Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-03-18 / 11. szám
1934. március 18. ZEMPLÉN 3. oldal Fogva mapadíah a leleplezett vörös szervezkedés sátoraljaújhelyi gyanúsítottjai kivégzésében is. A nyomozást végző dr. Gálffy Dezső mátyásföldi rendőrfogalmazó a két napig tartó kihallgatások után őrizetbe vette dr. foze- fovics Kálmán orvost, Sieder János kőmivest, Gyulai József fegyvermestert, Hreha István kőmivest, Szalon- tay Lajos hivatalszolgát és Hollós András kereskedősegédet, akiket erős rendőri kiséret mellett haladéktalanul a mátyásföldi rendőrségre szállítottak. Az Ujhelyben nagy megdöbbenést keltő ügy gyanúsítottjait a rendőrség szembesítette a Rákosszentmihályon letartóztatott Hirsch István szobafestővel, aki a leleplezett vörös szervezkedés értelmi szerzője s akiről kiderült, hogy aktiv részt vett Hriskő (Saját tudósítónktól) Az egész magyar sajtóban a „Zemplén“ számolt be elsőnek a mátyásföldi rendőrség ama szenzációs nyomozásáról, amelynek eredményeként a múlt hét végén Sátoraljaújhelyben sorozatos előállítások és őrizetbe vételek történtek. A mátyásföldi rendőrség újhelyi nyomozása egy Rákosszentmihályon felfedezett kommunista szervezkedés itteni szálainak kioogozására irányult. A nyomozás során ezután olyan adatok merültek fel, amelyek valószínűvé tették, hogy a gyanúsítottak egy részének szerepe volt a vörös uralom alatt Sátoraljaújhelyben halálra Ítélt Hriskó József sárospataki gazdálkodó akasztásában. Kiderült, hogy dr. Jo- zefovics kivételével a gyanúsítottak valamennyien tagjai voltak a hírhedt Bettelheim-féle terrorcsapatnak, mely hetekig rettegésben tartotta Sátoraljaújhelyt és környékét. Hirsch beismerte, hogy a kivégzett Hrisköt ő emelte a bitó alatti székre s amikor a szerencsétlen ember kiszenvedett, a hullát megrugdosta. A gyanúsítottak nagyrésze beismerte, hogy részt vettek a kivégzésben, de de nem ők akasztottak. A rendőrségi kihallgatás után a gyanúsítottakat letartóztatták és a budapesti kir. ügyészség fogházába kisérték. Husvétig IZQO diplomás Ifjú hop állást (Saját tudósítónktól) A közoktatásügyi kormány mozgalma, amely 8 héttel ezelőtt 1200 állásnélküli diplomás ifjú elhelyezését tűzte ki célul, a befejezéshez közeledik. A mozgalom, amely az állástalan diplomások országos bizottsága által gyűjtött adatok alapján működik, a mai nappal már sok pozitív eredményt tud felmutatni. A Hivatalos Közlönyben jelent meg, ugyanis az a miniszterelnöki rendelet, amely a főiskolai képesítésű ifjúságnak az állami szolgálatban való foglalkozását szabályozza, ugyancsak megkezdődött ama behívók szétküldése, melynek alapján husvétig 800 állásnélküli ifjú jut munkához. A magángazdaságok különböző érdek- képviselete, mint a GyOSz, TÉBE, iparkamarák, a biztositó intézetek országos szövetsége stb. mintegy 400 főiskolai képesítéssel rendelkező ifjút óhajt elhelyezni, szintén behívja már az ADOB-ban nyilvántartott jelentkezőket, úgyhogy összesen körülbelül 1200 ifjú jut még ebben a hónapban álláshoz. Illetékes helyről úgy értesülünk, hogy husvét után a mozgalom teljes befejezésekor névszerinti pontos kimutatást fognak közölni az elhelyezettekről. Már egy eve viselem a PALMA Okma tartóstalpat Kérje Ön is cipészétől / egyeztethető módon súlyos bírálat tárgyává tette. A fegyelmi választmány Karabé- lyos Edét az elkövetett fegyelmi vétség miatt saját költségén más állomáshelyre való áthelyezésre ítélte. A lefolytatott eljárás igazolta, hogy a kir. tanfelügyelő minden tekintetben helyesen járt el. kultuszminiszterhez, melyben a kir. tanfelügyelőnek az igazgatói állás betöltésével kapcsolatos eljárását a fegyelemmel és a felettes hatóság iránti köteles tisztelettel össze nem Tizezer pengő behajthatatlan OTI tartozást törültek Zemplénmegyéhen Hagy sikere van a Mik magániskola sárospataki kápkiállitásának A belügyminiszter engedélyt adott az OTI-nak arra, hogy az évek óta évről-évre elővezetett behajthatatlan követeléseket törölhesse. Az OTI elnöksége utasítására a kerületi választmányok már megkezdték a behajthatatlannak minősített követelések törlését. Az olyan cégek, amelyek időközben megszűntek, vagy vagyontvesztett iparosok tartozásait, vagy esetleg az elhalálozott iparosok tartozásait törlik. A kerületi választmányok az első általuk elkészített és 1000 P-őn felül törlésre ajánlott anyagot már felküld- ték az OTI igazgatóságához, amely a napokban tartandó ülésén adja meg a jóváhagyást a kerületi választmányok által feldolgozott anyaghoz. Mint értesülünk, sokmillió pengős behajthatatlan követelések törlését viszik igy keresztül. A sátoraljaújhelyi pénztár területén, a vármegyében kb. 10.000 P ilyen behajthatatlan követelés kerül törlésre. A legnagyobb törlés ebből az ösz- szegből, több mint 1000 pengő, a régi Központi Kávéházhoz fűződik. flz elhanyagolt pálya akadályozza az athlétibai tréningeket Szokatlanul élénk érdeklődés mellett március 10-én nyilt meg Sárospatakon a /asc/f/Ar-magániskola impozáns képkiállitása, amely már a megnyitáskor magán viselte a siker jegyét. A betegsége miatt távolmaradt dr. Bessenyey Zénó országgyűlési képviselő, képviselőházi alelnök helyett Harsányi Gyula kormányfőtanácsos, A vármegye közigazgatási bizottságának fegyelmi választmánya március 12-én délben tárgyalta Karabé- lyos Ede sátoraljaújhelyi állami elemi iskolai tanító fegyelmi ügyét. A fegyelmi ügy előzményei még az elmúlt év nyarára vezetnek vissza. A sátoraljaújhelyi állami elemi iskolai igazgatói állásra Bukovits Elek bankvezérigazgató nyitotta meg a kiállítást. Az ünnepélyes megnyitáson nagyszámú és előkelő közönség vett részt és elragadtatással szemlélte a szebb- nél-szebb grafikai müveket, amelyek egytől egyig pataki vonatkozásuak. A kiállítás, amely egyre növekvő látogatottságnak örvend, március 20-án, kedden este 7 órakor zárul. mádi iskolaigazgatót nevezték ki. Ez* a kinevezést Karabélyos Ede, az eddigi helyettes igazgató, sérelmesnek találta magára nézve és azt a kir. tanfelügyelőnek róla adott kedvezőtlen minősítésének tudta be. Ezért a I kir. tanfelügyelő „sérelmes és igazságtalan minősítésének hatálytalanítása“ tárgyában panasszal fordult a | A Sac athlétikai szakosztályának tagjai Körössy Dániel hozzáértő irányítása mellett a tornatermi tréningeket szorgalmas munkával végzik. Azonban a közeledő athlétikai szezon arra készteti a lelkes Sac athlétákat, hogy április 1-vel a tornateremből kivonulva a pályán végezzék munkáikat. Az athlétikai pálya azonban olyan rossz állapotba van, hogy azon lehetetlen a szakosztály tagjainak működése. Az atlétika fejlődése érdekében a pályát sürgősen használható állapotba kell hozni. Megvagyunk arról győződve, hogy a város agilis és sportszerető polgár- mestere, mint a múltban, úgy a jelenben sem fog elzárkózni szerény kérésünk elől annyival is inkább, mert a pálya rendbehozatala a sportoló ifjúság kedvét növeli és a közönség nagyobb érdeklődését biztosítaná. fi fíemzeti Kaszinó nyolcadik kulturdélutánja Lebilincselően érdekes előadással rendezte meg márciás 13-án, kedden délután a Zemplénvármegyei Nemzeti Kaszinó nyolcadik kulturdélutánját, melynek előadója Kvaszinger József volt. Az illusztris előadó „Az álarc“ címen élvezetes és mindvégig nagy tetszéssel kisért előadásában ismertette a kémek izgalmas és veszedelmes mesterségének kulisszatitkait. A nagyszámú közönség hálás tapssal honorálta a ritka érdekességü előadást. Áthelyezésre Ítélték Karabélyos Ede sátoraljaújhelyi állami elemi iskolai tapitót Uradalmak, Hivatalok, Kereskedők figyelmébe! n írógéppapírok Irópapirok Rajzpapirok ivekben és tekercsekben Irógépszallagok Fogalmazópapir Másolópapírok „ . ™, m, levélpapírok KÄSU, , . Irógép-indigópapirok Borítékok Másolóvásznak tekercsekben és méterenként továbbá irodafelszerelések és üzleti könyvek meglepő olcsó árakért kaphatók! Fekete, szines és ínftsolófrónok! Zsebcsavarirön-különlegességek ! Szabó Pál könyv-, zenemű- és papirkereskedésében Sátoraljaújhely. Telefon 126.