Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1908
tünknek díszét, büszkeségét. Szomorú valóra vált, bekövetkezett, amitől már régóta fájó aggodalommal, szorongó szívvel remegtünk. Breznyik János, kinél buzgóbb, lelkesebb, kötelességtudóbb tanára kevés volt intézetünknek, kinek nemes, egyenes és mégis szerény egyéniségében oly szép harmóniában egyesült protestáns egyházunknak hűséges fia, a lelkes paedagogus, a jóságos szívű, páratlan szorgalmú, tanítványait mint testvéreit, gyermekeit szerető, kiváló tanár, a zárkózottnak látszó s mégis meleg kedélyű, tiszta jellemű, önzetlen jó barát — nincs többé ! Fiatalon, férfikora legáldásosabb s legtöbbet Ígérő napjaiban költözött el tőlünk. Lehetett-e gondolni arra, hogy éppen ő, aki testben és lélekben hatalmasabb volt mindnyájunknál, aki úgy tűnt fel, mintha a teremtő hosszú, munkás életre alkotta volna, váratlanul eltávozzék körünkből s távozásával beledobja lelkűnkbe az enyészet, a megsemmisülés gondolatát ? ! Ha kifáradt aggastyán lett volna, ki a kötelességek terhe alatt roskadozva jutott el az élet határmesgyéjéig: összeesett teteme mellett könnyebbült lélekkel tekintenénk megfutott pályájára s bár fájó könny csordulna le arcunkon, az elért cél tudata enyhítené fájdalmunk keservét. De férfikora tavaszán látni őt összetörve, lesújtva, lehetetlen, hogy mindnyájunk fájdalma zokogó könnyekben ne törjön elő korai távozása miatt. Hogy mit vesztettünk benne, azt tanítványai s mi, kartársai, érezzük a legjobban, kik a legmelegebb szeretettel ragaszkodtunk hozzá mindnyájan, kik oly közel állottunk áldott jó szívéhez és a legjobban ismertük nemes egyéniségét. De érzem különösen én, akit húsz év zavartalan barátsága kötött hozzá, aki láttam szép lelkét fejlődésnek indulni, virágozni és nemes gyümölcsöket hozni, aki majdnem minden gondolatának, tervének és vágyának ismerője voltam, aki láttam, mint veszik körül a halál vergődő kínjai s mint tépi szét élete koszorúját könyörtelen kezével a halál s mint borul hideg teteme fölé a legszebb reményekből szőtt halotti szemfedő. Szelleme gazdag kincsesházából nem fogja többé áldásként osztogatni tudását, szerető szíve nem fogja többé ránk
