Zemplén, 1927. július-december (58. évfolyam, 47-89. szám)

1927-10-19 / 74. szám

2. oldal ZEMPLÉN 1927 október 19 e. 11 órakor gyülekezés a vár- megyeháza kis tanácstermében, honnan a Szár-völgyében építendő Mansz üdülőház telkének kijelölé­sére rándulunk ki. VI. Déli 1 órakor közebéd a városháza tanácstermében. VII. D. u. fél 5 órakor a ven­dégek kikisérése a vasúti állomás­hoz. Szives részvételét kéri honleányi üdvözlettel: a Rendezőség. fiz uj lakásrendelet A Hivatalos Közlöny vasárnapi számában megjelent lakásrendelet 1929. májusáig hosszabbítja meg a lakásügyi korlátozásokat, de már előkészíti a szabadforgalomra való átmenetet. A rendelet értelmében 1928 májusában az alapbér 80 százalékát kell fizetni, de ebben az összegben már benne van a közüzemi dij is, amely ezentúl a háztulajdonost terheli. 1928 au­gusztusában az alapbér 85 száza­lékát, novemberben az alapbér 90 százalékát (nem 95, mint egyes lapok tévesen közölték!) 1929 feb­ruárban az alapbér 95 százalékát, 1929 májusában az 1917. novem­beri alapbér 100 százalékát kell fizetni. A háztulajdonos szabadon rendelkezhetik minden olyan la­kással, amely a rendelet életbe­lépése után üresedik meg. A fel­mondási jogot a következőképpen tágítja az uj rendelet: Azoknak a lakóknak, akiknek jövedelmi adó­alapja 12 000 pengő vagy annál nagyobb, a háztulajdonos szaba­don felmondhat, de a felmondás hatályát veszti, ha a bérlő az alap­bér 100 százalékát felajánlja. Min­den indokolás nélkül felmondhat bármely bérlőjének a háztulajdo­nos, ha számára másik megfelelő lakást szerez. Nem kell másik la­kást szerezni akkor, ha a háziúr saját házába akar beköltözni s ezérí mond fel lakójának. 1929 májusában uj rendelet fogja vég­legesen szabályozni a lakáskérdést. Az uj lakbérrendelet a novem­beri lakbéreket nem érinti. No­vember elsején az 1927. évi no­vember elsejei házbér 70 százalékát kell fizetni. TT T T55 T*1 T?" JLwL Jh JCv müj mwü — Estebéd a főispánnál. Albrecht kir. herceg Őfenségét Széli József főispán és neje f. hó 15-én estebéden látták vendégül, mely alkalommal hivatalosak voltak báró Wald- bott Frigyesné, Mária Alice kir. hercegnő Őfensége, báró Waldbott Frigyes nagybirto­kos, Bernáth Aladár alispán, Szeszlér Ödön ny. min. oszt. tanácsos és Buday István főispáni titkár. — Miniszteri biztosi meg­bízás. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter Mizsák József dr. vármegyei főjegy­zőnek a sátoraljaújhelyi kerü­leti Munkásbiztositó Pénztár miniszteri biztosának, ezen tisztségéről történt lemondása folytán, Zemplénvármegye fő­ispánjának javaslatára Buday István tb. főszolgabírót, Zemp­lénvármegye főispánja mellé kirendelt főispáni titkárt a sátoraljaújhelyi kerületi Mun­kásbiztositó Pénztár önkor­mányzati szerveit megillető jogkörnek ellátásával járó mi­niszteri biztosi teendők elvég­zésével f. évi nov. hó 1-től kezdődő hatállyal megbízta. — 9feghivás a „Tesz“ ün­nepi vacsorájára. A Társa­dalmi Egyesületek Szövetsége a Gellért-szálló nagytermében f. hó 22 én este fél 9 órakor kormányzó­elnöke, dr József Férencz kir. her­ceg Ófensége tiszteletére ünnepi vacsorát rendez, melyre Zemplén­vármegye Törvényhatóságát is meghívta. Felkérem a th. bizott­ság tagjait, hogy amennyiben ezen ünnepélyen részt venni óhajtanak, ebbeli szándékukat velem október 20-ig közölni szíveskedjenek. — Bernáth Aladár, alispán. — meghívó a Kossuth- szobor leleplezésére. Buda­pest székesfőváros közönsége f. évi nov. hó 6-án leplezi le Ma­gyarország lángszavu apostolának, Kossuth Lajosnak, vármegyénk nagy szülöttjének szobrát, mely ünnepélyre Zemplénvármegyét is meghívta. Felkérem a vármegye közönségét, hogy amennyiben ezen ünnepélyen részt venni óhajtanak, ebbeli szándékukat nov. hó 1-ig közölni szíveskedjenek. Bernáth Aladár, alispán. — Tanítói kiuevezés és választások A vallás- és köz- okt. miniszter Szembrátovics Mik lós tarcali rk. tanítót a tamás he­nyevölgyi községi, Antal János felsőregmeci gk. tanítót az acsádí gk. iskolához kinevezte, Terebessy László károlyfalvai tanítót nyug­díjazta. Müllei Imre sátoraljaúj­helyi rk tanító távozásával meg­üresedett állásra Pekárovics János oki. tanító, Kántor Ferenc ricsei ref. tanító nyugdíjazásával meg­üresedett állásra Pataki István oki. tanító választatott meg. — Gróf Széchenyi liászló- né W ander Ibiit Gl ädy s nagy adománya a Népkonyha javára. Széchenyi Wanderbilt Gladys grófné 2.500 svájci frankot küldött gróf Széchenyi- Wolkenstein Ernőnének azzal, hogy annak Vs­át a szeptember 18-i népünne­pélyre és a 2/8-át egy, a jövőben létesítendő „Népkonyha házra“ fordítsa. Ezen adománnyal a nép­ünnepély készpénz jövedelme4.006 P 32 fillérrel emelkedett. — Kitüntetés. Az Országos Testnevelési Tanács Kéry Ferenc sárospataki róm. kát. tanítót a le­vente oktatás terén kifejtett mű­ködéséért elismerő oklevéllel tün­tette ki. — menetrendváltozás a Bodrogközi Gazdasági vas­úton. A BKGV. Uzietvezetősége értesíti az utazó közönséget, hogy a több oldalról megnyilvánult köz­óhajra további intézkedésig próba­képen a menetrendjében szereplő és menetrendszerint Sátoraljaúj­helyről 20 óra 18 perckor induló 36 számú vonat f. hó 22-től kezdve kedd, csütörtök és szombati na­pokon 22 óra 30 perckor fog Sá­toraljaújhelyről indulni. — Jogi előadás. Bírósági és ügyvédi gyakorló összejövetel lesz szombat d. u. 3 órakor a kir. tör­vényszék helyiségeiben. Előadást tart: dr. Horovicz Andor. Az elő­adás tárgya: A beszámithatóság és büntethetőség, eszmei és anyagi bűnhalmazat fogalmai a Btk-ban — Barbara Ford titka. Nem z autó király leányáról, ha­nem talán annak valamelyik roko­náról van szó, egy gyönyörű, de tulmodern mai lányról, aki nagyon drágán kénytelen megfizetni néha nagyon is furcsa szeszélyeiért. — A mai modern lányok tanulhatnak és okulhatnak eme szivbemarkoló történetből, amely bár a mozi­vásznon pereg le, egy darab a dúsgazdag amerikai leány életéből. A film főszerepét a „Tízparancso­latából ismert kiváló amerikai művésznő Leatrice Joy alakítja és mostanában mutatja be két elő­kelő budapesti mozi. Érdekes, hogy az amerikai filmekben mi­lyen feltűnő a magyar Génius térhódítása, igy eme filmben Leat­rice Joy partnere Charles Ray, egy elegáns magyar fiú, akinek Buda­pesten Sugár Károly volt a neve. — Zathnrecky Kde hege­dűművész hangversenye a Mansz f. hó 22-iki műsoros esté­jére való tekintettel, f: hó 28-ára esetleg f. hó 31-ére halasztatott el. — Sport. SAC-PTK 4:1 (3:0) A SAC csapata szép revánsot vett őszi legyőzőjén és bebizonyította, hogy ha akar, tud is szép játékot produkálni. Amilyen meglepetés sei, ép olyan örömmel vette a kö­zönség a fiatal Vályi kitűnő védé­sét, aki meghazudtolta a róla ter­jesztett rossz híreket Tiszay és Perimann egymást megértő part­nerek, akik nem sokat prímádon náskodnak a labdával, hanem ész­szerűen továbbítják. A halfsor leg­9 felvitt magyar pártolt megerősödve Mitek Iti a választási küzdelemből {Felvidéki tudósitónktól.) A felvidéken lezajlottak a köz­ségi választások és a 6776 köz­ségben minden várakozást felül­múlóan kerültek ki a magyar pártok a választási küzdelemből. A szlovenszkó és ruszinszkói ma­gyarok, valamint a zípszerek hűen teljesítették kötelességüket és meg- : adták a választ mindazon politiku- soknak, pártoknak és akcióknak, akik és amelyek a legádázabb és leggyülöletesebb harcot hirdették és vívták a magyarság ellen. Szlovenszkóban a vasárnapi vá­lasztások legfontosabb eseménye az, hogy a szlovák Hlinka-párt iszonyú vereséget szenvedett. Po­zsonyban, Nyitrán, Kassán, Besz­tercebányán, Zsolnán, Nagyszom­baton és Eperjesen elhagyták hívei a köpönyegforgató Hlinkát, már csak azért is, mert az utolsó he­tekben tűzzel vassal támadta a magyart. A Hlinka-párt nagyrésze a keresztényszocialista párthoz csatlakozott. Rózsahegyen, Hlinka András városában, ezerrel lett ke­vesebb a Hlinka-párti szavazat. Kassán nagy sikert aratott a Magyar Nemzeti Párt és eddigi mandátuma helyett hét, sőt kap­csolás révén nyolc mandátumhoz jut. Az országos keresztényszoci­alista párt megtartotta eddigi po zicióját és igy az eddigi 14 man­dátum helyett 18 képviselőtestületi tagság lesz a magyarságé. A győzelem tekintélyes Ru- szinszkó fővárosában, Ungváron is, dacára a Kormánypártok óriási agitációjának. Minden pénzpocsé- kolás és agitáció hiábavaló volt, mert igy is 11 mandátumhoz ju tott az őslakosok magyar lisztája. Szepsiben a magyar nemzeti párt 12, a keresztényszocialista párt 11 mandátomhoz jutott. Tor- nagörgön a magyar nemzeti párt 10, a kér. szoc. 5; Szádalmason magyar nemzeti párt 13 egyesült szoc. 2; Tornán kér. szoc. 7, zsidó ! párt 6, agrárpárt 6, polgári párt 6 mandátum. Rimaszombaton a magyar nem­zeti és kér. szoc. pártra leadtak 1736 szavazatot, ami 19 mandá tumot jelent. Szepesi eredmények. A Zipser Deutsche Partei és a kér. szoc. párt a Poprád és a Hernád völ­gyében gyönyörű eredményekkel zárta a választást. Késmárk, Pop­rád, Szepesszombaton, valamint Korompán, csaknem minden man­dátum e két párt kezébe jutott. Gömörben egyhangú választás folytán 57 községben kizárólag a magyar nemzeti párt kapte a man­dátumokat. A többi községben is túlnyomó részben ők kapták a szavazatokat. Rozsnyón: kér. szoc. 11, nem­zeti párt 9 mandátum, Losoncon is kedvező a magyar eredmény. Eperjesen a kér. szoc. párt 10, a városi polgári párt 3 mandátu­mot ért el. — Corodini mester Uj helyben. Corodini mester, a vi­lághírű illuzionista és varázsló, társulatával világjáró kőrútjában f. hó 24-én a városi színházban este 6 és fél 9 órakor két előadást tart. A kitűnő műsor keretében olyan mutatványokat is bemutat, melyeknek titkát leleplezi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom