Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)

1926-10-31 / 82. szám

Ctvenhetedik évfolyam. 82. szám. Sátoraljaújhely, 1926 október 31. Wegjelenik hetenként kétezer izerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) I Zemplén POLITIKA! HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre. . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 2000 K. Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben hiszek egy hazába^ Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásába!:. Amen Helytelen értelmezés A minap gróf Apponyi Albert a felsőházi javaslat so­rán nagy beszédben fejtette ki álláspontját, amit érthető módon nagy érdeklődéssel hallgatott a Ház minden ol­dala. Ennek a beszédnek volt egy kitétele, ami semmiképen sem illett bele abba a komoly és Apponyi Albert grófot jel­lemző okfejtésbe, amelyik egyébként a beszéden, ismerve az ő mentalitását, végigvo­nult. Apponyi Albert beszé­dét a parlament baloldala kü­lönös szimpátiával fogadta s nem egyszer, amikor az ősz politikus az ő kárörömüknek megfelelő módon szegezte le álláspontját, közbeszólásokkal és tetszésnyilvánításokkal za várták a szónokot. Ez a ma­gatartás a többségi pártot is közbeszólásra ingerelte, ami­nek az lett a következménye, hogy Apponyi Albert olyan kijelentést tett, amelyik sem­miképen sem volt beleilleszt­hető okfejtésébe. Az egyik képviselő felé fordulva, emelt hangon jelentette ki: én a jogfolytonosság alapján akarok demokratikus politikát csinálni s önök forradalmi alapon reakciót szolgálnak. Bizonyára Apponyi Albert is észrevette, hogy ez a kijelentése alkal­mat szolgáltat a baloldalnak arra, hogy abból napokig táplálkozva, nyomban a több­ségi párt mellének szegezze Apponyi kijelentését, úgy ál­litván azt be, mintha a szónok kitételeit reájuk értette volna. Alig telt el huszonnégy óra ezután a kijelentés után, ami­kor gróf Apponyi Albert szükségesnek tartotta megma­gyarázni szavait. Én nem a miniszterelnök urat és nem a kormányt, de még az egysé­ges pártot sern vádolom az­zal — rektifikálta a félreér­tést Apponyi, hogy forradal­mi alapon áll és reakciós. Apponyi Albert, mint a jog­folytonosság hirdetője mon­dotta el beszédét s a forra­dalmi és reakciós kijelentést amint ő később nyilatko­zatában kijelentette — azokra értette, akik az ő követelmé­nyét megtagadják. Maga Ap­ponyi is tudja nagyon jól, hogy nagyon kis csoport szedhető össze a jelenlegi magyar parlamentben, akiket az ő vádja esetleg illethet. Gróf Apponyi Alberttól el­vártuk ezt a kimagyarázást, mert megdöbbentő lett volna tapasztalni épen az ő részé­ről egy ilyen vád hangozta­tását. Az a nimbusz, amely a nemzet patriarcháját körülve­szi, súlyos követelményeket támaszt az ő személye iránt, akitől higgadtság, komoly ok­fejtés és kijelentések tétele tekintetében sokkal többet kí­ván meg a nemzet, mint sok más fiatalabb, kevesebb élet- tapasztalattal és politikai ru­tinnal biró politikustól. Appo­nyi kijelentését tehát olyan­nak kell tekintenünk, amelyik alkalmat adott az ellenzék számára, hogy azt helytelenül értelmezze s ha most kihúz­zuk tagadhatatlanul nagyha­tású beszédéből ezt a rög­tönzött és indokolatlan kité­telt, akkor a beszéddel való vitánk is alkalmazkodni kény­szerül ahhoz a tónushoz, ami eltekintve a fenti intermezzó- töl egységesen vonult végig Apponyi Albert beszédén. Ez a beszéd bár nem egyezett a mi álláspontunkkal, de mi sohasem