Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1937-08-08 / 32. szám

6. oldal ZEMPLÉN 1937. augusztus 8 ZEMPLÉNI SPORT 3 S3C Évi közgyűlése elvben hozzájárult a sárospataki futballegyesölet beolvadásához A Sátoraljaújhelyi AC csütörtök délután Mattyasovszky Kálmán el­nöklésével tartotta évi közgyűlését. Az elnök beszámolójában rámuta­tott az anyagi nehézségekre, me­lyekkel az egyesület küzd. Köszö­netét mond dr. Fáy István főispán, Bernáth Aladár ny. alispán, dr. Or­bán Kálmán polgármester, Szeszlér Ödön társelnök s munkatársainak megértő támogatásukért. A főispán támogatása révén a kultuszminisz­térium kilátásba helyezte egy ötszáz pengős segély kiutalását. Ezt az összeget csak beépítésre és felsze­relésre lehet fordítani. Elnöki indítványra a közgyűlés elhatározta, hogy ebből az összeg­ből a kiutalás esetén elsősorban atlétikai felszereléseket vesznek és a szakosztály megszervezésére dr. Mester Istvánt, a kitűnő atlétát kérik fel. Dr. Mester István a meg­bízást elvállalta. Elnöki javaslatra a tenniszszak- osztály élére a hivatali elfoglalt­sága miatt lemondott dr. Vajda Ákos helyére Marikovszky Márton került. Dr. Vajda Ákos érdemeit jegyzőkönyvben megörökítették. Bo­ros István lemondott pénztáros he­lyét Bujdos János foglalta el. Mattyasovszky Kálmán elnök lemondott. A közgyűlés egyhangú­lag bizalmáról biztosította és le­mondásának visszavonását kérte. Szeszlér Ödön társelnök mutatott rá azokra a feladatokra, melyek elintézése Mattyasovszky Kálmán elnökre vár. Mattyasovszky Kálmán a szeptemberi tiszujitó közgyűlésen adja meg végleges válaszát. A Sárospataki Iparos Kör «fut­ballcsapata beadvánnyal fordult a SAC elnökségéhez: be akar ol­vadni a SAC-ba. — „Mi nem akarunk mást, — Írják beadvá­nyukban —, minthogy legyen egy komoly sportot reprezentáló egye­sülete Zemplénvármegyének.“ A SÍK azt szeretné, ha a bajnoki mérkőzések egyrészét Sárospatakon játszanék le. Ott sokkal kisebb a rendezési költség is. Négy-öt jó játékost adnának a SAC-nak. Tag­díjaikat ide fizetnék, ezzel szemben sárospataki mérkőzéseket is kérnek. A beadvány rendkívül rokonszen­vesen vázolja a kiépítendő sport­kapcsolatot Ujhely és Patak közt. A SAC és a SÍK egyesülése a SIK-nek egy alelnökséget biztosí­tana a SAC-ban. Az uj tisztikarban Ecsedy Péter lesz a futballigazgató, Dómján Zoltán a főtitkár, Szom- bathy Andor a titkár és Kardos Béla (SÍK) az intéző. A SAC közgyűlése elvben elfo­gadta a beolvadást. A SÍK vasár­nap délután dönt. A SÍK közgyű­lésére öttagú bizottságot küldtek ki. LÓW niHÁLT f6árusítótól vegyen sorsjegyet A tokaji járás főszolgabirájától. Szám: ad 624/1937. Pályázati hirdetmény. Zemplén vármegye tokaji járásához tartozó Bodrog- keresztur* községben megüresedett segédje^yzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. Az állás javadalmazása a 62.000/1926. B. M. számú rendelettel megállapított és az időközben kiadott kor­mányrendeletekkel csökkentett fizetés és lakáspénz. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy a törvényben előirt képesítésüket, eddigi működésűket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám 1937. évi augusztus hó 24-ig annál is inkább nyújtsák be, mert a később beérkező kérvényeket figye­lembe venni nem fogom. A tokaji járás területén ténylegesen szolgáló pályá­zóknak okmányokat csatolni nem kell. A választás időpontját a pályázati határidő lejárta után fogom kitűzni. Tokaj, 1937. évi julius hó 23-án. Fejér Andor sk. 920/32 főszolgabíró Tűzkő itt, tűzkő ott — tűzkő mindenütt? A sátoraljaújhelyi m. kir. pénz­ügyőri vámszakasz nyomozói augusztus 2 és 3-án tüzkőcsem- pészeket fogtak. Fenyves Jolán debreceni leánynál 6 kilogramm tűzkövet találtak a blúzában el­rejtve, kedden pedig Blau Béla sátoraljaújhelyi, Árpád-utca 24. sz. alatti lakásán találtak ugyancsak 6 kilogramm tűzkövet. Mindkét tételt Grünfeld Ignác budapesti lakos részére akarták továbbítani. Fenyves Jolán, aki egy debre­ceni vasúti főkalauz árvája és mint családfenntartó Máv vasúti személyzeti igazolvánnyal utazik, beismerte a vámszakasz vezetője előtt, hogy Qrünfeld Ignác bérelte fel a csempészett tűzkő szállítására. Ezt a tűzkövet újhelyi csempészek hozták be a határon keresztül. Grünfeld elsőizben három héttel ezelőtt érkezett a lánnyal együtt Ujhelybe. Kisérletképen két kilo­gramm tűzkövet vett át a lány. Ezt a tűzkövet Budapesten Grfln- feld értékesítette. Most már egyedül jött le Feny­ves Jolán, aki a tűzkő bevásárlá­sára pénzt is kapott budapesti meg­bízójától. Megvette a tűzkövet és Grünfeld, valamint Blau utasítá­sainak megfelelően a Sátoraljaúj­helyen átvett tűzkövet a blúza alá rejtette. A tűzkövet fűzővel erősí­tette a testéhez. A 14 kiló tűzkő 62.300 darab és tiszta értéke 10.000 pengő. Hegyaljai! elsőrendű fekvésű, 1S-Z0 hold szőlő előnyös feltételek mellett eladó. A leány a korábbi szállítmányt a Keleti pályaudvaron adta át és oda kellett volna szállítani ezt a hat kiló tűzkövet is. A beismerő vallomás után ház­kutatást tartottak Blau Béla sá­toraljaújhelyi csempész lakásán, ahol hat kiló tűzkövet találtak. Blauné éppen akkor csomagolta az árut, amikor a pénzügyőri vám­szakasz közegei rajtaütöttek. A csempészek ellen megindult az eljárás. Grűnfeldről megállapí­tották, hogy Budapesten Vas-utca 14. sz. alatt lakik. Sátoraljaújhelyre érkezett, hogy megtudja mi van a csempészáruval. Ekkor őt is elfog­ták. A csempészeket felszántották a budapesti központi vámigazga­tósághoz. A sátoraljaújhelyi pénzügyőri vámszakasz az első félévben 36 kiló súlyban 160.200 darab tűz­követ vett el a csempészektől. Zempléniek Pesten a METHOPOLE-hfi ■iílliit Rákóczi-ut 58. Tel.: 389 50 150 modern szoba, hideg­meleg folyóvizzel, telefon, rádió és csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Patináshirü kiváló konyha. Valódi erdélyi Flekken kü­lönlegességek. — Esténként ESÚH3 FERI muzsikál. A Télikertben az ILN1CZKY- rádió-jazz játszik a tánchoz. Szobák 4.- P-től Előnyős penzió-árak. 601/32 Fizessenelő ^ TŰNDÉRU339K Magyar Kézimunka Újságra a „Zemplén“ kiadóhivatalában és megkapja az értékes ajándékot: az ündanthren festésű azsúrozott zsúrteritőt és a nagy hozzáillő virágmintás csészét aljával Előfizetési dij egész évre . . . P 14.40 de ez is fizethető 6 havi . . . P 2.40 es részlettel. A „TAKARÉKOSSÁG“ tagjai előfizetésük összegével csak folyószámlájukon lesznek megterhelve és azonnal megkapják az ajándékot. Nyomatott a laptulajdonos: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Bállá János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom