Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1879
10 Aki irniakar, annak először is legyenek gondolatai. Nagyonkö- zönséges szabálynak tetszik, mégis mily sokszor vétünk ellene, midőn íráshoz fogva tollrágással áruljuk el, hogy tulajdonkép nincsenek gondolataink. Mai uapság, midőn az irás kenyérkereseti mód, gyakran megtörténik, hogy nem az írni való tárgy terjedelme, hanem a betöltendő ívek száma határozza meg munkánk nagyságát. -Mindig valami eszme, valami jó gondolat indítson benünnket írásra. Ha erre szoktatjuk magunkat, ne féljünk, hogy nagy nehézséggel jár gondolataink helyes kifejezése. A tiszta, világos gondolat csakhamar megtalálja az alakot, melyben nyilatkoznia kell, ha önmagunk nem igyekezünk azt elburkolni, csak azért, hogy gondolatunknak a homályosság által a mélység látszatát kölcsönözzük. Szellemünket folyton foglalkoztatni kell, hogy az a kis tárház, melyből irás közben merítünk, megteljék. Maguknak a szülőknek kell e tekintetben az alapot megvetniük, melyre később a tanító építeni fog. Az a gyermek, ki az ész fejledezésekor szobába zárva, mindenkitől elhagyatva él, aligha vergődik oly értelmi fejlettségre, mint akinek képzeletét a tárgyak változatossága, gondolkozását pedik az emberek társalgása folytonos tevékenységben tartja. Helyezzétek a gyermeket oly környezetbe, hol természeti ösztönei tápot nyernek! Nem ok nélkül öntött a természet kíváncsiságot a gyermekbe: látni mindent, okát tudni mindennek, ami szeme elé kerül. Ezt a kíváncsiságot ápolni s helyes irányba vezetni tartozunk, de nem elnyomni. Pedig ezt teszik azok, kik a gyermek kérdéseit visszautasítják, nem tudva, hogy épen ily érdeklődés fölköltése a tanítás első föladata. Minden felelet nélkül hagyott kérdés lankasztja a gyermek tudni-vágyát. Nem mondom, hogy minden kérdést elfogadjon a tanító, mert a gyermeki képzelet csapongó s gyakran oly kérdésre bukkan, mi az előadás tárgyával semmi összeköttetésben sincs. Ilyenkor ép a képzelet ás gondolkozás helyes összpontosítása végett is szükséges az oda nem illő kérdés visszautasítása. Ha így teszünk, akkor már a gyermeki lélekbe bele oltjuk azt, ami az íróban annyira szükséges, t. i. hogy képzelődése ne csapongjon ide-oda, hanem egy tárgy körül forogjon. Ez által elértünk a stílusra vonatkozó ama második követelményhez, hogy — mielőtt íráshoz fogunk ne csak gondolataink legyenek, hanem hogy ezek egy fő gondolat körül csoportosulva, szerves egészet képezzenek. Ezen alapul valamennyi irásműnek legfőbb kelléke, az egység. Már a szülői háznál beszéd közben is