Zemplén, 1927. július-december (58. évfolyam, 47-89. szám)
1927-10-19 / 74. szám
1927 október 19 jobb embere Szilva, de tulerélyes játékos. Misi nagyon jó, de feleslegesen dekázik a labdával, ugyan ez áll Gagyira is. A csatársor áttörő, centerposztján még nem elég erős Nagy, aki tréningeken sokkal többet mutat, mint a mérkőzéseken. Egry, Hodossy jó formában vannak, mig a két szélső — pél • dát véve a PTK szélsőktől — gyenge formát játszottak ki. — A PTK csapata csalódást keltett s bár a bajnoki lisztán a negyedik helyet foglalják el, a BEAC csapatánál is sokkal gyengébbek. — A mérkőzés kisszámú, de annál hangosabb közönség előtt folyt le. A 25. percig egyenrangú ellenfelek küzdelme a mérkőzés, de ezzel ki is adja erejét a PTK, mert a SAC Hodossy, Egry és Nagy révén három gólt lő és ezzel biztosítja a két pontot. A második félidőben újabb két gólt lő a SAC, egyet a PTK, egyet — a saját hálójába. Mercz István jóakaratu, de gyenge biró volt. — A SAC vasárnap Ózdon játszik bajnoki mérkőzést. Bajnoki mérkőzés. A Saujhelyi Máv. S C. vasárnap d. u. fél 3 órakor bajnoki mérkőzést játszik a dohánygyári sporttelepen. Ellenfele a Sajószentpéteri Bányászok T. K. csapata lesz. — A Népkonyha javára 1927. évi szept. hó 18-án rendezett ünnepély bevételeinek és kiadásainak elszámolása: Készpénz ben befolyt 4656.79 P. Összes kiadások 1568.52 P. Maradt készpénzben jövedelem 3088.27 P. Értékesítésre vár 293 liter bor és 11 liter likőr. Versenydijakat adtak Herceg Lónyay Elemérné szül. Stefánia főhercegnő kir. fensége saját festményü virágkép. Báró Waldbott Frigyesné szül. Mária Alice kir. hercegnő sajátkezüleg modellált porcellán nyúl. Őzv. gr. Forgách Lászlóné ezüst bagolyfej Gróf Sennyey Béla napernyő tartó. Gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernő ezüst kosár. Gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné hamu tálca. Báró Schell Ernő és neje bronz tálca. Szinnyey-Merse Rózsa sajátfest- ményü kép. özv. gróf Forgách Lászlóné kazetta cigarettázóknak több apró emaillirozott tárggyal. Tiszáninneni Lovar Egylet Farkas Géza ein. cigaretta tárca. Báró Vécsey Miklós ezüst ébresztő óra. Pénzbeli adományokat adtak: Br. . Harkányi János 400 P. Magyar Cukoripar központ 250 P, Budapesti Hitelbank központ 200 P, báró Maillot Nándor, gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernő, Dókus Ernő 100—100 P, gróf Szirmay Sándor, N. N. 50-50 P, gróf Szirmay Ottó és neje, Kovaliczky Sarolta 40—40 P, gróf Sennyey Pál 30 P. (Folytatjuk.) — Fővárosba utazó olva sóinknak páratlan kedvezményt nyújt a Keleti pályaudvarral szem- ben lévő, elsőranguTark szálloda, amennyiben a szobák árából 20 százalék, az éttermi árakból pedig 10 százalék engedményt ad a egutóbbi előfizetési nyugta felmutatása ellenében. Egyben felhívjuk a Park szállodának lapunk más helyén olvasható hirdetésére olvasóink szives figyelmét. ZEMPLÉN 3. oldal — Gyomor-, b él - és anyagcseréket egeknél a természetes .Ferenc József“ keserü- viz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s igy lehetővé teszi, hogy az egészséges tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József viz különösen érelmeszesedésnél igen hasznos bélszabályozó szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben > OsztályKirályi 80.000 sorsjegy, 40,000 nyeremény. Minden második sorsjegy nyer ! Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 egy félmillió pengő. Jutalom és nyeremények: 1 jutalom . 300.000 pengő 1 nyeremény 200000 pengő 1 nyeremény 100.000 pengő 1 nyeremény 50000 pengő 1 nyeremény 40.000 pengő 1 nyeremény 30.000 pengő 1 nyeremény 25.000 pengő stb., stb. összesen több mint 6 millió pengő készpénz. Az I. osztály húzása október 22-én kezdődik 1 A sorsjegyek hivatalos ára: Egész Fél Negyed Nyolcad 20 P 10 P 5 P 2 50P Sorsjegyek az összes árusítóknál! fi magyar iskolánkivuli népművelés múltja, jelene és szervezete Közli: Bencze András zemplénvár- tnegyei népművelési titkár. VII. b) Ismeretterjesztő tanfolyam. Azok részére, kik csak igen fogyatékosán vagy egyáltalán nem sajátították el azokat az ismereteket, melyeket az elemi iskola nyújt, elemi ismeretterjesztő tanfolyam szervezhető. E tanfolyam tárgyát irás, fogalmazás olvasás, számolás, mérés és az alapismeretek (történelem, természettan, földrajz, gazdaságtan, egészségtan) képezik. c) Általános ismeretterjesztő tanfolyam. E tanfolyamnak célja oly ismereteket nyújtani, amelyeket a hallgatóság a mindennapi életben felhasználhat amelyek az iskolák által nyújtott műveltség kiegészítésére, illetve továbbfejlesztésére, s általában a lelki élet művelésére alkalmasak. A népművelési tanfolyamok hallgatásával, az általános tankötelezettségnek eleget tenni nem lehet s azért csak azok iratkozhatnak be a tanfolyamra, kik a tanköteles koron túl vannak. A Népművelési tájékoztató 60, 80, 100, 120 órás tanfolyamot állapit meg, de mindegyiket úgy kell megszervezni és anyagát összeállítani, hogy az egy kerek egészet alkosson. 1 I A népművelés egyéb eszközei. 1. Könyvtárak. Az iskolánkivüli népművelés leg- j hatásosabb módja az előszó, az előadás. Ez azonban nem foglalkoztathat nagy közönséget, mint időhöz kötött. Ezért oly segédeszköz keresése a fontos, mely időhöz nem kötött és nagy tömegek részére hatásos műveltség terjesztő. Ilyen a könyv, könyvtárak. A könyvtár hivatásának azonban csak akkor felel meg, ha vallás-erkölcsi és nemzeti szem pontból kifogás alá nem esik. 2. Vetítő és mozigépek. Igen nagy hatással vannak a hallgatóságra előadás közben alkalmazott képek bemutatása, ame lyek az előadáson elhangzott sza vak kellő megrögzítésére szolgálnak. E célból leghatásosabb a vetítőgép alkalmazása, mely filmről, vagy üveg diapositivről vetít képet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vetített- vagy mozikép művelési előadások mindenkor látogatottak és ahol azokat rendszeresítették, ott azok már a hallgatóság szükségletévé váltak. 3. Társadalmi egyesületek. A népművelés alapfeltétele a hallgatóság megjelenése, tömörülése. Sajnos, a legtöbb helyen tömörülés, összetartás helyett széthúzást látunk, tapasztalunk. Milyen más volna az ország, ha a nemzet hivatott vezérei mögött egységes közszellem és tömörült társadalom volna. Tömörülésre, szervezkedésre van szükség. Szervezkedés csak egyesületi élettel lehetséges. És legyen az bármilyen egyesület, annak munkatervébe, működésébe be kell állítani az iskolánkivüli népművelést, hisz a legtöbb egyesület (kör) célja egyezik az iskolánkivüli népművelés céljával. 4. Népházak. Az iskolánkivüli népművelés legnagyobb akadálya a megfelelő helyiség hiánya, mert bár az iskolák termei e céjra rendelkezésre állanak, tény az, hogy az iskolák szűk, gyermekekre szabott padjai kényelmetlenek a felnőttek számára, bár igen sok helyen azokba is beülnek, hogy az előadást meghallgassák. SINGER varrógépek rég bevált jó minőségben Kedvezd C fizetési feltételek SIN8ER VABBÓpÉP RÍ I1VÍXYTA1SA6A» Sátoraljaújhely Hikóoml neon 19 íé dobja'eT az üres cipőkrém dobozokat, mert ingyen kap 1 tele doboz eredeti angol recept alapján készült „\?ESTA“ CIPŐKRÉMET 6 üres „Vesta“ dobozért ott, ahol azokat vásárolta. KAPHATÓ Sátoraljaújhelyen: Weisz Margit, Domokos Ferenc, Frischmann Ernő, özv. Czallár Jánosné, Fried Zoltán, Herschkovits L. és Tsa, Katz Dávid, Lefkovits jakab, Perl- stein Ignác, Rein Lajos, Schönstem József, Weinberger Márton, Weinstock Zsigmond, Weisz Sámuel, Taub Gyula és Adler Henrikné kereskedésében. Sárospatakon : Qottesmann Kálmán, Gottesmann Lipót, Adler Emánuel, Hangya Fogy. Szöv., Liebermann Bernát, Markovits Mór, Markovits Adolf, Moskovits Ignác, Pavletits György, Neumann Mór és Schattin Simon kereskedésében. Szükséges tehát egy oly terem, mely kizárólag az előadások célját szolgálná, azaz egy népház. Az ideális népházban legyen előadóterem színpaddal, olvasó- és könyvtárszoba s hogy a népház jövedelmező objektum is legyen, több helyiség szövetkezet, egyesület céljaira. Ma már népház építésére államsegélyt is lehet kérni, azonban csak abban az esetben, ha a község is megfelelő hozzájárulást biztosit. Helyi hozzájárulás nélkül, tisztán államsegélyből népház építésére gondolni nem lehet. (Folytatjuk.) BUDAPESTRE UTAZIK?! 20% engedményt kap mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból, 10% engedményt kap olcsó éttermi árainkból, (Kitűnő házi konyha.) 5 pengőt megtakarít autótaxi költségét, mert gyalog átjöhet egy perc alatt a pályaudvarról Otthon érzi magát!! jól fűtött szobáinkban. Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg saját érdeke — ezen előnyök folytán, hogy okvetlen nálunk szálljon meg. grand JCotel Fark Jíagyszálloöa Budapest, VIII. Baross-tér 10 a Keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben.