Zemplén, 1934. július-december (65. évfolyam, 26-52. szám)

1934-08-26 / 34. szám

6. oldal. ZEMPLÉN 1934. augusztus 26. KÖZGAZDASÁG „Nemzeti Munha a Magyar Földön“ Ez év őszén lesz Budapesten az első Országos Termény és Gyümölcs Export-kiállítás. Gömbös Gyula mi­niszterelnök kívánságára életre hivott Nemzeti Munkahéten eddig főleg az ipar és kereskedelem nemzeti mun­kája szerepelt. Ez évben mezőgazda­ságunk is kiveszi a részét ebből a demonstrációból. Nemzeti Munka a Magyar Föl­dön“ ez a cime s kiállításnak. Már maga ez a mondat is jelzi, hogy a magyar agrártársadalom munkájának minden vonatkozása bemutatásra kerül. A kiállítás szeptember 29-től ok­tóber 8 ig lesz Budapesten az ipar- csarnokban és ez alatt az idő alatt az összes magyar vasutak és hajó­zási vállalatok féláru kedvezményt engedélyeztek a Budapestre utazó látogatók részére. Az igazolványok, melyekkel a kedvezmény igénybe ve­hető, már kaphatók az összes köz­ségi elöljáróságoknál, illetve az IBUSz- nál és kirendeltségeinél, de készség­gel küld a kiállítás Előkészítő Bi­zottsága is. A jegy ára Budapesttől 100 km. távolságig 1 pengő, ezen­túl 2.50 pengő, ebben az összegben a kiállítás belépő jegye is bennfog- laltatik. Az Őszi Mezőgazdasági Export- kiállitás már maga is egy olyan ér­dekes látványosság lesz, amely bőven kárpótol az utazás fáradalmaiért. A TESz által egy időben rendezett Nem­zeti Munkahét is értékes látnivalók és szórakozások egész sorozatát nyújtja a látogatóknak, úgy, hogy a magyar munka ünnepi hete nemcsak belföldön, de külföldön is nagy ér­deklődésre tarthat számot. Az Elő­készítő Bizottság Krúdy Ferenec el­nökletével a Földmivelésügyi Minisz­tériumban működik és bármilyen fel­világosítást készséggel megad. SPOR T Proficsapat Sátoraljaújhelyben - nagy S9C győzelem Nyíregyházán A SAC 19-én Nyíregyházán a Nytve ellen, mig 20-án, Szent-lstván napján Mátészalkán az ottani MTK ellen játszott barátságos mérkőzést. Az első napi szereplés teljes siker­rel járt, melyen a SAC 4:2 (3:1) arányban verte meg Kelet sokszoros bajnokát, a Nytve-t. A „Nyirvidék“ cimü szabolcsi lap a SAC-ról, mint azészaki kerület ki­váló reprezentánsáról emlékezik meg. „A szimpatikus és jóhirnevü SAC“ — írja a lap, nagy játékerőt képvisel, mely a nyíregyházai pünkösdi tornát nagynevű ellenfelekkel szemben nyerő MVSC-t bajnoki mérkőzések során 4; 1 arányban verte meg. A szép számban megjelent közönség lelkesen tapsolja meg a SAC szép játékát. A csapat a következő felállításban játszott : Urbán, Malomhegyi, Dankay, Be- rényi, Gombos, Báthy, Kálmán, Pász­tor, Nagy és a két Brezovszky. A SAC már az 5. percben 2:0-ra vezet Brezovszky I. és Pásztor gól­jaival. Szalay 2:1-re javít, majd Brezovszky I. szabadrúgásból szép gólt lő. 3:1. A II. félidőben Kurcz 3 : 2-re hozza fel csapatát, de Brezovszky I 2 gól­jával beállítja a végeredményt. A SAC játékával jó formában lévő együttes benyomását keltette. A Nytve-ből a dr. Nánássyak, Huftlesz és Szalay tűntek ki. Biró Krémer (kelet) volt. Mátészalkán másnap Szent-lstván napján a fáradt SAC meg nem ér­demelten kapott ki 3 : 2 (2:1) arány­ban az ottani MTK-tól. Az erős test­alkatú mátészalkaiak tulerős játékát a biró elnézte és helytelen Ítéleteivel a SAC-ot sújtotta. Az első gólt ordító offszeidból az MTK rágja, mire Brezovszky I. véd- hetetlen bombával válaszol, ami után Báthori a vidéki amatőr válogatott kapus hiába vetődik. Malomhegyi ellenfélnek fejel és máris gól. 2: 1-re vezet az MTK. A II. félidőben Berényi átadásából Nagy védhetetlen gólt lő, de az utolsó percben védelmi hibából az MTK megszerzi a győztes gólt. A mérkőzést Földesi (kelet) rosszul vezette. * (B. S.) Szent-lstván napjának ki­emelkedő sportszenzációja a II. pro­filiga jóhirü Budafoki F. C. csapa­tának vendégszereplése volt Sátoral­jaújhelyben. A cseh túrájától fáradtan kiálló profi együttes a vendéglátó SMávSC csapatát 6:1 (2:1) arány­ban verte meg. A profi együttes nagy játékerőt képvisel, melynek tagjai közül egye­sek a magyar profi válogatott és nagyobb fővárosi clubok színeiben is már játszottak. így pl. Denes, Mé­száros, Iglódi, Hegyes, Verbai, akik csapatuknak most is a legjobbjai voltak. Nagyos tehetséges játékos a 17 éves Hoffmann és Nick. A csapat edzője Gallovich Tibor, aki az ország labdarugó sportja életében nagy te­kintély. Az ő hozzáértő irányítása mellett a Budafoki FC. profi csapa­tának nagy jövőt jósolnak. A Mávból Einczig és Dudkievits I. tűntek ki. Az alábbi felállításban álltak ki a csapatok: Budafoki FC: Dénes, Bleicher, Verbai, Hubermann, Palotás, Nick, Mészáros, Hegyes, Iglódi, Hoffmann Syphphclvi SMávSC: Tóth, Einczig, Horváth, Pundzsella, Lévei, Gergely II., Sza­bados, Szerviczky, Dudkievits I. és II., Geleta. Budafok első gólja 11-esből He­gyes révén esik, mire Einczig sza­badrúgásból egyenlít. 15. percben Hoffmann szép gólt lő. 2:1. Állandó Budafok fölény, Tóth bravúrosan hárít el egy komért, majd Dudkie­vits I. 5 lépésről fölé lő. A II. félidő góljait Hoffmann 2-őt, majd Mészáros és Hegyes 1-1-et rúgnak. A mérkőzést Gyúrják (Mis­kolc) vezette. Szerencs csapata nyerte a tokaji tenniszversenyt Hat évvel ezelőtt a Szerencsi és Tokaji Tennisz Egyletek elhatározták, hogy évenkint — egyik éven Sze­rencsen, a másikon Tokajban — klubközi tenniszversenyt rendeznek a tennisz sport fejlesztése érdekében. Erre a célra gróf Szirmay Ottó és báró Dőry Andor ezüst serleg ván­dordíjakat ajánlottak fel a győztes csapatnak, illetve egyéni győztesnek. Ez évben augusztus 14-én és 15-én Tokajban bonyolították le a klubközi tenniszversenyt, melynek eredményei a következők. A női egyesben a ki­váló képességű Segesvári Sári (Sze­rencs) győzött, a második Máyerné Cziffer Klári (Tokaj) lett. A férfi egyesben a veterán Róthfuchs László (Tokaj) diadalmaskodott, a második helyezett Segesváry József (Szerencs) felett. Gyönyörű három szettes, iz­galmas mérkőzés volt. A női páros Segesváry Sári és Gitta (Szerencs) zsákmánya lett, akik a Májerné-Réthy Babszi párt verték meg. Nagy meg­lepetés volt a férfi párosban Seges­váry József és a 15 éves Glósz Tibor szerencsi férfi párnak a győzelme a Róthfuchs Czellár Gábor (Tokaj) pár felett, a győztes férfi párról még so­kat fogunk hallani a zempléni ten- niszversenyeken. A vegyes páros versenyben is a szerencsiek domináltak, — a Tokaji vegyes párokat már az előmérkőzések során kiverték. Első vegyes páros Segesváry Sári és József, a második Segesváry Gitta-Glósz Tibor. A nagy és előkelő közönség nagy tetszéssel szemlélte a második helyezést elért egész fiatal játékos pár hatalmas küzdelmét, akik az utolsó pillanatokig kétségessé tudták tenni a rutinirozott Segesváry Sári és József győzelmét. Egyébként az ő bravúros játékuk buktatta ki a legjobb tokaji vegyes párt a további küzdelemből. Ezek szerint az 5 számból álló küzdelmet 4:1 arányban a Szerencsi Tennisz Egyesület csapata nyerte meg, s ezzel már negyedszer nyerte el a Szirmay várdorserleget. A legjobb egyéni játékosnak bizonyult Seges­váry Sári (Szerencs) nyerte a báró Dőry vándorserleget. A kifogástalanul megrendezett ver­senyt Tokaj és Szerencs, valamint a környék előkelő közönsége nézte vé­gig nagy érdeklődéssel. 1407/1934. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. Zemplén vármegye Erzsébet közkórháza Sátoraljaújhely­ben a következő lábbeliek szállítását óhajtja ajánlat utján biztosítani: 580 pár fekete zsíros marhabőr férfi bakancs, 300 „ „ „ borjubőr női magas cipő, 300 „ „ félcipő, 250 „ barna zsíros borjubőr kórházi papucs. Az ajánlott lábbeliekből 1—1 pár minta adandó be az ajánlatok beadása alkalmával. Csak szabályszerűen kiállított, aláirt és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett és közvetlenül, vagy posta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Az ajánlatok borítékja : „Sátoraljaújhelyi Erzsébet köz­kórház igazgatósága, Sátoraljaújhely. Ajánlat az 1407/1934. számú versenytárgyalási hirdetményben kiirt lábbeliek szállí­tására“ felirattal látandó el. Az ajánlatokat a közkórház gondnoki hivatalában 1934. évi szeptember hó 25-ik napjának 9. e. 10 órájáig kell benyújtani, melyek ugyanezen napon d. e. 11 órakor fognak felbontatni. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Bánatpénz gyanánt az ajánlott lábbeliek értékének 2%-a az ajánlatok beadása alkalmával a kórház kézi pénztáránál, készpénzben, biztositékképes értékpapírban, vagy betéti könyv­ben helyezendő letétbe. Az ajánlatokat ár- és minőség szerint a kórházi bizottság bírálja el. A kórházi bizottság fenntartja magának a jogot, hogy egyik ajánlatot sem fogadja el és a közkórház a hirdetett mennyiségnél többet, vagy kevesebbet is rendelhet. A megrendelt lábbeliek a megrendelés vételétől számított 8 hét alatt szállitandók be a közkórházba. Az ajánlattevők tett ajánlatukkal az ajánlatok elbírálásáig kötelezettségben maradnak. Egyebekben a 121,000/1929. K. M. számú és a 70,932. 1932. B. M. számú körrendeltek az irányadók. Sátoraljaújhely, 1934. augusztus hó 23-án. 171/34 Dr. Prlhoda László igazgató-főorvos. Nyomatott a laptulajdonos: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Kiadásért felel: Dr Bogyay Kálmán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom