Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1881
5 ismeretlen uj világot tártak fel: egészen más eget és más földet varázsol a görög műveltség és érintkezés a római világban! Gazdag, előkelő patricziusok pártfogása alatt római költők görögvers mérték szerinti a n- t ólnak, s előáll — az első drámai költőt és az odyssea- nak latinra leforditóját, L i v i u s Andronikust (272— 207) és a római jelmeztt színmüvek megteremtőjét. C n. N a e v i u s t (264—194) nem említve — T. Maccius Plautus (254—184), az atbenei Phileinon tanítványa, ki vonzó előadásával, élénk párbeszédével, a nyelv és kifejezések rendkívüli változatosságával a rómaiak kedvelt költője lett minden időkre, úgy hogy darabjait az újabbkor minden nemzetiségit költői utánozzák, mint pl. „Az aranyfazék“ (Aulularia) ez. vígjátékét Moliére az ő „Fösvényében“ továbbá „Kisértet“ (Mostellaria) ez. darabját több nemzet drámairója utánozta. — Azután elő áll a rabszolgából felszabadult Téréntius Afer (196—150), a görög újabb vígjáték mesterének, az atbenei Menandernek követője, kinek tehetsége s müvei előtt a legelőkelőbb rómaiak házai voltak nyitva, s kinek „A Fivérek“ (Adelphi) ez. éllettel teljes drámája a franczia és angol költőknek sokat utánzóit darabja volt. Mint az ó-attikai vigjáték megteremtőjének és nagy mesterének. Arany János által a mi irodalmunkba is átültetett Aristophanesnek tanítványa s követője, említést érdemel &. Lucillius Ennius (148—103), ki a római irodalmat két egészen új, addig ismeretlen műfajjal gazdagította; egyik a k ö 11 ő i levél (epistola poetica), másik a satura — költői egyveleg —, mely a társadalomról és személyekről, a körülötte levő tárgyakról és politikai eseményekről nagy szabadelvüséggel és kíméletlen módon, de azért mégsem szenvedéllyel vagy vak indulattal irt nyílt leveleinek oly változatos tartalmat s vitatkozó erkölcsi jelentőséget kölcsönzött, minő a szatíra értelmének ma is legjobban megfelel, s melynek formáját a császárok korában Horatius, Persius és Juvenalis ő utána nagyban müveitek. A nem kevésbé görög befolyás alatt álló, de azért önálló téren haladó két Terentius V a r r o satira-költök mellőztével szóljunk Lucretius Cams-ról (99—55,) ki, ha egyébről nem is, a Fábián Gábor által irodalmunkba átültetett „dolgok természetéről“ irt nagyszerű tankölteményével örökre emlékezetes marad, inig csak római classicusról tétetik említés, jóllehet, hogy ö is görög nyomon haladt, ami müve nagy becséből telyességgel semmit sem ront le; hiszen — mint alább látni fogjuk — éppen az a nagy
