Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-01-18 / 5. szám
4. oldal ZEMPLÉN 1928 január 18 Csiszár Gábor is — valószínűleg a Zeitler tanácsára ő is — derekasan megtrágyáztatta és megme- szeltette meg meghamuztatta Má- juskut forrása feletti fáját, amely — gazdája szerint — a terméssé1 évek során át adós maradt. Néhány évvel később ez is ugyancsak kitett magáért s talán ma is él még a Májuskut uccában öreg ember, aki megcsodálta őszönként a csodaszámba vett dús hozamot, amelyhez foghatót néhai Egry Elek, aki a Májuskut ucca bejáratánál lakva láthatta a szekérkasnyi eredményt, állítása szerint soha sem látott hasonlót, noha abban az időben ő sem volt már épen gyerek-ember. Nem tudom él e még az a diófa-Mathuzsálem, mert mikor utoljára láttam — ezelőtt vagy 7—8 esztendővel — már az el- aggottság tünetei sűrűén mutatkoztak rajta, de ha él még, igen kérem a gazdáját, ne vonja meg az aggkori ellátást tőle, amit az meg fog hálálni s egyben becses tapasztalathoz juttat a diófa életkorának mekkorasága és termő- képessége tekintetében. E helyütt sorját kell ejtenem egynémely megrovási kalandnak azokról a diófa gazdákról, akik fogyatékos diligeniával járva el tisztükben, rossz hírbe hozzák a diófa termékenységét s igy szkeptikusokká teszik még a pénzügyi bizottság tagjait is. Szóljon elsősorban dr. Reichard Somáról az ének, akinek kertje végében két szép diófája van, amelyek bizony sanyarú termésekkel számolnak be őszönként, jóllehet körözhetnének igazán csekély fáradság mellett. Pár évvel ezelőtt fel is hívtam a Soma figyelmét, hogy a ház körül összegyűjthető komposzt és a tűzhelyek hamuját a csorgás irányában ásandó árkokban ver- meltesse el. Soma hajlandónak is mutatkozott arra, de úgy látszik, hogy kertész készsége megfeneklett a Pató Pál ama refrénjén, hogy: .eh, ráérünk még!“ s a jámbor fák szomorúan és vékonyan teremve vénülnek tovább. Most dr. Burger Jakabon a sor, akinek vidékünkön a legszebb — igazán példányszámba menő — diófája áll károlyfalvi szőlője melletti szilvásában. A szőlőt mintaszerűen müvelteti a felesége, de a diófával keveset törődik Kóbi, akinek pedig pár évvel ezelőtt a helyszínen ugyancsak a lelkére kötöttem némi útbaigazítással egy ben, hogy fogja pártját annak a remek diófának, amelyhez foghatót darab földön hiába keresnénk s amelyet épen arra szemeltem volt ki, hogy szemléltetve, oktató példával hivatkozhassak rá. Ha ez a megrovási kalandom is kárba veszne, azt a diófa reputációja érdekében mindannyiszor megismétlem, amig csak az eredményét nem látom, nehogy a hanyag gazdák diszkreditálhassák a diófát. Hogy pedig elejét vegyem annak a fis- kálisi kifogásnak, miként az évekkel ezelőtt adott útbaigazítás feledésbe ment, ide irom a receptet. Tekintettel a fa hatalmas lomb- és ugyanakkora gyökérkoronájára, a lombkorona széléhez közel, de attól mégis egy rövid lépéssel beljebb a törzs felé, ásandó egy fél méter mély s egy méternyi széles körárok, amelynek a fenekét hegyes tölgyfa karóval tanácsos legalább 10 cm. mélyre meg- meg lyukasztani (kb. egy láb távolságba állván egymástól a körsánc fenekén a lyukak), ebben a körsáncba helyezendő el két szekér érett istálótrágya. Ha a művelet ősszel történik, ne sajnáljuk azt a csekély fáradságot, gereblyéztessük össze a lehullott diólombozatot s elsősorban azt tapostassuk a körsánc fenekére. Ettől a körsánctól a fa törzse felé ásatunk paralel egy fél méter mély s negyed méter széles másik körárkot, amelybe bevermeltetjük a mésztrágyát (a Kóbi fája kiván legalább 10 mm). Állhat a massza részint törmelék (oltott vagy oltatlan) mészből, részint gyep vagy lombfa (nem kőszén) hamuból, ha az utóbbi van bőségben, bátran meg is duplázható a mérték. Azzal is beszámolok e helyütt, hogy mi haszna van a körárok fenekén fúrandó lyukaknak, az, hogy a hóié és esővíz által kilúgozott talajtápsók könnyebben találnak utat segítségükkel a tápszivó gyökérhálózathoz. A fent leirt alapos megtrágyá- zás és főleg mésszel, fahamuval való ellátása a reá szorult diófának 8—10 esztendőre elegendő, pláne ott, ahol a talaj nem mészszegény, amiről igen egyszerű kísérlettel győződhetünk meg, amelyet egy értelmes iskolásfiu is elvégezhet. (Egy ökölnyi rögöt vagy sárgombócot 2—3 evőkanálnyi közönséges konyhaecettel leöntünk s megfigyeljük a hatását. Ha a massza a leöntés után hirtelen és némi zajjal felpezsdül, az azt bizonyítja, hogy a kémlelt talajnak elegendő mesze van, ha ellenben csak alig észrevehető pisszegés hallható, talajunk mészszegény.) (Folytatjuk.) A Takajhegyaljai Takarékpénztár, Tokajban hosszabb pénzinté zeti gyakorlattal biró Főkönyvelőt (irodavezetői) keres. Ajánlatokat csak bizonyítvány- másolatokkal és a fizetési igény megjelölésével az igazgatósághoz címezve 1928. február 1-ig fogad el, melyben a személyi adatok is közlendők. Sátoraljaújhely yírpáö ucca 16. sz. a. gazdaságomban modern, a hygieniai szempontokat mindenben szem előtt tartó, a leggondosabban kezelt és ellenőrzött tejgazdaságot rendeztem be, honnan az egészséges, ellenőrzött TEJET naponta reggel fél 8 órakor és este 7 órakor a legtisztábban kezelt edényekben jutányos áron házhoz szállítom At. közönség pártfogását és megrendelését kéri Kovács József tejgazdasága Az Első Sátoraljaújhelyi Hordógyár DEUTSCH BLC» ÉS TÁRSAI Hordóüzemében Fakereskedésében Faárugyárában Mindennemű asztalos munka, bútor, épület munka: ajtók, ablakok, berendezések leggondosabb kivitelben és legelőnyösebben beszerezhetők. Telefonszám: 2 mindenféle nagyságú hordók, szüretelő és pinceedények, zsiros- és csomagoló hordók Faragott fa, rúd, deszka, léc, zsindely, cserép, pala, saját előállítású hajópadló, tűzifa > A sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság j mint telekkönyvi hatóság. . Tk. 3705/1927. szám. j Árverési-hirdetmény-kivonat. í Rose Ede végrehajtatónak Bleuer Herman végrehajtást szenvedő ellen indilott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 200 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság területén lévő, Sátoraljaújhely r. t. városban fekvő s a saujhelyi 500. sz. betétben A. -f- 1. sor 1414. hrsz. alatt felvett B. 7. szerint Bleuer Herman nevén álló ház és udvarból álló ingatlanra 3000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. évi február hó 3. napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében Kazincy ucca 35. sz. 7. ajtó fogják megtartani Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár l00/o át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadékképes értekpapírosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150 , 170. §§.; 1908: XL t.-c 21. §) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI. 25. §) Sátoraljaújhely, 1927 évi október hó 31. napján. Korláth s. k. kir. tvszéki tanácselnök. A kiadmány hiteléül : Rátvay lelekkunyvvezete. Uradalmak, Bankok, Kereskedők figyelmébe! Irodaíelszerelések és üzleti könyvek Sakérfkaphatók Írógéppapírok írógépszalagok lrógépgummik lrógép-indigópapirok Irópapirok Fogalmazópapir Kereskedelmi levélpapírok Borítékok Rajzpapirok ivekben és tekercsekben Másolópapírok „ „ „ Miliméterpapirok „ ,, „ Miliméter-másolópapir Másolóvásznak tekercsekben és méterenként. Szabó Pál könyv- zenemű- és papirkereskedése Sátoraljaújhely. — Telefon szám: 126 Nyomatott a luptuiajdonos: Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. beiüivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Szentgyörgyi Géza r. 1 igazgató