Zemplén, 1927. január-június (58. évfolyam, 1-46. szám)
1927-03-09 / 18. szám
Y jtveanyolcadik évfolyam. 18. sä ám. Sátoraljaújhely, 1927. március 9. [egjelenlk bétámként kétszer vserfiám és ssombaten Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház mdvar) I Zemplén s 5 POLITIKA! HÍRLAP El S fizetési ár : Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Hyüttér soronként 16 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: M. T. I. Kirendeltség és j szerkesztőség, kiadóhivatal j 109. sí*am Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. aiám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hajában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. Szociálpolitika és páncélautó A magyarországi szociáldemokrata párt hozta egymással kapcsolatba ezt a két igen távolálló fogalmat. A Népszava szerint a népjóléti miniszter ahelyett, hogy szociális törvényjavaslatokat terjesztene elő, a legújabban le leplezett kommunista összeesküvés kapcsán a bolseviz- mus ellen dörög, a kormány pedig a képviselőház elé terjesztette a rendőrségnek páncélautókkal való felszerelését. A Népszava ezulán arra is utal, hogy maga a népjóléti miniszter jelentette ki, hogy szociális problémákat nem lehet erőszakkal megoldani. Hát ezt az állítást mi is teljes j mértékben aláírjuk s úgy lát- j szik aláírja a Népszava is. j Kérdezzük azonban akkor, hogy miért gondolják a szociáldemokraták, hogy ők viszont képesek lesznek az osztályharc erőszakos módszerei szerint a szociálpolitikai ' problémákat megoldani s miért j kísérleteznek épen a bolsevisták e problémák legerőszako sabb és legvisszataszítóbb megoldási módszereivel? A Népszava szerint nyomor és munkanélküliség van Magyarországon. Nem tagad juk, hogy a vesztett háború, de még inkább a forradalom s az azt követő kommün, Magyarországon bizonyos nehézségeket idéztek fel. De ezért egyedül és csakis a Bethlen kormány szociálpolitikáját felelőssé tenni, mégis csak kissé merész dolog. Ha már a felelősség kérdését felvetjük, talán sokkal inkább lehetne ott keresni ezeknek a bajoknak a forrását, ahol az októberi forradalom és később a kommün magvai elvetődtek. Ha Károlyiék s velük a szociáldemokraták nem lázitják fel a hadsereget, nem bomlasztják meg a fegyelmet, akkor Magyarország mai hatá- ; rai nagyon könnyen egészen másként néznének ki s nem I veszett volna el számunkra sok-sok értékes terület, tér- j mészeti kincs, bánya és gyárvidék s akkor valószínűleg az itteni nyomor és munkanél- I küliség is kisebb lenne. Mi nem örülünk annak, ! hogy a rendőrség páncélautókra szorul rá, de bizonyára ez a törvényjavaslat sohasem került volna a képviselőház elé, ha az újra és újra mutatkozó sajnálatos jelenségek nem tennék kötelességévé a kormánynak az állam oly nagy fáradsággal visszaállított rendjéről előzetesen gondoskodni. A szociáldemokraták egyre csak a kormány hibáit hánytorgatják fel, pedig talán ezek nem is hibák, csak egy kényszerhelyzet következményei, mert egy ország, ameiy épen a szociáldemokrata ági táció és a kommunista lázadás következtében harmadára csökkent és elszegényedett, bizony kevésbbé intenzív szó ciálpolitikát folytathat, mint az olyan, amelynek rendelkezésére nagyszerű pénz- és erőforrások állanak. De vájjon a szociáldemokraták nem maguk is hozzájárulnak-e a szociális helyzet romlásához? Nem minden törekvésük arra irányul e, hogy Magyarország külföldi presztízsét és hitelét lerontsák — szerencsére sikertelenül. Minden magyar ember együtt érez a magyar nép panaszaival, mindenki átérzi, mi az munka nélkül állni, hiszen ezt a keserű sorsot nagyon sok tisztviselő is megpróbálta. De demagógiával ezen a helyzeten nem lehet segíteni. Se! giteni csak a közös munka | segíthet, a nemzet dolgozó rétegeinek összefogása, egymás megértése, a közös verejték. Ha a szociáldemokraták túlzott igényeikkel államot akarnak csinálni az államban, ez a kísérlet bizony nem fogja ! elősegíteni a helyzet javulását, mert csak sajnálatosan kiélezi azokat az osztályellentéteket, amelyeknek felidézésében épen a szociáldemokraták a legnagyobb bűnösök Tornay-dalest 19Z7 március 5-én Elárvult, megcsonkított váro- rosunkba beköszöntött a Múzsa. Valamikor, nem is olyan régen, robogó diadalszekereken jött sok jeles művészi gárde ide vágyakozásával, most azonban nesztelen szárnyakon szállt a könyörület hófehér szárnyain. Széli József zempléni főispán neje a jótékonyság zászlajára eddig uj, ismeretlen jelszót tűzött ki: a szemérmes szegények fölsegitését. Meleg asszonyi lélekkel megérezte, hogy ezek az igazi szegények. Nem kérkedhetnek kopott ruhájukkal, nem kilincselhetnek, nem kéregethetnek ha fáznak, ha éheznek, nélkülözésüket nem illethetik profán szemek; az ő védőpalástjuk a letűnt jobb napok, egy szebb és boldogabb múlt emlékei. A nemes és szép cél megvalósításához segítségül hívta a főispánná Tarnay Alajost — a művészt. Ő is örömmel jött, hiszen itt minden rámosolygó arc régi ismerőse és nincsen tenyér, amelyik nem tapsolt volna az ő kedves, bűbájos dalainak. A helybeli és vidéki közönség szinültig megtöltötte a művészi gonddal díszített termet. Gábor Móric festő két megható szénrajzzal áldozott zempléni emlékeinek. Kilenc órakor lépett be a fenséges asszony, a főispáni pár és fl ZEMFLÉH EBEOETI TOHtiM Báró Inkey Eduárd. Néhai Zalkodi Bajusz József volt 1848/49-es honvédfőhadnagy, sátoraljaújhelyi ügyvéd hátrahagyott munkáiból III. Odaszőltam az őrnagyhoz: — Menjünk be közzéjök, őrnagy ur 1 — És be merne menni? — kérdé az őrnagy. — Be mernék?! Be is megyek, még pedig fegyver nélkül és nem fognak belém kötni. De ha csalatkoznám, akkor sem hagynánk magunkon kifogni, ugy-é fiuk? Kiléptem az alacsonyabb fekvésű ivószobánkkal összekötő folyosóra és onnan három lépcsőn lefelé benyitottam az alsó traktusba szólván ilyeténképen: — Magyarok! Adjon Isten szerencsés jó estét! — Adjon Isten, adjon Isten a nagy jó uramnak is! — zúgta hét erős betyár. — Gazda uram! — fordultam a csapiároshoz — adjon csak ezeknek a becsületes embereknek annyi itce bort az én kontómra, ahányan vannak! — Megköszönjük szép szavát, nem vagyunk mi arra érdemesek és van már mi előttünk a kupákban bor, ha meg nem vetné — a vezér megemelvén kalapját, hozzánk ily szóval közeledett: — Ha nem utálja nagy jó uram a szegény legények borát — a kupát átnyújtotta, amit én kezembe véve, emelt hangon kiáltottam: — Éljen a magyar haza! — Éljen! — rivalták mindnyájan a szegénylegények és kérdezték tőlem, hogy hol van a kocsisom, miért nincs az is az ivóban ? Amire én nekik azt a felvilágosítást adtam, hogy először az az ember nem kocsisom, hanem for- spontos, másodszor pedig nem csoda, ha a lovait őrzi és ott nem hagyja. — Persze, a mi szavunkra nem is lehet kívánni, hogy higyjenek nekünk, de jót áll itt mi érettünk a csapiáros ur, hogy nem lesz semmi bántódása azoknak a lovaknak, meg lesznek tisztítva, abra- kolva. Jöjjön be a fuvaros, egyék, igyék, legyen a mi vendégünk! Megjegyzem, hogy rajtok kívül csakis a csárda gazdája volt benn az ivóban A csapiáros illedelmesen megjegyezte, hogy ö felel mindenért, csak jöjjön be a kocsis, egyék, igyék, fogják ezek lovait gondozni. Nem tudom, hogy mily okból, de úgy a szegénylegények, valamint a csárdás is igen sürgették a kocsis behivását. Gyanús volt, de aztán a korcs- máros biztatására csak bejött a fuvaros és én tudattam vele, hogy ezek a becsületes emberek (sic) milyen szívesek hozzá és hogy a csárdás ur jótáll mindenért. Azután a szegénylegények kórusban rágyújtottak egy pár betyár nótára: Korcsmárosné bort ide a kupába ... Had igyék a szegénylegény, ej haj, bujába! Persze csáléra járt az a kántus. Olyan volt, mint amilyen italos paraszt embertől telik, de nóta volt a helyzethez és a csárdához illő, olyan vad orditás, hogy az még Inkeyt is a közöttünk való megjelenésre buzdította, mert egyszer csak — az én bejövetelem után mintegy fél óra múlva — az őrnagy is betoppant a grádicsos ajtón szinte azzal a köszöntéssel: — Adjon az Isten jó estét! Inkey akkor 40—45 éves, erős, barna férfi volt, ulánus tiszti ruEg*3re© ssizáLxn. ára, 1,0 fillér
