Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1914

8

V

dettük az igét. Az ő megérkezése barátságot, szeletetet hozott a rideg falak közé s nagy pedagógiai érzékétől vezéreltetve, arra törekedett, hogy az intézetben talált hiányokat pótolja. Äz ő fáradhatatlan kötelességtudásának, lankadatlan, határt nem ismerő szorgalmának köszönhető az, hogy az addig üres s még városunkban nem ismert iskola ma egy 160,407-59 koronányi értékű felszereléssel bíró országhírű intézetté emelkedett.

Csoda-e tehát, ha elszorúl szívünk a fájdalomtól, ha arra gondolunk, hogy itt hagyott minket, hogy egy más intézetet részesítsen áldásos munkájában?! Csoda-e, ha megígérjük neki, hogy soha nem lankadó szeretetünk, örökké élő hálánk fogja elkísérni hivatásának új munkaterére? Nem, sőt további áldásos munkájához Isten jóságos kegyelmét kérve, most a válás pillanatában Ígérjük meg azt is, hogy soha sem feledjük el őt s hogy az ő szellemében igyekszünk megfelelni ezután is kötelességünknek“.

Ugyancsak a szeptember 1-én tartott alakuló gyűlésen megbízott igazgató kéri a tanári testületet, hogy felelősségteljes nagy munkájában legyen segítségére, „hogy így egyestilt munkával megmaradjon az intézet azon magaslaton, ahová azt az eltávozott igazgató fáradtságot nem ismerő szorgalmával és nagy tudásával emelte.“ Kardhordó László a tanári kar nevében a következő szavakkal üdvözli megbízott igazgatót :

„Tíz éve ismerem Borszéky Ákosné megbízott igazgatót, mint becsületes, lelkiismeretes és kiváló tanerőt, aki kötelességének mindenkor, minden körülmények között eleget tett. Az ő kiváló kvalitásait nem ma hirdetem először, ennek mindig tudatában voltam s teljes megnyugvásomnak és örömemnek adok kifejezést, hogy az intézet sorsa jó kezekben van letéve. Mindnyájunk nevében kérem Borszéky Ákosné megbízott igazgatót, hogy nagy körültekintést igénylő új állásában a legfontosabbnak azt tartsa, hogy a testület tagjai közt levő harmóniát szeretetteljes hanggal továbbra is igyekezzék fenntartani. Mindig szükség van az összetartó, egymást megértő munkára, de különösen most, ezekben a szomorú időkben kettőzött erővel és munkakedvvel kell működni, hogy mi, itthonmaradottak is a haza javára lehessünk“.

Az egymást megértő, fáradtságot nem ismerő, valóban lelki- ismeretes munkára ezekben a nehéz, gondterhes napokban igazán elengedhetetlenül, csaknem hatványozott mértékben volt szükség, ha megemlítem, hogy a mozgósítás hadbaszólította intézetünk magyarnyelv tanárát, Sághi Tamást s intézetünk kertészét, Rózsa ' Albertet. Igaz, hogy az utóbbi saját kérése alapján az aradi állami tanítóképzőhöz időközben áthelyezést nyert, azonban állása mai napig betöltetlenül maradt s így tulajdonképpen távozásával mégis intézetünk szenvedett hiányt. A helyzet az volt tehát, hogy 2 állás: az igazgató (pedagógia tanára) és a kertész állása betöltetlen, a jnagyarnyelv tanára pedig hadbavonult. Mind a három erő helyettesi-