Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-03-16 / 11. szám
Z i' iu p U n i NépnjwAc 4 Kiöntött a Ronyva A rövid ideig tartó árvíz csak helyenként | okozott komoly kárt * A nagytömegű hó olvadása és az esőzés következtében múlt pénteken kiöntött a Ronyva és elöntötte az alacsonyabban fekvő Bátor aljaujhelyi utcákat. A vizszint alacsonyabb volt az 1940 - 41 évi áradás mértékénél, mint egy 200—250 házat közeli tett meg, elöntötte a pincé két, 16 háznál a lakásba is benyomult és a városkörnyéki földeken sok helyütt elpusztította az őszi munkát A város jégrobbantásokkal kísérelte meg a .vizet leve zetni, s ez részben sikerült. A jég robbantása nélkül ugyanis a szükséghidaknál megtorlódotí jég még maga sabb árvizet okozott volna. Csónak nem volt a város ban, amíg az MKP megyei bizottsága teherautót nem szerzett és Patakról csónakot nem hozoff. A mentési munkálatokat néhány szekérrel kezdték meg. Ezt azonban kevesen vették igénybe, mi vei nem mutatkozott nagyon fenyegetőnek az árviz. A legtöbben nem akarták holmi jukat megmozgatni, mert a viz — szerencsére — apadóban volt. A város az árvízvédelmi kormánybiztosságtól 15 000 forint államsegélyt kért, hogy fedezni tudja a mentési munkálatokkal kapcsolatban felmerült költségeket, azonkívül néhány nélkülözhetetlen szerszámot, csónakot, ásót, csákányt szerezzen be a jövőre» Mivel a Ronyva nem szabályozott folyó és Sátoraljaújhely egy része állandóan ki-van téve ezért árvízveszélynek, jó, ha a jövőbeni hasonló meglepetések esetére felkészü. lünk: A legjobb megoldás azonban az lenne, ha megtalálnák a módját annak, hogy Csehszlovákiával diplomáciai utón elintézzék, hogy a megkezdett Ronyva szabályozást végre be lehessen fejezni. Tisztogassák meg az utcákat Nem tisztítják a sátoralja- I újhelyi u'cákat és ez a város képén erősen meglátszik. Az idei télen rengeteg hó esett ' le és a főútvonalakon csak úgy, mint a mellékutcákon a hó megállt s csak akkor változott át vizes, latyakká, amikor olvadni kezdett. Az utcák tis2ti*ása fontos városi feladat. Köztisztaság nélkül nincs közegészség, nincs rendezett városkép. A városnak 50.000 forint van a pénztárában közmunkák céljára. Valamit áldozni kell belőle a köztisztaság céljára — ha már a költségvetés összeállításánál kifelejtették ezt a tételt. Ez egyúttal enyhítené némikép a munkanélküliség problémáját is. PÁRTH1REK Sikeres MNDSz A’ Magyar Kommunista Párt Zemplén vármegyei bizottsága a II. konferencia előkészítésében és megrendezésében végzett jó munkáért a sátoraljaújhelyi pártszervezetet és összes aktivált dicséretben részesíti, az Egyen löség nyomda alkalmazottainak pedig köszönetét mond a konferenciai nyomtatványok elöállitá sánál teljesitett roham munkáért. Kedden, március 18án este 6 órakor a pártházban az MKP országos központ jdból, Budapestről kiküldött sportmegbizott a’város összes kommunista sportolóival és sportvezetőivel sportértekez ■ letel rendez. Az érdekeltek feltétlenül jelenjenek meg. A sátoraljaújhelyi pár - szervezet végrehajióbizott- sága özv. Szabó Jánosáét, Szabó Margitot, Székely Endrei és Vojszovlts Gyulát pártszerütlen magatartásuk miatt a pártból kizárta. tagtoborzó gyűlés Sárospatakon Dr Fischer Dezsőné, a sárospataki MNDSz lelkes elnöknője tagtoborzó gyűlést hivott egybe ä sárospataki mozi helységébe. A gyűlésen mintegy 500 főnyi, főleg munkásasszonyokból álló közönség jelent meg. Beszédében ismertette dr Fischer Dezsőné a Nőszövetség célkitűzéseit és beszámolt eddig végzett munkájukról. fi. közönség nagy érdeklődéssel hallgatta beszámolóját ésf sűrűn szakította meg • helyesléssel és tapssal a szónokot. Beszéde végén felhívta az asszonyokat, hogy tömörüljenek a Nőszövetség zászlaja alá. A gyűlés befejeztével nyomban 180 asszony jelentkezett és beisiratkozottazMNDSz be. Az eredményes munkához sok sikert kívánunk. Reméljük, a növekedés folytatódni fog. Darabos rézgálíc hivatalos áron, minden mennyiségben március 20-ig előjegyezhető GLÍJCK MANÓ festéküzletében Sátoraljaújhely, Rákóczi-u. lö. Március, április: szabadszinjátszók versenye A Migyar Szabadszinjátszók Országos Szövetsége (MASzOSz) a Magyar ifjúság Országos Tanácsával karöltve március és április hónapokban a vármegye kulturális központjaiban kultur- versenyeket rendez. Részt vehet a versenyen minden munkás színjátszó, müked velő, ifjúsági, diák színjátszó csoport és népi együttes, akár valamely szervezeten belül működik, akár szervezeten kívül. A darabváiasztást a versenyen értékelik, pontozzák. Segiiségképen megküldi a ! MASzOSz az ajánlott dara-* bök címjegyzékét. Részt lehet venni bármilyen műsorszám- mal, népi énekkel, tánccal, játékkal, cgyfelvonásos vagy háromfelvonásos darabbal, vagy darabrészlettel. # A versenyek győzteséinek a központ nemzetiszinfl disz- zászlót nyújt át. Kiemelkedő tehetségek továbbtanulását a MASzOSz tanfolyamain biztosítja. A népi ének, tánc és játék terén feltűnő tehetségeket bekapcsolja abba a nagy népi csoportba, amely ez év nyarán a Prágában rendezendő viiAgifjusági táborozáson képviseli Magyarországot. Az érdeklődők forduljanak a MASzoSz irodájához (Budapest, VI., Bajza u. 26.), vagy a vármegyei Szabadművelődési Felügyelőhöz. A MASzOSz központi in tézőbizottságában a következő társadalmi szervek vesznek részt; Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, MaDISz, Független ifjúság, Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, Szakszervezeti ifjúmunkás és Tanonc- mozgalom, Népi ifjúsági Szövetség, Magyar Cserkészfiuk Szövetsége, MNDSz, Munkás Kulturszövetség, Magyar Cserkészlányok Szövetsége, Magyar Egyetemi és Töiskolai Egyesületek Szövetsége, Katolikus Parasztinak Szövetsége, Népi ének, tánc és játékegyüttes, Munkás Dalosszövetség, Keresztyén ifjúsági Egyesület. Gyümölcsfa védekező permetező anyagok w szőlőkötöző, zsineg, mindenféle festékáru olcsó árban ' kapható Asztalos Béla "testeKUzleteben Sátoraljaújhely, Petőfi u. 1. A zemplénmégyei Földmivesszövetkezetek megyei gépjavító mii Helye, a taktaharkányi Földmiyess zövetkezeP (Jajhalom-puszta) mindenféle . , és faipari munkák javítását vállalj^. Szekerek, vető- és cséplőgépek, kis és nagy mezőgazdasági szerszámok legolcsóbban javílhalók Támogasd a Földmívesszövetkezetet SPORT Alakítsunk röplabda csapatokat . . huzatikübU űövCbbt mnert sport volt eddig a röplabda (Volley-báli). A múlt év nyarán nehány lelkes úttörő elhatározta, hogy nálunk is meghonosítja ezt a szép sportot. A Szakszervezeti Tanács teljes mértékben támogatja ezt a ‘tö negsportnak leginkább alkalmas sportágat. Fethivott minden üzemet, hogy alakítsanak röplabda csapatokat és építsenek pályá kar. fii rendőrség napiparancsban mutatóit rá a röplabdacsapatok megalakításának fontosságára. A röplabda játékszabályai rendkívül egyszerűek Nemre és korra »való tekintet nélkül bárki játszhatna. Egy háló, 30 deka súlyú labda és 9x18 -méteres játéktér szükséges hozzá. Budapesten két hónap alatt közel 100 csapat részvételével indítottak bajnokságot s ma már az orzzóg különböző vidékein űzik ezt az izgalmas sportot. A röplabda csapathoz mindössze hat jár tékos szükséges és mégis izgalmas és érdekes. A Magyar Röplabda Sző vétség (Budapest, VIII. jjiumei ut 4.) minden kérdésben (szabálykönjft meg küldése, háló és labdaszerzés, stb.) szívesen áll az érdeklődök rendelkezésére. Könyvsorsjáték A Magyar,Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete uagyaránju or szágos könyvsorsjátékot rendez, amelynek nyeremény sorsolása március 29 én lesz. Egy könyvsorsjegy ára 10 forint. 1200 nyereményt sor sóinak ki. A főnyeremény 200 kötet könyv 4000 forint értékben, a következő nyeremény 100 kötet könyv. Összesen 1200 nyereményt sorsolnak ki 3500 kötet könyvvel. A sorsjáték különlegessége, hogy veszíteni nem lehet, mert azokat a sorsjegyeket, amelyeket a sorsolásnál nem húznak ki, a nyereményjegyzékben szereplő bármelyik könyvre be lehet váltani. Sorsjegyet a könyvkereskedőknél lehet vásárolni. 1947 máraius 16. A Panasziroda hírei; Komlóska. Az ország érdeke, hogy az adót mindenki befizesse. Azonban ezen a címen megvonni sem az élelmiszerjegyet, sem a hadisegélyt nem szabad Ha mégis megvonják, tegyenek írásban feljelentést az alispánhoz. Bodroghalom. Az ,MSzK ígéretet tett, hogy akik tavaszi vetőmagnak visszakapják az ősszel beszolgáltatott terményt, . egy mázta fejében ugyanannyit fognak megkapni, mint amennyit beadtak. Sátoraljaújhely. Kara- bélyos József utflr. Ígéretet kaptunk, hogy Kisköveshe- gyen a vincellérlakást meg fogja kapni. Az alispáni lakáshivatal megállapította jogosultságát, helybenhagyja a polgármester határozatát. SzéphMom. Koleszdr Ferenc. Kovácstanonc fia leszer- ződésének az Ipartestűlet részéről nincsen akadálya, mielőbb jelentkezzenek az Ipar- testűletnél. Józsefmajor. Bodrogi Já- nos juhász. Közbenjárásunkra ígéretet tett a Közellátási. Felügyelő, hogy kiutal juhai átteleltetésére 40 mázsa ocsut. Oolop. Asztalos Bertalan elvtárs. Ügyét elintéztük, a K sgyülés helybenhagyta a. kérelmét. Erről a határozatot rövidesen meg fogja kapni. Kedvezményes műtrágya a szőlősgazdáknak „ t A szőlősgazdák részére 50 vagon pélisó és 50 vagon szuperfoszfát műtrágya kerül kiosztásra. A pétisó ára má; zsánkint 60 forint, a szuperfoszfáté 35 forint. A földmivelésűgyi miniszter a műtrágyák szétosztásé- írat a Magyar Szőlősgazdák . és GyűmQjcstermelők Or-' szágos Egyesületét (Budapest, V., Báthory u. 22.) bízta meg, ez az egyesül# fogja a műtrágyavásárlásra jogosító utalványokat kiosztani. MOZI Szombaton, március 15- én, vasárnap, március 16-án, hétfőn, március I7-én és kedden, március 18 án Kalotaszegi Madonna Főszereplő Sárdy János. Magyar és amerikai híradó.' Szerdán, március 19-én és csütörtökön, március 20 án Joe Smith ez imerikai Izgalmas kémdráma. Kisérő- filmek: Trokaderó és Tündérszép Budapest. A Magyar Kommunista Párt zemplőnvármegyet lapja Felelős szerkesztő: ÖTVÖS UÄZA Felelős kiadd: CSATHÖ JőjfiSBF ^ Nyomatott: as „EOYKNLOsEü- könyvnyomdákat §it«tai|«fi|bely,