Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)

1928-02-12 / 12. szám

Ötvenkilencedik évfolyam. 12. szám. Sátoraljaújhely, 1928. február 12. JKvgjalenlk hetenként kétezer Hordán én eeombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. udv) I Zemplén I POLITIKAI HÍRLAP fi Elő fizet éal ár: Negyedévre . . 2 pengé Hirdetések: 5 négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. »sem Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. ssám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy istent örök igazságban, His?ek Magyarország feltámadásában Amen. Dókus Gyula A trianoni huroktól alig kőhajtásnyira fekvő ősi haj­lékában, — honnan a toro- nyai és szőllőskei halmokra s a nagy fejedelem szülőfalu jára, Borsira nyílik kilátás ; ahová áthallik a Kassa, Fel- sőzemplén felé tartó cseh vo­natok álomháboritó zakatolása — éli a pátriárkák kora felé hajló, tiszteletreméltó, nemes életét C8abacsüdi Dókus Gyula, akire ma szomorú kényszerű ségből úgy nézünk föl, mint a történelmi Zemplénvárme- gye utolsó alispánjára. Az őskorba vesző magyar élet kincses dokumentumait őrző kastélya felé idegen han gokat zugát az északi szél idegen színekbe öltözötten integet át az elrabolt zempléni föld Nagyzemplén utolsó al ispánja felé, kinek nemes egyé nisége a nagy elődökhöz any nyira mindenben méltóan zárta le azt a bizonyára rövid in tervallumot, melyet a trianon sírásók ékeltek a nagyzemp léni alispánok díszes soro zatába. Az isteni rendelés — hála legyen érte — úgy akarja, hogy az oly rég-múlt boldog magyar idők emlé­keztetőjéül, ma már alig né­hány kortársával, közöttünk éljen még Dókus Gyula, aki­nek a történelmi Magyaror­szág egykori nagysága, ha­talma, dicsősége nem álom, nemcsak alig élt emlék, ha­nem az élete valósága volt, aki nemcsak egy sülyedő tár­sadalmi réteg maradéka, ha­nem még életében történelmi alakjává nemesült tényezője a magyar közéletnek. Úgy akarja ezt az isteni rendelés, mert bizonyára leg jobban érzi a csonkavárme­gyében vele még itt mara­dottakkal együtt Dókus Gyula, hogy milyen mérhetetlen tá­volságok választják el a mát a tegnaptól s hogy minél in­kább haladtak az évek, minél inkább múlt lett a ma, annál nagyobb a magyar életben az idők, a közszellem, a lelkek, az idők változása. De nem a Dókus Gyula felfogásában, mert az eszmék és ideálok, melyeket félszáza­dos tisztes közéleti múlt, egy dicső történetü vármegyének, egy gyönyörű nemzeti par­cellának s egy gazdag hajtású családfának nagy hagyomá­nyai érleltek ki bensőjében dús tenyészetűvé, ma is érin­tetlen tisztaságukban élnek az utolsó nagyzempléni alispán lelkében. Erre vall a vármegyén tett legutolsó látogatása is. Dókus Gyula ma ritkán látott vendége az ősi várme­gyeházának, melynek oly hosz- szu időn át volt általános sze rétéitől, közbecsüléstől öve­zett, mindig jó emlékben tar­tott alispánja. Mikor átlépi az ősi küszöböt, mintha a bol­dog idő s a szebb múlt térne vissza tiszteletreméltó alakjával a neki annyira ismerős, ódon falak közé. Leginkább a közügyek szol­gálata hozza el még ma is a vármegyeházára, de Bernáth Aladár alispánnál a napokban tett látogatása, túlnőtt minden hivatalos kereten s egyben jelentőssé tette azt a meg­mozdulást, melyet vármegyénk főispánja a Zemplénvármegyei Muzeum létésitésére a múlt évben kezdeményezett. Mint a Törvényhatóság „alázatos és hü szolgája“ átnyújtotta Bernáth Aladár alispánnak azt az iratát, mely­ben hosszú éveken át végzett szorgos munkájának eredmé­nyét, összegyűjtött múzeumi tárgyait és régiségeit a vár­megye Törvényhatóságának ajándékozza és tulajdonába bocsátja. Azok tudják csak ezen el­határozás súlyát és jelentősé- ségét mérlegelni, akik Dókus Gyula hosszú évtizedeken át összegyűjtött múzeumi tár­gyainak és régiségeinek gaz­dag anyagát és ezek ma alig felbecsülhető értékét ismerik. Egy országos viszonylatban is számottevő muzeum nagy­lelkű ajándékozásával olyan vármegyei intézmény vált egy­szerre lehetővé, melynek nem­zeti. kulturális, tudományos és társadalmi hatásai elma- radhatatlanok lesznek. Hála érte és mindig tartó tiszteletteljes jó emlékezés a fejedelmi ajándékot nyújtó Dókus Gyulának ! Az ő nemes példaadása bi­zonyára nem marad hatásta­lan s virulni fog az az uj in­tézmény, melyet a csonka vármegye létesít az utolsó nagyzempléni alispán adomá nyával gazdagitottan a törté­nelmi Zemplénvármegye tör­ténelmi emlékekben annyira gazdag földjének adományai­ból s amely bizonyára egyik hathatós tényezője leend a megmaradt és elszakított Zem­plén közötti kapcsolatok ápo­lásának, az elmaradhatatlan újbóli összeforradás érdekében. Tisztelgünk a nemes lelkű adományozó előtt, amint tisz­teleg „alázatos és hü szol­gája“ előtt a vármegye kö­zönsége, mely mindenkor örök emlékében tartja azoknak a fiainak emlékezetét, akik mint Dókus Gyula, tartalmas egész életük munkásságát áldozták a közjónak. felhívás Sátoraljaújhely város Közönségéhez! A város képviselőtestülete — hazafias és kegyeletes érzéstől ve­zéreltetve — úgy határozott, hogy Kossuth Laios newyorki szobrának leleplezésére kiküldi a város meg bízottját és a kiküldetés költségeit a folyó évi költségvetési megtaka­rításából fogja fedezni. Sajnos azonban az illetékes szaktényezők véleménye szerint a törvényhatóság, mint vagyon felü­gyeleti hatóság, elvi okokból nem hagyhatja jóvá ezen határozatnak a kiküldetés fedezetére vonatkozó részét. A mai napon megtartott értekezlet agy látja, hogy a város Kossuth Lajos iránt érzett kegyeletét úgy fejezheti csak ki méltóan, ha a newyorki szoborleleplezésen külön kiküldöttel képviselteti magát, de megállapította azt is, hogy Kossuth Lajos szelleméhez méltóbb és köze­lebb álló, ha a város közönsége közadakozásból teszi lehetővé meg­bízottjának a szoborleleplezésen való részvételét. Felkérem tehát Sátoraljaújhely város hazafiason érző Közönségét, hogy megbízottjának a megye legnagyobb fia, Kossuth Lajos newyorki szobrának leleplezésén való részvételét tegye lehetővé ada­kozás utján és e nemes célt szol­gáló hozzájárulásait juttassa el a lehető legrövidebb idő alatt dr. Orbán Kálmán polgármester ur kezeihez Ismerve a város közönségének hazafias áldozatkészségét, biztosra veszem, hogy a szükséges összeg 48 óra alatt rendelkezésre fog állani Sátoraljaújhely, 1928. február 9-én, Hazafias üdvözlettel SZÉLL s. k. főispán. — Van áruló! — kezdi az öreg. Igenis van áruló. Virágos gépko­csin hordja őket az ellenfél. Van köztük férfi is, gyerek is. Nagy boldogság az. Qépkocsiról kia­bálni, gépkocsin danolászni. Nem is ez a kérdés, hogy most mi van, hanem az, hogy holnap, a válasz­tás napján lesz-e áruló ? Ezer esztendeje él ezen a földön a bodrogközi magyar. Árpád apánk vitézei alá nőtt csikó itt a legelőn, szült neki daliát a bodrogközi anya. Ezer éve hull ezen a föl­dön apáink és a mi verejtékünk Volt részünk törökből, tatárból, de még több a vészes árvizekből, éhségből, megpróbáltatásból. Még a bírónak is ritkán volt kenyere. Csíkkal kínálta meg a jó komáját, ha az meglátogatta .. . — Drága apám 1 — mondok — Választ a Bodroghoz Tudósítás a szárcsák és csíkok földjéről . .. Lesz-e áruló ? . . . Még a porszem is felfigyel... Egy öreg Barathy-párti ember megjegyzéseiből. (A Zemplén kiküldött tudósitójától.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom