Zempléni Népujság, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1948-05-09 / 20. szám

iLJL. ZEMPLÉNI Közöljük a Bodrogközi Vasút új menetrendjét Egymillió íoriníöl sikkasztot Hámori voll sátoraljaújhelyi reniilisz! Letartóztat iák a szélhámos ál-partizán Kiss Bélát IV. ÉVFOLYAM 20. SZÁM. Ára: ao scann» fillér' SÁTORALJAÚJHELY, 1948 MÄJUS 9. MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA Iczél György beszéde a két munkáspárt újhelyi eyységkoníerenciáján Még el sem műit a május elsejei nagy ünnep emléke, amikor másodikén, vasárnap délelőtt már a gyönyörűen feldiszifett sátoraljaújhelyi Városi Színházban gyülekez­tek a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt városi szervezeteinek küldöttei a két párt egye­sülési konferenciájára. Viharos lelkesedés fogadta Aczél elvtársat, a megyei bizottság tagjait és a Szociál­demokrata Párt vezetőit. Tóth István elvtárs S?DP megyei titkár elnöki megnyitója u'án lelkes ünnepség közepette kezdte meg hatalmas beszá­molóját Aczél Qyörgy elvtárs. Visszapillantást nyújtott a magyar demokrácia három esztendős harcára, emlékez­tette a dolgozókat rrra a küzdelemre, amely — íz összeesküvő Nagy Ferenctől — Sulyokon, Peyuen, Pfeif fórén át egészen a jobboldali szociáldemokratákig — szét zúzta a magyar reakció szer­vezett hadállásait. Rámuiaiott, hogy a dolgozók szívós har­cának, az MKP céltudatos ve­zetésének köszönhetők eddigi eredményeink: a földreform befejezése, a bankok, a nagy­vállalatok és legutóbb, — a száznál több munkást foglal­koztató ipari üzemek álla- mositása. Beszélt Aczél eiviárs a nemzeti egység megszilárdi tásáról, hangsúlyozva, hogy ma már a koalícióba tömörült pár tok egységesen a népi de­mokrácia mögött állanak. Hangsúlyozta, hogy a jövő feladatai közé tartozik a népi erők Bzoros összefo­gása, amelynek vezető pártja, a Magyar Dolgozók Pártja ieBz. Ezután a magyar nép ha­talmas pártjáról, a Magyar Dolgozók Pártjáról szólott: Ebben a pártban egyformán otthon lesznek kommunisták és szociáldemokraták és az aki lenézően akarna bánni egy volt szociáldemokrata elvlárssal, hamarosan kívül találja magát, a Magyar Dolgozók Pártján Azért kel lett ezt keményen leszögezni, — mondo'ta Aczél eiviárs, mert a reakció igyekszik olyan hangulatot teremteni, hogy ebben az uj pártban első és másodrendű párt­tagok lesznek. Aki ismeri a marxizmus — leninizmus elméletét, az tudja, hogy a mi pártunkban csak egy- fiit tagság Ithtt, akit úgy Ítélünk meg hogy milyen munkát végez a pártért és az egész nemzetért. (H»talmas taps, úgy van!) össze kell forrnunk ebben a pártban úgy, hogy egy év múlva ne lehessen megálla­pítani, hogy ki volt a szociál­demokrata és ki volt a kom­munista. Szólott Aczél elvtárs a ki­zárásokról is. Ereket felül kell vizsgálni, hogy azokat a dolgozókat, kisembereket, akik azért voltak jobboldaliak, mer! félrevezették őket, na tekintsük véglegesen ki­zártnál?. Aki munkájával bebizonyí­totta, hogy érdemes az uj párt tagságára, azt vt sza keli venni. (Taps) — Miiyen legyen az uj Párt? Mindenek előtt marx ista-—leninista párt. Ez any- nyit jelent, mint megtalálni saját nemzetünk arcu'ats sze­rint azt a mídsz rt, hogyan lehet összezúzni a kapitalizmust, megszün­tetni az embernek ember által való kizsákmányolását. (Nagy taps.) Rnrek az uj pártnak tagjai legyenek nemzetköziek olyan éltelemben, hogy tudjak sze­retni a görög szabad ághar­cosokat, értékelni a kínai szabadságharcot és érezni, hogy mind :n csapás, amelyet ők mérnek az imperializmus­ra, megerősíti a világbékét és a magyar békét is. De legyenek hazafiak is, érezze- nck közösséget Dózsa Oyörgy, R skóczi, Kossuth, Petőfi esz­méivel az 1919-ben vértanú­idból szenvedett parasztokkal és munkásokkal, akik ennek az országnak szabadságát mindig védték és népükért dolgoztak. A Magyar Dolgozók Párt­jának tagjai járjanak elől a munkában, legyenek a leg­jobb szakemberek, mert csak így tudnak megbecsülést sze­ri zni maguknakés pártjuknak. Tanulják meg szeretni, be­csülni és tanítani a népet. Vigyázzanak a mi pártunk elméleti és szervezeti egysé­gére. lit Aczél eiviárs Sztálint idézte, hangsúlyozva, hogy nem mindenek e'őtt a .párt­tagok száma, hanem minde­nek előtt a minősége teszi a pár ol. Ezért nincs helyük a pártban a karrieristáknak, azoknak, akiknek ez a párt csak eszköz. Az ilyen embe­reket kitessékeljük, de ki- tessékeljük azokat is, akik Május 17: a Magyar Dolgozók Pórijának megyei egységkonferencíája Újabb döntő fordulathoz érkezett el ebben a hónap ban Zemplén megye dolgozó népe. Ezen a héten május 9 ig mindenütt befejeződtek a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt közös taggyűlései és 47 zem pléni községben mondották ki a két párt tagjai egyesü­lésüket és a Magyar Dolgo zók Pártiának megalakulását. Ezeken az ünnepi taggyűlé­seken választották meg azo­kat a küldötteket, akik a jövő vasárnap, május 17 én me gvénk képviseletében részt vesznek, majd a Magyar Kommunista Párt éa Szo­ciáldemokrata Párt közös megyei konferenciáján, ame­lyen a két párt megyei szer- v-zelei kimondják egyesülé­süket és megalakítják népünk és hazánk uj hatalmas, egy­séges, nagy pártját, a Ma­gyar Dolgozók Pártját. Pünkösd hétfőn reggel a megye dolgozóinak 250 kül­dötte és a konferenciára meg­hívott 1Ü0 hallgató, parasz­tok, munkások, értelmiségiek, k siparc-sok és kiskereskedők töltik majd meg a Vármegye­háza dísztermét, hogy ‘hatá­rozzanak a nagy történelmi eseményről. A megyei konfe­rencia megválasztja küldötteit a junius 12 én tartandó or­szágos pártkongresszusra, majd megválasztja a Magyar Dolgozók Pártjának zemp- lénmegyei vezetőségét és nagyválasztmányát. Úgy ahogy eddig minden évben döntő fordulatot jelen­tettek a megyei konfe­renciák határozatai, ettől a történelmi konferenciától várja most Zemplén megye népe az útmutatást, a lei­emelkedés, a békés és gond­talan élet felé. Kilenc gazdajegyzőt neveztek ki Zemplén megyében A magyar népi demokrá- ciában-jnindinkabb nagyobb számban kerülnek ki vezetők a dolgozó parasztság sorai­ból. Most a földművelésügyi miniszter kinevezte a demok­ráciához hü, dolgozó parasz­tokból a gazdajegyzőket, akik a jövőben közvetlen tanács­adói és segítőt lesznek a falu st földműveseknek és tanyai gazdáknak. Mint a mezőgaz­dasági közigazgatás megbí­zottai. ék vezetik majd a 3 éves terv mezőgazdasági munká latalt a falvakban, ők Irányít­ják a termelést versenyeket. A gazdajegyzők a nép, a parasztság soraiéi valók, aki­ket a doigozó gazdáknak támogatni keli abban a műn- kájábukban, amely elősegíti majd, hogy mezőgazdaságun« kát minél előbb virágzóvá és jövedelmezőbbé lehessük. Zemplénmegyében 9 gaz­dajegyzőt neveztek ki, akik rövidesen