Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-07-20 / 58. szám

Sátorai]aujhely, 1910. Julius 20. 58. (4969.) Negyvenegyedik évfolyam­Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adnnk vissza. Nyilttérben minden garmond sor 40 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre [5 kői negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. —— Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetttkkel, vagy kerettel ellátott hir­detések térmérték szerint egy négyszög centim, ntán 8 fill. — Állandó hirdeté­seknél árkedvezmény. hegyaljai segélyakció. A nemzeti munka.- jul. 20. Szinte aggódva kérdjük, ha vájjon a magyar közvélemény Tisza István grófnak a felirati vita során elhangzott nagysza­bású beszédét úgy fogja-e átér­teni és átérezni, ahogy ezt mél­tán megérdemli a benne lefekte­tett nagy gondolat, hogy testvéri béke, őszinte megértés és egyet­értés teremtessék a magyar nem­zet és a politikai magyar nem­zet részét képező nemzetiségek közt ? Amidőn Tisza István gróf szólásra emelkedett és kijelen­tette, hogy nem pártszempontból kívánja e nagy kérdést fejte­getni, arra hívta fel az egész magyarságot, hogy minden párt- tekintet félretételével ismerje fel ez ügy nagy horderejét és nyújtson segédkezet ahoz, hogy az az átkos huza-vona, mely a nemzetiségi kérdésben, lelketlen agitátorok lelketlen munkája kö­vetkeztében régen uralkodik, megszűnjék és helyébe lépjen a testvéri együttműködés a magyar nemzeti állam eszméjének üdvére. Az alkalomszerüségét annak, hogy Tisza e gondolatot felve­tette, megadta az a magyar szem­pontokból mindenképen örvende­tes tény, hogy a legutóbbi vá­lasztások, melyek a maguk ered­ményével nem egy nagy hazug­ságot tettek csúffá, lesújtó ku­darccal jártak a nemzetiségi pártra, melynek csak alig né­hány tagja tudott mandátumhoz jutni. Bebizonyult, mint ahogy Tisza István igen találóan muta­tott rá, hogy azok, kik mint a nemzetiségek vezetői gerálták magukat, épenséggel nem vezé­rek és épenséggel nem bírnak a maguk fajánál azzal az erővel és befolyással, melylyel hiva- kodni szerettek. Az a finom disztinkció, me­lyet Tisza István a nemzetisé­gekről és a nemzetiségi pártról adott, nem tűri meg a kifogá­soló kritikát és méltán volt nagy hatása annak a kijelentésének, hogy tárt karokkal hajlandó elé- bük menni a magyar haza nem magyarajku polgárainak, hogy jogos kívánságaikat teljesítse, a mennyire ez a nemzeti állam érdekeinek károsodása nélkül lehető, de sohasem lesz hajlandó arra, hogy lepaktáljon nemzeti­ségi párttal. Vájjon megértette-e őt Justh Gyula, aki a választá­sok során igenis paktált a nem­zetiségi pártokkal, az agitátorok­kal, akik mindenkor a legvadabb módon izgattak a magyar faj és a magyar állameszrae ellen. Hisszük, hogy igen, mert amidőn Tiszának az a kijelentése elhang­zott, Justh Gyula — lesütötte a szemét. A nemzetiségi agitátorok le­törtek és ma már talán semmi akadálya nincsen annak, hogy a kölcsönös megértés érdekében nagy akció induljon meg, amint­hogy Tisza szavaiból, rejtett mó­don bár, de kivehető volt, hogy ily akció tényleg van is készü­lőben. Mi hátráltathatná a sikert? Tisza István gróf beszéde nyíltan dokumentálta, hogy a magyar­ságban megvan a legmesszebb­menő jóakarat az idegen nemzeti­ségű honfitársainkkal szemben. Amit a magyar parlamenti élet­nek ez a fezérférfia elmondott, a szeretet hangján volt elmondva és kétségtelenül úgy van, hogy az egész magyar közvélemény támogató módon ott lesz a mi­niszterelnök háta mögött, ha ez megteszi a maga lépéseit ebben a nagy ügyben, es az idegen