is vonatra ült. Attól kezdve szinte filmszerűen peregtek az események. Több mint ötvenen jöttek fel egyszerre Somogy megyéből. A pályaudvaron virággal várták őket. A 35. sz. otthonban kapott szállást, sOmogy megyei leányokkal került egy szobába. Két napig ismerkedtek az otthon rendjével, kipihenték az utazás fáradalmait, aztán harmadnap elmentek munkahelyeikre. Sebestyén Ilona a motorszerelő szakmát választotta és így a 25. sz. tanműhelybe kapott beosztást. A tanvnűhMyben is szeretettel fogadták a faluról felkerült leányokat, odaállították őket a munkapadok mellé és elkezdődött a tanulás. Tanultak a műhelyben, de tanultak az iskolában is. Barátságot kötnek a gépekkel, az oktatókkal, a szaktársakkal. Sokat beszélgetnek a másodéves ipari tanulókkal, tőlük tudják, hogy olyan gyorsan telik el az első év, hogy észre sem veszik. Mintha csak egy nap múlt volna el és máris varrhatják a második sírár főt az egyenruhájukra. Esténkint olvasgatnak, színházba, moziba járnak- A második év végén már mint kész szakmunkások vesznek részt a gyár munkájában. De ezzel még nincs vége, egyenes út áll előttük. Várják őket a szaktanfolyamok, a szakérettségik, egyetemek. Sebeatvén Ilona minden időt kihasznál, hogy szakmai tudását fejlessze. Varga Károly oktatójának legnagyobb örömére egyre komolyabb és komolyabb munkát tud már elkészíteni Az iskolában is a legjobbak közé tartozik, az otthonban pedig kitűnik példás magaviseletével. Már tisztséget is kapott: sportfe leiéi s- nek választották meg. A falusi levegőhöz szokott kis leány ösztönösen vonzódik a friss levegőn való mozgáshoz, tízért szerette meg rövid idő alatt a Sportot és ezért tűzte ki célul, hogy nemcsak ö, de a csoportjának valamennyi tagja a Nagy Októberi Forradalom évfordulójáig leteszi az előírt MHK- próbát. At egyik nap múlik a másik után és maholnap Sebestyén Ilona mint büszke vasipari szakmunkás, mint a gépek doktora tér vissza szülőfalujába. TANULJUNK A SZOVJELUNIÖTÓL Megválásainak a kommunisták javaslatai írta: P. Korcsagin, a Bolwevsk Part cskalovi területi szervezetének titkára A cskalovi terület pártszerve zeteinek legutóbbi beszámoló és választói taggyűlései a széleskörű kritika és önkritika, a bolsevik elvszerűség és a fogyatékosságokkal szembeni kérielhetetlenség jegyében zajlottak le, A kommunisták élesen megbírálták a kerületi és a városi bizottságokat, a területi bizottságot, a szovjet és gazdasági szerveket és javaslatokat terjesztetek elő munkájuk megjavítására. A területi, a városi és kerületi pártkonferenciák küldötteinek felszólalásait a Párt területi bizottsága a iegaprólékosabb elemzés alá vette. A területi bizottság a javaslatok gyakorlati keresztülvitelére tervet dolgozott ki, meghatározta a javaslatok megvalósításának időpontjait és kijelölte a megvalósításért felelős személyeket. A területi pártkonf er encián például elhangzott az a bírálat, hogy a területi szervezetek nem kielégítő módon foglalkoznak a dolgozók leveleivel és panaszaival, hogy a területi végrehajtó bizottság és a területi szakszerveze'i tanács csak formálisan foglalkozik az ipari vállalatok, szocialista versenye eredményeinek összegezésével. Ugyancsak felmerült kritika formájában a fiatal kommunistákkal való foglalkozás kérdése is, valamint a káderekkel való foglalkozás hiányossága. Mielőtt ezeket a kérdéseket a területi bizottság tárgyalta volna, az ügyeket minden esetben részletesen tanulmányozta a helyszínen. Utána kidolgozta a hiányosságok kijavításának módjait és ezeket állandóan ellenőrizte is. A területi pártkonferencián komolyan megbírálták a területi bizottság agitációs és propaganda osztályát mert az osztály munka, társai ritkán jártak ki a helyszínre és csupán jelentéktelen gyakorlati segítséget nyújtottak a propagandamunka és a politikai tömegmunka területén. A kritika nagyban hozzásegítette az osztály munkatársait a fogyatékosság kiküszöböléséhez. Ma már gyakorlatban ellátogatnak az üzemekbe, hivatalokba, részt- vesznek a tanulóköri és politikai iskolai foglalkozásokon, felolvasásokat és beszámolókat tartanak. Észrevehetően megélénkült a területi bizottság társadalmi előadóinak munkája is. A legutóbbi hónap folyamán a terület körzeteibe 143 előadó utazott ki és tartott előadásokat. A területi pártkonferencián elhangzott bírálatból a területi végrehajtó bizottság is levonta a következtetéseket. A végrehajtó bizottság osztályain figyelmesebben kezdtek folgalkozní a dolgozók panaszaival, rendet .teremtettek a határozatok teljesítésének megszervezése és ellenőrzése terén. A területi bizottság, amikor a kommunisták javaslatainak legteljesebb és leggyorsabb megvalósítására törekszik, kérlelhetetlen magatartást tanúsít azokkal a vezetőkkel szemben, akik megfeledkeznek a dolgozók javaslatairól és nem vonják le a következtetéseket a bírálatból. Az ilyen vezetők magatartását megvitatják a helyi pártszervezetnél, de megvitatják a területi pártbizottságnál is A területi pár bizottság tudomására hozta a Párt valamennyi körzeti bizottságának, hogy a kommunisták javaslataival szembeni hanyag magatartás akadálvozz.t a pártmunkát, bilincsbe veri a kom- munís ák kezdeményezőkészségéé és aktivitását, letöri a kritikát és önkritikát. A Párt mednogorszki városi pártbizottsága példát mutat a kommunisták javaslatainak következetes megvalósításában. A városi -pártbizottság teljes ülésén megtárgyalták a, városi pártkonferencia küldötteinek javaslatait és azok végrehajtási módját. Timin eívtárs a városi pártbizottság titkára, beszámolt azokról az intézkedésekről, amelyeket a javaslatokkal és bírálatokkal kapcsolatban foganatosítottak. Rámutatott arra, hogy a pártszervezetek, amelyek a városi pártkonferencia és a beszámoló, választógyűlések határozatait munkájuk alapjává tették, egyre állhatatosakban harcolnak a javaslatok megvalósításáért és ezzel fokozzák a kommunisták aktivitását. Elasoníóképpen reagáltak a javaslatokra és a kritikákra a többi városi, s körzeti pártbizottságok, valamint az alapszervek is. A pártkonferenciák határozatainak és a bírálatok megvalósít sa. valamint a javaslatok megvalósításáért folytatott harc nem rövid ideig tartó kampány, hanem valamennyi pártszerv mindennapos kötelessége. A bírálatok megszívlelése, a javaslatok valóraváltása fontos tényezője a pártszervezetek előtt álló gazdasági ús politikai feladatok siA keres megoldásának. A kaposvári Lakberendező és Lakásjavító KTSz távirata Rákosi elvtárshoz Drága Rákosi Elvtárs! Az Októberi Szocialista Fórra" daioui 34, évfordulójára, november 7-re a Kaposvári Lakberendező és Lakásjavító KTSZ, amely 3 hónapja működik, az alábbi szocialista vállalásokat teszi: 1. A fegyelem megszilárdítása érdekében vállaljuk, hogy, november Tig az igazolatlan hiányzásokat teljesen megszüntetjük. Jó felvilágosító munkával a késéseket felszámoljuk. 2. Az anyagtakarékosság vonalán: a termeléshez szükséges anyagok 70 százalékát helyi elfekvő, selejt, hulladék- és maradékanyagok felkutatásával és felhasználásával biztosítjuk. Ennek érdekében a megye területén található rönköket de svának feldolgozzuk, a barcsi Déli Fűrészek Vállalattal, valamint a helyi Koporsóüzem hulladék" és selejianyagaira szállítási szerződést kötünk. 3. Tömegcikkek gyártásában az eddigi termelésünket november 7- ig 50 százalékkal felemeljükA. A szocialista munkaversenyt valamennyi üzemágon belül egyéni, páros és brigádban megszervezzük és beindítjuk úgy, hogy november 7-ig ne legyen szövetkezetünknek egyetlen dolgozója sem, aki « szó" cialista munkaversenyben ne venne részt. 5. Eddig működő üzemeink mellé november 7 tiszteletére új üzem- ágakat állítunk be. így a selejt', hulladék- és maradékanyagok felhasználására indítjuk a játék üzemet. A helyi piac kielégítésére tűzálló edények, oirágcserépgyár- tására agyvriphri üzemet állítunk be. Ugyanekkor vállaljuk aulóka' rasszéria-javítóüzem szocializálását és beindítását. A fenti feladatok végrehajtásának érdekében népnevelő hálóza" tunkat kiépítjük és erőssé tesszük, a Párttal, a tanáccsal, közéletekkel és tömegszervezetekikel kapcsolatainkat elmélyítjük. Éljen az Októberi Forradalom 34. évfordulója! Éljen a béketábor lánglelkű vezére, a nagy Sztálin! Éljen a Párt! Éljen a magyar nép szeretett vezetője, drága Rákosi Elvtársunk! Györki György szem. felelős. Vadas József ügyvezető.