megkezdik munká­jukat. A zempléni gazdajegy­zők névsora a következő: Vlncze András Monok, Répá­st LáBzló Megyaszó, Szabó Lajos Zemplénagárd, ifj La­posa Péter Karcsa, Csomós János Vajdácska, Tóth Ber­talan Bodrogkeresztur, Ma­gyar András Bodroghalom, Máté János Riese, Kahlnczy Károly Hernádnémeti. erőszakkal hoznak be uj ta­gokat. Ehhez a párthoz far­tő ni büszkeséget és dicső­séget jelent. Nincs szükség ellenségre a saját sorainkban, akit pedig erőszakkal hoznak be az csak ellenség lehet (-■iharos taps.) A Msgyar Dolgozók Párt­jában, — folytatta Aczél elv- társ — vasfegyelem lesz, de önként vállalt fegyelem. Min­denki megmondhatja a véle­ményét, de amikor a többség határozatot hozott, akkor an­nak a kisebbség aláveti ma­gát és végrehajtja. Ha nem ezt tennénk, akkor nem har­cos párt lennénk, hanem a fecsegők klubjává alakulnánk át. Azok a szociáldemokrata elvtársak, akik attól féltek, hogy nem mondhatják meg véleményüket, legyenek meg­írj ugodva, hogy egyik pártban sem volt olyan véleményszabadság, mint volt a Kommunista Pátiban és lesz a Dolgo­zók Párijáaan, ahol megfogjuk valósitani a párisiért! kritikátésönkritikát. A továbbiakban Aczél elv­lát s a tanulás kérdésének döntő fontosságát hangsú­lyozta. A Magyar Dolgozók Pátijának tagjait aszerint is fogjuk megítélni, hogyan fognak tanulni. A tanulás pártmunka lesz Éppen ezért a tanulásnak mindig foko­zottabb szerepet kell vállal­nia, hogy méltó tagjaivá váljunk a Magyar Dolgozók Pártjának. Befejezésül Aczél elvtárs hangsúlyozta, hogy az egye­süléssel megvalósul a mun­kásosztály, a dolgozó nép egysége és ezzel becsapjuk az ajtót egyszer és minden­korra a régi rendszer vissza­járó kisértetei előtt. Lassan le­hullik a hályog a dolgozók szeméről, akik átérzik, hogy amit mi mondunk, az nem jelszó, hanem valóság. így válik valósággá, amelyről évszázadok óta ábrándoztak a dolgozók és amelyet a közöttünk lévők mindannyian jó egészségben megérnek, — a szocializmus teljes győ­zelme. — Amikor azt javasoljuk, ho^y a Magyar Kommunista Pért és a Szociáldemokrata Párt sátorsljaújhelyi szerve­zetei mondják ki felosztású kát és jelentsék ki a Magyar Dolgozók Pártja sátoraljaúj­helyi szervezetének megala­kulását, akkor büszkén gon­dolunk arra, hogy ml sátor­aljaújhelyi dolgozók együtt masírozunk a világ népeivel akiknek élén a nagy Sztálin viszi a zászlót és a Magyar Dolgozók Pártjának vezéré­vel, Rákost Mátyás elvlárssal, akivel együtt haladunk — magasra tartva hazánk nemzetlszinü és a szabadság vörös zászlaját — a szo­cializmus felé. Amikor Aczéi elvtárs be­fejezte szavait, tomboló taps- orkán tört ki. A konferencia küldöttei felugorva helyük­ről, percekig ünnepelték a Magyar Dolgozók Pártját, és Rákosi Mátyás elvtársat. Ezután a konferencia ki­vonult az utcára, a Kommu­nista Párt városi szervezete elé, ahol kicserélték az MKP tábláját egy uj, vörösbetük- kd festett táblára, amely hir­deti, hogy megalakult Sátor­aljaújhelyen a Magyar Dol­gozók Pártja. Többszázan álllak az ut­cán, kommunisták, szoclde- mokraták, most már az egy­séges, hatalmas nagy párt­nak a tagjai. Zúgva és erő­teljesen harsant fel a sok- száz főnyi tömeg ajkán a világ dolgozóinak nagy him­nusza, az lnternaclonálé és zengőn, diadalmasan terjedt szét a verőfényes tavaszt utcán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom