Somogyi Néplap, 1951. május (8. évfolyam, 126 szám)
1951-05-27 / 127. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP VASARNAP, 1951 MÄÄTS 27. * Az MDp Központi Vezetősége május 22-i ülésen elhangzott beszámolóból közöljük az alábbi részleteket: A Pártunk II. Kongresszusa ál' tál kitűzött feladatok végrehajtásaitok a felemelt ötéves terv megvalósításának, a falu szocialista átalakításának legdöntőbb biztosítéka: Pártunk fokozott erősítése, mert Pártunknak és a népi demokráciának fejlődése elválaszthatatlanul összefüggnek egymással. Pártunk egészséges és jól fejlő" dik. Kádereink zöm« nagyszerűen fejlődik és egyre jobban megállja a helyét a dolgozó nép, a magyar haza. a béke védelmének nagy ügyéért vívott harcban. A pártkáderek ezrei és tízezrei egyre jobban megoldják feladataikat és területük tényleges gazdáivá, vezetőivé válnak. Kádermunkánknak vannak tehát eredményei, de nem tartott teljesen lépést a Párt gyors fejlődésé" vei, a szocializmus építésével. Ez az állapot nem lehet tartós, mert a Párt politikáját a káderek valósítják meg, a jó káder- ( munka meggyorsíthatja, a | gyenge kádermunka !assíthat- ja a iejlődést. A káderek, a Párt és az állam, a gazdasági élet parancsnoki kara, s ezért a hatalom meghódítása után, a szocializmus építésében egyse nagyobb szerepet játszik a káderkérdés, a parancsnoki kar kialakítása. Ezért fokozott erőfeszítéseket kell tenni, kádermunkánk gyengeségeinek kiküszöbölésére. A II. Kongresszus határozata, s Rákosi elvtárs referátuma hangsúlyozta a pártszervezetek és part- szervek megszilárdításának fontosságát. „Megnövekedett s új felada" tok állnak Pártunk előtt — mondotta Rákosi elvtárs — melyek megoldása csak úgy sikerül, ha megerősítjük pártszervezeteinket. . Az előttiünk álló nagy célok megkövetelik azért, hogy figyelmünket újra a pártszervezeteink megerősítésére, pád kádereink nevelésére és előléptetésére irányítsuk1'. A népi demokrácia államhatalmának megszilárdítása, az államosítá" sok, a szocializmus építésének gyorsuló tempója szükségessé tette, hogy ezrével csoportosítsunk át a pártszervekből értékes, fejlett kádereket, az ,állami, gazdasági és kulturális élet területére. A szükséges átcsoportosítás mellett igen nagy volt. az át nem gondolt, tervszerűtlen vagy tudato,s kártevéssel végrehajtott átcsoportosítás. A ltajk— Szőnyi-kérnba nda kártevő káderpolitikája tudatosan rombolta, deorganizálta a pártszerveket. Kivonta a pártapparátusból a régi kipróbált, fejlelt, pártiskolát vég" z'ctt kádereket. Állandó ,,álszerve' zésben“ tartotta a pártbizottságokat és az alapszervezetek vezetőségét. Ez ellen vette fel igen élesen a harcot a KV 1950 február 10-i határozata és Rákosi elvtárs a párt- szervezetek feladatául tűzte, hogy a vezetőségek újjáválasztásának segítségével, a termelő" és a pártmunkában kinőtt, tisztamultú, új, fejlődőképes erők bevonásával kell felfrissíteni megerősíteni a pártszer' veket és a pártszervezetek vezetőségeit. A vezetőségek összetétele újjáivá' Lasztásuk után általában javult. Sikerült sok ellenséges, kétes vezetőségi tagot kicserélni, s új jó erők' kel felfrissíteni a vezetést. Pártkádereink zöme becsületes, párthü, fejlődőképes elvtárs. De meg kell állapítani emellett, hogy a vezetőségek választásánál és azután is az éberség terén, a pártkáderek és általában a káderek kiválasztása terén, rendkívül durva hibákat követtünk el. Nemrégiben megvizsgáltuk a Bu' dapesti Pártbizottság káderlielyze- tét és megállapítottuk, hogy a párt bizottságok nem vonták le a szüle' séges tanulságokat Rajk, Szőnyi és a többiek káderromboló munkájá' bó5, hogy kártevő káderpolitikájukat még nem számolták fel. Az éberség hiánya A pártbizottságok, a vezetők és a káderesek még most is súlyos mulasztásokat