Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-08-24 / 35. szám
1947. augusztus 24. Zempléni Képújság---—3 Kommunista győzelem: több ruha, több élelem 1 Az újhelyi gyerekek nagy örömére Játszóteret építettek a kommunisták Uzsonna és játék várja a gyermekeket a vasárnapi avatáson Nem volt a városban egy olyan kert vagy park eddig, ahol az újhelyi gyermekek szabadon játszhattak volna. Azok a gyermekek, akiknek szüleik egész nap munkában voltak, az utca porában játszottak. Szüleik nem lehettek nyugodtak, mert nem tudták melyik nap éri őket valami szerencsétlenség az utcán. Csathó József eivtárs az MKP újhelyi titkára körCIné zett a városban és megállapította, hogy az Apponyi és Kisfaludy utcák torkolatánál egy csendes és veszélytelen térség van, amely kiválóin alkalmas gyermesjáiszóiér céljaira. Nem sokat gondolkoztak, ehelyett inkább munkához látiak a kommunisták. A téren lévő ócskavasakét, gerendákat elszáliitobák és rohammunkával megkezdték a játszótér építését. A vasút kommunista dolgozói műhelyükben hintaalkatrészeket kovácsoltak, a kommunista rendőrók oszlopokat szállítottak a térre a hintához. Az újhelyi kommunisták egy hétig dolgoztak, míg elkészült a játszótér, ahol 6 hinta és homok várja a város ^gyermekeit. Vasárnap délután kis ünnepség keretében adják át a gyermekeknek. 300 kisgyerek kap a kommunista párttól ezen a napon uzsonnát SO gprmeliet litt 10 napra nyaralni az HRP a hfikapui profi kastélyba A dolgozó szülőknek sem az elmúlt népellenes uralkodó rendszerben, sem pedig az elmúlt két esztendőben nem volt módjuk arra, hogy gyermekeiket elkflldhessek nyaralni. A hegyek és a viz par i üdülők eddig csak azok számára voltak elérhetők, kik munkanélküli henyéléssel, vagy a dolgozó nép kizsák raányotásával töltötték idejükéi. Ma már ez a helyzet megváltozott. A balatoni országutakon hétvégén százával robognak le az üzemek munkásokkal megrakott teherautói a magyar tenger partjára és vasárnap — ha húzzák is az orrukat finnyásan emiatt az úri nyaralók —, a munkások vidáman nevető tömege lepi e! a ba latonparti nyaralókat. * 1 2 3 500 méter járdát építettek rohammunkával az ONCsA-telepen a kommunisták Ha eseti az eső, az QNCsA- lelep utcáiban nyakig érő sárral küszködtek az ottlakó dolgozók és a járókelők. Most a kommunisták változtattak ezen a siralmas állapoton. Csathó József eivtárs párttitkár kezdeményezésére e héten 500 méter hosszúságban salakjárdát építettek rohammunkával. Az ONCsA- telepi utcák többi részét is rendes járdával kell ellátni. A kommunisták megkezdték ezt a munkát s még folytatni fogják. Az első útszakaszt va sárnap délelőtt fogják átadni az ONCsA-telep fakóinak. * 1 2 3 Ha Sátoraljaújhelyen nincsenek is ilyen lehetőségek, még is mód van rá, hogy a dolgozó szegény emberek gyermekei nyaralhassanak. Csak akarni kell. Ciathó József elvtárs a Nemzeti Segélynél javaslatot tett a szegénysorsu munkásgyermekek nyaraltassa érdekében. Nem mást választottak ki, nyaralóhelyöl, mint a Pálnáza mellett levő kőka} ui gróf Károlyi kastélyt. Persze meg kellett teremteni a nyaralíatás anyagi feltételeit. A kommunisták többek között a helybeli bankokhoz is fordultak s pénzt kértek tólök erre a célra — sikertelenül. A dolgozó kisemberek kamataiból vagyonokat kereső bankoknak az ilyen szociális célokra nincsen pénzük. A dolgozóknak viszont volt. Kfs fizetésükből, melyből még megélni is alig tudtak, fillérenkint adták össze a nyaraltatás költségeit. A gróf Károlyi kastély luxus szobái, ahova a nép- nyuzó földesurak jártak valaha vadászgstni,. most már berendezve, tárt kapukkal várták azt az 50 újhelyi kislányt, akik csütörtökön reggel vidám nótaszóval indultak 10 napi Odölésre a Kommunista Párt jóvoltából. Az újhelyi dolgozók képviselőjelöltje» Csathó József A Magyar Kommonista Párté az E sz. lista A választáson induló pártok múlt hét szombaton déli 12 óráig beadták a Központi összeíró íBizottsÉghoz képviselői listáikat. Ugyanakkor nyújtották be az ajánlási iveket azok a pártok, amelyek az 1945-ös választáson nem vettek részt. Az Országos Nemzeti Bizottság mind a tiz párt indulásához hozzájárult, így sorshúzással megállapították vala mennyi párt indulási sorrend jét. A választójogi törvény rendelkezése alapján először a választási szövetségben induló 4 párt listaszárhát sorsoltak ki, amelynek eredménye a következő: 1. lista: Magyar Kom munista Párt 2. lista; Független Kisgazdapórt. 3. ima: Szociáldemokrata Párt. 4 lista: Nemzeti Pa rasztpárt. Ezután került sor az ellenzék pártok indulási sorrendjének kisorsolására, amely az alábbi eredménnyel végződött: 5. lista: Keresztény Női Tábor. 6. lista: Demokrata Nép párt 7. lista: Magyar Függet lenségi Párt 8. «ista: Magyar Radi ká is Párt 9 lisM: Független Magyar Demokrata Párt. 10 lista; Polgári Demokrata Párt. Nem véletlen az, hogy Csathó József reformáius lelkész a Magyar Kommunista Párt képviselőjelöltje. Azok a népüket szerető, demokratikusan gondolkozó lelkészek, akik eredményesen akarnak dolgozni a magyar ság jólétéért, nemzetükért, tudják, hogy csak a Kommunista Part vezetése alatt le hét felépíteni a szebb magyar jö vendőt. Csathő József is ezek közé tartozik. 1908 ban született Legyesbé- nyén, ahol apja jegyző volt, szerették, mert a né pet szolgálta. Csathő József külföldet járt. Ösztöndíjjal tanult a párisi és sirass __ bourgi egyetemeken. « legutóbbi években Vámosujfa- lun volt lelkész. Már akkor minden tettét a falu népe, a dolgozók iránti szeretete vezette. Mindenütt ott volt, ahol segítségre volt szükség és beszédeiben is csak reménységet, bizakodást keltett egy jobb és szebb jövendőt mutatva meg hívőinek. A nép „aranyszáju papnak* nevezte őt. Nem azért, mert Csathó József olyan papja' volt népének, akiről azt szokták mondani, hogy „ért a nyelvükön", hanem mert valóban maguk közé valónak érezték és tudták őt. Amikor a háború vihara elmúlt a fejünk felett és felszabadultunk a német fasiszták rabsága alól, Csathó József első dolga volt, hogy hozzákezdjen abban a pártban az uj élet megteremtéséhez, amelyik népe, a falu népe számára a legtöbbet vívta ki: kiosztotta a nagyúri földeket. Ha valaki éjfél körül felnéz a Kommunista Párt székházának ablakaira, ott világosságot fog látni. Csathő József elvtárs késő éjszakáig dolgozik. Építi pártját, mert tudja, hogy. az erős Kommunista Párt teremtheti csak meg ebben az országban • dolgozók számára a jólétet, ö, a lelkipásztor, Krisztus tanításait megakarja valósítani a földi életben: nem ismer fáradtságot, amikor a nép ügyéről van szó. Ismeri és szereti őt mindenki. Ujhely dolgozó népe tudja, hogy ha a város első emberét akarja képviselőjének, akkor az l es kockába kell tennie a keresztet. Hadifoglyokat végzett ki Nyíregyházán lógták 1944 őszén Pácinban törvénytelen módon hsdifoglyo kát végeztek ki. Meggyilkoltak egy román főhadnagyot és egy mérnököf. Most Nyíregyházán leleplezték a gyi! kosságok egyik tettesét Or govdn Qíza személyében. Mint honvéd részt vet a román hadifoglyok kivégzésében és eajáikezüleg meggyilkolt egy magyar honvédet. A hadifoglyokat éjjel kivitte egy kertbe és hátulról és katonákat Pácínban el a nyilas gyilkost lelőtte őket. Miután meghaltak, lehúzta ruhájukat él később értékesítette. A fasiszta gyilkost rövidesen népbíróság elé állítják. Zongora tanítás kezdők és haladék részén méltányos áron ad zongoraárákat Podolyák Ilona oki. zongoratmnármff Deák-utca 6. «rám. Rekamiek ] Leo olcsóbban sezionok Fotelek Modern és Stíl garnitúrák Sugár József Matracok kárpitos mesternél Sátoraljaújhely, Rákóczi-u. 15. Roletíák és játékot. Nem csak az or szágot épitik a kommunistái de munkájukkal nevetőin varázsolják a dolgozók apr< gyermekeinek arcát. ■ *