nem­zetiségű polgároknak is meg kell érteniök, hogy helyesebb nekik a Tisza István gróf szavára hall gatni, semmint az agitátorok iz­gató befolyásának engedni. Mert úgy van az, ahogy az illusztris szónok szinte megható módon fejtegette: izoláltan, fajrokonok nélkül állunk itt Európában ma­gyarok és nemzetiségek. Egymás erősítésére, egymás fejlődésének elősegítésére kell törekednünk, hogy teljes sikerrel végezhessük a keleti kérdésekkel szemben való nagy missziónkat. Mindenképen bizonyos azon­ban, hogy az uj politikai korszak­nak csak dicsőségére válik ez a kezdeményezés, mely állami éle­tünkből alaposan ki akar küszö­bölni egy átkot, hogy a sok fél­reértés és a rosszakaratszülte sok testvérharc helyén áldást fakasz- szon. íme ez az igazi nemzeti munka! De ebben magyar rész­ről közre kell működnie minden­kinek, aki e nagy ügyet átérzi és átéli és nem frázisokat, de eredményeket vár attól a poli­tikai irányzattól, melynek a most lefolyt választások az ország ügyeinek intézésében vezető sze­repet juttattak. Ki kell alakulnia — érzésben és igyekvésben — annak az egységnek, amely nagygyá és erőssé teheti Ma­gyarországot. A megértés és nem a nyers erőszak politikájával kell megoldani a nemzetiségi kérdést és ez a politika lehet csak egyetlen garanciája annak, hogy az ország keretein belül­iévé minden nemzetiségi aspirá­ció elenyészhessen. — Tanácskozás a földmivelésügyi minisz­tériumban. — A hatszázezer koronás köl­csön. — Rendkívüli közgyűlés előtt. — Tavaly a peronoszpora pusztított a szőlőshegyeinken és ezidén a jég vert tönkre minden virágzó és ,hatal- mas fejlődésbe kapott életet. És ke­serves, szomorú az a két esztendő, amit közvetlen egymásután értünk meg. S mintha a baj még nem volna teljes: az eső nap-pap után megered, folytonosan borús az időjárás és a tavalyi ösmerős: a peronoszpora — a miudenfelőlről jött jelentések sze­rint — újból garázdálkodik a Tokaj- Hegyalján. Amit a jég megüagyott, azt a peronoszpora és a szőlőmoly készül learatni és vajmi keveset je­lent az, ha nap-nap után fejcsóválva konstatáljuk, hogy ugyancsak kemény idők járnak erre mifelénk. Á segélyakció, melyhez annyi jogos reménykedést füzünk, egy ne­héz stáció elé jutott. A kormány hajlandó már most — a jövő évi munkáltatásra adandó segélyül — 600 ezer korona kölcsönt a Tokaj- Hegyalja rendelkezésére bocsájtani, azonban kiköti, hogy a vármegye törvényhatósága vállalja a jótállást a 600 ezer korona után. És itt, ezen a ponton fordul meg a dolog. A jót­állás kétségkívül nagy kockázatokkal jár és kérdéses, vájjon a törvényha­tóság vállalja-e ezeket a kockázatokat. Tanácskozás a minisztériumban. Mint azt már megírtuk Thu­ránszky László vármegyei főjegyző pénteken Budapestre utazott fel, hogy résztvegyen a földmivelésügyi minisz­tériumban — a segélyakció tárgyá­ban — megtartandó tanácskozáson. A szombaton délelőtt lefolyt tanács­kozáson a földmivelési kormány ré­széről Kazy József államtitkár, Ló- nyay Ferenc miniszteri tanácsos, Lekky István min. osztálytanácsos, Kosinszky Viktor főfelügyelő, a jog­ügyek igazgatója s földmiv. minisz­tériumi számvevőség több tagja vett részt. A vármegyét Thuránszky László főjegyző és a tokajhegyaljai szőlő-nagybirtokosokat Constantin Géza képviselték. A tanácskozáson Lónyay Ferenc miniszteri tanácsos bejelentette, hogy a minisztertanács a tokajhegyaljai szőlőbirtokosoknak ez évre adandó kamatmentes kölcsönül 600 ezer koronát szavazott meg. A kölcsön kamatmentes és 5 év alatt lebonyo­lítandó visszafizetése 1913. április elsején venné kezdetét. Minden sző­lősgazda katasztrális holdankint 150 korona kölcsönt kap, de a kölcsönből csak azok a szőlősgazdák részesed­hetnek, akiknek szőlőiben legalább 50 százalékos kárt okozott a jég és a kölcsönre reá vannak szorulva. Azonban a kormány kiköti, hogy a 600 ezer koronáért a vármegye tör vényhatósága vállalja a jótállást és a kölcsön kiosztásával a zemplénvár- megyei gazdasági egyesület előter­jesztésére, a vármegye alispánja bi- zassék meg. A kormány a gazdasági egyesület azon kérelmét, hogy a köl­csönök jótállás nélkül adassanak és egyedül a telekkönyvi bekebelezés által biztosíttassanak, ezidőszerint nem találta teljesíthetőnek: Mit mond a főjegyző ? Beszéltünk e tárgyban Thuránszky László főjegyzővel, aki a következő felvilágosításokat volt szives adni: Táviratilag hivta föl a földmű­velésügyi miniszter pénteken a vár­megye alispánját a fővárosba, hogy résztvegyen a segélyakció módoza­tait megvitató tanácskozásokon. — Miután Dókus Gyula alispán jelen­leg szabadságon van, a vármegye képviseletében én utaztam föl. A tanácskozás azonban kötött mars­rutával dolgozhatott csak, mert a minisztertanács a segélyakció mó­dozatait mindenben megállapította már. A kormány a 600 ezer koro­nás kölcsön fedezetéül a vármegye jótállását akarja lekötni; éppen azért tartom kívánatosnak, hogy a sajtó minél részletesebben foglal­kozzék a dologgal és minél köze­lebbről ismerje a nagyközönség a dolog lényegét. Ha a vármegye el­vállalja a jótállást, nagy kockáza­tokat vesz magára. Oda fenn a mi­nisztériumban azzal biztatgattak, hogy a legrosszabb esetben a 600 ezer koronának egy harmada vész el és öt éven át, évenkint csak 40 ezer korona terheli a vármegyét. Ez a 40 ezer korona azonban egy százalék pótadó. Es jövőre segélyül 1 millió 600 ezer koronát kérünk és ha a jótállást vállaljuk ez idén, akkor a jövőre sem térhetünk ki előle. Ezidén 600 ezer, jövőre meg 1 millió s 600 ezer koronáért kellene a vármegyének jótállania s ennek a hatalmas összegnek —'mint odafenn számítják — ha csak egy harmada vész el, az is 7—800 ezer korona. Nagyon meggondolandó hát a dolog. Meg is mondottam a ta­nácskozáson, hogy nem arról van szó, hogy a kormány a kölcsöneit biztosítsa, de arról, hogy rajtunk segitsen. Mi nem könyöradományt, de munkáltatási segélyt — kölcsön- formájában — kérünk és az egész akció eredményessége most azon fordul meg, hogy vállalja-e a vár­megye törvényhatósága a jótállást vagy sem. Amint az — e tárgyban kelt — miniszteri intézvény lejön hozzám, a vármegye törvényható­ságát azonnal rendkívüli közgyű­lésre hívom össze. Az uj fordulat. És amikor ilyen fordulatot vé­szén a segélyakció dolga, újból hang­súlyozzuk, hogy a kormánynyal valé tárgyalásoknak megszakadnak nem szabad. Akár vállalja a vármegye törvényhatósága a jótállást, akár nem : a Tokaj-Hegyaljának lábra kell álla­nia. És ha a magunk ereje nem elég ahhoz, hogy kiheverhessük a minket ért katasztrófákat: a kormánynak se­gítségünkre kell lennie és ha a se­gélyakció csak amolyan tessék-lássók és nem gyökeres eredményeket pro­dukál, akkor már a közeljövő iga­zolni fogja a szőlészeti szakosztályt. Nem maradna más hátra, minthogy a szőlősgazdák hagyassák abba a sző­lők müveltetését és induljon veszen­dőbe az a hatalmas gazdasági kul­túra, mely a Tokaj-Hegyalját a nem­zeti értékek élére állította. Hiszünk abban, hogy a kormány méltányolja és kellően értékeli majd a nemzetgazdasági jelentőségét annak, hogy újból virágzásnak indulhasson a Tokaj-Hegyalja. És bízunk abban, lApnnk mai isim« 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom