Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1908
19 tainak könnyei között bezárult a sír. mely a legjobb, legnemesebb szivek egyikét fogadta sötét mélyébe. * * * Nem országos hírű ember, nem az egyház támasztó oszlopa dőlt le vele az enyészet éjjelébe. Nem .... Csak a mi szerény kis kertünk egy kedves fáját ölte meg a benne rágódó gyilkos kór. Az ország, az egyház észre sem veszik talán, hogy ő nincs már. De mi, lakói e kertnek, érezzük, hogy ezután jobban hozzánk férkőzik a vihar is, a nap perzselő heve is. Üresebb a kert: vesztett értékéből és szépségéből. Intézetünknek egy, nagy reményekre jogosító tanára halt meg benne. Meghalt fiatalon, java férfikora kezdetén, úgyszólván munkaközben; meghalt hosszas betegség után és mégis váratlanul, mindnyájunknak végtelen fájdalmára és pótolhatatlan veszteségére az iskolának, amely kebelére fogadta, mikor mint kis fiú először hagyta el az apai házat s amely szeretve választotta munkásának, mikor az egykori derék tanítvány a tudomány bajnokává lett. Nemes életének nagy része itt folyt le s jóságos szivének minden szeretete ehhez az iskolához kötötte. »Mint örököse azon névnek, amelynek hangja a protestáns iskola és a protestáns tanár legnemesebb traditioinak emlékét ujitja meg* az utódok lelkében, méltó munkása igyekezett lenni a nagy Breznyik intézetének, mert az ő szellemében fogta fel a tanári pálya feladatát s az általa kijelölt irányban vezette az ifjúságot. Őt választotta mintaképéül mindenben s csak a végzet könyörtelenségén múlt, hogy a lelke mélyén szunnyadó erőket ki nem fejthette. Mert egyszerű pályafutása olyan volt, mint a csendes, nyugodt folyású víz, amelyet, amint zajtalanul folydogál, észre sem veszünk. Nem fél tőle senki, nem is veszedelmes. Nincsen rajta semmi feltűnő, semmi mutatós. Folydogál medrében, a vize tiszta, olyan, mint a tűkör. De ha nem mutatja is, van benne erő, amely alkalomadtán dús hasznot hajthat. A nagy névnek immár csak az emléke él köztünk. Elvesztettük, eltemettük, megsirattuk őt is. De lelkünk mélyén ott maradt a néma gyász, a keserű bánat, mely korai elvesztésébe nem tud belenyugodni. De ott maradt a hála, az elismerés, a barátság és a szeretet kitörülhetetlen, mély érzése is, 7*
