Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-17 / 64. szám
Pártunk javaslatára a Földművelésügyi Minisztérium március 10-től a nyári munkáik befejezéséig új termelőcsoportök alakulását nem engedélyezi. Ezt az intézkedést az tette Szükségessé, hogy a termelő- csoportok rohamos, számszerű emelkedése ne menjen a minőségi munka rovására. Szervezetlenség üthetné fel a fejét és termelőszövetkezeti csoportjaink nem tudnák időben elvégezni a tavaszi szántás- vetési munkálatokat, melv nagy- mérté,k1b:-i:i hátráltatná a terméseredményük sikerét, példamutatásukat az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztság felé. Az, hogy a tavaszi munkák időben és jó minőségben elkészüljenek. - ez volt az indítóoka kormányzatunk intézkedésének. fis, hogy szükség volt erre ;iz intézkedésre, már eddig is bebizonyosodott. Megyénkben a kezdeti sikerek után kezd hányattam a termelőcsoportok szántás-vetési lendülete, mert amíg az elmúlt héten Somogy megye voll az első az országban a tavaszi munkálatok elvégzésénél, addig ezen a hétéin már az első helyről lecsúszott és közel áll ahhoz, hogy a szégyenletes utolsó helyet foglalja el. És ugyanígy nemcsak a termelőcsoportoknál, hanem az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknál is lanyhult a vetési munkálatok üteme és ha így haladna továbbra is. nem tudnák teljesíteni a vetéstervet sem a termelőcsoportok, Sem pedig az egyénileg gazdálkodó parasztok. Tehát szükséges az, hogy úgy a termelőcsoportok, minit az egyénileg gazdálkodó parasztok javítsanak eddigi munkájukon, nagyobb körültekintéssel és szervezettséggel folytassák a vetési munkálataikat, fokozzák a tavaszi munkák üteméi. Hogy a tavaszi szóint&s-vetési munkálatok időben és jó minőségben legyenek elvégezve, ez elsősorban a falusi és az üzemi pártszervezetek jó, vagy rossz munkáján múlik. A pártszervezet jó munkáját dicséri az, hogy a háromfai dolgozó parasztok, — úgy mint az ősszel, — versenyre hívták ki a lábodiakat és így a muaikaverseny nemes versengésében biztosan számíthat arra a há'romfai és a lábodi pártszervezet, hogy a minisztertanács határozata átjial megjelölt időre elvégzik a tavaszi munkálataikat. Megszervezte a két község pártszervezete azt is. hogy minden héten ellenőrzik egymást a dolgozó parasztokból kijelölt bizottságok által és így biztosítva van az is, hogy átadják egymásnak a tapasztalataikat, észrevételeiket. amely szintén nagyban előrelendíti a vetési munkálatok jó és időben való elvégzéséi. ügy kifejlődött ebben a két községben a verseny- láz, hogy amikor megbeszélték közösen a versenypontokat a két község dolgozói, olyanok is akadtak a dolgozó parasztok soraiban, hogy „inkább éjjel is dolgozunk, de az elsőbbséget nem engedjük'*. Ha így volna megyénkben minden községben a t avaszi vei és megszervezve. nem kellene attól félni, hogy megyénk az utolsó helyet foglalja el országosan a megyék közti versenyben. De a helyzet nem így áll, mert megyénkben csaknem egyedül ez a két község áll versenyben a tavaszi munkák elvégzése érdekében, fis lia megnézzük, hogy miért nem szervezik meg a vetési versenyt megyénk többi községeiben is a pártszervezetele és a tanácsok, rájövünk arra, bog azért, mert felületesen végzik sajál maguk is a tavaszi munkákkal vall foglalkozást, az irányítást, az ellen őrzést, a népnevelő munkát. ! A párl szervezeteknek és a köz ségi tanácsoknak meg kell javítan eddigi munkáját. Minden községbe meg kell szervezni az állandó ági taciós munkát, ismertetni kell kis gy üléseken, egyéni beszélgetéseket a di 'gozó parasztokkal a miniszier tanács határozatait, az éppen so ■ ronlevő n ö vény féleségek vetésénél a határidejéről és vetési módjáról 1 Nagy súlyt kell fektetni az egyéni 1 leg gazdálkodó parasztok közöt arra, hogy a régi munkamódsze i rekkel szakítsanak és a Szovjet unió által átadott élenjáró tapasz tálatok és munkamódszerek szerin • végezzék el a tavaszi munkálatai ka. így dolgozva el tudják érni a. egyénileg dolgozó parasztok is * minisztertanács határozataiban elő írt termésű'.Tagokat, sőt felül if múlhat ják azt. Legfontosabb feladatuk azonbai a párlszervezeteknek és a község tanácsoknak, hogy Háromfa és Ló bőd példá jára megszervezzék a köz ségiik párosversenyét, hogy a vetés j műnk álatok, — hasonlóan mint a lösszel. — időre és jó minőségbe, j elkészül jön az egyénileg gazdálkodc 1 parasztok között is.-V termelőcsoportjaink, bá egynémely termelőcsoport éri e komoly eredményeket -- szintéi meglehetősen vontatottan végzik e a vetési munkálataikat. Jól dolgoz nak a bonnvai, somjogydöröcSke j <*s a somogygeszfi tennriűcSopoltok. amelyek már a vetésterv üknél .több mint 50 százalékát elvetették ’ de ez még nem jelenti azt, bogi a többi csoport is jó munkát végez ezen a téren. A csoportokban is. — hasonlóar az egyénileg gazdálkodó parasztokhoz — nincsen meg a megfeleli versenvmozgalom. A böhönyei tér m elősző vetkezet versenykihívásár; í eddig még csak az iharosöverény termelőszövetkezet tagjai válaszol tak. akik elfogadták a versenyki hívást. Ehhez hasonlóan kell me gy'nkbeJa minden termelőcsoportnak csatlakozni a versenykihíváshoz és egy másik csoporttal páros- versenyben állva sokkal előbb és sokkal jobb minőségű munkát tudnak végezni. Termelőcsoport jainkra azonban ezenkívül más feladat is vár. Ah hoz, hogy a termésátlagaikat ; minisztertanács hatátrozataiban előírt mennyiségre fel tudják emelni szükséges, hogy megszilárdítsák véglegesen a munkaszervezeteket. Amelyik termeliöcsop oviban még nem tették volna meg, sürgősen meg kell tenni. A brigádoknak és a munkacsapatoknak ki kell jelölni a rájuk eső -területet és a területhez tartozó gazdasági felszerelést és állatállományt is át kell adni nekik, természetesen jegyzőkönyvileg. így elérik a termelőcsoportjaink, hogy a, tagok nem a csoport egész területén dolgoznak össze-vissza, egyszer ezen a területen, máskor azon, hanem állandóan egy helyen, fis azon az egy helyen alaposan ellátják munkájukat, mert a jövő évben is csak ők munkálják azt a területet. Fokozza a csoporttagok mun- kakedvé-t az is, hogy ha a tervben előirányzott mennyiségnél többet termelnek, magas összegű többtermelési prémiumot is kapnak. Legjobbjaink, amok, tvíkilk a koci- gnesziuisii warseanyihoii is az éllein jártuk,« imvgjétrftvie a nwumOaJvwrscniytek és a fviK njáini láttok nügy jeCtemlllölaágléll!, felihívás- sail ifomdlulllliatk az iizom összes dofg.i- zójláihioiz. iFelüníivtásiiilk ikiiihíiviStsuIk Töiv.d, de óriühetbtí. limine vlam a ilőblbüei msei lés t.ei niiéi-izétieis eiredlmiánye, jtóOéit, töke, fiigsinl'tónwég, a aiugywbb dhmnb kfelnyér és miénlos'itoillt ömévt'S lierviülnk ■fcüöleűő.Uí heföjyeflfee. Ezieik a doljgioBólk tudják, hogy a ikongressziuis'i versén ylbbn minden do’go zóílársuk tmnnikláijfai, tuldása lioyíjt.vviáá ínyiM'eft'u. Ez a jó és odaadó niuiiiikía firadiméinyieizte dz lüizieim, SÖSt.OW iörflnlliols ItiöÖbllt'irmieLSsirlt iás ez az aiiaip- ja 'i.gjoilíraink fríthtviáisáiniaik is. i.\ ÍV'- bíviéls így 'hiungz-ik: ..AluírofArk, felhívjuk az üzem ösz- xzes dolgozóit, hogy a kongresszusi vtrseinísbrn elért szép és kiváló eredményeiket április 4~ig, hazánk felszabadó.'ásónak nagy ünnepéig tartsák, sírt tűi is szárnyalják. VVívv (iyorgyné, üódis Hona, Kni- zsek Teréz, Kovács Árpámé, Horvá'h Mária II., Erdélyi Júlia, Kustos János é é Krafesik Jam s.“ .4 nrnnkaversmy tovább tart és egész bizloisasn szép eredmények jognak szüleim az április 4-ig még hátralévő :í Ivét ahull. Reméljük, hogy do l gazóink felhívása, •— búr csak üzen 1 viszonylatban szól •— üzemünkön k j fül íj,- kellő visszhangra Mád és neu I csak a mi üzemünk, a R'/iyípdáiH !• < ; nalgyár, Iranern a megye összes üzem ls, — tanulva « kongresszusi versen tapaszMlaitrábúl — a jövőben még fi kozvttabb mértékben veszik ki részi kei a felajánlásokból és a numlcaverst nyékből, amelyet; akármilyen címe folynak is egy céll szolgálnunk, a bék a haladás, ötéves tervünk id belőni In fejeiése, a szocalizmus megteremtés és a szocialista Mergijarország fellép tésének, megteremtésének ügyét. SZÉN TKLÁRA1 ERVIN Fonalgyár, Nagyatád. A tőkések bevallása szerint is . . . New-YoTtk. (TA.SZSZ.) A Gii'lí'U'p-iiinlKézét je?«n*ésie taBcl.nlt a amerikai viái'teatéfk egyre lettegeihslív nelíbek Trumiuin polliltlitoájátral Arra kérdlésTie: ..Hriiyeisni-e ön 'Dumlan ei*n; k; (bevékvny’.síégjöt■— az ez év lét ruiáirjáttm miagiklérdeasíll vüitaKKtclkKJi miindör-fvzo huszonihait szs'izjalteSéj vááa szólít űgenní-L A lermelűcsoportokban szintén nagy súlyt kell fektetni a munka- verselny megszervezésére. Versenyben kell állni a brigádoknak, munkacsapatoknak és az egyes csoporttagoknak is. Ahhoz azonban, hogy a versenv ne laposodjon el, ne váljon unalmassá, állandóan - ki kell értékelni és naiponta közölni kell a versenytáblán a jó eredményt elért brigádok, munkacsapatok és egyes csoport-tagok teljesítményeit és egyúttal biztatni hasonló eredmények elérésére, buzdítani kell az elmaradozókat . A verseny nyilvánossága színién hozzájárul ahhoz, hogy a csoportjaink az egyénileg gazdálkodóknak példát mutatva, bebizonyítsák a nagyüzemi gazdálkodás fölényét az egyéni gazdálkodás felett. Természetesen ezeknek a feladatoknak a végrehaj fásánál a pártszervezeti« hárul a lagnagyobib feladat és a csoportok kommunista tagjainak kell példái mutatni a munkájuk pontos és jó minőségben vaJc elvégzésével. Nem kisebb a feladatuk a tavaszi munkálatok időbeni és jó minőségben való végrehajtásában megyénk gépállomásainak sem. Elsősorban a gépállomások jó és gyors munkájától függ, hogy megyénk termelőcsoportjai, dolgozó paraszt jai időben el tudják végezni a tavaszi munkálataikat. A gépállomások trakloristájn függ, hogy a dolgozó parasztok minél nagyobb területre kössenek szerződést é-s gép munkával is elősegítsék a nagyobb termésátlagok elérését. Jó példát mutat a gépállomások nak a balatonkiliti gépállomás amely a szerződést 130 százalékúSan kötötte le és a tavaszi tervét már 10 százalékosan -teljesítette. Kitűntek munkaijukkal az iharos- berényi gépállomás traktoristái, akik napok alatt 50 százalékról 126 százalékra emelték fel a talajművelési szerződéskötésüket. A tavaszi munkálatok Iramát fokozni kell a megyénkben, úgy az egyénileg dolgozó parasztoknak, mint a termelő szektorainknak és nagy súlyt kell fektetni ennek érdekében a párosrversenyek megszervezésére, A pártszervezetek i rá nyitásaival, a kommunisták példamutatásával keill elérni megyénk dolgozóinak, hogy Somogyinegye újból az isire kerüljön a tavaszi munkálatok elvégzésében és ezen keresztül is jól kivegye részét a béke megvédéséért folyó harcból. Fűzi Istuán A /kaposvári Cukorgyár majdnem minden dolgozója lelkes felajánlási! tett április 4-re. Számszerűt: 300-an. A fel_ ajánlások rtagyrészie a kongresszusi versenyben elért eredmények megszi- lárdí lására irányultak. Szép számmal! vannak azonban olyan felajánlások is, melyek az új darabbérezésibem elérj teljesí.(menyek emelésére szolgáinak. Az új daraibbéreziés IbevezeKésekor a legtöbb dolgozó teűjeskiménye 100 seá- zalék alatt volt. Ezek mosV felajáni- lást ftettek, hogy április 4-ig 100 százalék főié emelik teljesítményüket. Takács József finomítói lakatos fel- ajánlatria. hogy 100 százalékon aluli teljesítményé., ápráJcis. 4.re 101 százar : Iákra emeli. Felajánlása óta munka, j módezer javítással 160 százalékot ért ' ej. * Buni András karbantartó brigádja 1 i 106 seóza£éko,.| ajánlót! fel ai minőség S megjavítása me’ieitt. ZsiilboráK brigád , j 6 százalékos emelést és 100 százaié- , f kos minőségi munkát. Vass Lajos, Ge- ‘ j lenosér János, 10 százalékos emelést • j váLiati,. Tóili János nyersgyári miun. j kás, 8 százalékos eljesítményerneíéftj i vállalt a nyersgyári előmelegítő cső- 1 j vek tisztítási munkáinál. Geges József 10 százalékom. Nagy Béla nyers gyári ; | munkás 8 százalékon íeljesíílményemc- lés. vállal:. Dicső András mészkemm- ! cé-s brigád 112 százalékos, Buni Fe. ' renc mésizkomencés brigádja 112 százalékos és Kerék János mészkemencés ; brigád ugyancsak 112 százalékos tat,; jen rnény elérésiét vállalta, április 4-re, ( Szabó József nyersgyári munkás 8 '■ százalékos emelést vállat. Gyöngyösi t József marós 98 százalékról 103 száza, lókra vállalta, hogy emeli teljesítményé:!. A gyár kovácsai, Scihrancz Imre , és_ Takács János vállalták, hogy 97 , százalékról 100 százalékra emeli teljesítményét. A szivattyús brigád vál- ' lalta. hogy 105 százalékra emeli lelje. '' síirnényét. A gépmííhelyi lakatosbrigád ' 97 százalékról 102 százalékra vállaló. * hogy emeli teljesítményéi. A vasöntők < 105 száza l ékre! 115 százalékra vállal- I ták, hogy emelik teljesítményüket és i már 133 százalékot értek el a felaján- 1 Iá* áa. A gőzgépcs brigád 98 százalékról j 103 százalékra emeli tel jesí lését.. Gál jó®sef és Kovács István 24 munkaóra. , ^ megtakarítási vállaltak. Györék József é« Fekete Béla 8 óra Fazekas Lajos ‘ 10 óra megtakart Vt-i: vállcC I április ■ 1 négyig. 1 A mű§x«ki&k is Az üzem dolgozói felajánlásaikat ; 1 hosszúlejáratú versenyvállalásaik mel. lett tették. A műszaki dolgozók jól ' ikivei'ék rcszü'ke az új felajánlási mozgalomból Gyímesi Sándor műve- < v/t'ta-lta, minocpcri miirr:k-.a frvlcn- l ottabb ellenőrzését1. a tömítő anyagok gazdaságosabb felhasználását, aí nyag fokozd éab'b biz'osítását, Molná-i tndrás művezedő a hulladékainyago-1 rnyüjtésére étert felajánllást. Tavalyi ózsef e-rdőteleipi művezető az ócsikr inyagcnk fokozo lialbb felhasználásán ■állatta. Pór István művezető ugya-n. sale anyagtakarékossági felajánlást ett, BeíflmíiíeiÉlpzó Váüniaí: PórosversfDjt intíííotlak a Ikongressz&isi ei*ed- snények tülteijcsitesere A kongresszusi verseny úján n laromfifeldolgozó Vállalat dolgozói ovább emelték teljesítményű kei versenymozgalom az üzemben cm lanyhult, mert Ibelekapcs» adtak a felszabadulás évfordulóira indult felajánlási mozga- >mba. Április 4-re az üzem mindéin olgozója felajánlást tett, ugyanolyan értékben, mint a kongresz- szusi felajánlásuk volt. Tehát átlagosan 3—ő százalékos teljesiít- inény-enielést ajánlottak fej. s többen pedig azt, hogy a kongresz- szusi versenyben elért kimagasló teljesítményeiket emelni fogják. .4 felajánlások utóin újabb kima- ' yasló teljesítmények születtek az üzemben, melyek fejiilmúlják a j kongresszusi versenyi or ént menyei t I is. Az elmúlt héten kiemelkedő ! átlagteljesítményt ért el Kiihár Jé>- j zsefné 215 százalékos, Balázs Jánosáé 215 száziaMkos, Kisiván Imréné 2-4 százalékos, Gondek Anna 214 százalékos, Bánó Maria 214 százalékos, Nadtrai Jánosné 212 százalékos teljesítményével. A csomagolok közül Seiner Lm- : réné 166 százalékos, Tótli Sándor- né 166 százalékos teljes ítmény ével ért el jó eredményt. Ládia.készítés- ben Illés Miklós ó-s Tóth Sándor 118—148 százalékos teljesítményt értek el. j A versenymoz-galom nagy lendlü- lettel fokozódik aiz üzemben. Ennek érdekében az üzem brigádjai es egyéni versenyzői versenyre hívták egymást arra, hogy a kongresszusi versenyben elért eredményt i/jelyik brigád, vagy egyéni versenyző szárnyalja jobbéin túl. rnrw——— — mi inmiiMmmjwwxmmamamaauimmm Az üzemek dolgozói lelkes felajánlásokkal készülnek a felszakad u lás 6. é vl ordulójára H/íegvénk üzemeiben a kongresszusi verseny befejeztével nem csökkent ni van nrláUhnn min» n ^/oegyenk üzemeiben a kongresszusi verseny Detejeztevei nem csökkent r ivJL a versenylendület. Üzemeink dolgozói a kongresszusi versenyben s elért eredmények megszilárdítására, vcrscnymozgalir.-unk kiszélesítése érdé- j kében április 4-re, hazánk felszabadításának hatodik évfordulójára újabb munkaíelajánlásokai;i tettek egyrészt újabb eredmények elérésére, ^násrészt a kongresszusi versenyben elért eredmények megtartására, KAPOSVÁRI CUKORGYÁR 1 Nagyit iáéi Fonalgyár í . Az üzem üe&-jol>l> dolgozói ieifiaívüssal fordultak a tölibi <i oigo^őküoz ..................................... . . .. . . . Az élenjárók példájára szervezzük meg a mezőgazdasági munka verseny t MA1 SZAMBÁN: ,4 tavaszi munka időbeni, jó elvégzésével a magasabb terméseredményekért. — .Véreiits végén tartják meg a tervkölcsvn második sorsolását. — Az ellenség aknamunkája ellenére mind több dolgozó paraszt ajánlja jel termény jele stégét.— Készüljünk fel az üzemi értekezletekre. — Uj fogászati intézettel bővült a Kaposvári Közkórház.