követnek el az éber ség terén. Nem helyeznek súlyt a káderek politikai megbízhatóságára párt' és osztályhűségére. Bűnös hanyagsággal gondatlanul vizsgálják a káderek múltját. Gyakran ellen' li O F.4 C S 1ST VÁDf: KÁDERMUNKÁNK KÉRDÉSEI séges, kétes karrierista elemeket ja" I vasolnak funkciókba. Az éberség hiánya, a felelőtlen kádermunka lehetővé tette, hogy a termelés területére belopődzó osztttlyidegen, ellenséges elemek, nagy számban és mélyebben nyomulhattak a párt-, állami, vagy fanácsfunkcíókba, a tömegszervezeti és gazdasági funkciókba, mint azt gondoltuk. Komoly kárt. okozott ez a nagyüzemi pártibizoftságokon és alap- szervezetek vezetőségein belül is. A RM Művekben például az üzemi pártbizottságok titkárai között volt csendőr és egy többszörös bérháztulajdonos is akadt. Megvizsgáltunk 7 nagvüzemet az RM' Műveket, Standard ét, Láng-ot, Eampn rtrot, MESZHART Hajógyárat, Hazai Pamutot, Keltext-et és ezek alapszervezeti titkárai között több megbízhatatlan, kétes elemet találtunk, akiket le kellett váltani. Az éberség hiánya, a felelőtlen és gondatlan káderkiválogatás nagymértékben növeli az egészségtelen káderflukfuációf Borsod-megyében a vezetőség új" j^választása óta a.z alapszervezcti titkárok mintegy 40—45 százalékát cserélték ki. így az edelényi járásban 45 'alapszervezetben volt titkár csere. Nem sokkal jobb e lé' ren a helyzet a többi megyékben <em' .^..leváltottak között "voltak csendőrök, Inyujjatosok, múltjukat eltitkoló nyilasok és egyéb ellenséges, megbízhatatlan elemek is. A pártiskolások és az egyéb szakmai iskolások kiválasztása is az ismételt figyelmeztetések ellenére — vétkes felelőtlenséggel törté" nik. Országos jelenség hogy a pártbizottságok nem foglalkoznak az lalaipszervezeti vezetőségi tagok és titkárok kiválasztásával, a vezetőségek újjá választásánál elmulasztották az ellenőrzést s ezzel megkönnyítették az ellenséges be" furakodást. Az állami szervekben, a tana" csonkban, rendőrségen is hasonló a helyzet. A tanácsválasztások alatt a falusi tanácstitkárok között regi horthysta tisztviselők száma még jelentékenyen megnövekedett. Párt- szervezeteink szeme előtt, azok jó ráhagyásával, homlokzata mögött csempészte vissza az ellenség a tanácsokiba a regi horthysta tisztví' selőket. Ennek ismeretében azt hiszem, érthetőbbek a begyűjtés kő rüli nehézségek, az állami fegyelepi hiánya, lazasága a tanácsválasztás után. Mi az oka ennek a türhetetler állapotnak. Kétségtelenül a pcjliti kai vakság, az önteltség, az elbiza kodottság, az éberség eltompulása az ellenség lebecsülése az ellenőr zés hiánya és az alsóbb szervese telttől a tömegektől való elszaka dús. A kommunista éberség kérdésé nem először vetjük fel. Különösei a ltajk—Szőnyi összeesküvő ban da leleplezése óta beszélünk soka- róla. A KV és Rákosi elvtárs isme telten felhívta a figyelmet az éber ség fontosságára, és. 1949 novem bérében a Tájékoztató Iroda Írnia rojzata ismételten leszögezte: „A Kommunista és Munkáspártok egyil legfontosabb feladata a tőriadaím éberség fokozása sorainkban. Min den téren, a burzSoá nationalists elemek és imperialista ügynököl leleplezése és 'kipusztítása, bármi Íven cégér mögé bújnak is.11 Nobs a Rajlrügy után felszámoltuk a; áruló Szociáldemokraták összeeskü vését, noha itt van a KoSztov- Svenmova-. Clcmentisféle összees kiivés példája, kádereink és a széle: tömegek még mindig nem tanultai eleget és nem értik az - berség je lentőségét, nem alkalmazzak az mindennapi munkájukban. A pártszervezetekben a/ éberség ről teljesen helytelen, ferde nézetei vannak elterjedve. Kétféle éberség ről beszélnek; politikai t's techni kai éberségről. Ezzel eltorzítj?.k i bolsevik éberség éjrtelmct. Sokai az éberség alatt a fiókok, szekré nyék ajtók bezárását értik