Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-08-24 / 35. szám

1947 augusztus 24. Zeaipléai Népújság • *ie?«^gac»^nuw. 4! Mm, Esze Tamás, Kossilli zászlajával a kezetlen az első helyen áll a Kommunista Párt! A föld kérgeskezü népének igaz barátai a kommunista falu járók Munkájuk nyomán templomok, iskolák, egészségházak épülnek újjá Másfél esztendővel ezelőtt hangzott el a városok kom­munista dolgozóinak jelszava-. KI A FALURA l A jelszó nyomán városok, üzemek öntudatos dolgozói ezrével keltek útra vasárnaponként, hogy kinyújtsák kezüket a falu kér­geskezü paraszti dolgozói fele és még jobban megerősít­sék, széttéphetetlenné tegyék a munkások és parasztok szövetségét. A kommunista városi dolgozok nem szóra­kozni és szónokolni mentek a falvakba. Kezükben munka szerszámmal siettek az ezernyi bajjal, sok vesződséggel küszködő testvéreik segítségére. A gyárak füstös üzemei ben a mühclyekoen eltöltött fáradságos heti munka után. egyetlen pihenő napjukon, vasárnap juthattak el csak a másik nagy országépitő dolgozó t Heghez: paraszttestvé reikhez. Soha nem jöttek üres kézzel. Szersrámjavitó gé­peket hoztak magukkal és amikor megérkeztek, r:e‘«liáUak. hogy megjavítsák a falu nép nek i akíorait ekéit, kaszáit A lerongyolódott fatusi dolgozó r.ép szápiáta is segítséget nyújtottak Varrónők, szabók javi oltók a rossz ruhát, a cipészek foltozták a kilőtedezeli, ócska csizmákat és bakancsokat.. Nemcsak ezt a segítő munkát végezték a kornmmwdsta falujárók A szegény község'k habotu-ulytottu, megrótt gálódolt iskoláit középületeit, házait javították ki, épi tették ujja. Á fasiszta barbárok által megrongált, össze Lövöldözött, lerombolt falusi temp'omokci két kezük mun kdjával tatarozták, építették. So’í helyen a templom tor nyáról ledöntött keresztet átutalták, vissza regi helyére . . . Zemplénmegye kommu nista dolgozói is kiyettík részükéi a munkásparaszt szövetség megerősítéséért % falu dolgozó népének meg­segítéséért folytatott nehéz munkából. Hétről hétre min­den vasárnap más községben jelentek meg szerszámaikkal. Bodroghalomban a múlt _______________ év no­vemberében járták az újhelyi falujárók és egész napra akadt munkájuk. Cipók, ruhák, lá­basok — használhatatlan ócs­kaságok szorgalmas mun­kájuk nyomán újból értékes holmivá váltak. 15 pár cipőt talpaltak, 10 ruhái javítottak Orvost is vittek magukkal, aki a hatalmas sárban 19 beteget látogatott meg és Nagy Ferencnél, aki súlyos tífuszban feküdi, kórházba utaita, Molnár József fiát, akinek vakbélgyulladáts volt, szintén. Este, amikor a falujárók bevégezták munkájukat, meg­kérdezték tőlük, hogy meny* nyivei tartoznak? — Semmi­vel — mondották s elindul­tak hazafelé. Kém volt villany Taktaharkányban. Decem bér 16 án.ami _ kor az újhelyi vasutasok Gerő re hambrigádja meglátogatta a községet. A gibárdi villany- müvek épp ezen a napon szüneteltették az áramot. Ez nem akadályozta a falujáró- kát Három lovat patkoltak meg, megéleztek 300 baltát, csákányt, ekevasat, 60 faze­kat lábast foltoztak meg. A heggesztők másfél óra a’ati törött ekék, csákányok va salók tömegét forrasztották meg és amikor délután be­kapcsolták a villanyt 10 ház­ban ahol rossz vo't a vezeték, köztük a Független Ifjúság kultúrtermében helyre állí­tották a világítást. a kő; ségek ba­ján is segiieítek. Mindkét helyen _________ használhatatlan volt az Cgeszségház fürdője, mert a kazánok elrepedtek. Ricsén a helyszínen heggesz- tettek meg a katlan 3 méter átmérőjű repedését. Ctgándon olyan súlyosan megvolt rongálódva, hogy Ujhdyre kellett beszállítani. Autóval behozták a falujárók és kijavítva szállították vissza. Rövidesen mind a két köz­ségben használható volt a fürdő. A cukorgyári munkások kom­__________________mu­rnsta taiujárúi Legyesbényén voltak március 23 án, 17 én és egész nap lakatos, bádo­gos és villanyszerelő munkát végeztek. Heggesztettek és forrasztottak. Március 30 án Tállyára látogattak és többek között Í00 kapát, 72 csákányt, 9 ekét, 5 boronát, 2 kocsi tengelyt, 68 baltát, a háztar­tási edények százait javították meg. Beüvegeztek 7 ablakot, ajtózárakat, tűzhelyeket, víz­tartályokat hoztak rendbe ezen a napon. ápiíetiiik ezen a napon _______. az új­helyi íaiuiaiös. A katolikus iskolán 30 ablaktáJblát raktak fel a görögkatolikuion 3 at a Népházon pedig 6 ot. Az őrhegyi iskolában felszerel - ték a zárakat kilincseket, ajtókat javítottak és 14 ablak táblát helyeztek bs. Felsőregmecen JU tus én az 27 uj helyi Kommunisták a község kőzkutját, amely használ­hatatlan voit, leszerelték, beszállították Ujhelybo és üzemképes állapotba hozták Életük kockáztatásával sze relh'k fel a megjavított szer kezetet a 30 méter mélység­ben lévő kutban. Csak néhány községet ^ Ki. anoi taiujároinK jártak. Becsületes, jó t munkájuk nyomán Zemplér.megyében is — mint mindenütt az országban — növekedett a kommunisták iránti meg becsüléa és szeretet. Suttog haltak a demokrácia ellen ségei bármit a véroíi ipari munkásokról, nem hitte senki el a falun. Azt hitték, amit saját szemükkel láttak, hogy vasárnaponként minden el lenszolgáltatás nélkül a városi dolgozók eljönnek közéjük hogy enyhítsenek nehéz hely zetükön. A szántófö:dsk dói goxó népe megismerte a falu járók munkáján keresztül azt a városi munkást, akivel a lu’p etJ'.nségei éveken ke resztül szembe akarták őt á lit rii, megismeittí és meg győződött arró1, hogy » boldogabb és srzbb magyar jövendő megvdósilását csak úgy érhetjük el, ha az ország minden dolgo-ó rétege, a falvak és városok lakói szét- téphetetien testvéri szövet­ségben dolgoznak együtt önmagukért, az egész magyar nemre! boldosulásáért. Van nsk A fáraiiiiatatloirok... a zempléni taiUjaio munká­sok között akik hónapokon keresztül minden vasárnap jukat kint tö.tik és dolgoz­nak a falu népéért. Balogh Géza az újhelyi csoport ve­zetője, Sárkány István elv­társ müsztrész, Schönbrunn eivtárs cipész, Pacher Lajos né varrónő, a Máv Gerő brigádból Dévényi elvtárs villanyszerelő, Kun Zoltánná, Kanczel Gyula elvtárs laka­tos, Szántó Lajos elvtárs. Még sok sok nevet sorol­hatnánk ... Zem p lenme­gye falvaiban a dolgozók tízezrei reménységgel telve gondolnak a jövőre. Tudják, hogy ha az első pártot vá­lasztják, saját magukra sza­vaznak, Kommunista képvi­selőket küldi-nek szavazatuk­kal az uj omággyüiézbe, akiknek segítségéve! virágzó mezőgazdaságot teremtenek, amely gondnélküli jólétet biztosit végre a parasztság számára. A választások előtt ÉRTESÍTÉS ZemMén vármegye és Sátoraljaújhely kis kereskedőit értesítem, hogy s 00 óv óla fe-»n átló Kroó öyuifc cég (Rákóczi utca 18 *r:) vezetékét átvettem és a cufcorelosztást a n® pokbm megkérdem. Kroó Hermann A dolgozó parasztság képviselőjelöltje: Gyuska János t Sátoraljaújhely utcáin gyakran látni, amikor zem­pléni parasztokat vezet a különböző hivatalokba, hogy elintézze a hozzá panasszal forduló gazdák ügyes bájos dolgát. Tegnap v még a Vármegyén a hivatalokat jár­ta, ma pedig kint van valamelyik községben, ház- ról-házrajár.hogy meghallgassa pa raszttestvéreinek sokeztr baját Minden faluban ismerik s ahol( Gyuska elvtár*: j.ir, ott mindig!- összejönnek sok-i százan.hogy meg ' hallgassák taní­tásait. Már gyermek korában mező gazdasági cseléd »'Olt s keserves j munkával kereste meg kenyerét. 8 éves korában í pásztornak szegődieUék. Mi­kor fdcseperedett, b5r>-s lett egy uradalomban. Nem iu dóit bsltnyugodai sorsába, -imént kőművesek mclié apszámosnak. Itt ismerke­dett meg a munkásmozga­lommal és egy «tgésx uj világ tárul! ki előtte. Ez időtől kezdve minden szabadidejét tanulást* fordította, s mikor hazatért falujába, a föld­munkások szervezéséhez Iá tolt. 1936 b«n letartóztatták, 121-cd magával a szegedi törvényszék előtt állott. Éve­ket töltött a csillagbörtönben, ott is tanult, hogy ha fcista- bsdul, még többet dolgoz­hasson elnyomott népéért, a parasztságért. Amikor * há­ború kitört, ismét bíróság elé állították, börtönbe kerflit, majd 21 hónapig szenvedett a nagykanizsai internálótá­borban. Alig hogv kisiaba dúlt, azonnal behívták kato­nának 8 a frontra került. Nem volt hajlandó harcolni azok ellen, akik nekünk sem­mit sem vétettek. Amikor szovjet fogságba került, azon­nal jelentkezett, hogy részt vehessen a hazánkat romna- döntő német fasiszták elleni szabadságharcban Fegyver­rel harcolt népe, a magyar nép felszabadulásáért. Amikor hazatért mint Bé- késrnegye képviselőjelöltje, tagja tett az 1945 ös válasz­tásokon a nemzetgyűlésnek. Mint nemzetgyűlési képviselő, az utóbbi másfél évben a parlamentben Zemplénmegye dolgozó népét, parasztságát képviselte, fáradhatatlanul dolgozott és dolgozik ma is azért, hogy minél többet se­gítsen a szegény aszálysuly- totta vármegye [gazdáin. Gyuska Janos, aki a börtö nőkben, internálótáborokban szenvedett évekig, szeretett népéért, a parasztságért, most azért dolgozik, hogy pártjá­val, a Magyar Kommunista Párttal együtt nyugodt, bé­kés jólétet teremlsen paraszt- testvéreinek. UFOSz felhívása Az UFOSz újhelyi szerve­zete 24 én, vasárnap délelőtt 11 órakor taggyűlést tart helyiségében, amelyen t zöld- hitel, a vetőmag, a házhely ki osztást fogják megtárgyalni. A vezetőség felhívja az újonnan földhözjuttatottakat, hogy ssját érdekükbe« fel tétlenül jelenjenek meg. Valcsó Mihály ! •lnOk mö"zi i Szombaton, augusztus iö { 23 án, vasárnap, «ugusztu* j 24 én és hétfőn, su*usí<uí 1 25 én 6 és 8 órakor Mindenki szeretője i Francia filmdráma. Kedden, augu*z>us 26 án i 6 és 8 órakor i Cigányok Orosz film. Ketten egy jeggyel Szerdán, sugusxfus 27-én é* csütörtökön, augusztus 28-án 6 és 8 órakor Fekete hajnal Magyar filmdráma. Meghívó Az MKP újhelyi vasatas üzemi szervezete folyó ho 2ó-án kedáen délután 2 órakor az állomás kultúrtermében ünnepi pártnapol tart Ei iadó s CSIlífl KÁROLY eivtárs Érdeklődőket pártál­lásra való tekintet nélkül szívesen lát a } Vezetőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom