Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1887
27 Nem lehet szó nélkül hagynom ama balfelfogást, mely szerint a szülők legnagyobb része már a IV-ik osztály végzése után lehetetlennek tartják a fiúnak iparos pályára lépését, mert szerintök az ifjú vágya ekkor már más nemű pálya felé van irányozva, s- mert az iparos munkáját már meg sem tudná szokni. A vágy irányítása mint már kifejtettem a nevelés munkája s ha megtette a szülő kötelességét a nevelés terén ezen- időig: úgy nem kerül nagy fáradságába most a vágyakat a kívánt útra terelni. De a mi aristokratikus érzelmű szülőink e helyett az iparos pályát mint megvetettet állítják, a gyermek elé, hogy ezzel ijesztgetve serkentsék a tanulásra. A munkára nézve ismételnem felesleges lesz, hogy ezt meg kell szoknia a gyermeknek, aztán örömét leli benne az ifjú s a férfiú. Ép az iskolában eddig tanultak fejlesztik ki az ily körülmények közt iparos pályára menőben az aesthetikai Ízlést, mely nélkül manapság még a legegyszerűbb iparos is alig boldogulhat. Volt ám hazánknak nem egy ily iparosa, sőt magam beszéltem a Balaton mellékén elég földmivelővel, ki négy osztályt végezett a pápai eollegiumban s most, ha elfárad a szántás vetésben, esténként szívesen olvasgat és nagyon örül ha valaki előtt megmutathatja, hogy ő diákul (latinul) is tud egynéhány szót. Számoljunk most ama körülményekkel, midőn a szülő tovább járatja gyermekét a középiskolákban. Nem akarom ismételni azokat miket a vallás-erkölcsös nevelésről mondottam, csupán annak kijelentésére szorítkozom, hogy ezek szem előtt tartása még fokozottabb mértékben szükséges. Mindamellett lesz már itt olyan dolog is, miről az előtt nem azért hallgattam, mintha annak figyelembe vétele felesleges volna a 14—15. évnél korábban, de mert ott a szív és kedélynek vallás-erkölcsös alapon nyugvó képzése mellett ez amúgy sem hanyagoltatik el. Ilyen a jellem önállósága. Ép a pályaválasztást tekintve lesz fontos, hogy mire az ifjú kilép az életbe, legyen olyan jellemnek birtokában, mely minden cselekvésére rányomja az önállóság bélyegét. Téves hite van annak, ki a bizonyos kor és a megszerzett értelmi fejlettség mellett az önállóságot, mint okvetetlen meglevőt tételezi fel, mert számtalan példát lehetne felhozni az életből, hogy meglett korú és az értelmiség magas fokán álló egyének képtelenek mások befolyása és támogatása nélkül valami elhatározó lépésre s ha némelykor megkísértik is a gyámság alól
