Zempléni Gazda, 1929 (9. évfolyam, 10-24. szám)

1929-10-20 / 20. szám

8. oldal.

ZEMPLÉNI GAZ DA

20. szám.

dás, szorgalom a kacsatenyésztés terén is nagy változást idézett elő s ma már a tojástermelésre berendezett kacsatenyészetek nemcsak hogy lépést tartanak, de sokszor felül is múlják jövedelmezőség szempontjából a legkitűnőbb tojóanyaggal rendelkező tyuktenyészeteket.

E változást az indiai futó és khaki cambell kacsák meghonosodása idézte elő.

Az indiai futó kacsa már külső formája tekintetében is elüt a többi kacsafajoktól. Testtartása majdnem merőleges, könnyedén mozgó — innen a „futó“ neve —, annyira ügyes élelem kereső, hogy alkalmas kifutó mellett tavasz-nyári időszakban napjában az egyszeri etetés is elséges- nek bizonyult. Bár húsa ízletes és gyenge, hizlalásra még sem alkalmas, mert keskeny, lapos mellével a legjobb tartás mellett sem lesz nehezebb 2 kg-nál. Azonban annál szorgalmasabb tojó s évi tojásmennyisége 180—250 drb átlagot is eléri.

A khaki cambell tojókacsát az indiai futó, a roueni és vadkacsák keresztezéséből állították elő. Toll színe zöldes-barnás, u. n. khaki szinü, igénytelen megjelenésű, kistestü (IV2—2 kg), de ez is tipikus tojástermelő. A tojóversenyek 260—300 drb-os átlagos tojómennyiségről számolnak be, de tojása valamivel kisebb, mint az indiai futókacsáé.

Vizi kifutót egyik fajta sem igényel, tojásuk a tyúktojáséval azonos izü, sőt bővebb zsírtartalmú, takarmányozásuk pedig rendkívül egyszerű: 50 gr. lágyeleség (mely áll 29 gr buzakorpa, 12 gr tengeridara és 9 gr hús v. búzaliszt zöldtakarmány- nyal keverve) és 50 gr. szemes eleség. Ily egyszerű, olcsó takarmányozás mellett elhihetjük tehát, ha a tenyésztők drb-kint évi 10—12 P tiszta jövedelemről számolnak be.

E néhány sorban kívántam rámutatni arra, hogy a kacsatenyésztés is — akár hús, akár tojástermelésre legyen az berendezve — hozzáértő kezekben nagy jövedelmet biztosit, tehát vele foglalkozni érdemes.

Hirdessünk a

,Zempéni gazdádban.

Gyümölcsészeti rovat.

Rovatvezető: gróf Széchenyí-Wolkenstein Ernőné.

„Hullott alma.*‘

Irta rovatvezető, 1929. szeptember havában.

E két szó hetek óta uralja — szomorúan a helyzetet! Amerre járok, „hullott almá“-ról panaszkodik majdnem minden gyümölcsfatulajdonos! (Tisztelet az élelmes kivételnek!) Az egyik azt mondja: „gyümölcsszüretkor már alig lesz mit szedni“,— másik: „el kell potom áron pocsékolni a rengeteg „hullott almát“, — harmadik: a tartós szárazságot okolja, — a negyedik: a férgeket szidja (pedig nem azokat kellene szidni!) — Egy öreg napszámos rosszaló fejbólintással sopánkodik, „hogy bizony ez idén mán csak a kukacnak dolgoztunk“, — és még én is — mint az Országos Pomológiai Bizottság érdem nélküli elnöke, én is bevallom őszintén, hogy ez idén 1. fámon a túlsók gyümölcsöt nem ritkítottam eléggé; 2. a permetezést túl későn kezdtem, akkor, amikor az almamoly első ivadéka már javában befészkelődött a gyümölcsbe, — nállam is tehát rengeteg a férges és „hullott alma“ és itten is örülnek a konyhai malacok — hogy nagy választék van étlapjukban — már nemcsak a moslék járja, de naponta kétszer „hullott alma“ csemege — fűszerezve.. - kukaccal! Egyszóval: mea culpa, nállam is 1929- ben, a „kukacnak dolgoztunk!“

No, de 1930-ban nem igy lesz ám 1 Fogunk ritkítani, résen állani — legpontosabban permetezni, mint az amerikaiak, akiknek a termésük 5°/o-jét se rontja el a kukac, vagy épen oly pontosan mint egy zemplénmegyei lelkes gyümölcsbarátnál, ahol oly hibátlan almákat láttam, hogy a sárga irigység szállta meg lelkemet (pedig tudom, hogy ez csúnya dolog 1)

E télen a „Zempléni Gazda“ szerkesztőjének engedelmével, egy permetezésről szóló cikksorozatot szeretnék megindítani, mert e téren — dacára a földm. minisztérium által engedélyezett zempléni tanfolyamoknak, még igen nagy a tájékozatlanság — és a 100-féle permetezőszer felett sokan csak mérgelődnek, de mérget nem használnak az ellenség leküzdésére. (Pedig ez lenne a fontos 1)

De most csak a „hullott almáról“ még néhány szó:

Egy végtelen kedves, fiatal háziasszony tegnap valami kitűnő iz-félével lepett meg — nagyon