Zemplén, 1910. január-június (40. évfolyam, 2-52. szám)

1910-03-26 / 25. szám

9. oldal.

ZEMPLÉN.

Március 26.

— márc. 26.

A sátoraljaújhelyi munkapárt és a parlamenti orvtámadás. Az a hallatlan és brutális orvtámadás, mely- lyel a parlament hétfői ülésén a Justh-csoport néhány tagja inzultálta gróf Khuen-Héderváry miniszterelnököt és kormányát, a legélesebb kritikával találkozik országszerte. — A sátoraljaújhelyi nemzeti munkapárt nevében dr. Kovaliczky Elek pártelnök sürgönyileg fejezte ki a miniszterelnök előtt részvétünket, melyért a miniszterelnök ugyancsak sürgönyileg mondott szives köszönetét.

Mi a különbség?

— márc. 25.

(dr. pt.) Ha az elvakult pártszen- vedély és a személyes gyűlölködés helyett mindenki a nyugodt megfontolás szemüvegén keresztül nézné a magyar pártok programmjait és céljait, szinte elcsodálkoznék rajta, hogy milyen kevés azok közt a különbség. Hiszen akármit is kiabálunk egymásra, mégis csak mindegyikünk óhaját, végcélját a magyar állam erősítése, a magyar nemzet boldogulása képezi.

Azok a nagy nemzeti eszmények, amelyeket egyik-másik párt oly nagy hanggal hirdet, mindannyiunk közös óhajtását képezik. Ki ne lelkesednék közülünk a magyar állam teljes függetlenségért, az önálló nemzeti hadseregért, a gazdasági önállóságért és a többi szép nemzeti ideálokért ? Bizony ebben a tekintetben nincs közöttünk különbség.

Vagy azok a nagy nemzeti reformok, amelyeket az 1848-iki országgyűlés létesített, tisztán csak a 48 as pártok programmját képezik-e ? Parlamentarizmus. Független, felelős minisztérium. Területi integritás. Közteherviselés. Vármegyei autonómia. Sajtó-, tan- és vallásszabadság. Fiúménak a magyar állam területéhez csatolása. És a többi nagy 48-as vívmányok nemcsak egy pártnak, de mindnyájunknak közkincsőt képezik. Azok ápolása és megőrzése mindegyik pártnak szent kötelessége. Ebben sincs tehát köztünk különbség.

De azokat a nagy nemzeti eszményeket, melyek a magyar állam teljes függetlenségére és a nemzeti szempontoknak minden vonalon való érvényesülésére vonatkoznak, egyszerre, momentán megvalósítani nem bírjuk. Ezt is kénytelen minden párt

Ä ZEMPLÉN TÁRCÁJA.

Hervadó mezőkrül.*)

Álomtündérem puha karján Az álmok országába’ jártam,

S addig bolyongtunk, mig a régi Kedves helyemre rátaláltam.

Ifjú szerelmek rózsaszárnyán,

Tavaszi napfény özönében Ide hozott virágot tépni Virágfüzéres szép tündérem ...

De ah, csalódás érte lelkem 1...

A régi szép, bűbájos képet,

A kedveset, a csudaszépet,

Kerestem és — seholse leltem.

Mert hajh, az égő rózsapimak,

Az én pompás virágaimnak Azóta színe halaványult Tüzes pirosbul holtra sárgult...

... Tova szálltunk hát, más határra,

Rőt, hervadó mezőket járva ..,

Mig egyszer, lelkem gyönyörére,

Virágra leltünk, szép fehérre.

Egy bokor alján, melynek ágán Madár dalolt hü párja mellett, Megpillantottunk egy pár édes,

Hószínü, szép, mosolygó kelyhet.

Az árnyas aljrul a virágok Hő napsugárra vágyakoztak;

*) Szerzőnek a napokban megjelenő „Hervadó mezőkrül“ c. verskötetéből.

bevallani. A koalíció is tapasztalhatta négy éves uralma alatt, hogy ez igy van. Ez alatt a négy év alatt egy vonalnyival sem mentek előbbre a nemzeti szempontok érvényesülése terén. Jobb kiegyezést nem csináltak, de rosszabbat. A kvótát felemelték. A magyar vezényszót kikapcsolták, A rendezetten átvett államháztartást a defictig vitték. Klotürt csináltak. Az adót felsrófolták. A magyar értékek agióját egy hajszállal sem bírták emelni. Nem szemrehányásként említjük fel ezt, mert hiszen ők a legjobb akarat mellett sem voltak képesek eredményt elérni, de a tények — tények maradnak minden szépítés dacára is.

Hol van tehát az a nagy különbség, amely a késhegyig menő harcot indokolhatná ?

A célokban nincs, mert az közös. De a kivitelben igen.

Ha azokat a nagy nemzeti célokat azonnal egy párt sem képes megvalósítani, mivelhogy gyengék vagyunk hozzá, forradalomba pedig senki se akarja belevinni a nemzetet, nincs más hátra, mint azokat legalább előkészíteni. Rátérni arra az útra, a mely csalhatatlanul a teljes nemzeti függetlenség felé vezet.

Hogy melyik legyen ez az ut, abban már nagy a különbség közöttünk.

A 48-as pártok a rombolás útját választják. Ha el nem érhetjük kívánságaink teljesülését, forduljon fel minden 1 Tegyünk lehetetlenné minden alkotást, minden parlamenti munkát. Izgassuk továbbra is a nemzetet elérhetetlen vagy legalább is ez idő szerint elérhetetlen jelszavakkal, a melyeket csak hirdetünk, de megvalósítani nem bírunk. Gyűlölködjünk egymás közt s aki nincs velünk egy véleményen, azt átkozzuk ki, mint hitvány hazaárulót és koncleső darabontot 1 Legyen vagy teljes függetlenség, vagy anarchia.

Ez a rombolás, a destrukció \xt\% Áki ezt választja, árt ugyan vele 'az osztráknak is, de ezerszeresen árt magának a nemzetnek, mert meggyön- giti azt.

Ezzel szemben a nemzeti munkapárt a békét, a munkát, a belső megerősödés szükségességét hirdeti. A békét legalább addig, hogy a különböző pártok tartsák tiszteletben egymás elveit s küzdjenek alkotmányos eszközökkel, de a magyar ne marja a magyart. Akié a többség, az kormányozzon. S ha le vagyunk láncolva az osztrák érdekekhez, ne rángassuk a láncot, ha azt eltépni gyöngék vagyunk, mert az csak annál jobban

Megértéin őket s nemsokára Kis bokrétámba’ illatoztak.

Szerény, halavány bokrétámat Kis asztalodra leteszem,

Öntözd meg lelked sugarával,

Jóságos, drága hitvesem.

Farka« Andor.

%

APÁM.

A Golgotákon visz mindig az útad, Fényből, derűből mi sem jut neked. Szomorúság, csalódás, gond a részed,

S te némán hordod a kereszteket.

Az élet nagy, névtelen hőse vagy te,

Ha százszor is elbuktál a csatán — Névtelenül is nagyobb sok nevesnél, Szívem glóriás mártírja, Apám 1

S most újra bízol rendületlen hittel Reám veted bús, kőnyező szemed.

Felém tekintesz 1 s egy gyötrő, egy kínos Sejtéstől lelkem fájón megremeg:

Ó, hogyha én se váltanám valóra Lelked hitét s újra csalódnod kéne!

Ha én se lennék egyebe szívednek,

Mint egy borús, hajótörött reménye?!

Andor Gyula.

*

bevágódik a húsúnkba s a fájdalmat csak annál jobban érezzük. Legyünk őszinték és ne Ígérgessünk olyat, amit megvalósítani nem bírunk. És dolgozzunk, erősítsük magunkat, hogy majdan erőre kapva, azt a bizonyos láncot könnyű szerrel eltéphessük.

íme ez a különbség közöttünk. S a magyar nemzetnek módjában van akármelyik utat követni. Választhat, erősödni akar-e avagy gyöngülni.

Mi tisztelünk minden politikai meggyőződést s a hazafias jóakaratot nem vonjuk kétségbe politikai ellenfeleinknél sem. De szilárd meggyőződésünk, hogy a csöndes és [békés munka hamarabb célhoz vezet, mint a jelszavak hangoztatása.

Modern humanizmus.

— Két cikkben. —

Irta: Bencslk Iréné.

I. Rád, márc. 24.

Azt tartja egy régi magyar közmondás, hogy: „amilyen a madár, olyan a szólása“. S aki végig nézi a Haverda-pör szegedi esküdtjeinek a képes heti lapokban reprodukált arcképét, az kénytelen igazat adni a közmondásnak, mert nem kell Lava- ternek lennünk ahhoz, hogy e szemle után tisztában legyünk azzal, hogy a madarak nem szólhattak másként, mint ahogy tényleg szóltak.

Bár ez az arcképcsoport inspirál az Írásra, nem szándékom a Haverda- pör már lezárt aktáit bolygatni, hanem csupán az abban fölszinre került kérdésekkel foglalkozni, melyek a laikust is gondolkozóba ejtik és elmélkedésre késztetik.

Az államok intézményei között a büntető igazságszolgáltatás az a „nebántsvirág“, melyhez kritikának nem szabadna férni. S oly államokban, ahol az igazságszolgáltatás kizárólag csak szakképzett s igy hivatott bírák kezébe van letéve, jogos is az intézmény föltétien tiszteletben tartásának megkövetelése, oly államban azonban, ahol az esküdtek által képviselt társadalom kénytelen gyakorolni az igazságszolgáltatás nagy felelősségű, nehéz kötelességeit, talán megengedhető, hogy ugyanez a társadalom egyszersmint a kritika jogait is gyakorolhassa.

Hiszen éppen azon a címen: a törvénytudatlanságból föltételezett elfogulatlan józan Ítélő képessége címén, amely az esküdteket bírói tisztre képesíti, a társadalom is épp oly joggal lehet kritikára hivatott és képes.

Egy ember, egy kutya.

Irta: Kiár látván.

Estére havazni kezdett és felülről hideg, fagyos szél seperte végig az országutat. Egyre csak magasabbra nőtt a fehérséges palást és a rongyos vándorember bokán felül gázolt a hóban. A szél szemébe vágta a fehér pihéket és fagyos leheletével átaljárta a testét rongyos gúnyája alatt. De csak ment, ment előre, gépiesen és buta öntudatlansággal, agyát valamely zsibbadtság kezdte megülni és gondolkozni sem tudott már többé.

Délután még — világos volt és a szél sem fújt ilyen hidegen, — furcsa és kellemetes dolgok forogtak az eszében: egy szoba például és egy tüzes, egy nagy-nagy tűzi kályha ... Ki ül előtte jó puha bőrszéken ? Hát úri csavargó maga és melegszik és nem tud betelni az áldott jó forrósággal. De most már ilyesmik sem jutnak eszébe, csak délután, régen, mert nagyon régen volt ez, vagy sohase is tán.

Valami nesz támadt a háta mögött, aztán valami melegség a kezén, valami nedves, valami csókos melegség. Már visznek, — gondolta — visznek angyalok aranyos hintójukon ... Mindjárt ott fent leszek az ő országukban.

Kritikára pedig bőven van ok: mert látunk megdöbbentő esküdtszéki verdikteket, érthetetlen bírói Ítéleteket és hallunk lehetetlen teóriákat.

Nem beszélek a legutóbbi szegedi verdiktről, az már a lapok hasábjain is bizonyára kellőképen s érdeme szerint lett méltatva s igazságos ember nem is annyira ezen a verdikten háborodott föl, mint inkább azon az észszerütlen intézményen, melynek ez a szerencsétlen verdikt csak majdnem természetes következménye volt. Hiszen azok a szegény, korlátott esküdtek, akiknek három órai tanácskozásra van szükségük ahhoz, hogy egy kérdést megértsenek s akiknek erkölcsi érzése nem tiltja meg, hogy az általuk fölmentett, de mindamellett megbélyegzett gyilkossal együtt mulassanak, nem hibásak abban, ha tudatlanságukban a jogérzet teljes hiányával csupán arra törekednek, hogy lelkiismeretüket nem nyugtalanító ítéleteket hozzanak, hibás csak a törvény, amely őket — minden hivatottéig nélkül — Ítéletek hozatalára kényszeríti.

Nem tudom micsoda szempontok vezették a törvényhozást az esküdt- birósági intézmény megalkotásában, de ha az volt a cél, hogy az igazságszolgáltatásban a társadalom szava: ítélete érvényesüljön, az eddigi tapasztalat alapján kitűnt, hogy az esküdt- biróság ennek a célnak oly kevéssé felel meg, hogy legtöbbször éppen az ellenkező eredményt éri el. Hiszen nem azt látjuk-e a legtöbb esetben, hogy a pör egyes mozzanatai s érzelmi motívumok áltak befolyásolt és megtévesztett esküdtek verdiktje any- nyira nem képviseli a társadalom álláspontját, hogy az elfogulatlan közvélemény nemcsak szembe helyezkedik vele, de határozott ellenérzés, sőt megbotránkozással fogadja. S váljon lehetséges-e az egyáltalán, hogy a társadalom Ítéletét, az általános közvéleményt egy neháuy ember jogosan képviselhesse oly téren, ahol nem elvi, nem társadalmi, nem párt, nem osztályérdekek vagy kérdések, hanem egyéni ítéletekről lehet csak szó. Hiszen azért, mert egy iparos esküdt pl. nem bűnösnek, egy föld- birtokos esküdt pedig bűnösnek tartja a vádlottat, nem következés, hogy az egész iparos s az egész földbirtokososztály osztja ezeknek a véleményét.

Ha pedig az a cél lebegett volna a törvényhozás előtt, hogy az esküdtszék megalkotásával a bírói felelősséget a társadalommal megossza, úgy talán célszerűbb lett volna a szerepek mai fölosztását megcserélni s a bűnösség megállapításának sokkal több

De se kocsi, se angyal és valami halkkal panaszosan nyöszörögni is kezdett; egy piszkos, csapzott szőrű, bordáig éhezett kutya. Hát kutya s bár nem angyal, ez is jobb, mint semmi, jobb az egyedülvalóságnál és fagyos kezeivel megsimogatta a másik vándor fejét. Azonkívül tisztességgel meg is köszöntötte: jó estét és hova, kutya ur, vagy kolléga, ily késő éjszaka ? A kutya nem felelt, hanem lucskos testét hízelegve dörzsölte a vándorember rongyos köpönyegjéhez.

— Hogy én merre tartok? — folytatta a csavargó — azt tetszett kérdezni, ha jól hallottam .. . Hát ón, instálom, csak megyek, megyek előre mindig és úgy lehet, valamely meleg helyre jutok el egykor ... Vagy nem jutck el ? ! Hisz az oly mindegy, olyan nagyon mindegy ...

A kutya most már érdeklődve szegezte szomorú, homályos szemeit a vándortársára és úgy tetszett — a szemeivel különösen — mintha beszélt is volna. A vándor ember legalább világosan hallotta, hogy mit beszól.

. — Én is csak a meleg felé vágyom — mintha igy mondta volna — és szeretnék még egyszer, csak egyszer még végig sétálni húsosán és tiszta fehér szőrrel valamely meleg