Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)
1929-03-10 / 19. szám
Hatvanadik évfolyam. 19. aaárn. Sátoraljaújhely, 1929 március 10 ■•iJilralk hetenként kéteier «■erden én esoabaten I Szerkesztőség és kiadóhivatal: aétoreljeajhely (Vénnegryebáx XI. ndv) I í Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Bliflnetént ér: Negyedévre . . 2 pengi Hirdetések: négyzetcentiméterenként Hyllttér sőrénként 20 fillér Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. aiem. FŐSZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR FEIJELŐS SZERKESZTŐ: Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon: M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. aaám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. fl világ Közvéleménye is a Kisebbségi Kérdés A (jeniben összeült nép- szövetségi ülés napirendjének középpontjába került a nemzetiségi kisebbségi probléma. A Németbirodalom és az angol fennhatóság alatt élő Kanada vitték a Népszövetség elé a kisebbségi kérdést. Nem minden belső érték nélküli jelenség az, hogy az északamerikai Kanada és Németország felfogása találkozott ebben a kérdésben. A német nép, száz milliót meghaladó népi egységével állt az elnyomottak oldalára s a gyönyörű példát követte Kanada, Anglia leghatalmasabb országa. Kanada, nem exotikus hely, amelynek alig lehetne szava a világ ügyeinek intézése körül, hanem az angolszász faj fiatalmi területe, ahol a természettel viaskodó munka világértékeket termel ki, de egyben a polgáriso- dás problémáját az angol alkotmányosság útmutatása nyomán oldja meg. Hogy mit köszönhet Európa a német művelődésnek, azt csak a tudományos vizsgálódás fáklyafénye világítja be kellőleg s hogy mit köszönhet Amerika az angol-szász térhódításnak, azt csak az tudja felértékelni, aki az angol erő és képesség gigantikus fundamentumaira felépített világrészek szellemi és anyagi életét csodálhatta. Ezért van mérhetetlen jelentősége annak, hogy Európa rendjét veszélyeztető problémák egyikét, a nemzetiségi kisebbségi kérdést Angliával karöltve, Németország hozta szőnyegre. Mindazok, akik a nemzetiségek problémáinak megoldásán fáradoznak, akik elkép zelik azt, hogy a kisebbségek ügye békés eszközökkel rendezhető, nagy örömmel üdvözölték a Német Birodalom és Kanada elhatározását. Igaz, hogy a Népszövetség, úgy ahogy ma létét folytatja, nem az a hatalom, amely a megismert igazságot máról- holnapra diadalra tudná juttatni, de nem is az a kéz és láb nélküli intézmény, mint amilyennek a Népszövetséget festeni szeretnék. Attól ugyan még messze vagyunk, hogy a kisebbségi kérdés erőszakos ! kezelőinek meghagyást adhasson, de arra már példát adott a Népszövetség, hogy „szelíd nyomást“ gyakorolt azokra, akik a normális rendet veszélyeztették. Ilyen szelíd nyomásnak tulajdonítható a délamerikai konfliktus elsimítása s ilyen szelíd nyomás hozta közelebb a megoldáshoz a hírhedt optánsper tengeri kígyóját. Úgy érezzük, hogy a német külügyminiszter és Kanada szenátora megérezték azt, hogy a népkisebbségek ügyét a Népszövetség elé lehet vinni s ez a megérzés onnan származik, mert a világ közvéleménye az elnyomottak pártjára állt. Az elnyomottak elsősorban az újdonsült államok fennhatósága alá kény- szeritett nemzeti kisebbségek, de elnyomottak azok a legyőzött államok is, amelyek igazaikat eleddig még a Nép- szövetségnél nem kereshették. Stresemann és Dandurand indítványa éppen ezeknél az okoknál fogva magának a Népszövetségnek is jókor jött, mert a világ közvéleménye már-már pálcát kezdett törni a fölött a Népszövetség fölött, amely világproblémát jelentő kérdést, nem mer programjába tűzni. Valamint a fák nem nőnek az égig, úgy azonképpen az igazság is, ha csigaháton jár, mégis csak elérkezik a rendeltetési helyére. A nemzeti kisebbségi kérdés elméleti és gyakorlati tényekből tevődik össze s hogy a világ közvéleménye ez elméleti és gyakorlati tények egész tömkelegét megismerje, ebből a célból volt és van szükség arra, hogy a világ közvéleményét felvilágosítsuk és meggyőzzük arról, hogy minő igazságtalanságok foglaltatnak a béke- szerződésben. A világ közvéleménye már az elnyomottak pártjára állt s a Népszövetség most abba a helyzetbe került, hogy a világ közvéleménye részéről éppen olyan szelíd nyomásnak van alávetve — hogy a napirendjére tűzött kérdést elintézze — mint ahogy azokat az államokat helyezi szelíd nyomás alá a Népszövetség, amelyek szerződésszerint is kötelezve vannak arra, hogy a népkisebbségek jogait is respektálják. Konkrét eredményeket nem is vártunk az első tárgyalástól, de érezzük, hogy a világ rokonszenvének mellénk állása, Európa népeinek jogérzéke és Amerika polgári l'JEHPLCir EREDETI MM Festi levél Budapest, 1929 március Az a joviális nógrádi főszolgabíró, akiről itt szó lesz, már régen a taposott főid alatt hallgatja a ffigyökér csendes növését, de talán jobb is rá nézve így. Mert nagyot változott a világ, amióta elment, olyan nagyot, hogy öröme agy sem telnék benne, de annál több s annál mérhetetlenebb keserűsége. Mi lett a járásából? S a vadregényes felsőnógrádi hegyek közűi hová tűnt a derűs magyar világ, pipafüstös, tarokkpartis, kvaterkás, anekdotás vasárnap délutánjaival s végtelenbe nyúló politikai vitáival? Kik ülnek az ő kedves, derék tótjai nyakán s kik tapodják és uzsorázzák a főidet, amelyen egykor az ő vidám lovacskái poroszkáltak s az ő atyai szigora, céltudatos akarata és derűit világszemlélete uralkodott? Bizony jobb, hogy nem láthat fel a rögök alól s nem tudhatja, mi az: Trianon. A neve? Nem fontos Típus volt, te is, ő is, én is, mindnyájan ismertük őt, a melegszívű autokratát, akinek a közigazgatáshoz nem kellett sem paragrafus, sem tudomány, mert vele született, a vérében volt. ö a legnagyobb érv, sőt bizonyíték amellett, hogy nem a rendszeren, de az emberen múlik minden. A világosfejű és jóakaratu emberen, aki a rosszból is jót csinál s a jót nem rontja el. A közigazgatási reformra valóban szükség van, parancsolóan és el- vitázhatatlanul s a belügyminiszter ur bölcsességéből már útnak is indult, hogy valósággá váljék és uj tartalommal töltse el a mindennapi magyar életet. De a legragyogóbb reformot is tönkretehetik az emberek, ha rosszul hajtják végre. Van-e ok aggodalomra? Úgy érezzük, nincs. Kétségtelen, hogy e lázasan lüktető kor a régi jó táblabíróból is siető, szivtele- nedó, szürkülő, a patriarchális életfelfogástól távolodó s a paragrafusok útvesztőit görnyedten járó hivatalnoktipust formált, de az is kétségtelen, hogy a magyar köz- igazgatás meg fogja érteni, hogy az uj rendszer életadó magvait a régi lélekkel kell elszórnia a magyar ugaron. De mindez talán nem is tartozik ide. Célom csak az volt, hogy két derűs, apró történetet mondjak el az egykori nógrádi öregúrról • akit nem is ismertem, de akiről egy búfelejtö éjszakán valamelyik vadszőlő indával benőtt nógrádi kúriában annyi szívderítő históriát hallottam. * Anekdotának is jó volna, ha — igaz nem volna. Úgy történt, hogy nagyon om- ladozott-bomladozott már a sóbányái községháza. Újat szeretett volna építtetni a jegyző, de hát megakadt a jószándéka a képviselőtestületen, amely hallani sem akart az építkezésről. Mit csináljon? Bement a főszolgabirájához és elpanaszolta a dolgot. Az öregúr elgondolkozott s azután így szólt: — Menjen csak haza békében, jegyző úr. Mához egy hétre hívja össze a képviselőtestületet, az ülésen magam fogok elnökölni. Majd meglátjuk, mit tehetünk. Eljött az ülés napja s a főszolgabíró csakugyan személyesen megjelent a községben. A derék tótok azonban csak nem akartak kötélnek állni. — Akkor szavazzunk, — mondotta a főszolgabiró. A szavazást én fogom megkezdeni. írja csak, jegyző úr. Én B. B., leszavazok először mint l-i főszolgabiró, másodszor mint panyidaróci. földbirtokos, harmadszor mint törvényhatósági bizottsági tag, negyedszer mint a l-i kaszinó elnöke, ötödször mim virilista, hatodszor mint s-i házbirtokos, hetedszer miut ennek a képviselőtestületi ülésnek elnöke...
