Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)
1910-09-07 / 71. szám
2. oldal. Z EMPLEN. Szeptember 7. Ä nagy erőpróba. A képviselőtestület hétfőn d. u. egy viharos közgyűlésben foglalkozott a polgármester-válság kérdésével. Nem egyizben mutattunk már rá, hogy a pártpolitika betört a városházára. Ez tény és a legutóbbi események már-már azt igazolták, hogy sikerült is kiárendálnia a város tanácstermét. Politikai indulatok lettek úrrá a zöldposztós asztalok körül és a nagy érdekek, az egészséges és a tudatos fejlődés érdekei háttérbe szorultak azok mellett az igyekezetek mellett, melyek a városháza tanácstermében szót biztosítottak a maguk pártpolitikai ambícióinak. S amikor meg kell állapítanunk ezt a sajnálatos tényt, le kell egyben szögeznünk azt is, hogy a városháza falai közé a pártpolitikát elsősorban a Búza Barna hadsorai hurcolták be. S az elfogulatlan bírálónak konstatálnia is kell, hogy a városházi viszonyok megromlásáért elsősorban a függetlenségi oldal felelős. Hétfőn délután rendkívüli közgyűlésre jött össze a képviselőtestület és ez a közgyűlés erőpróba volt. A pártpolitikával infíciált igyekezetek és a város érdekeiért minden melléktekintet nélkül való lelkesedés csaptak össze és a küzdelemből az az irányzat került ki győztesen, mely távol akar tartani a városházától minden pártpolitikát. A mérkőzés apropójául a polgármester-válság kérdése szolgált. Dr. Reichard Salamon annak idején lemondott a polgármesteri állásáról, a lemondását a képviselő- testület el is fogadta. Ez ellen a határozat ellen a képviselőtestület több tagja jogorvoslattal ólt, a felebbezésük máig még nincs elintézve, a képviselőtestület határozata tehát még nem jogerős és annak jogerőre emelkedéséig dr. Reichard Salamon az állását nem isíhagyhatja el. Egészen mellékes, hogy a kassai ügyvédi kamara dr. Reichard ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el, mert a közhivatali funkciók mellett ügyvédi gyakorlatot is folytat. Ez a dr. Reichard magánügye és mindentől eltekintve, állását el nem hagyhatja, mig törvényesen felmentve nincs. Ez a szigorúan törvényes és az adott visszonyok között egyedül logikus felfogás azonban nincs a Búza Barna táborának ínyére. Dr. Reichard nem szegődött a Búza Barna politikai igyekezetei elé és azért Búza Barna ha tüzzel-vassal is, de ki akarja szorítani a polgármesteri székből. A tábor megértette a vezérét és napokon át folyt a készülődés, hogy hétfőn délután — elkerülve minden törvényes szempontot — mentse fel a közgyűlés dr. Reichardct és gondoskodjék a behelyettesítéséről. Ez az igyekezet azonban kettétört annak a többségnek az erején, mely a szárnya- szegett ambíciók istápolásánál előbbre valónak tudja a város érdekeit. Azokat a nagy s jelentős érdekeket, melyeket dr. Reichard a polgármesteri székből fáradhatatlan munkabírással, becsületesen és a maga kiváló emberi értékeit küldve hadba szolgál. Hétfőn délután csatát vesztett Búza Barna és ebben a csatában a józan tudatosság és a város érdekeiért való őszinte munkakészség kerekedett felül. Részletes tudósításunkat az izgalmas és városszerte ugyancsak beharangozott közgyűlésről az alábbiakban adjuk: (A nyitány.) Délután három órára zsúfolásig megtelt a városháza tanácsterme és frissen, elevenen készültek az elkövetkező mérkőzésre az indulatok. Szenzációs negyedórákat ígért a délután, nagy nekibuzdulással készítették elő a pártok az eseményeket és a levegőben ott ólálkodtak — már jóval az ülés megnyitása előtt — az izgalmak. A megszokott, mindennapos színek nem voltak sehol, csupa lázas elevenség minden és apró csoportokba verődve vitatták a városatyák az eshetőségeket, amikkel a polgármester-kérdésben való mérkőzés járhat majd. Szokatlan s sokatsejtető képe volt a teremnek és a legviharosabb választásoknak sem szokott ennyi energiával neki menni a t. képviselőtestület. Pontban 3 órakor nyitotta meg dr. Reichard Salamon polgármester az ülést. Mintegy nyolcvan bizottsági tag volt jelen és nyilvánvaló türelmetlenséggel fogadta a közgyűlés a tárgysor első pontjait. — Kérészy Gyula főmérnök ismertette az alispáD leiratát, melyben felhívja a várost, hogy a kolera veszedelemre és az immár állandósult közegészségügyi mizériákra való tekintettel haladéktalanul intézkedjék a csatornázás kiépítése iránt. A tanács azt javasolta, hogy hivja fel a képviselőtestület a mérnököt a csatornázás azon részeinek soronkivüli megtervezésére és fix költségvetéssel való előkészítésére, melyeket a kolera elleni védekezés elsősorban követel meg. A közgyűlés a tanácsi előterjesztést magáévá is tette. A földművelésügyi kormánynak leiratát, melyben a jégkárosult szőlősgazdák közt szétosztandó kölcsönt a községek jótállásához köti, azzal vette tudomásul a képviselőtestület, hogy a kölcsönőrt a készfizetői kezességet nem vállalja, egyben újólag kéri a kormányt, hogy a kölcsön kiutalásánál elégedjék meg a telekkönyvi bekebelezéssel. (A mérkőzés során.) S ezután a kőt, ekszpressz sietséggel letárgyalt pont után, sor került a nagy mérkőzésre. Dr. Reichard Salamon polgármester bejelentette, hogy a kassai ügyvédi kamara fegyelmi vizsgálatot indított ellene, a miért a polgármesteri funkciókat végzi és ügyvédi gyakorlatot is folytat s a tárgyalást szeptember 17-re tűzte ki. Megjegyzi, hogy a lemondását elfogadó képviselőtestületi határozat fe- lebbezéssel lett megtámadva s igy a határozat még nem jogerős. Kéri a képviselőtestület utasítását. Siri csönd követte a polgármester szavait. Mindenfeléiről izgalmas várakozással nézett a képviselőtestület a fejlemények elé, a szenvedélyek már nehezen türtőztették magukat, hogy lángot ne vessenek. S az első szót Matolai Etele mondotta, őt — az ő imponáló, kedves öregségét — küldte elsőnek csatába a függetlenségi oldal. Indítványozta, hogy mentse föl a képviselőtestület dr. Reichard Salamont a polgármesteri teendők alól, a hivatal átadására küldjön ki egy bizottságot, intézkedjék a helyettesítés tárgyában és kérje föl az alispánt, hogy mielőbb irja ki a pályázatot. A Matolai indítványát a képvi- viselőtestület nagytöbbsége élénk tiltakozással fogadta. S ez a tiltakozás energikusan, egészséges argumentumokra építve nyert formát a dr. Grosz Dezső fölszólalásában. — Elöljáróban utalt dr. Grosz arra, hogy törvény- ellenes célzatokat rejt magában a Matolai Etele indítványa. Helyettesítésnek csak akkor volna helye, ha a polgármester megbízatása lejárt volna vagy alapos okok akadályoznák a hivatali teendői ellátásában. A képviselőtestület azon határozata ellen, mely annak idején a dr. Reichard lemondását elfogadta, felebbezés adatott be s az jogerősen máig még nincs elintézve. Nincs hát jogerősen kimondva, hogy a polgármesteri szók megürült s igy a helyettesítésről szó sem lehet. Amikor minden közigazgatási forum elfogadta a felebbezóst, dokumentálta az elfogadással azt, hogy a felebbezés törvényes és ebből folyóan tisztán áll a tény, hogy a törvényes felebbezóssel megtámadott képviselőtestületi határozat még nem jogerős. A polgármester megbízatása tehát még nem járt le, a helyettesítésről szó sem lehet és az ügyvédi kamarának a dr. Reichard ellen indított fegyelmi vizsgálata még nem alapos ok arra, hogy a polgármester lemondásával a képviselőtestület újólag foglalkozzék. Indítványozza: miután a dr. Reichard Salamon polgármester lemondását tudomásul vevő képviselőtestületi határozat ellen beadott felebbezés ez ideig jogerősen elbírálva nincsen, a képviselőtestület a polgármester megbízatását a jogerős döntés leérkez- téig lejártnak ne tekintse. Az ügyvédi kamara fegyelmi eljárása nem elegendő, egyéb elfogadható indok pedig fenn nem forog, dr. Reichard Salamon polgármestert állásától tehát fel ne mentse s mondja ki, hogy ugyanezen okból a helyettesítéséről való gondoskodást nem is tartja lehetségesnek. Egyben pedig ismerje el a képviselőtestület, hogy dr. Reichard Salamon nagy áldozatok árán, nehéz időkben hazafiasán szolgálta városunk érdekeit, miért is teljes bizalmának biztosítása mellett kérje fel, hogy a polgármesteri székben eddigi hűségével, tudásával a köz javára tovább működni szíveskedjék. Hatalmas taps járt a dr. Grosz beszéde nyomán. A férfias, energikus hangú s a logikájában keményre kovácsolt beszéddel dr. Buz a Barna iparkodott megbirkózni. Azzal kezdte, hogy egy ügyvédi fegyelmi vétségben nem akar részes lenni. Az ügyvédi kamara vád alá helyezte d. Reichar- dot, azzal a megokolással, hogy fennforog a gyanúja annak, hogy a képviselőtestület összejátszik a polgár- mesterrel és célzatosan segíti elő, hogy dr Reichard a polgármesteri állást is betöltse és ügyvédi gyakorlatot is folytasson. — Beszólt Búza könnyelműségről, gyerekes játékról, megállapította, hogy züllik a városháza és bűnös összejátszást emlegetve, vehemensen tört a polgármester ellen : nyilvánvaló volt azonban, hogy csak azt ambiciónálja, hogy obstruk- ciósnak lássák a beszéde és ne argumentumokat szegezzen neki az argumentumoknak. A nagy többség közbeszólásokkal tarkította a Búza szónoklatát és a maiiciozus, gúnyos kedvű megjegyzések ugyancsak beletéptek a hosszú beszéd sikerébe. A Matolai indítványát azzal toldotta meg Búza Barna, hogy kérje föl táviratilag a közgyűlés a belügyminisztert a képviselőtestületi határozat ellen beadott felebbezés elintézésére. Dr. Grosz nyomban válaszolt Búza Barnának. Elejét kell venni annak, hogy egymás működését rosszhiszemű intenciókkal meggyanúsítsák. Búza Barna bűnös összejátszást emlegetett : ne vitassák hát el egymástól a jóhiszeműséget, mert éppen ez az eljárás nem fér össze azzal a so- katemlegetett komolysággal. Törvényszerű magyarázatát adja az állásfoglalásának és felhívja Búza Barnát, hogy ne a polgármestert támadja, aki távol áll mindentől, de támadja őket, akik a felebbezésért minden vonalon viselik a felelősséget. (Intermezzók.) Közben apró, tarka intermezzók is megestek. Dr, Nagy Arthur is szónokolt és egy nagyon haragos beszédben konstatálta, hogy dr. Reichard csak játék bizonyos hatalmi körök kezeiben. Miklóssy István lelkesülten bolongatott a kevély kijelentésre, dr. Székely Albert meg indulatosan kiáltotta közbe: — Ez az igazi. S a nagy többség — az épületes scéna láttán — gúnyosan, jókedvűen kacagott. Es ezzel a kacagással az egész filippika el volt intézve. Farkas Andor árvaszéki ülnök is szót kért. Indignálódottan, haragos nekihevülóssel utasította vissza dr. Grósz Dezsőnek azt a kijelentését, hogy az ő behelyettesítésének sokan örülnének. Mire dr. Grosz megmagyarázta, hogy ő azt mondotta, hogy a dr. Reichard távozásának örülnének sokan és nem azt, amit Farkas Andor imputál neki. (Beszél a polgármester.) S ezután a színes intermezzó után dr. Reichard Salamon beszélt. Higgadtan, minden szenvedélyesség nélkül s nyugodt megfontoltsággal mondotta a következőket: A közjog erősebb a magánjognál és a magánjogi sérelmek nem helyezhetők a közjogi sérelmek felébe. Egy közhivatalnok addig nem hagyhatja el a helyét, amig törvényszerűen felmentve nincs. A képviselőtestület ismeretes határozatának a megfelebbezésébe nem folyt bele, attól teljesen távol áll és amikor megindította ellene az ügyvédi kamara a fegyelmi eljárást, a kamara csak azt mondhatja, hogy nem lehet ügyvéd és ez az ő magánjogi sérelme és nem a város sérelme. Magánjogi áldozatokat hozott eddig is és ha kell fog hozni a jövőben is, mert hite, hogy a város érdekei előbbre valók a magánjogi érdekeknél. Várja a vélemények kialakulását, hogy ki vegye át a város vezetését és a felelősség tudata megköveteli, hogy mindaddig híven és férfiasán tartson ki a kötelességei mellett, mig nincs törvényszerűen felmentve. A szülővárosáért való szeretetót, a mindannyiunk érdekeiért való lelkesedését nem hajlandó odadobni a rosszindulatú kritikának, dolgozott és tűrt a polgármesteri székben és mondhatnak bármit, nem volt köny- nyelmü kezekben a város vezetése akkor, amidőn a tanács és ő állottak az ügyek élén. Dr. Búza Barna és Matolai Etele újból való felszólalásai után Widder Gyula jelentette ki, hogy az annyit kritizált felebbezésnek ő az értelmi szerzője. Annak a jelenetnek a hatása alatt vetette fel a felebbezés ötletét, amikor Matolai Etele és Búza Barna olyan megindult szavakkal kérték dr. Reichard Salamont, hogy maradjon meg — a város érdekeit tartva szern előtt — a polgármesteri állásában. 0 csak ennek a felhívásnak akart utat hasítani a felebbezóssel, mert hite szerint megkövetelik a város érdekei, hogy a mostani átmeneti időben dr. Reichard Salamon legyen a polgármester. A Widder Gyula felszólalása után a polgármester a vitát berekesztette. A kérdés feltevésére került a sor és a képviselőtestület 41 szóval 27 ellenében a dr. Grósz Dezső indítványát fogadta el. — Éljen a polgármester: zúgott fel a lelkesedés és néhány perc kellett csak hozzá, hogy a városatyák széjjelszóledjenek és tiz jelenlevő előtt folyjon tovább a tanácskozás. (Gyors Iramban.) Debrő Mihály pénzügyi számtanácsost felkéri a képviselőtestület, hogy az írásbeli közlések és a felesleges iratváltások elkerülése végett vegyen személyesen részt a jövő évi költségvetés tárgyalásában. A polgár- mester bejelentette, hogy bizalmas értesítések szerint a tőketerebesi cukorgyár érdekeltjei a gyárat a saját körzetükben kívánják felállítani s igy semmi reményünk sem lehet arra, hogy a gyár Ujhelyben és ne Tőke- terebesen épüljön fel. Az Árpád utcából a Nyomárkay-telek felé ágazó utcának Mikszáth Kálmán nevéről való elnevezését tudomásul vette a MEGNYÍLT! Sátoraljaújhely látványossága 1 „ELITE“ fényképészeti és festészeti műintézet Olcsó árak! müvószí kivitel * Sátoraljaújhely, Petöji-utcza 14. sz. (Saját ház.) Minden nap nyitva!