és ez ellenőrzik, de arról megfelfcdkez nek, hogy megnézzék: megbízhat! ember kezében vannak’e a kulcsol; A kommunista éberség, a Párt, a proletárdiktatúra, a haza védelmét jelenti. Azt jelenti, hogy a kommunistáknak, a tömegeknek mindig résen kell lenni, szemük nyitva legyen, fel kell figyelniük és fel keil lépniük a legkisebb rendellenesség el" len is. Az éberség azt ieíenti, hogy meg tudjuk különböztetni a barátot az ellenségtől, hogy munka közben ellenőrizzük az embereket, felfedjük az idegen, ellenséges elemeket, észrevegyük és megakadályozzuk kártevő, szabotáló tevékenységüket. Ébernek lenni azt jelenti, hogy szakadatlanul őrködünk Pártunk politikáján, a tagság és a káderek sorainak tisztaságán és következetesen harcolunk mindenfajta opportunista elhajlás ellen, pártellenes nézet ellen. Az egész Pártnak tanulnia keli éberséget Rákosi elvtárstól, aki a Párt érdekeit szem előtt tartva vaskövet kezetességgel leplezi le a vezetésbe befurakodott ellenséget és tisztítja meg a pártvezetést tőlük. Változások a munkássá«; soraiban A Párt mint az ország uralkodó, vezető Pártja, lényegében monopo- lisztikus helyzettel bír — ezért érthető, hogy az ellenség és a karrierista elemek igyekeznek befurakodni soraink közé. Az illegalitásba szorított ellenség a Párton .belül keres fedezéket, soraink közé fura- kodva kísérli meg az osztályh-ir cot a Párton belül is folytatni. A hatalom meghódításának, az ország iparosításának természetes velejárója, hogy a felszabadulás óta és a következő években a pioletáríátus száma ugrásszerűen megnövekedik, össze- télie jelentős mértékben megváltozik és átmenetileg bizonyos fokig leromlik. Hérám és fél év alatt csaknem ötven százalékkal megnőtt az ipari munkások száma és az ötéves terv megvalósításához 650.000 új ipari munkásra és alkalmazottra van szükség. \ munkásosztályba szakadatlanul ömlőnek a nem proletár tömegek. Nagy számban vonjuk be termelésbe a féllábbal még az egyéni gazdálkodás talaján álló. ingadozó kispolgári csökevénveket maguk" kai hozó dolgozó parasztokat, akikből fokozatosan öntudatqs városi munkásokat kell nevelnünk. De a munkásosztály egészséges és természetes utánpótlása mellett nagy számban húzódtak és húzódnak be az üzemekbe volt kapitalisták, föld- birtokosok, kulákok, kispolgárok, politikailag megbízhatatlan reakciós elemek, volt Horthyrkatona- tisztek csendőrök, egykori köztisztviselők, stb. Ezek együttvéve hígítják és rontják a proletariátus ösz- szetételét és egységét. S ma már sc,k ellenség is jár munkásruhában s mint „munkás“ végzi ellenséges, kártevő munkáját az igazi munkások között. A mi párt- állami és gazdasági funkcionáriusaink nem figyeltek fel erre az igen fontos változásra. Nem voltak résen, válogatás nélkül felvettek minden jelentkezőt, ez megkönnyítette az osztályellenségnek döntő .fontosságú üzemekbe, hivatalokba, s ezen keresztül a Pártba, sőt a pártfunkciókba alulról való befurakodását. Bekerülnek közép- és főiskolát végzett képzett reakciósok, bur- z'soá elemek az üzemekbe, hivatalokba valamilyen kisegítő inunká- ra. Először igyekeznek jól dolgozni és aktivizálódni. Észreveszik, hogy értelmes írni, olvasni, beszélni jól tudó emberek, nem nézik meg. honnan jöttek, kicsodák ezek, hanem „felfedezik1 őket, mint nagyszerű új ,,munkás“"kádereket. A Pártba szervezik, örömmel, gyorsan és vakon léptetik előre őket. így épül be az ellenség a szemünk előtt s sokszor a kommunisták segédletével, sorainkba. Egyesek megnyugvása és ■ politikai vaksága miatt az ajtón kidobott ellenség visszamászik az ablakon. Amíg mi fent a csúcsszervekből fokozatosan kiszorítjuk az ellenséget. addig az éberség hiánya következtében egyre szívósabban, ■alulról, benyomul az ellensélg „utánpótlása“, s ha már bent vannak, egyik segíti, tolja előre a másikat. Mindig elölről kezdhetjük a munkát, ha a gazt, melyet felülről irtunk, alul még erősebben nőni hagyjuk. Sok elvtárs meglepődik, ha a vezetőhelyeken leleplezünk néhány beépült ellenséget, de arra nem gondol hogy az orra előtt alul beépültek- vagy most épülnek be azok az ellenséges ügynökök, akik —- ha nem leszünk éberek — esetleg befurakcyLhatnak a vezető- helyekre is. Fokozott felelősségtudatot Az Osztályellenség sorozatos veresége, » a mi növekvő sikereink elibizakodottá, megelégedetté, gondatlanná és felelőtlenné tesz igen sok funkionáriuSunkat. Ezek lebecsülik az ellenséget, nem veszik észre azok kártevő, szabotáló munkáját. Nincs még kifejlődve eléggé pártkádereinkben a felelősség tudata. Sokan még nem értik és nem érzik át, milyen kötelezettséget jelent egy hatalmon lévő munkáspárt funkcionáriusának lenni. Sokszor nem látják a fáktól az erdőt, a szemük előtt nem veszik észre, sőt maguk is segítik az ellenség rmm" | kaját. ^ j A hatalmon lévő munkáspárt funkcionáriusai felelősek a pártjukért, a proletárdiktatúráért. mint a döntő jellegű nehéziparban. Ezért el keit érnünk, hogy lehetőleg mi határozzuk meg, hol foglalkoztassuk az ilyen elemeket. Fel kell használni őket is, módot kell nekik adni a Párton kívül, hogy dolgozzanak és egyesek átnevelőd- jenek. De ne ők, hanem mi válaszszák meg a munkahelyüket, s ne mehessenek és épülhessenek be oda, ahova akarnak. A tag és tagjelölteket és elsősorban a kádereket alaposabban kell kiválogatni. Nem csak a termelés» és társadalmi munkájuk, aktivitásuk után, hanem múltjuk gondos ellenőrzése, politikai megbízható' ságuk alapján bíráljuk el a dolgozókat. A kádermunkát tehát már a lagjelöllifelvételnél keli szigorúbban kezelni. Meg kell akadályozni az ellenség befurakodását sorainkba, s alaposan meg kell ismerni minden egyes párttagot. Ez a legfőbb biztosítéka annak hogy az oda nem: valók funkcióiba sem kerülhetnek. Vonjuk lie a tömegeket az ellenség leleplezéséért folyó harcba! „Mindenért ami ebben, az országban történik, mi kommunisták vagyunk a felelősek — mondotta Rákosi elvtárs. — A pártmunkásokban ki kell fejleszteni a foko‘ zoft kommunista éberséget, a Párt, a munkásosztály iránti felelősség tudatát — sokkal jobban, mint eddig. Védenünk kell a Pártot, védenünk kell a proletár államhatalmat az ellenség benyomulása és kártevő munkája ellen, s nem szabad hagynunk, hogy az ellenség beszennyezze a sorainkat, megzavarja a munkánkat. Az ellenség biztosan megpróbál tökét kovácsolni abból, hogy mi nvilfan feltárjuk hiányosságainkat. De mi nem félünk nyíltan feltárni hibáinkat és hiányosságainkat. Az a feladatunk, hogy Pártunk egészséges testéből kivágjuk a fekélyeket hogy még egészségesebben és erejét megsokszorozva még jobban oldhassa meg történelmi feladatait. Pártunknak eszmeileg, szervezetileg tisztának, szilárdnak és egységesnek, a legtökéletesebben működő szerveztnek kell lennie. Mennél jobbak a káderek, annál erősebb a Párt, annál erősebb az állam, az ország. A feszült nemzetközi helyzet, az élesedő osztályharc fokozott követelményeket állít Pártunk, kádereink és egész tagságunk elé A Pártot fel kell készíteni arra, hegy bármilyen nehéz helyzetben szilárdan megállja a helyét. Ezért még jobban meg kell szilárdítani Pártunk ideológiai és szervezeti egységét. Ennek legfontosabb követelménye, hogy javítsuk az éberséget és mint a szemünk fényére, úgy vigyázzunk Pártunk, kádereink tisztaságára. A Pártot kell elsősorban megtisztítani és legjobban védeni az ellenségtől. Az éberség »megjavítását, a káderek a Párt sorai tisztaságának védelmét már az alapszervezeteknél, a tagjelöltfelvételnél kell elkezdeni. Fel kell számolni a tagjelötfelvétel- nél és különösen a káderek kiválasztásánál. az ellenséggel szemben megnyilvánuló rq'hadt liberalizmust! Az osztályidegen, megbízhatatlan, karrierista elemeket ellenőrzés alatt szakvonalon továbbra is foglalkoztatni kell, ha becsületes, jó munkát végeznek, munkájukat becsüljük meg, de nem szabad őket a Pártba beengedni, a Párt kapuit végérvényesen és teljesen le kell zárni előttük. Számunkra nem mindegy, hogy hol húzódik meg az ellenség, a kétes elem. Nem tűrhető a Pártban, azután a hadseregben, az Államvédelmi Hatóságban és más fegyveres erőknél. De nem lehet állami vonalon sem felelős vezetőállásban hagyni őket. Olyan helyen és olyan ellenőrzés alatt kell foglalkoztatni őket, ahol nem tudnak, vagy csak minimális kárt tudnak okozni. Számunkra tehát nem ugyanazt jelenti az ellenség a könnyűiparban, Az utóbbi időben tapasztaljuk, hogy kádereink és párttagjaink közül egyesek nem őszinték a Párttal szembeni, eltitkolnak valamit múltjukból. Fel kell venni élesen a harcot a csalások, a Párt félrevezetése ellen. A legtöbb káder önéletrajza egészen rövid és nem kielégítő és mondjuk meg nyíltan, nem egy önéletrajzban a költészet keveredik a valósággal. Gyakori, hogy a múltjukból kellemetlen eseményeket, időpontokat egyszerűen átugranak, elhallgatnak a Párt vagy a hivatali vezetők előtt, A kádereknek és a tagságnak nem lehet semmi titka a Párt előtt. Őszintének kell lenni a Párt iránt- Aki eltitkol a Párt előtt valamit, az nem nyugodt, azt furdalja a lelkiismeret és fél a leleplezéstől. Akinek a Párt előtt a lelkiismerete nem tiszta, az nem tud teljes szívvel és lendülettel, egész emberként dolgozni. Annál ki vagyunk téve annak a veszélynek is, hogy az ellenség ügynöke lesz. A példák százai bizonyítják: a múltat nem lehet túl sokáig eltitkolni. Lehet, hogy az ellenség előbb megtudja és zsarolni kezdi az illetőt. S nem égy gyenge jellemű ember, félve a leleplezéstől, kerül így az ellenség, hálójába. Nem szabad tehát semmit sem eltitkolni a Párt előtt és nem szabad a valóságnak meg nem felelő dolgokat írni az önéletrajzokba. Ha eddig valaki valamit eltitkolt a Párt előtt, tegye jóvá most hibáját azzal, hogy ■ őszintén feltárja azt. Meg kell különböztetni azokat az elviijrsakat, . akik megmondták őszintén a Pártnak, ha valami fqll van az életükben, de szigorúan fe kell lépni azokkal szemben és e kell távolítani soraink közül azo kát, akik félrevezetik a Pártot. A Párt, a káderok tisztaságánál megőrzéséért vívott harcba be kel vonnunk minden kádert, minder párttagot és a széles dolgozó tö inegeket is. Éberségre!, jjgényesláéífre, kell nevelnünk őket. Harcolnánk kell a tehetetlenség a szájtáíás, í nemtörődömség ellen. Vannak egye sek, akik látják, tudják a rendelte nességet. Arra kell nevelni a káde reket, a dqlgozó tömegeket, n< tűrjék, leplezzék le az ellenséget, í közénk nem valókat. Bátorítani kell mindenütt a tö megek bírálatát. Egy vezetőnői csak két szeme és két füle van nem láthat és nem hallhat min dent. Ezreknek és millióknak sol szemük és sok fülük van, s a tö megek sok mindent látnak és lialla nak, sok mindent megtudnak. He lyes és szükséges az, hogy felhívják rá a vezetők az illetékes párt és állami szervek figyelmét, A tö megek alulról jövő bírálata és el lenőrzése fontos fegyver a Párt ke zében az éberség megjavításábai és az osztályellenség elleni harc ban. Ezért minden vezetőnek és ká deresnek kötelessége kivizsgálni dolgozók minden beadványát. Fe kell figyelni a nép hangjára és fi gvelmeztelésére, mert abban a leg több esetben sok igazság van. Ná lünk, sajnqß, nem ritka jelenség hogy egyes vezetők nem szereti! hanem elfojtják és megtorolják a alulról jövő segítő szándékú bírá latot. Ez az oka annak, hogy soka; még névtelen levélben közlik éss levételüket. A névtelen levél egybe