Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-12-17 / 100. szám
Ötvenötödik évfolyam. 100. szám Sátoraljaújhely, 1924. december 17. BZagjelanlk hetenként kétszer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar)] Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre . . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyilttér soronként 1500 K. Telefon : (szerkesztőség) CS. szám. FŐSZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63. axám. Zemplén vármegye Törvényhatósági Bizottsága a parlamenti anarchia ellen Bizalmi indítvány a közgyűlésen a kormány és a Nemzetgyűlés elnöksége mellett Sátoraljaújhely, dec. 17. Még nem ültek el azoknak a tumultuózus eseményeknek hullámai, amelyeket a szélső baloldal előre megfontolt szán- j dékkal inszcenirozott a par- ' lament ülésein s amelyekkel a ; Ház elnökségénék vitathatat- j lanul szükséges erélyes intéz- j kedéseit hívta ki, meg a több- j ség állásfoglalását a teljesen ! rosszhiszemű offenzivával s | azokkal a törekvésekkel szem- ; ben, melyek már hosszú idő ■ óta tépik és marják a tekin- j télyek becsületét. Az egész ország közvéleményéből a legelitélőbb hangot váltotta ki az ellenzék magatartása s a közvéleménynek letéteményesei, a vármegyék, egymásután emelik fel szavukat a nemzet újból fenyegetett jövője, társadalmi nyugalma érdekében s helyeslik a vészterhes kirobbanásokra következett erélyes intézkedéseket. A vármegyék, a törvény- hatóságok, mint a végrehajtó hatalom szervei, részesei az állami hatalomnak. Erényeikben és hibáikban a nemzet élete lüktet és éppen azért tudtak a múltban is már minden támadást visszaverni, mely a nemzet ellen irányult, mert lélekben egyek voltak a mögöttük álló nemzettel. Csak a darabontidőkre kell visszapillantanunk, vagy a német vezényszó kérdésében elfoglalt megingathatatlanul magyar állásfoglalásra gondolnunk, hogy belássuk a vármegyék alkotmányjogi jelentőségét. Minél nehezebb időket él át az ország, annál nagyobb szükség van arra, hogy a vármegyei szervezetekbetömö- rült lakosság érezze az ősi falak közül kiáradó hazafias szellemet. Ez a történelmi belátás késztette most is a törvény- hatóságokat arra, hogy egyrészt tiltakozzanak a parlamenti pártütés ellen, amely nem a nemzetért, hanem pártokért, üzletekért, politikai pecsenyék megsütéseért tört ki, másrészt bizalmat jelentő állásfoglalásukkal alátámasszák a kormányzatnak s a Ház elnökségének a parlamenti anarchisztikus jelenségekkel szembeállított erélyes intézkedéseit. A többi törvényhatóság után, csak azért, mert erre a közgyűlés későbbi határideje csak most nyújt alkalmat, az ősi s az ilyenekben is nagy történelmi múltú Zemplén vármegye Törvényhatósági Bizottsága is föl fogja emelni tiltakozó szavát a holnapi közgyűlésén azokkal szemben, akik felforgatással akarnak konszolidációt teremteni s rosszhiszeműséggel, forradalmi módszerekkel követelik a jogrendet. Módot és alkalmat talál másfelől arra, hogy bizalmát fejezze ki azokkal szemben, akik felelősségük tudatában nem riadtak vissza a gyűlölet hadjárat pusztító és értékeket romboló rendszerével szemben szükségessé vált intézkedésektől. Módot nyújt erre az alább egész terjedelmében közölt indítvány, melyet hét bizottsági tag nyújtott be a ívh; bizottsághoz s amely indítvány a holnapi közgyűlésnek legelső tárgyát képezendi. Nincs kétségünk abban, hogy a megcsonkított határok között élő Zemplén vármegye Törvényhatósági Bizottsága éppen a csonkaságot előidéző okokra való tekintettel egyhangúlag fogja határozati érőié emelni ay indítványt, mert ha területében meg is fogyatkozhatott Zemplén vármegye, nem csonkíthatta meg a trianoni végzet ereje nemzeti és hazafias érzéseiben. íme az indítvány: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami föhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. évi 1. törvénycikk az állami szuverénitás törvényes képviseletének a nemzetgyűlést tette meg, mely alkotmányunk értelmében az államhatalom gyakorlásának további módjait is jogosult rendezni. Folyománya ez annak a ténynek, hogy a királyi hatalom gya korlása 1918. évi november hó 18-ik napján megszűnt; az 1910. évi junius hó 21-ik napjára a törvényszerűen összehívott országgyűlésnek képviselőháza 1918. évi november hó 16-ik napján hozott határozatával önmagát feloszlottnak nyilvánította, főrendiháza pedig ugyanazon a napon tartott ülésében e határozatot tudomásul vette és tanácskozásait berekesztette, minélfogva az állami főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált. Az idézett törvénycikk által életre keltett nemzetgyűlésre tehát — tekintettel arra, hogy a kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása csak az ugyanazon törvénycikk 13. §-ában felsorolt korlátozások között illeti meg, — a nemzet összességének tulajdonát képező állami főhatalom olyan mértékben szállott át, amilyen mértékben azt a régi magyar országgyűlés mind a két háza együttesen sem gyakorolta, mert meg kellett azt osztania a koronás királlyal. Méltán elvárhatta, sőt joggal megkövetelhette tehát a nemzet, hogy mindazok, akik a nemzet bizalmából annak legfőbb hatalmát a nemzetgyűlésen gyakorolni fogják, hivatásuk magaslatára helyezkedve, meg fogják érteni a reájuk váró végtelenül fontos feladatokat és kötelességüket — minden más szemponttól eltekintve — egyedül és kizárólag a nemzet egyetemes érdekének szem előtt tartásával fogják teljesíteni. Egy országot kellett újra talpra állítani; egy romba dőlt ezer éves országot, mely évszázadok óta idegen érdekek járma alá hajtva, iáját akarata ellenére kényszerült élet-halál harcba bocsátkozni három világrész leghatalmasabb, legerősebb államaival és mégsem ebben a harcban omlott össze, hanem saját fiainak orgyilkos kezeitől. Egy nemzetet kellett kibékíteni a győzelem mámorától megittasult ellenségeivel és — önmagával. Szinte széditő volt a feladatoknak az a perspektívája, mely az első Ízben összehívott nemzetgyűlésre várt, de a messzemultból ott ragyogott feléje IV. Béla királyunk példája, aki egy teljesen felégetett, elpusztított, kirabolt országból alig néhány esztendő múltán újból rendezett államot, egy legyilkolt népből a hűtlen szomszédon boszutállni tudó hatalmas nemzetet teremtett. Ámde az első nemzetgyűlés nem ezután a ragyogó példa után indult. A pártviszályok, a túlfűtött egyéni ambíciók, a kialudni nem tudó osztálygyülölet csakhamar a munkaképtelenség hínárjába fullasztották és a magyar állami szuverénitás törvényes képviseletének ez az uj szerve kimúlt anélkül, hogy az államhatalom gyakorlásának további módját rendezni tudta volna, sőt még arra is képtelennek bizonyult, hogy saját létezésének alapját — az általános választójogot törvénybe iktassa. Újból csak kormányrendelettel szabályozott választójog alapján ült egybe a második nemzetgyűlés is. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez a második nemzetgyűlés semmit sem tanult, semmit sem okult az első példájából. Hiábavalónak bizonyult a kormány minden dicséretes törekvése, ez a nemzetgyűlés sem tud, vagy legalább idáig nem tudott hivatásának magaslatára helyezkedni. Azok a bomlasztó tényezők, amelyek már az első nemzetgyűlés alatt is útjában állottak a nemzeti akarat egybeforradásának, a második nemzetgyűlés működése alatt még hatványozottabb mértékben gátolják azt hivatásszerű feladatának teljesítésében. A nemzetgyűlés többségével szemben áliló pártok és párt-töredékek ismételten meggyőződvén arról, hogy egyetlen politikai céljukat: a kormánybuktatást alkotmányos parlamenti eszközökkel keresztülvinni nem tudják, a parlamentet a személyt harcok, az egyes kormányférfiak és többségi képvisenoo TZ.
