Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-10-19 / 83. szám

Sátoraljaújhely, 19Í0. Október 19. 83. (4994.) Negyvenegyedik évfolyam. j'J1 1 ... . Hegjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adnnk vissza. Njilttórben minden garmond sor 10 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre B kői negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hir­detések térmérték szerint egy négyszög centim, után 8 fill. — Állandó hirdeté­seknél árkedvezmény. Harcol a kormány. — okt 19. (k.) A magyar kormány a kö­telező készfizetések kimondását követeli. Az osztrák kormány eddig még nem járult hozzá ahoz, amit a magyar kormány követel. „Készfizetés“ annyit tesz, hogy a jegybank minden kibo­csátott bankóját bármikor a tel­jes névértékben aranyra váltja. Az osztrák-magyar bank ezt ma is megteszi. Azonban nincs tör­vény, mely a bankot erre köte­lezné. Megeshetik tehát, hogy a bank valamikor megtagadná a bankók névértékének aranyban való kifizetését. A készfizetésnek ebből a természetéből látható, hogy tulajdonképen nem egyéb, mint az osztrák és magyar bank­jegyek állandó értékének garan­ciája. Mint ilyen pedig természe­tesen nemcsak magyar érdek, hanem éppen úgy osztrák, mo­narchikus, sőt dinasztikus érdek is. A készfizetés megtagadása pedig, mivel éppen a pénzünk értékének állandóságába vetett hitet ingathatja meg, veszélyez­teti nemcsak Magyarország, ha­nem Ausztria, a monarkia, sőt a dinasztia érdekeit is. Ha tehát az osztrák kormány megtagadja a kötelező készfize­tések kimondására irányuló ma­gyar követelést, akkor erre sem­miféle gazdasági indoka nincs. Ez nem kerül Ausztriának sem­mibe. Magyarország részére pedig valami külön gazdasági előnyt nem jelent. Inkább csak olyan eredmény, melynek sóvárgása jórészt a nemzeti önérzet szám­lájára Írandó. Némely osztrákkö­rök mégis ellenzik ennek a kö­vetelésnek a teljesítését. Ellenzik dacára annak, hogy készfizetések felvételét bizonyos előfeltételek bekövetkezésének esetére ki­mondta már a valutaszabályozás­ról szóló tizennyolc év előtt kelt törvény ; dacára annak, hogy egy osztrák kormány már egyszer meg is állapodott egy magyar kormánnyal a reform gyakorlati életbeléptetése iránt s az ezt tárgyazó törvény már az osztrák parlament asztalán feküdt; da­cára annak, hogy a mai magyar többség országszerte hirdette és ígérte, a mai magyar kormány programmjául vallotta a készfize­tések felvételét; és dacára an­nak, hogy a magyar király a trónbeszédben hirdette ki, hogy a bankszabadalom meghosszabi- tásával együtt a készfizetések felvételének kérdése is elintézést fog nyerni. Tulajdonképpen nem jól mond­tuk. Azok az osztrák körök a reformhoz való ragaszkodásukat nyilván nem mindezek dacára tagadják meg, hanem mindezek folytán. Jól tudják, hogy a taga­dáshoz nem fűződik osztrák gaz­dasági érdek. De felteszik azt is, hogyha ismét megakad egy tör­vényben gyökerező jogunk érvé­nyesítése az osztrák ellenálláson, akkor meginog az uj rendszer, melynek alapja az uj hatvanhét, a kölcsönös megértés, a harmó­nia. Ha Magyarország többségé­nek a hatvanhetes politikához való megtérése sem tudja meg­akadályozni azt, hogy Ausztria bennünket minden érdek nélkül, sőt talán saját érdeke ellenére is megszégyenítsen, akkor ez — a ravasz osztrák számítása sze­rint megzavarhatja a konszoli­dációnak oly szépen megindult munkáját. Szerencsére azonban olyan kormány áll ez idő szerint a ma­gyar ügyek élén, mely helyt áll azért, amire vállalkozott s egy kis osztrák taktikázástól meg nem ijed. A Héderváry kormány ebben a kérdésben sem fújt ta­karódét, hanem következetes ma­radt ahhoz, ami a trónbeszédben foglaltatik: a bankkérdéssel együtt a készfizetések kérdése is elin­tézendő. A mai bécsi lapokból ki is lehet már olvasni az ijedt kiáltást, hogy a készfizetések dolgát el kell intézni, mert kü­lönben nem lesz január elsejére a bankkérdés végleges rendezése. És ez az ijedelem meg is termi már gyümölcseit. A sugalmazott osztrák lapok már kopmromisszu- mot ajánlgatnak. Az osztrák kor­mány pedig közös szakbizottság kiküldését indítványozta. A meg­oldás érik és ha a magyar kor­mányt harcra kényszeritette is az osztrák rosszakarat, bizalommal nézhetünk a döntés elébe. Jó néhány esztendő után végre egyszer megint nem lemondás lesz az. A közvélemény azonban tart­son ki híven, becsületesen a kormány mellett és ne üljön föl azoknak a rosszindulatú mester­kedéseknek, melyekkel a törpe kisebbséggé nyomorított ellenzék áll elő unos-untalan. A kormány programmjában a reális s józan nemzeti munka lehetőségét Ígérte és attól kezdve, hogy a nemzeti öntudat olyan hatalmas parla­menti többséget állított a kormány háta mögé, minden perc csak a kormány elhatározásainak tuda­tos, megingathatatlan voltáról tett tanúságot. Nem kergeti a déli­bábokat és nem hajszolja azokat az üres sikereket, melyek pedig egy-két tetszetős frázis nyomán olyan könnyen megteremnek. — Tudja nagyon jól, hogy ebben az elgyötört, ezerfelőlről megtépett országban csak a reális alkotó munka üdvözíthet. A meddő köz­jogi erőlködésekből elég volt, a parlamenti rendnek — minden anarchia letörésével — helyre kell állania és mi bízunk a köz­véleményben, hisszük a magyar­ság egészséges ösztöneiben: ke­ményen, harcrakészen áll majd meg a kormány mellett és min­den, bárhonnan jövő akarattal szemben is fedezni fogja abban a nagy életreszóló harcban, me­lyet egzisztenciális érdekeinkért, a magyarság jövendőjéért viv meg. Püspökválasziás előtt. — A tiszáninneni református egyház uj püspöke. — Állásfoglalás Fejes István mellett. — Az újhelyi egyháztanács ülése.— A tiszáninneni ref. egyház püs­pöki széke: a Kun Bertalan öröké utódra vár. S amikor a tiszáninneni református világ a legjobbjai közül választani akar, Fejes Istvánra esnek a tekintetek és benne látják a közel­jövő püspökét. Méltó utódját a ne­mes, felejthetetlen Kun Bertalannak : a papot, aki a klasszikus idők tiszta, szeplőtlen patriarchái közül való és az embert, akire — erényeinek, érté­kének és krisztusi elhatározásainak láttán — mélységes ragaszkodással néz fel a nyilvánosság. A Kun Ber­talan apostoli egyénisége után a püs­pöki szék fénye, minden ragyogása nem fakul meg egy árnyalattal sem, ha Fejes Istvánt emeli majd oda a tiszáninneni református egyház. S ebben a mondatban híven — becsü­letes megállapítással — benne van­nak mindazok az értékek, amelyek — amikor a püspöki szék betöltéséről van szó — joggal fordítják Fejes Ist­ván felé a figyelő tekintetét. Püspökválasztás előtt áll a tiszán­inneni református egyházmegye: a Kún Bertalun halálával megüresedett püspöki szék vár az utódra. S már megindult a küzdelem, már folyik a nemes elhatározásu harc: megmoz­dult az egyházkerület, hogy főpapot válasszon és méltó kezekbe adja a Kún Bertalan örökét. S ez az örök­ség szeplőtlen emberi erényekre, tisz­tult és kristályos emberi értékekre kötelez: a püspöki méltóság jelentő­sége megköveteli, hogy minden ki­csinyes szempont eltörpüljön a vá­lasztás során és ahhoz a nagy érdek­hez igazodjék minden szavazat, mely a tiszáninneni református egyház vi­lágában az uj püspökre vár. S mi, újhelyiek százszorosán büszkék va­gyunk rá, hogy egyre diadalmasabban tör előre az az elhatározás, mely Fejes Istvánt akarja a püspöki székbe emelni. Információink szerint három ne­vet hoztak eddig forgalomba az egy­házközségek. Fejes István sátoralja­újhelyi lelkész, felsőzempléni esperes' dr. Tüdős István miskolci lelkész, alsóborsodi esperes és Révész Kál­mán kassai esperes a püspökjelöltek. Mind a három vezető férfia, harcok­ban megedzett katonája a tiszáninneni református egyháznak : érdemes nagy- tudásu emberek, kiknek az értékeik és elhatározásaik egyképen garanciája annak, hogy méltó utódjai lehetnek a püspöki székben Kun Bertalannak. Az első percben, mikor a püspök-vá­lasztás ténye szóba került, Radácsi György theológiai tanár, egyházkerü­leti főjegyző nevét is felkapta a fáma. Radácsi azonban kitért a bizalom elől és eleve kijelentette, hogy nem ref­lektál a püspöki stallurara. Nem is reflektálhat — úgymond — mert a tiszáninneni református egyházkerü­letnek pár évtizede van már püspök­jelöltje és nem képzel a köztisztes­ségre és a maga tisztességére va­lamit adó embert, aki azt az egyet egyenlőtlen versenyre szállással megsérteni tudná és merészelné. — Kemény, férfias zengzetü szavak és Radácsi az egyetlen püspök-jelöltnek Fejes Istvánt tudja. S nem kell pró­fétai ihletség ahhoz, hogy megjósol­hassuk, hogy a küzdelemből Fejes István kerül majd ki győztesen. Áz egyházközségek javarésze őmellette áll meg és a higgadt, objektiv köztu­dat minden más jelölt mellett is Fe­jes Istvánban látja legmarkánsabban azokat az értékeket, melyek a püspöki méltóságra való hivatottságot adják. A sátoraljaújhelyi református egy­háztanács vasárnap délután Dókus Gyula elnöklete alatt foglalkozott a püspök-választás tényével és egyhangú lelkesedéssel azt a határozatot hozta, hogy a sátoraljaújhelyi egyházközség szavazatát Fejes Istvánra adja majd le. Őszinte örömmel vette tudomásul az egyháztanács, hogy egyre több és több egyházközség foglal állást Fejes István mellett és Fejesnek a püspök­választás során való győzelme immár kétségtelen. Miután Marton János sátoraljaújhelyi vallástanitó-lelkészt a múlt héten lezajlott egyház kerületi közgyűlés a sárospataki főiskola theo­lógiai tanárává választotta, az egyház­tanács Marton helyére Papp József ütrechti egyetemi hallgatót választotta hitoktató lelkészül. A vármegye és a város társa­dalma a legszívesebb készséggel fo­gadja azt a jelentős fordulatot, mely Fejes Istvánt állítja a püspöki szék­ért való küzdelem homlokterébe. Év­tizedek szolgáltattak bizonyságot a mellett a fáradságos s mindig ered­ményre törő buzgóság mellett, mely- lyel Fejes István szolgálja — immár egy emberöltőnél hosszabb ideje — a közérdekeket. Önzetlen, becsületes harcosa a mihdnyájunk javára való törekvésnek: csupa szív, csupa ideá­lis eltökéltség. Polgár a legjavából, kinek az ereje, az értékei vezetősze­repet juttattak a fórumon és akit mindenkoron példátlan becsüléssel vé­szén körül a város s a vármegye tár­sadalma. Mint egyházi ember és mint költő országos ismertségre tett szert: a leghívebb szimpátiák tartanak ki mellette és ezekre a szimpátiákra Fejes István az életével, az élete munkásságával méltán rászolgált. S ahogy ráemlékezünk nemes s klasz- szikus becsű egyéniségére, azokat az igazi papokat látjuk magunk előtt, akik a szeretetet s a megértést nem­csak a templom szószékéről prédi­kálják, de gyakorolják kívül a zajló, küzdelmes életben is. És ennél kü­lönb mondatot Fejes Istvánról nem tudunk Írni. Lapunk mai száma 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom