Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1891
10 nép Krisztus liive lett, s először vette föl a lceresztyénsőget minden nép között. És mig a görög köztársaság virágzott, inig népe szabad volt, szabad volt ott az emberi szellem! Ha később nem találjuk fel azt a szabad, világot hódító szellemet ugyanazon a földön : a szabad görög államot sem találjuk többé; zsarnokok igázták le és irtották ki úgy, hogy a régi szabadságnak csak sirdombja maradt! Ez a görög szellem egyezett a protestantismussal, ez adott uj életet iskoláinak. Mennyivel más képet mutat a római szellem? A köztársaság fenséges alkotását nem tudják megérteni, nem tudják élvezni. Császár ül a trónra, ennek egyetlen akarata kormányozza a nagy birodalmat. A császár istenné lesz (apotheosis), a költők lantja csak őt dicsőíti, Róma nagysága csak az övé. Mig a görög nép között szabadon terjed a keresz- tyénség. senki sem emeli fel tiltó szavát ellene, igen, mert hisz az uj vallás a szabadság szent tanát fejleszti tovább: „Mindnyájan atyafiak vagytok“ (Máté 23, 8.); — „szeresd felebarátodat, mint tennenmagadac“- (Máté ev. 22, 39.) — addig Rómában az üldözés tárja fel iszonyú jeleneteit. Csak az állam vallása az egyedül üdvözítő, legyen az bármily téves eszmékkel is telve és a ki más meggyőződést mer nyilvánítani, annak szavát a börtönök, az amphitheatrumban a vadállatok, a fórumon máglyák, a Tiberis hullámai, vagy egyéb emberkigondolta kínzó eszközök némítják el. A papoknak egész légiói keletkeznek, kik mind jobban befolynak az állami ügyek intézésébe, sőt (mint egykor az egyptomiaknál) hatalmok annyira megy, hogy az államot ért nagyobb balesetek, vagy csatavesztések alkalmával csak ők intézkedhetnek, az államot a bukástól csak az ő votu- maik és költséges saerificiumaik menthetik meg (1. Livius könyveit) ; — ily babonás tévhitben tudták megtartani a népet. A pontifex maximus mindenütt megjelent collegiumaival, sőt a Vesta-szűzek átriuma keletkezett, s a theatrumokban, circusok- ban mindenütt ott fénylettek a külső disz emelésében. Nagyon jól értettek a vallásnak külső cerimoniákban való fitogtatásá- hoz, ne csodáljuk, ha aztán ama temérdek külsőség közt elveszett az igazi belső hit. S mig Görögország nem indult hódító hadjáratokra, ez mindenütt pusztítva haladt előre, leigázva a nemzeteket, eltörölve vallásaikat, s csak a magok bálványait állítva fel. Van-e jellemzőbb példa erre, mint mikor Pilátus semmikép sem akarja Krisztust elitélni, mert igaznak, ártatlannak találja, de rögtön kimondja a halálos Ítéletet ama fenyegetésre : „Ha Krisztust elbocsátja, nem lesz barátja a császárnak?“ (János ev. 19, 12.)