kárhoztatjuk azt, ha komoly birálat tárgyává te­szik ellenzéki részről a kor­mány javaslatait. Minél több oldalról világítanak a kérdé­sekre, annál inkább tisztázód­nak az eszmék s kap közéle­tünk és alkotmányunk a gya­korlatban is teljesen kifogás­talan s jól beváló törvényeket. Stí tó IPemctcfu cukorka Szónokoktiá Képezi hi a cseh kormány a községi és körjegyzőket A csehszlovák kormány a na pókban szigorúan bizalmas kör­rendeletét intézett a felvidéki köz­ségi és körjegyzőkhöz melyben felhívja őket, hogy egy kisérőirat pontos kitöltése kapcsán jelentsék be, hogy részt akarnak e venni az Ymca pozsonyi épületében rende­zendő szónokkiképző tanfolyamon. A felhívás szerint a résztvevők nek a csehszlovák agrárpárt tit­kárságánál kell jelentkezniök, mert a szónokká kiképző kurzusnak az lenne a feladata, hogy a cseh kor­mánypárt szekerét tolják kisimított szónoki mivoltukkal. Csehszlovákiában tehát megtör­tént az a jogállamban páratlanul álló eset, hogy a kormányt leg­erősebben támogató csehszlovák agrárpárt behívóját előmutató jegyzőknek főnökeik szabadságot fognak adni a kurzuson való rész­vételre, miáltal a legfontosabb állami és községi feladatokat végző közigazgatási szerveket el fogják vonni hivatalos teendőik teljesíté­sétől csak azért, hogy politikai pártok propaganda céljainak esz­közévé váljanak. A bizalmas körlevelet a legna­gyobb indignációval tárgyalja a Felvidék közönsége és értesülé­sünk szerint interpelláció készül a következő kérdésekkel: 1. Tud-e a cseh kormány erről a bizalmas köriratról ? 2. Ha igen, mit szándékozik tenni, hogy a községi-, körjegyző­ket ne vonják el fontos hivatásuk teljesítésétől s végül: 3. Hajlandó-e a legszigorúbban felelős ségre vonni azokat, akik éppen a körirat intencióira való figyelemmel adtak szabadságot alantasaiknak s igy maguk is hoz­zájárultak ahoz, hogy a közigaz­gatást a legdurvább pártpolitika szolgálatába állították. Újabb árvizeh pusztitanah a Felnidében A Ronyva is veszedelmesen megduzzadt A tartós őszi esős időjárás kö­vetkeztében a Latorca, Labore, Ung és Bodrog annyira megárad­tak, hogy medreikből kilépve a környék' éli területeiket döntötték. Különösen nagy pusztítást vitt végbe az árvíz Nagymihályban a Labore mellett eiterülő községek­ben és Besztercebánya környékén (Garam) ugyannyira, hogy sok házat is összedöntött az áradat. A Felvidéken az árvíz folytán ismét nagy a kár az őszi veté sekben. A takarmányt vaggon- számra hordta széjjel az árviz Az árvíz oka megint csak az, hogy nem fognak hozzá a vizszabálvo- zási munkálatokhoz s a töltések kiépítéséhez. A kotrási munkála­tok szünetelése folytán az iszap teljesen behorIta a folyók medrét s ez is nagyobbá és állandóbbá teszi az árvizveszedelmet A napokban a Ronyva is ve­szedelmesen feljött s ismét nagy nyugtalanságot keltett az árvtzte- rületen fekvő városrészben. Az érdekelt lakosság nagyon erős kir fakadással élt ezúttal is a csehek ellen, akiknek akadékoskodása áll még mindig útjában a Ronyva szabályozásának. ffern jogadta el a kormány a főispán lemondását A kormány lemondásakor az alkotmányos formáknak megfelelően főispánunk is benyújtotta a két főispáni ál­j lásról való lemondását. Amint ! mo§i értesülünk a kormány nem fogadta el a főispán le­mondását s a belügyminiszter felkérte őt mindkét megye főispáni állásának megtar­tására. Egrire© S:zám ára jLOOO 3SI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom