Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-07-21 / 49. szám
4. oldal ZEMPLÉN 1929 julius 21. — A nagyvárosok kemény gránitkövezetén testünket korai elfáradástól Palma cipősarokkal sokatjuk meg. Minden lépésünk oly rugalmassá válik, hogy ezzel úgy testünknek, minteidegeinknek jóleső érzést okozunk. — A sárospataki Move ezidei nemzetközi teniszversenyeit julius 25—28. között fogja megtartani. Belépődíjak: napijegy julius 25—26-ra. napi P50 pengő, julius 27—28-ra, napi 2 pengő minden verseny napra 4 pengő. A versenyek kezete: naponként reggel 8 és délátán fél 3 óra. — Zarándoklat Mária- Zellbe. Augusztus 6-án országos zarándoklat indul Mária Zellbe. Visszaérkezés Budapestre augusztus 13-án, Útlevél és vizűm nem kell. Részvételi dij II. osztályon 46 pengő, III. osztályon 34 pengőjelentkezni lehet levélben is: Borsy Istvánnál, a zarándoklat központi irodájának vezetőjénél, Budapest, IX., Üliői ut 115. — Egy pesti színház görl- jei házat építenek. Egyik épülő pesti házon a múlt héten fürdőruhás lányok jelentek meg és az épitömunkásokkat együtt dolgoztak az épületen. Erről közöl érdekes képes riportot a Színházi Élet uj száma, amelynek ára 1 pengő, előfizetési dija negyed évre 10. Kiadóhivatal: Budapest VI. Aradi ucca 10. sz. Conferen- cierek, kabarétréfákról, zenemüvekről, árjenyzéket kívánságra ingyen küld a Színházi Élet szin- darabosztálya. — Pályázat a pincemester! szakiskolába. A föidmi- velésügyi minisztérium a budafoki m. kir. pincemesteri szakiskolába való felvételre pályázatot hirdetettet. A pályázati feltételek a sátoraljaújhelyi állami Közpincénél tudható meg. Pályázati határidő 1929. évi julius 25. — Az emberevők divatjáról, az ansztráliai néptörzsek életéröl közöl fény- képfelvételekben gazdag, érdek- feszitő riportot a Magyar Magazin julius 15-iki száma. Számtalan novella, színes cikk, vers, ötletrajz és Farkas Imre finom humoru regénye ékesíti a legszebb kiállítású és legnívósabb magyar képeslapot. Ára 1 pengő. Mutatvány- számot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, V., Sziget-u. 26. r A színház elmúlt hetét egy vígjáték, két operett és egy dráma töltötte be. Szenes A házi barát c. vigjáté- kában Zemplényi Zoltán és Har- math Jolán mellett mindjárt Kés- márky Kálmán következett a sikerért végzett eredményes munkában. A boltiszolga szerepében mindvégig méltó társ volt az együttesben. A Cárevics Lehár-operett tulajdonképen Bojár László bemutatkozója volt és a bemutatkozást a közönség szívesen fogadta, amint sok taps kisérte a közönség régi kedvencét, Turcsy Jolánt is, akik dicséretes igyekezettel próbálták feledtetni, hogy a darab partitúráját a zenekar csak részben tudta elfogadhatóként nyújtani. Tolsztoj Karenin Annája Zemplényi Zoltán, Harmath Jolán és Daniss Győző sikereinek számát szaporította. Színházi naptár: Vasárnap délután Szupécsárdás. Operett. Vasárnap. Iglói diákok. Operett. Hétfő. Ábris rózsája. Vígjáték. Kedd. Anna-bál. Polgár Gyula és Várady László jutalomestje. Szerda. Bölcsődal. Vígjáték. Csütörtök. Erdészlány. Operett. Takács Rózsi jutalomestje. Péntek. Szombat Az utolsó Vere- bély-lány. Operett. Szombat délután fél 5. Ida regénye. Vígjáték. Az esti előadások fél 9 Jórakor kezdődnek. — Szombaton délután mozlhelyárak vannak érvényben. — A bérletszelvények és tisztviselő utalványok minden esti előadásra érvényesek. APRÓHIRDETÉSEK — XjHgdijas Hölgyek figyelmébe! A „Nyugdíjas Nők Otthonában“ Budapesten felvétetnek oly intelligens urinők, kik az intézetben könnyű kézimunkát óhajtanak vállalni. Az ily hölgyek havi 50—60 pengőért teljes és kitűnő ellátásra felvétetnek és külön keresetre is tehetnek szert. Amennyiben hely van az Otthonba más hölgyek is felvétetnek. Jelentkezés az összes személyi adatok közlésével: „Corvinaeum“ iroda. Budapest, VI., Jókai-ucca 20: 1/10 (Válaszbéiyeget kérünk ) — Fővárosi tanár elfogad néhány tanulót (fiút vagy leányt) zeneiskolai, vagy főiskolai hallgatót havi 65 pengőért teljes ellátásra, correpetálással és felügyelettel. Előkészít magánvizsgára, érettségire, zenét és nyelveket oktat. Ajánlatokat „Dr. Tanáru jeligén kér „Corvineaum“ iroda, Budapest, VI. Jókai ucca 20. 1/10. — Gondnokuk, házvezetőnő betársulhat 3—500 pengő tőkével fővárosi pensióba. Elsőrangú teljes ellátás, havi 30—50 pengő fix jutalék és 20% részesedés az intézet tiszta jövedelméből. Ajánlatok „Megélhetés, teljes ellátás“ cimre küldendők : Boros hirdetőiroda, Budapest, VI. And- rássy-ut 54. (Válaszbélyeg.) — Nyaralók figyelmébe. Kitűnő pensió heti dijai Olaszországban: Abbázia 60 pengő, Tro- bole (Garda tó) 50 pengő, Ve- lence-Lido 55 pengő, Rimini 50 pengő, Nervi Genua 50 pengő. Franciaorszában: Páris 50 pengő, Francia Rvierián (több helyen) 48 pengő. Ausztriában: a Wörthi tónál 53 pengő, Radegund és Tra- chitten magaslati helyen 52 pengő, Bodensdorf (Attersee) 60 pengő. Prospektus (válaszbélyeg) több száz referencia. „Corvineum“ iroda Budapest, VI. Jókai-ucca 20 1/10, — Társulás. Fővárosi kitűnő érkezde és kávécsarnok átvételéhez kerestetik társ, vagy társnő 2—3000 pengő tőkével. Jelige: „Megélhetés, jeljes ellátás“ Boros hirdetőiroda, Budapest, VI. And- rássy ut 54. (Válaszbélyeg.) — Szülésznői gyakorlat megkezdése Klein Józsefné Árpád ucca 20. szám alatti lakos a pécsi szülészeti klinikán oklevelét megszerezve szü lésznői gyakorlatát megkezdte. A szerencsi járás főszolgabirájától. 6159/1929. szám. Pályázati hirdetmény. Zemplén vármegye szerencsi járásához tartozó Kesz- nyéten nagyközségben üresedésben lévő segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma az 1926. évi 62.000. B. M. számú körrendeletben előirt fizetés és lakáspénz. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy képesítésüket, eddigi esetleges működésüket, politikai magavi- seletüket igazolt) okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám folyó évi augusztus hé 10-én 9éli 12 óráig adják be, mert a később érkező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A szerencsi járás területén szolgálatban lévő oki. jegyző pályázóknak a fenti okmányokat csatolni nem kell. A választást Kesznyétenben a községházánál folyó évi augusztus hó 14-én délelőtt 10 órakor fogom megtartani. Szerencs, 1929. julius 10. Gosztonyi s. k. főszolgabíró. nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. - Elvűnk olcsón a legjobbat nyújtani ! E lap előfizetőinek támogatását hálásan azzal kívánjuk viszonozni, hogy emelkedő kiadásaink dacára 20°!o-ot adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból. 10%-ot olcsó éttermi árainkból (P 1.50-es menüt kivéve). kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral. 1 Park Jtagyszálloda Budapest, VIII Baross-tér 10 SEMMI UTASFORGALMUNK SINGER VARRÓGÉPj RÉSZVÉNY-TÁRSASÁÖ Sátoraljaújhely B&kóosl uooa 19 nyomdahelyiségünk Vármegyeház 11-ik udvar első emelet. Mindennemű községi és körjegyzői nyomtatvány könyvnyomdánkban beszerezhető Nyomatott a laptulajdonos: Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. betűivel Sátoraliauihelv. Felelő« kinrió • Sventovöroui Pi^7B r 1 tnoicrnlÁ