Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1916
12 lyel a királyától kelletlenül fogadottt érdemrendet nem a mellére tűzi, hanem Íróasztala fiókjának örök homáljába rejti, s honnan veszi azt a bátorságot, mellyel hangosan zengi, hogy a költő a nemzet lelkiismerete, melyet megrettenteni nem elég hatalmas, megjutalmazni nem elég gazdag egy király ; — látjuk rajta a szigeten a tölgyek alatt üldögélő, vagy tűnődve ineg-megálló beteges, megtört öreget, ki a hűvös dunai szélre gondosan veszi felöltőjét, hazasiet s otthon a már félig süket, félig vak öreg szerszám egy másik ütött-kopott szerszámon divatját múlt, csodás hangmenetü dallamokat penget és nem is sejtjük, hogy ez az öreg ott a szigeten Tar Lőrinccel viaskodott s olasz városokat foglalt el. S a mig igy szemléljük az egyszerű arc magyaros nyíltságát s fürkésszük misztikus rejtelmességét, megelevenedik a kép, a szürke háttér élő alakok formáját kezdi felöltem, majd csodálatosan nő, szaporodik az alakok száma s végül, mint partjavesztett áradat lép ki a keretből. Kik azok ? Most nekem, mint az eposzirónak, az istenekhez, vagy múzsákhoz segítségért kellene fohászkodnom, hogy híven elősorolhassam s egyenként bemutathassam, kik, milyenek azok, kik ott tolongnak az egyszerű szürke ember körül. Érzem erőtlenségemet, gyengeségemet, az idő is sietésre int, épen azért álljunk meg s csak nézzük végig őket, a mint előttünk elvonulnak. Legelői jön egy lármás csoport, ólmos botokkal argumentálnak a vármegyén és a választáson, Gyorsan eltűnnek s ime, utánok feltűnik régi kedves ismerősünk, a szálfát emelő, farkasokat győző ifjú Toldi, diadalmas arccal hódol a nagy király előtt, majd örvendve szalad a korlátok felől jövő édes anyja elé, kit gyöngéden ölel keblére ; de ime a dalia egyet lép s elveszít mindent, a mi kedves volt neki s hosszas kiizködés, sok szenvedés után kiégett szívvel, barátcsuhában vonul haza sírját ásni, de mielőtt belefeküdnék, még egyszer előveszi súlyos buzogányát, kétélű szab- lyáját, rettenetes pajzsát s megmenti a magyar becsületet. A hőst bámulva alig vesszük észre kíséretét, pedig micsoda kiséret I Ott van a nagy király fényes udvarával, majd olaszországi diadalmas serege vonul utána, most ifjú pajzánsággal daloló apródok ugrálnak elő, de hirtelen véresen buknak le, — ott van az aggódó, féltő, szomorú, szenvedő özvegy édes anya; ott vezeti megtört szivü hervadó szép lányát, Piroskát az öreg roskadozó Rozgonyi; ott jön a ravasz Toldi György, az esetlen Tar Lőrinc, az öreg Bence s az ifjú Toldival együtt vénült fiatal Bence, hűséges szemmel nézve fel urára; ott jön a Zách család szomorú sorsát éneklő lantos és
