Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1887
19 hiszem erről vita nem támadhat mert a népoktatási törvény századok tapasztalatait vetve egybe határozta ezt meg. De ugyanezen törvény midőn a 6-ik évet mint az oktatás kezdésének végső határidejét szabta ki. egyúttal elismerte, hogy alkalom adtán korábban is lehet kezdeni. De vigyázzunk nehogy a korai kezdés hátrányos legyen. Hisz a szülőnek, nevelőnek és kisdedóvónak van elég nagy és háladatos munkája, egyrészt az emlékezés másrészt a szemléleti ismertetés által esz- közlendő oktatás terén. A népoktatási 1808. 38. t. ez. megmenti a szülőket ama kételytől, hogy a gyermekkel 6—12 éves korában mit tegyenek. Iskoláztatni kell, s ezzel a törvény szentesíti az ember rendeltetési ózdijából önkényt folyó ama kötelezettséget, mely szerint a tudás és értelmesség egy bizonyos fokáig el kell jutni mindenkinek. De nem ment fel egyetlen szülőt sem ama gondoktól, melyek a további teendőkre vonatkoznak, sőt még a jelen teendőkre nézve sem veszi magára a munka s a felelősség egész terhét. Az iskola csak a családdal karöltve végezheti el nemes feladatát. A szülő kötelezettsége továbbra is fennmarad, hogy folytassa ama munkát, melyet a kedély és szív képzésénél előbb jeleztem. Igaz, hogy e munkában segíti őt az iskola de viszont a szülőnek is kell az iskolát segíteni. A munka anyaga nagyobb, mert a mint tágul a gyermek ismeret köre, annál inkább szükséges a vallás-erkölcsi eszméknek fenntebb jelzett négy követelményét öszhangzásba hozni a való élettel. Azután a gyermek az iskola küszöbén át lép legelőször abba az óriási tánezte- rembe, melynek neve társadalmi élet, s a melyben a félszegség és járatlanság a legtöbbször kemény büntetést kap. Táncz- teremhez hasonlitám, mert nem csak sikamlós padlójáról s kritikus közönségéről hires, hanem még a csábítások eszközeiben is gazdag. A vallásosság nem egyszer lesz pelengérre állítva azok által, kik hazulról nem hozták magukkal e kincset; az emberszeretet, mint megvetett hamupipőke vonja meg magát egy sarokban, mig az önzés diadalt ül. Ott van az irigykedés, harag és engedetlenség s ezek mellett a szolgai meghunyász- koclás és alattomoskodás. A becsületesség legtöbbször csak álarcz, a munka pedig könnyű lepel, mely csak helyettesíti a tisztességes ruhát. Szomorú képe ez a társadalomnak s nagy megnyugvásunkra lehet, hogy nem alkalmazható annak minden ízére, 2*
