Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910
5 Gondoljunk pld. az Arany balladáira. Csak nagyolt, jellegzetes vonásokat találunk, de annál inkább foglalkoztatja fantáziánkat, annál inkább gyönyörködünk bennük. — A művész nem dolgozhat mindent ki az utolsó kis részecskéig, mert akkor semmi sem maradna, a mit mi magunk teremtünk meg — és ezért unalmassá válna. Elég, ha alakjainak csak lelki világát tárja elénk, ezt is egykét találó vonással, melyekből csak következtethetünk a lelkére. Elég, ha egy-egy vonást, egy-egy jelzőt találunk mindössze, mely csak lehetővé teszi, hogy képzeletünk maga alkossa meg a kész alakot. Mint a laterna magica élővé, elevenné varázsolja a vásznon gyors egymásutánban megjelenő képeket, úgy eleveníti meg képzeletünk a művész alakjait. Wilde O. írja valahol : „A világot a költő az álmodó számára irja. Azért kerüli az abstrakt kifejezéseket, ezért fejezi ki a legaetheribb érzést is konkrét képekkel“. — Innen minden igazi költemény páratlan szemléletessége. A költészetnek mindig konkrétnak kell lenni, mint Arany is határozottan kifejezi. Képzeletünk játéka tehát az alapja annak a gyönyörűségnek, melyet a költő és általában a művész alkotása nekünk szerez. Képzeletünk eleveníti meg a költő által elénk állított alakokat és ez teszi lehetővé, hogy beleképzeljük magunkat azok lelki állapotába, örömükbe és fájdalmukba is velük együtt örvendjünk, szenvedjünk és érezziink. Élő, magunkhoz hasonló alakokat látunk előttünk. Az élet lehellete árad felénk a művész alkotásából. Más művészetekben is csak az élő tud gyönyörködhetni. A görög szobrászok értettek ahoz, hogy még a ruhának is életet adjanak. A ruha nem felesleges dísz, nem takaró, hanem az élő test része. Hogyan teremthet tehát a költő életet? Hogyan éri azt el, hogy képzelő erőnk megelevenítse az alakjait ? Hogyan lesz a Tinódi össze-vissza, kósza vonásaiból egy eleven, érző, cselekvő Toldi, hogyan ismerhetjük meg őt életének csak egy epizódjából a maga valójában ? Elérheti-e ezt, ha a természetet utánozza, lemásolja ? Már a görög művészek sem elégedtek meg a természet puszta utánzásával. Sokrates juttatta határozattan kifejezésre művészeik alkotásának azt a módját, hogy a különböző helyen levő szépségeket egy művészi alkotásban egyesítették és Aristoteles határozta meg meglevő műalkotásokból kiindulva a művészet célját és fel-
