Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-01-28 / 4. szám
Sátoraljaújhely, 1934. január 28. & LXV. évi. 4. szám Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Szerkesztőség, kiadóhivatal, MTI kirendeltség: fl FELELŐS SZERKESZTŐ: I Megjelenik szombaton délben Virmegyeháza II. udvar 1 - í & I Előfizetést ár: Telefon: 109. Postafiók: 69. I Mr KALMN I Negyedévre 1-20 P, félévre 2 40 P, egész évre 4 80 P €zrek kísérték utolsó utján Dákus €rnót Magyarország kormányzója a gyászolók végtelen sora élén Sátoraljaújhely, 1934. jan. 26. „Az egyházát, hazáját és vármegyéjét híven szerető magyar ur mintaképe volt és hosszú élete lélekemelő szép fejezetet szolgáltatott a magyar református egyház és Zemplénvár- megye újabb történetéhez“ — mondotta leveldi Kozma György zempléni főispán hétfőn délután, az újhelyi Magas-hegy fejfa díszes északi oldalán, egy nyitott sírbolt előtt, amelybe csabacsüdi Dókus Ernő megtért őseihez . .. Oly sokat felidézőn hangzott a nagy temetés során ez az utolsó Isten veled — az újhelyi Magas-hegy fejfadiszes északi oldalán . . . Mintha csak azért kelt volna szárnyra onnan, hogy akik szivük szava&dacára nem jöhettek el a nagy végtisztesség- adásra, csak végig nézhették azt, — a rabságban sínylődő szelíd legenyei dombok, az ártatlan Dargó, az égre néző Vihorlát és népeik, — azok is inthessenek szivük szerint egy utolsó búcsúköszöntést, amikor Zemplénvármegye Isten akarata folytán visszaadta a szerető szülőföldnek, ami a földé és a teremtő égnek, ami az örökkévalóságé volt nagy fiából csabacsüdi Dókus Ernőből . . . A fővárosi gyász-szertartás A budapesti temetés szombaton délután a Kálvin-téri templomban a magyar reformátusok nagy tisztelgése volt váratlanul elköltözött büszkeségük előtt. Alig kélt szárnyra a tragikus hir, a csonka haza határain túlról is megindultak a magyar reformátusok követei az imákkal övezett ravatal felé. Az öreg kálvinista templom szi- nültig megtelt rokonokkal, tisztelőkkel, a miniszterelnök, a kul- i tuszminiszter, más egyházak, tesI tőletek képviselőivel és hittestvérekkel, akik egykori hűen követett vezérüktől mélységes megrendüléssel, megkapóan impozáns képben megnyilvánult külsőséggel vettek búcsút ... A gyászoló gyülekezet élén megjelent maga vitéz nagybányai Horthy Miklós is, Magyarország kormányzója ... Érkezése után Bernáth Aladár zempléni alispán és Dókus István honvéd huszár hadnagy előtt a család iránti, Balogh Jenő ref. kon- venti elnök és Ravasz László ref. püspök előtt pedig a magyar református egyházzal szemben érzett részvétét nyilvánítva — Ravasz László püspök megkezdte a gyász- szertást, lélekemelő beszédben búcsúztatva Dókus Ernőt a lélekben megrendültektől... És amikor elhangzott az utolsó ima, Dókus Ernő csendesen visz- szaindult az ősi zempléni föld felé., oda, ahonnan elindult gyönyörű földi pályájára .. . Zemplén megye búcsúja Sátoraljaújhely és Zemplén hétfőn délután búcsúzott el a nagy halottól. A református templomban emelt ravatal körül ott állott az egész vármegye minden tényezője leveldi Kozma György főispán vezetése alatt és idegenből is igen sokan eljöttek búcsút venni Dókus Ernőtől. Balthazár Dezső debreceni, Farkas István miskolci és Magda Sándor felvidéki püspök nyitották meg a református papság tömött sorait, a sárospataki Főiskola tanári és lelkészi kara Janka Károly és farkasfalvi Farkas Gézával az élen teljes számban megjelent és szépen volt képviselve a helybeli más felekezeti papság is. De ki tudná felsorolni mindazokat, akik ott voltak ? 1 — csak azok hiányoztak, akik csak lélekben lehettek ott, a szülő vármegye elrabolt részei . .. A Kiss Ernő esperes imájával kezdődött szertartás során Farkas István püspök mondotta a gyászbeszédet, Dókus Ernőnek az Isten és Haza iránti szolgálatait méltatva; majd sorban Janka Károly a pataki Főiskola, Tornalljay Zoltán a szlovenszkói egyházkerület Jól Van ljü szolgám Ravasz László dr ref. püspök gyászbeszéde Dókus Ernő felett Máté 25:21 Már túl vagyunk az első megrendülésen. A borzalom árnyékaiból győzelmesen kibontakozott a halál szépsége és dicsősége. Mesz- sziről, az eleveelrendelés hegyfokáról nézzük ezt a halált és ezt az életet, s amint a kettőt tekintetünk egybefogja: Isten akaratának kiengesztelő igézete vesz körül, amelyet a felolvasott Igében szinte belehelünk: jól vagyon jó és hü szolgám, kévésén hű voltál sokra bizlak ezután; menj be a te Uradnak örömébe! Hü voltál a kevesen. Az lep meg legelőször, hogy ez az isteni „kevés“ emberi mérték szerint, milyen sok volt. 81 esztendő időben, ebből 60 esztendős közszolgálat, annyi küzdelemmel és annyi győzelemmel; hosszú nagy fordulókban egyre emelkedő pálya, amelyen mind több és több ember bizalma, igénye fordul feléje; kicsinyek és nagyok tőle várnak sokat, sokszor mindent reá építenek, hozzá igazodnak mind nagyobb közösségek; átalvetőjét egyre rakja közügyek fontjával, végül az egész magyar református egyháznak minden gondja, terhe az ő vállára nehezül. Pedig mindez még csak külső keret; belülről nézve lep meg a Dókus Ernő hűséges sáfárságának nagysága. Mennyi terhet hordozott az a Dókus Ernő, akinek a felelősségről és a hűségről a legmagasabb fogalmai voltak. Milyen nagy lehetett ez a sok nagy feladat annak, aki a lelkiismeretesség példaképe volt. Vannak hányiveti Atlaszok, akik egy világot is úgy hordoznak a vállukon, mint egy foltos kacagányt; és Dókus Ernők, akik úgy emelnek magasra egy amforát, mintha milliók halála és élete lakoznék benne. A mi szemünkben sokon volt hü, az ő szemében ez a mi sokunk — kevés. Nyoma sem látszott olyasminek rajta, mintha meg volna elégedve magával, mintha sokra tartaná magát, mintha tudatában lenne értékének. Szinte gyermekded közvetlenséggel, az istenáldotta lelkek természetességével végezte a naponkénti munkát, sáfárkodott kicsinyben és nagyban, s nem is sejtette, hogy ebből holnap lesz, állam épül, Isten országának pillérei nőnek, hogy ez a hűség gigászi munka, amelyben teremtés és történelem ölelkezik, ez az egyetlen igazi nagyság a világon, mert minden erkölcsi erőnek ez a Jóság és ez a hűség a forrása. Ő volt a legszerényebb ember, a legegyszerűbb és legtermészetesebb ember, éppen emiatt páratlan és kivételes ember. Nem volt igényes és követelő. Alapvonása a hála volt s ezért mindenkire ajándékká vált. „Mindenki jó volt hozzám, soha senki meg nem bántott, hátratétel és mellőzés nem ért, mindig többet nyertem, mint amennyit követelhettem volna“ — irta felejthetetlen bucsuzásakor. Nem az emberek voltak jók körülötte: ő volt jó s megadatott neki az a nagy ajándék, hogy jobbá és szebbé tette az ő világát. Csodálatos sáfár volt: nemcsak megszaporodtak kezén a tálentu- mok, de a talentumok között rózsák nőttek. Ezen a kévésén, ezen a sokon, valóban hü volt. Ennek bizonyságául drága zászlók lendülnek most meg láthatatlanul igaz, nemes, szép és örökkévaló eszmények zászlói és betakarják halott szivét, mintha ezt mondanák, hü volt ez a szív, legyen áldott. Barátok jönnek, talán csak néhány év óta, talán 60 év óta ragaszkodók, meghajolnak előtte és azt mondják, légyen áldott a leghívebb barát a tiszta barátság legnemesebb művésze 1 Jön sok szegény ember, ismeretlen kicsiny, elhagyott lélek, gondolatuk csókkal hull halott kezére: milyen jó volt, titkos, leleményes, jóltevő, olyan volt mint a napfény, olyan volt mint a kenyér. Jönnek rokonok, fiatalok és vének, gyermekek és meglett férfiak, megcsókolják szép, tiszta homlokát, s azt mondják: világosság volt közöttünk, árnyéktartó ősi fa, mohos védő kőfal rózsákkal befutva; milyen jó volt és milyen hü volt. S jön egy fényes árnyék, korán elhunyt ifjú hitves, akit félszázadon át hangtalanul és titkon tovább szeretett és mosolya valami ilyen gondolattól sugárzik: igen, ez a hűség, a férfias szerelem, mely erős, mint a halál. Jól vagyon jó és hü szolgám, mondja az Ur annak, aki igy volt hü a kevesen. Érezzük meg ennek az igének páratlan melegségét és békességét. Kimondhatatlan simogató gyöngédség melegít belőle. Nem a kényur beszél igy rabszolgáihoz : az Atya beszél igy gyermekéhez. Ezt a szót, hogy szolgám, szinte becéző szónak érzem. A magyar ember a szivéhez közel állót, családja tagját, akit nagyon szeret, sokszor igy becézgeti: szolgám, mint ahogy a magyar ember urát, királyát, vezérét még a legmagasabb polcon is, kivált ha szerette, szivesen nevezte gazdámnak. Dókus Ernő is Istent gazdájának érezte. Szerette a gazdáját, hü volt hozzá, hallgatott róla, de hallgatott reá, a lelkiismeretének mélységeiben a döntés pillanatában, hősies erőfeszítések Egyes szám ára 10 fillér.
