Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)

1934-01-21 / 3. szám

4. oldal. ZEMPLÉN 1934. január 21. Miklós, Varga István és Cziráki Antal semmiben sem maradtak el többi társaik mögött. Jó operett-előadás jó kar­személyzet nélkül nincsen. A dalárdisták karszemélyzetével Szomorúan lengeti a januári hideg téli szél a fekete gyász­lobogót az ősi vármegyeháza erkélyén. Nagy szomorúsága, nagy gyásza van a várme­gyének. A zempléni föld egyik legnagyobb fia és büszkesége lépett ki az élők sorából egy borzalmas véletlen miatt. A régi nagy Zemplén nagy embere volt Dókus Ernő, aki­nek egész élete valóságos megszemélyesítése volt a bé­kebeli Magyarország becsü­letben és gondolkozásban in­teger, tetőtől-talpig százszáza­lékosan igaz úr és egész ma­gyar ideáljának, aki úgy sze­rette vármegyéjét, mint csak azok a kevesek, akiknek min­denük az édes honi föld, amelyért élnek és ha kell -- halnak. De nemcsak a szomorú kis csonka Zemplénvármegye bo­rult gyászba egyik legnagyobb fiának megrendítő eleste miatt, hanem az egész magyar refor­mátus világ is, amelynek egyik leghatalmasabb alakja és ideál­ja, éveken keresztül szellemi vezére volt. És mélységesen gyászolja mindenki, aki valaha is talál­kozott vele, mert nemcsak a legideálisabb értelemben vett úr, a legnemesebben érző ha­zafi volt, hanem mint a hét­köznapok embere, mint csa­ládtag, mint barát és ismerős aranyos szivü, tiszta lelkű egész ember volt, azok közül való, akiknek élete valóban csak fényt és derűt szór a mások életére, mert a krisz­tusi lélek sugárzik ki belőle. Nyolcvankét éves korában, de erejének csaknem teljében érte utói Ernő Bátyánkat a modern élet kegyetlen sietésé­nek gyilkos könyörtelensége, akkor, amidőn egy pillanatra elgondolkozott, talán a régi nagy Zemplén valami kedves emléke jutott eszébe és ezt a pillanatnyi elfeledkezést a mai sivár magyar mindennapról, azzal kellett megfizetnie, ami mindenkinek a legdrágább, de amit mindig szívesen adott volna cserébe a régi Nagy- Magyarországért és Nagy- Zemplénért, — az életével 1 viszont nyugodtan lehet ope­rettet játszani és pedig első­rangúan. Gondkievics Ferenc rendezési éfc Kracson József karnagyi munkáját nem kell dicsérnünk. Dókus Ernő szerdán délután résztvett a refermátus teológiai akadémia Ráday-utcai épületében rendezett konferenciáján. Öt óra után ért véget a konferencia és Dókus Ernő innen gyalog indult a Kálvin-téren keresztül a Belvá­ros felé. A Kecskeméti-utca tor­kolatánál át akart menni az ucca egyik oldaláról a másik oldalra. Amikor lassú léptekkel megindult, a rendőr még szabadot jelzett, de az öreg ur nem vette észre, hogy a következő pillanatban már ti­losra lendült a rendőr karja. Ugyanekkor indult el a megálló helyről egy 26-os jelzésű villa­mos, amelyet Bodó István villa­mosvezető vezetett. A kocsi ekkor körülbelül 15 lépésnyire lehetett Dókus Ernőtől. Az öregur ekkor ért a sínekre. A vezető azonnal csengetett és amikor látta, hogy az idős ur nem hallja a csenge­tést, fékezett. A síkos sínen azon­ban a kocsi nem tudott megállani és igy történt, hogy a villamos eleje elkapta az öregurat, kilen­dítette az úttest közepére, ahol eszméletlenül, vérző fejjel terült el. Azonnal kihívták a mentőket, akik Dókus Ernőt a Rókus kór­házba vitték. Itt megállapították, hogy koponyaalapi törés érte. A Pajor-szanatóriumban újra meg­vizsgálták az eszméletlen Dókus Ernőt. Megállapították, hogy sú­lyos koponyaalapi sérülést szen­vedett, életbenmaradásához nincs remény. Budapesten gyorsan hire ter­jedt Dókus Ernő tragikus szeren­csétlenségének, az egyházi és tár­sadalmi élet számos kitűnősége érdeklődött és jelent meg a sza­natóriumban. Az elsők között volt Balogh Jenő, az Akadémia főtit kára, aki egyik legjobb barátja Dókus Ernőnek. A súlyosan sérült öregur a sza­natóriumban egy pillanatra sem tért magához. A szanatórium or­vosai mindennel megpróbálkoztak, hogy életben tartsák Dókus Ernőt, de minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. A Pajor-szanatóriumban anélkül, hogy egy pillanatra is visszanyerte volna eszméletét, ne­gyedtizenegy óra tájban meghalt. Dókus Ernő élete A magyar református egyházi élet egyik kimagasló világi alakja tá­vozott el Dókus Ernővel. A tiszán­Az ő működésük eredménye a pompás előadás. Reméljük gyakran láthatjuk színpadon a dalárda műked­velőit. A táblás ház most már teljesen biztosítva van. Pézé. \ inneni református egyházkerület történetének eseményei az utolsó két évtizedben szorosan egybe voltak kapcsolva nagy főgondno­kának személyével. Dókus Ernő 1852-ben született. Középiskolai és jogi tanulmányainak elvégzése után ügyvédi oklevelet nyert. 1870- től 1878-ig részint a miniszter- elnökségen, részint a honvédelmi minisztériumban volt segédfogal­mazó és 1878-ban miniszteri titkári címmel megvált az állami szolgá­latból. Nagy utazásokat tett kül­földön és mint a felsőzempléni egyházmegye tanácsbirája, főjegy­zője, gondnoka és a sárospataki református főiskola igazgató-taná­csosa tevékeny részt vett a köz­ügyekben. 1889-ben a sátoralja­újhelyi kerület beválasztotta a par­lamentbe. Mint országgyűlési kép­viselő a szabadelvű párt hive volt annak bukásáig. A koalíció idején nem vállalt mandátumot és nem­sokára teljesen visszavonult a po­litikai élettől. 1910 ben választotta meg főgondnokának a tiszáninneni református egyházkerület. Dókus Ernő tagja volt a régi főrendiház­nak. Közéleti érdemei elismeréséül a kormányzó 1930-ban az I. oszt. magyar érdemkereszttel tüntette ki. Dókus Ernő, mint a tiszánin­neni református egyházkerület fő- gondnoka, tagja volt a felsőház­nak és örökös tagja volt Zemplén­vármegye törvényhatósági bizott­ságának. „Kötelgsségünk az, hogy a rendet és a nyugalmat fenn­tartsuk és ne engedjük a nemzetet sem az egyik, sem í a másik szélsőség felé elté­ríteni.­Gömbös Gyula sátoraljaújhelyi beszédéből Európában két szélsőséges irány áll ma egymással szemben. Az egyik az internacionális szociáldemokrácia többé-kevésbbé Oroszországból irányított bal­szárnya és az ennek ellenhatása­ként keletkezett nemzeti szocialista irányzat. Mindkettőnek van egy közös vonása s ez az, hogy eszméit for­A gyászjelentés A mély gyászba borult család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak mélyen meghatva tudatják nagybátyjuk, rokonuk Nagyméltóságu csabacsüdi Dókus Ernő kamarás, a tiszáninneni ref. Egyházkerület tb. Főgondnoka, a magyarországi ref. egyetemes Konvent és országos Zsinat v. világi elnöke, az országgyűlés Képviselőházának, Főrendiházának, Felsőházának v. tagja, Zemplén vármegye Tvh. Biz. örökös tagja, Sátoraljaújhely megyei város kép­viselőtestületi tagja, az I-ső osz­tályú polgári érdemrend tulajdo­nosának stb. élete 82-ik évében, a Mindenhatóba vetett rendűiéi­ben hittel és reménységgel Buda­pesten folyó évi január hó 17. napján bekövetkezett gyászos el­hunytét. A megboldogult hült te­temét Budapesten a Kálvin-téri ref. templomban folyó hó 20. nap­ján délután 3 órakor tartandó gyászszertartás után Sátoraljaúj­helyre szállítjuk, ahol folyó hó 22-én délután 2 órakor a refor­mátus templomban történő bú­csúztatás után a családi sírbolt­ban helyezzük el örök nyugalomra. Sátoraljaújhely, 1934. január 18. Bernátfalvi Bernáth Aladár nejé­vel Alsómátyásházi Mattyasovszky Saroltával, Bernátfalvi Bernáth Borbála férjével dr Sarvay Elek­kel, János és György fiaikkal, Bernátfalvi Bernáth Gyula nejével Szemerei Szemere Máriával, Ele­mér és István fiaival, Bernátfalvi Bernáth Béla nejével Welinszky Irénnel, Csabacsüdi Dókus Anna, István és Borbála férjével Nagy- lónyai és Vásárosnaményi Lónyay Ferenccel és fiuk Ferenc. Nyugod­jék békében, az Ur, a Haza és embertársai önzetlen szolgálatá­ban megfáradt férfiú! * A vármegye nagy halott­jának budapesti temetésén, szombat délután 3 órakor résztvesz Horthy Miklós kor­mányzó is. A Kálvin-téri templomnál a család nevében (Bernáth Aladár alispán, a re­formátus egyház képviseleté­ben pedig Balogh Jenő, az Akadémia főtitkára fogadják a kormányzót rád alom utján akarja a nemzetek többségére reáoktrojálni, — meg­bontván a társadalom mai békés rendjét, eltörölve minden tradici­onális intézményt, a maga képére és hasonlatosságára akarva átfor­málni a mai világrendet. A társadalom forradalmositása céljából kelt nyugtalanságot, zavart, hogy vezérei személyes érvénye­sülési vágyainak odadobja évtize­dek építő munkáját, s a romokon építsen fel eddig ki nem próbált, hatásaiban ismeretlen, kiszámítha­tatlan társadalmi rendszert. A bolsevizmus a szabadság és testvériség jelszavainak csalárd fel­Bolsevizmus, Hitlerizmus, vagy a magyar öncéluság? Irta: parnói Molnár Béla, a Nemzeti Egység sátoraljaújhelyi választókerületi elnöke Dokus Brno halála A végzetes este

Next

/
Oldalképek
Tartalom