Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1914
7 igazgatója: Pálmai Lenke abban a kitüntetésben részesült, hogy a VI. fizetési osztályba történt kinevezéssel egyidejűleg a kolozsvári m. kir. áll. el. tanítónőképző intézethez hasonló minőségben áthelyeztetett. Szokatlan érzelmeket váltott ki lelkűnkből a hír. Míg egyfelől az érdem elmaradhatatlan jutalmazását jól esett tapasztalnunk, végtelen elszomorítóan hatott ránk a válás gondolata. Tudtuk, meg voltunk róla győződve, hogy nemcsak az intézet magas színvonala kapcsolódik egybe az intézet történetében örökké legnagyobb egyéniséget jelentő nevével, hanem szeretetteljes és lebilincselő modora mindannyiunk emlékezetében letörülhetetlen nyomokat hagy. Ezért volt vigasztalan az elválás gondolata. Pálmai Lenke igazgató távozásával 98984/914. sz. magas miniszteri rendelettel az igazgatói teendők ellátásával én bízattam meg. Nehéz volt feladatom, mikor egy kiváló előd után nehéz időidben szólított felsőbbségem bizalma az intézet vezetői tisztségére. Éreztem erőm gyengeségét a reám váró nagy feladattal szemben, de éreztem azt is, hogy az erős akarat a gyenge tehetségnek is győzelmet biztosit, ha kitűzött céljáért lelkesen, önzetlenül fárad. S most áldom a sorsot, hogy a nagy világtörténelmi esztendőben ennek a nemes célú székelyföldi kulturális intézménynek az élén állhattam s részem lehetett abban, hogy az intézet a maga rendelkezésére álló, céljaival összhangban levő eszközökkel kivette részét a nagy nemzeti munkából. A szept. 1-én tartott alakuló gyűlés alkalmával elnöklő megbízott igazgató bemutatja az eltávozott igazgatónak a tanári testülethez intézett hivatalos búcsúlevelét: „A válás órájában — úgymond — nem is tudok egyebet mondani, minthogy az Isten áldja meg a tanárikar minden egyes tagját, azért, mit az intézet érdekében telt; áldja meg azért a szeretetért, mellyel engemet nagy munkám közepette körülvett. Az intézet a szivemhez, lelkemhez nőtt intézet, fejlődik tovább ... kérem a Mindenhatót, áldja meg továbbra is az intézet vezetőit, tanárait, tanulóit, hogy lehessen ez az intézet továbbra is az elsők között az első.“ Elnök a következő búcsúszavakkal emlékezik meg eltávozott igazgatóról: „Hogy ki volt Pálmai Lenke, azt mindnyájan tudjuk, hisz az ő neve fogalommá nemesedett ennek az intézetnek történetében. Nemes szíve fénnyel, melegséggel sugározta be az intézeti életet, midőn az édesanyának őrködő jóságával, gondozó szerete- tével ápolta, nevelte a gondjaira bízott ifjúságot. De nemcsak az ifjúságnak, hanem nekünk is szerető édesanyánk volt ő, ki bátorított bennünket, ha féltünk, vigasztalt, ha csüggedtünk és bölcs tanácsával látott el, ha ingadoztunk. Hogy kit veszítettünk benne, azt mindnyájan tudják, de tudom különösen én, aki már az ő megérkezte előtt itt voltam. Ezelőtt 11 évvel komor, rideg épületek négy üres fala közt hir-
