Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1892
4. növények nem egyszerre fejlődnek s virítanak. Egyesek megelégszenek kevés meleggel, s a mint a tavasz napsugarai tusa- kodva az éjszaki széllel, védettebb helyeken a havat elolvasztják, azonnal előbnjnak s kifejtik virágaikat; azonban legnagyobb részüket csak a nyár heve képes virításra bírni, végre vannak olyanok is, melyek az ősz folyama alatt virítanak, s mintegy bezárják a természet életét. Valóban a bölcs teremtő gondoskodott, hogy az ember szeme gyönyörködhessék az év legnagyobb részében. Azt is tudjuk, hogy a növények egyik csoportja a jó tele- vényes földet szereti, a másik a száraz sziklás talajt kedveli, megint vannak olyanok, melyek mocsáros avagy vizenyős helyeken díszlenek, mások a folyóvizet választják lakóhelyül. — A pipacs, avagy a konkoly verőfényes helyen tenyész, a szerény ibolya bokrok közé húzódik. Ha tehát czélt akarunk érni, ha városunk flóráját megakarjuk ismerni, különböző időkben kell kirándulnunk s különböző helyeket felkeresnünk. Egy tekintet helyi viszonyainkra mutatja, hogy tavaszkor nem irányíthatjuk lépteinket bárhová; vannak dombok s helyek, hol a tavaszi napsugár hamar leolvasztja a havat, ott virítanak a flóra első gyermekei, tehát ide kell kirándulnunk; később bárhová megyünk, elegendő anyagot találunk. A kiránduláshoz szükséges egy botanizáló táska, mely két kemény táblából áll két szijjal átcsatolva. E táskába helyezünk több-kevesebb itatós papirost és készen van. Továbbá szükséges egy kis ásó vagy konyhakés a növények kiásásához; mert alig van kezdő, ki gyűjtés nélkül boldogulni tudna, vagyis herbáriumot kell csinálnia. A herbarium számára a mennyire lehetséges teljes növényeket kell szednünk. Természetes, cserjék- vagy fákról elegendő egy virágzó ágacska, levelek s később a termés: a dudvákat gyökerestől szedjük ki, hogy így az egész növényről alkothassunk magunknak képet. A szárítás módját majd az első kirándulás után mondom el röviden, valamint a herbarium megalkotását is. A botanikus nevek után van még a szerző nevének kezdő betűje, vagy neve megcsonkítva, ki a növényt megnevezte. így pl. kökény Prunus spinosa L. tudományos neve után van L. azaz Linné ; őt mondjuk e növény tudományos névszerzőjének.
