Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1883

mely örökéltű képet hagy hátra az emberiség emlékezetében. Mindketten nagy emberek, e mellett egyszerűek, szeretetre méltóak, mindkettő philosophus. De Antoninus Pius philosophus a nélkül, hogy tudná, Marcus Aurelius bevallja, hogy az; csodálatos őszinteséggel törekszik az „igazi bölcs“ névre. Egyikmásik tekintetben az előbbi a nagyobb ; jósága nem hagyja vétkezni, csakhogy — nem kínozza az a belső baj, mely gyó- gyithatatlanúl rágódik fogadott fiának szivén. Ennél az a nyughatatlan öntanulmányozás, az aprólékoskodás démona, az az öntökéletesitési láz inkább a kitűnő mint az erős ember ismertető jelei.

E két uralkodó életében a trónolók dicsőségére csodálkozással kell megjegyeznünk, hogy a gáncs nélküli erénynek, a türelemnek és önuralomnak oly ritka példányai ép a trónusról ragyognak felénk, tehát ama helyről, mely leginkább ki van téve a gyönyör és hiúság kísértéseinek. —

Marcus Aurelius született 121. K. u. Rómában, atyjának Annius Verusnak kora halála után hason nevű nagyatyjának házában neveltetett. Komoly törekvésével és igazságszeretetével korán megnyerte H a d r i á n császár vonzalmát, annyira, hogy Antoninus Piusnak utódjául szemelte ki. Már nagyon ifjan tántoríthatatlan vonzalommal viseltetett az igazság iránt és szeretett elmerülve gondolkodni. Tudomány- szomját híven ápolta anyjának Domitia Lucillának gondos nevelése s derék tanítóinak igyekezete. Egész odaadással követte ama philosophiát, melyet a való erény ápolójának látott. Tizenkét éves korában magára ölté a stoicusok egyszerű köpenyét s szabályaik szerint kezdett élni, mi majdnem egészségébe került. A kemény földet választó nyughelyéül s csak aggódó anyjának kérelmére fogadott el takarót. Szellemi kiképzése mellett a testit sem hanyagolta el. Tanítóinak gondoskodását egész életén át megható hűséggel és méltó hálával viszonozta és philosophus maradt élte utolsó perczéig. Hadrian császár halála után, mikor Antoninus Pius őt társcsászárúl választó és leányát a később oly hírhedt Faustinát adta nőül hozza, az uralkodói gondok mellett sem mondott le nemes vonzalmáról s szakadatlanéi dolgozgatott szellemi és erkölcsi tökélyesbűlésén. Gyönyörű sora következett most az éveknek, melyeket Marcus Aurelius és Antoninus Pius mitől sem háborgatva a legboldogabb harmóniában átéltek.