Zemplén, 1923. október-december (54. évfolyam, 79-102. szám)

1923-11-21 / 92. szám

4. oldal. ZEMPLÉN 1923. nov. 21. engedélyezze, amennyiben pedig ennek Icgyőzhetlen akadályai len- , nének, adjon engedélyt arra, | hogy borainkból adómentesen j borpárlatot párolhassunk oly cél- j ból, hogy azzal folyó évi termé­sünk eltartásra is alkalmatlan, ; gyengébb minőségű borainkat fel- í javíthassuk. 6. Dr. Grosz Dezső, illetve Miller Ede indítványa a külke reskedelmet gátló körülmények elhárítása s a belföldi kereske­dőknek védelme tárgyában. Az osztály többek hozzászólása után egyhangúlag a következő ha­tározatot hozta: A Zemplén-vármegyei Gazda­sági Egyesület Szőlészeti és Bo­rászati osztálya, tekintettel azon köztudomású tényekre, hogy len­gyel borkereskedők csak nehezen juthatnak beutazási engedélyhez, s ha idejönnek a legnagyobbfoku zaklattatásoknak vannak kitéve, azon kérelemmel járul a m. kir. összkormányhoz, tegye lehetővé i azt, hogy a lengyel borkereskedők minden nagyobb nehézség nélkül kapjanak beutazási engedélyt, s, itt az országban kíméletlen zak­latásoknak kitéve ne legyenek. Miller Ede indítványának elfo­gadása mellett kimondja az osz­tály azt is, lévén ez elsősorban a Tokaj-Hegyalja szőlőbirtokosainak érdeke, hogy minden tőle telhetőt elkövet arra, hogy a borkereske- j delem szabadsága biztosittassék s hogy a Tokaj-Hegyaljai borke- | reskedők túlzott s elviselhetlen j megadóztatások által tönkre ne j tétessenek. A tárgysorozat ezzel kimerit- tetvén, elnök az ülést berekeszti Jegyzetté: llléshdzy Endre s. k. ügyvezet ő-titkér Thtiránszky László s. k. elnök. fl „Gazda44 Bank r.-t. alaptőkeemelése Mint értesülünk, a „Gazda“ Bank r.-t. igazgatósága a napok­ban tartott ülésén elhatározta a bank 1 miliiárd kurona alaptőké­jének 3V» milliárd koronára való felemelését. Az uj részvények hir szerint 100%-os felpénzzel bo­csáttatnak csakis a régi részvé­nyesek rendelkezésére. Az igaz­gatósági ülésen szóbakerült, hogy az alakulás után igen sokan je­lentkeztek a banknál, akik az ak­kor már lezárt részvényjegyzésben részt óhajtottak venni. Tekintettel arra, hogy a bank súlyt helyez arra, hogy a gazdaközönségnek minél szélesebb rétegét képvi­selje, ami különben igazgatósá­gának összeállításában is kifeje­zésre jut, az igazgatóságnak mó­dot kell találni arra, hogy azok, akik az első részvényjegyzésből kimaradtak, áz alaptőkeemelésnél részvényhez juthassanak. Egyelőre még nem állapíttatott meg, hogy ez mily módon fog történni, mi­után az igazgatóság helyzetét megnehezíti az a körülmény, hogy a régi részvényjegyzők az új da­rabok átvételéhez ragaszkodnak. Hogy a bank egyébként mennyire hivatott képviselni a magyar gaz­datársadalmat, kitűnik abból, hogy részvényjegyzői között oly nagy- birtokosok, mint Frigyes királyi herceg őfensége, József királyi herceg őfensége családjával sze­repelnek. Ezen neveken kívül kö­rülbelül 4500 kisgazda vett részt a „Gazda“ Bank alakulásánál. Egy pillantás a bank igazgatósá­gának névsorára, különben kellő­képen bizonyitla fenti állításunkat: dr. Almássy Imre gróf földbir­tokos, az Országos Mezőgazda- sági Kamara elnöke, Bqttlik Jó­zsef földbirtokos, nemzetgyűlési képviselő, Tiszajobbparti Mező- , gazdasági Kamara elnöke, Föld- I bérlők Országos Szövetségének elnöke, dr. Csobaji Gyula föld- i birtokos, gróf Jankovich Bésán | József földbirtokos, Jókay-Szilágyi Miklós földbirtokos, Koós Mihály államtitkár, földbirtokos, dr. Ko- váts Nagy Sándor v. főispán, nemzetgyűlési képviselő, Lányi Mór földbirtokos, v. országgyű­lési képviselő, báró Maillott Nán­dor földbirtokos, v. főispán, nem­zetgyűlési képviselő, Zemplén- vármegyei Gazdasági Egyesület elnöke, Matlekovich Sándor v. b. t. t, a Magyar Közgazdasági Tár­saság elnöke, Meczner Tibor föld- birtokos, Melczer László földbir­tokos, nemzetgyűlési képviselő, Mikecz István Szabolcs vármegye alispánja, Putnoky Móric földbir­tokos, v. főispán, nemzetgyűlési képviselő, Szily Tamás földbir­tokos, nemzetgyűlési képviselő, az Országos Mezőgazdasági Kamara alelnöke, Tankovich János föld- birtokos, nemzetgyűlési képviselő, báró Trauttenberg Imre földbir­tokos, Urbanovich Zoltán földbir­tokos, báró Waldbott í-rigyes föld- birtokos, Zemplénvármegyei Gaz- j dasági Egyesület mezőgazdasági szakosztályának elnöke, báró Waldbott Kelemen földbirtokos, a Tiszajobbparti Vármegyék Erdé­szeti Egyesületének elnöke, Zsit- vay Tibor nemzetgyűlési képvi­selő, v. főispán — Fent elmon­dottak folytán érthető a nagy ér­deklődés, amellyel a gazdatársa­dalom a bank tevékenységét fi­gyeli. Lovat, egv darabot, közép magas­ságút, telelésre elfogadok. Cint a kiadóhivatalban. | 211/1923. vb. sz. Árverési hirdetmény, Ot kilogramm zsír egyenér téka és eddig összesen 17985 kor. perköltség erejéig, nmeny- nyiben a követelésre időközben részfizetés történt, annak bea­dásává', a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság Pk. 2927/1923. sz. kiküldő végzése folytán a vég­rehajtást szenvedőnél 1923. évi aui/. hó 11-éu biróilag lefoglalt és 61000 kor.-ra becsült ingósá­gokra az árverés elrendeltetvén, — a felülfoglaltatók követ-Jése erejéig is, amennyiben azok tör­vényes zálogjogot nyertek, Sátor aljaujhelyben, Lónyay utca 3. szám alatt leendő megtartására 1923. évi november hó 24-ik napjának d. u. Va3 óraját tü zöm ki, amikor a foglalás aiatt levő bútorok a legtöbbet ígérő­nek, készpénz, fizetés mellett, szükség esetén beesáron alul is el fognak adatni. Sáloraljaujhely, 1923. nov. 12 ' Gáli, jbirósági végrehajtó. páncz íajos kötfizerész-műszerész Sátoraljaújhely, Uruggth-utca 16. ifi é i* v li ü t «>, haskötő is fiizfí-gpocialista. Ivés/it: illiiláb, inííkéz és miu- ileniieiuii ortliopusMliai k és*» lék ekel . Selyem lámpaernyők behozá­sát, ridikíilök készítését, keztyük és fűzők tisztítását és javítását ’ elvállalom. Aprított tűzifa és első­rendű bftkkhasábfa legolcsóbb napi áron minden mennyiségben IxázttLOz szállit-va kapható. JUHN RÓBERT ÉS TÁRSA fakereskedők. Telep : Andrássy-utca 2. ... Telefon : 75. 235/1923. vh. sz. 241/1923. vh. sz. űz Első Sátoraljaújhelyi Hsrdógyár Bútorgyárában újonnan készült compíett hálószobák gyári árban kaphatók, Árverési hirdetmény. Eddig összesen 48938 korona perköltség erejéig, amennyiben a követelésre idő- ' közben részfizetés történt, annak betudá; sával, a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság Pk. 3572/1923. sz. kiküldő végzése folytán a végrehajtást, szenvedőknél 1923. október hó 15 én biróilag lefoglalt és 1.150,000 K-ra becsült ingóságokra az árverés elrendel­tetvén, a felülfoglaltatók követeléseerojéig is, «menynyiben azok törvényes zálogjogot nyertek, Saujhelyben, a Jókai utca 83. sz. alatt leendő megtartására 1923. évi nov. hó 22. napjának d. u. 2 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő bútorok, var­rógép, ló a legtöbbet ígérőnek, készpénz fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Sátoraljaújhely, 1923. nov. hó 9-ón. Gáli, Árverési hirdetmény, 400,000 korona tőke, ennek 1923. év julius hó 1. napjától járó 5 százalék ka­mata és eddig összesen 78103 K. 20 f. per­költség erőjéig, amennyiben a követelésre időközben részfizetés történt, annak betu­dásával, a sátoraljaújhelyi kir. jérásbirépái? Pk. 3616/1923. sz. kiküldő végzése foly­tán a végrehajtást szenvedőnél 1923. évi okt. bó 16 án biróilag lefoglalt és 1 600,000 kor.-ra becsült ingóságokra az árverés el­rendeltetvén, — a felülfoglnltók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zá­logjogot nyertek, Sátoraljaújhelyben, Kos­suth Lajos-utca 16. sz. alatt leendő meg­tartására 1923 évi november hó 26-ik napjának d. u. 2 óráját, tűzöm ki, ami­kor a foglalás alatt levő varrógép stb. a legtöbbet Ígérőnek, készpénz fizetés mellett szükség esetén becsáron alul is «1 fognak: adatni. Sátoraljaújhely, 1923. nov. hó 12-én. Gáli, Amputáltak! Keleti-féle legmadernebb szerkezetű müláJbak o legtökéletesebbek 1 Elegáns, könnyű, zajtalan járás! Továbbá elsőrendű kivitelben eredeti gyári árak melett szálllit: míikezeket, testegyenesitö- gépeket, sérvkötöket, has kötöket, gummi görcsérharis nyöküt, betegápolási cikkeket és mindenféle gummiárukal KELETI J. Budapest IV. Petőfi Sándor u. (Koronaherceg-utca) 17. Alapítva 1878. Telefon : 13—76. jbirósági végrehajtó. jbirósági végrehajtó. Nyomatott a laptulajdonos; Zemplén könyvnyomda és lapkiadó x. t. betűivel, Sáloraljaujhely. Felelős kiadó: Ulésházy Endre r. t. igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom