Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1883
5 a Gondolatok Könyvének rövid, de a legújabb kutatások, főkép Kenan, „Mare Aurél et la fin du monde antique“ ez. műve alapján rendezett ismertetését közzé tegye. Azonban nem puszta adat-liahnazt akarunk itt nyújtani, hanem a mennyiben az antik világba való visszahelyezkedés engedi, egyszersmind egy kis lélektani tanulmányt. A hőst irodalmi művével kapcsolatban óhajtjuk bemutatni; az irodalmi mű amúgy sem lévén más, mint bizonyos kornak egyéni viszonyok által módosított tükre, meddő munka volna az irót az embertől, császártól és a történelemtől teljesen elválasztani. Sajnos, hogy e tekintetben Marcus Aureliusnái nem járhatunk úgy el, mint pl. Horatiusnál, kinek életében alig van egy-egy mozzanat, melyre műveiben bizonyos reflexiót, hogy ne mondjuk biztos hivatkozást ne olvashatnánk, a mennyiben hősünk műve, melyet legrövidebben naplónak lehetne ugyan nevezni, voltaképen datum nélküli commentárja erkölcsi életének, melyből csak ritkán következtethetni bizonyos eseményekre, és sok helyt a puszta sejtéssel kell beérnünk. Ep ezért lehetetlen biographiájánál az inductio; e helyett a történelem világánál ismertetjük hősünket s deductióval szólunk naplói följegyzéseiről. Remélhetőleg így is elérjük czélunkat: o történelmi nagy alak szellemi műhelyébe, e sokat szenvedett nemes szívbe beletekinteni, fenköltségét megismerni, csodálni s ezáltal — nemesülni és nemesíteni, I. jMÍARCUiS 3Aureliuí3 császár, élete. Antoninus Pius, hősünk előde K. u. Ilii. márcz. 7. halt meg loriumi villájában a bevégzett bölcs nyugalmával. Halálát közeledni érezvén, fogadott fiának, Marcus Aureliusnak termébe vitette át Fortuna arany szobrát, melynek mindig a császár szobájában volt helye. A szolgálattevő katonai tribunnak jelszóul az „aequanimitas“-t adta ki; azután elfordulva — el- szunyadt. — Jámborságát, kegyességét, szentségét egekig magasztalták; birodalomszerte emlegették, hogy uralma alatt egyetlen csep római vagy idegen vér sem ontatott ki. — Antoninus Piust kétségkívül a „legjobb uralkodó“ név illette volna meg, ha utódjául nem oly embert jelölt vala ki, a kit jóságra, szerénységre nézve mellé lehetett állítani, a ki természeti adományaihoz ama fényt és bájt tudta hozzácsatolni,
