Kir. kath. nagygimnázium, Selmecbánya, 1901

Beszélgetés a festőművészetről.

Kedves Ifjú! Jól tudom, mily szeretettel viseltetel a képek iránt s mily érdekkel lapozgatod a könyvet, melynek vonzó tartalma helyenként szemlélhetőleg is eléd tárul . . . Hisz ez valódi boldogság! . . . Nincs is az ifjúhoz méltóbb élvezet, mint az, mit az ismeretszerzés munkája, vagy szórakozás idején a művészetek eléje tárnak.

A műremek nem beszél hangokon és mégis szived mélyéig megreszkettet; megillet, lelkesít képzelmedet magával ragadja, lázba ejt. Nem dörög sújtó igazságokat füledbe, és mégis megtérít. — Szemed által elmédhez, szivedhez férkőzik, öntudatra ébreszt, munkára serkent. —

lm itt látod honfoglaló őseink küzdelmét. — Hallod a csatabárd zuhanását, a lesújtott ellen halálhörgését; látod a lovak ádáz száguldását .... Mint döng a pajzs a buzogány csapásaitól! . . . Lelked résztvesz a küzdelemben, véred gyorsabban fut ereidben s forró óhajtás támad szivedben: vajha te is résztvettél volna honszerző tusáikban! . . . Alom, képzelet az egész. — Nem látod, hogy a bárd soh’ sem sújt le, a paripa mozdulatlan, a sebesült kinyílt ajkai hangtalanok? . . . Mi az tehát, a mi megigézett? — Mily varázslat bűvölte meg lényedet? . . .

Kedves ifjú! Ez a művészet.

Jutott-e eszedbe a kérdés: hogy van az, hogy a festett kép így felzavarta bensődet? Gondoltál-e arra, mily eszközökkel éri el a festő az észlelt hatásokat? —■ Szóval kérdezted-e: miért és mi módon készül a kép? Pedig örömöd, élvezeted megkétszereződnék, ha ismernéd a titkot.

Szándékom előtted fellebbenteni a fátyolt s ama kérdésekre érthető módon rövid feleleteket adni.

!*■