Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)

1909-07-07 / 54. szám

Julius 7. ember azonban eléjük ugrott s meg­akarta őket fékezni. Ez azonban nem sikerült, mert a megvadult állatok keresztül gázoltak dr. Szmrecsányi Bélán, ki súlyos sérüléseket szenve­dett s négy bordacsontja törött el. A Bodrogköz közkedvelt nagybirtokosa iránt széles körökben nyilvánul az őszinte részvét e baleset nyomán. — Az idei termés. A gazdasági tudósítóktól a földmivelésügyi minisz­terhez érkezett jelentések szerint jul. elsején a következő termésmennyisé­get lehetett remélni: búza 34,198.500 (1908-ban végeredmény volt 41 millió 423.229) métermázsa, rozs 11,508.100 (1908-ban 12,190.421) métermázsa, árpa 14,182.800 (1908-ban 12,263.031) métermázsa, zab 12,839.100 (1908- ban 10,184 926) métermázRa. Hogy ez a termésmenyiség a júliusi ked­vezőtlen időjárás folytán mennyivel csökkent: arról a legközelebbi kimu­tatás fog beszámolni, melyet a föld­művelésügyi minisztérium a gazda­sági tudósítók jelentése alapján ké­szít. — Nagy birtokvásárlás. Említet­tük annak idején, hogy gr. Szirmay zétényi, bolyi és beési birtokait egy millió 875 ezer koronáért egy zem­pléni birtokvásárló társaság vette meg. A birtokvásárló társak következően részesednek a vételből: dr. Fachs Emil (Királyhelmecz) 30°/o, dr. Fuchs Ignác (Nagymihály) 20%, dr. Fuchs Emil s dr. Rosenthal Sándor (Sátor­aljaújhely) 20—20%, Fuchs Sándor, Pál és Bertalan 10%. — Kardpárbaj. Dr. Nagy Arthur sátoraljaújhelyi ügyvéd s dr. Rosen­baum Vilmos ügyvédjelölt folyó hó 4-ikén reggel 8 órakor a „Magyar Király" nagytermében kardpárbajt vívtak meg. A felek közül dr. Nagy Arthur szenvedett homlokán sérülést. — Hulla a sineken. E hó 2-án éjfélkor a Bodrogolaszi és Liszka közt haladó teher vonat mozdonyvezetője a bodrogzsadányi nagy bevágásnál a sínek közt egy összeroncsolt emberi hullát vett észre, mire a vonatot nyomban megállitotta. Mikor a véres helyet lámpa világánál megvizsgálta, a nyílt pályán egy 35—40 év körüli, az iparos osztályhoz tartozó jól öltö­zött és darabokra szaggatott férfi holttestet talált, amelynek lábai, kezei és a feje a törzsétől elvoltak vágva. A tett jelentés folytán másnap a to­kaji kir. járásbíróság több orvos kí­séretében kiszállt a helyszínére, a hullát megvizsgálta és megállapította, hogy az ismeretlen öngyilkos a Sá­toraljaújhelyből éjjeli 10 órakor ro­bogó személyvonat alávetette magát, amely darabokra roncsolta össze. Az öngyilkos zsebében egy noteszt talál­tak, amelybe ez volt Írva „Ne keres­sétek, hogy ki vagyok, mert én már elvégeztem a kötelességemet“, mig a mellény zsebében egy, a sátoralja­újhelyi postahivatal által kiállított és Lehóczki névre Sziszekre szóló aján­lati feladó-vevény, meg egy darab 20 forintos Kossuth bankó volt. A hatóság széleskörű nyomozatott indí­tott a rejtélyes ügyben. Kecskeméti Mihály Bodrogzsadány község bírája, az ismeretlen öngyilkos tetemét a község költségén temettette el. — Pénztárvizsgálat. Kiss Ödön helyettes polgármester folyó hó 5-én tartotta meg a városi pénztárban a szokásos pénztárvizsgálatot, amelyen mindent rendben talált. — Tolvaj cselédek. Nem régiben hívtuk fel a házi cselédeket tartó kö­. zönség figyelmét arra a körülményre, hogy napról-napra szaporodik azon tolvajlások száma, melyeket a cselé­dek követnek el. Látva a lopási ese­tek e szaporodását, a legtulzottabb óvatosságot ajánljuk, mert legtöbb esetben az éppen tulbecsületesnek tartott cselédek azok, akik visszaél­nek gazdáik bizalmával. Legutóbb özv. Weisz Simonná sátoraljaújhelyi lakos tett feljelentést, Zajácz Julianna 19 éves házi cselédje ellen, hogy az ZEMPLÉN. egyik szekrény fiókból, melyben át­kötve 170 korona volt, húsz koronát lopott el s azt mint hazulról kapott pénzt egyik társnője anyjának őrize­tére bízta. A rendőri nyomozat során sikerült a tolvaj cselédleányra a bűnt rábizonyítani s kivételesen megkerült a lopott pénz is — Szerencsétlenség. A málezai gőzmalomban Klóm a Péter, 18 éves munkás saját vigyázatlansága folytán a gép kerekei közzé került s oly sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy azokba pár órai kínlódás után belehalt. — Fiú az apja ellen. Folyó hó 5-ikén, az állatfelhajtásos vásár nap­ján, mikor sok idegen fordul meg városunkban, a Kossuth-utcai Kálmán korcsmában verekedés történt, mely­ben harcos felekként apa s fia állot- egymással szemben. Az apa id. Kán­tor Mihály sárospataki gazdálkodó, fia pedig ifj. Kántor Mihály 26 éves, gazdasági akadémiát végzett fiatal­ember, kik a vásárra jöttek be Sá­toraljaújhelybe s betértek borozásra a korcsmába. Hosszasan iddogállak úgy, hogy ifj. Kántor Mihály meg- részegült a bortól, mig apjának ve­szekedő kedve támadt. Az apa s fia felhevült állapotukban szóváltásba elegyedtek, majd dulakodásra került a dolog. — Az ifjú Káutor a du­lakodás hevében azután kését rán­totta elő s azzal atyját megse­bezte. Csak azután józanodtak ki, mikor a baj megtörtént s a lármára összegyűltek rendőrt hívtak elő, ki ifjú Kántor Mihályt a rendőrségre vitte. Az apa felment a küzkórházba, hol nem veszedelmes sebét bekötöz­ték, mig a fiút a rendőrségen hall­gatták ki, hol hivatkozott részegsé­gére. Az apa nem kívánta fia meg­büntetését s igy a verekedés ügye a kis rendőri beavatkozás után az ott­honi kibéküléssel ért véget. — Honvédőink Egerben. A Sá­toraljaújhelyben állomásozó honvéd­zászlóalj folyó hó 9-én éjfélkor indul el városunkból s vonaton megy Me- zőcsátig, onnan pedig harcászati gya­korlatokat tartva Egerbe érkezik, hol ezredösszpontositás lesz. Zászlóaljunk tisztikara s legénysége e hó végén érkezik vissza városunkba. — Képviselőtestület választása. Nagymihály község képviselőtestületi tagjai egyrészónek mandátuma lejár­ván, az uj választás f. hó 8-án fog megejtetni a járás főszolgabirájának elnökletével. — Az aratás biztosítása. A föld­mivelésügyi kormány gondoskodott, hogy az esetleg jelentkező arató­sztrájkokat az országban leküzdhesse. Ez okból Mezőhegyesen eddig négy­ezer máramarosmegyei és székelyföldi földmivest helyeztek el. Elsején még ezer földmives érkezett a községbe és ez az ötezer aratómunkás julius hó 25-ig Mezőhegyesen marad tartalék­ban. Abban az esetben, ha az ország­ban valahol arató-sztrájk üt ki, Me­zőhegyesről nyomban munkásokat kül­denek arra a vidékre, hogy az aratás zavartalan lefolyását biztosítsák. Az erről szóló leirat leérkezett Zemplén vármegyéhez is. — Nyomdák munkaszünetónek felfüggesztése. A kereskedelemügyi miniszter a belügy- és földmivelésügyi miniszterekkel egyetértve megengedte, hogy a nyomdaiparnál nemcsak a ha­lasztást nem tűrő állami és hatósági nyomtatványok, szinlapok, műsorok, gyászjelentések, de a temetkezések alkalmával megrendelt koszorú szala­gok is előállithatók és széthordhatók legyenek. — Urkocsis versenyek Bereg­szászban. A beregvármegyei urkocsi- sok egyesülete folyó évi ügetőverse­nyeit Beregszászban julius hó 25-én és 27-én rendezi. Az első nap egy egyes versenyen kívül lesz a Bereg- vármegyéből kiindult urhölgyek ver­senye és négy kettes fogatú verseny, a második napi versenyek handika- pok. A nagyon érdekesnek ígérkező ügető versenyek első napjának esté­lyén, julius 25-én a vármegyei szék­ház nagytermében Fráter Loránd dalénekes dalestélyt rendez. Az ügető versenyek nevezési zárlata julius hó 20-án lesz, nevezni lehet ifjú Fedák István titkárnál Beregszászban. — Elfogott vásári tolvaj. A leg­utóbbi állatfelhajtásos vásáron a rend­őrség letartóztatta Szendrei Mihályné 43 éves napszámos asszonyt, ki Feke János szitástól egy őrizetlen pillanat­ban szitát lopott el. A tolvaj asszony ellen megindult az eljárás. — Zenekedvelők figyelmébe. Óriási rekordot értek el Schunda V. József cs. és kir. udvari hangszergyárosnak pedálos cimbalmai. Ezen országszerte nagy hírnévnek örvendő cimbalmok állandó bizományi lerakatát kizárólag csak Werner Sárika oki. cimbalom­tanárnő bírja Sátoraljaújhelyben, ki is — mint ezen kiváló magyar hang­szer kultiválója — abban a kellemes helyzetben van, hogy csakis kipróbált, jó hangú cimbalmokat bocsájt köz­forgalomba, mi által a közönség bi­zalmát méltán kiérdemelte. A cim­balmok igen előnyös részletfizetésre is kaphatók. — Gyújtogató cigány. Szalók községben egy kóborló cigány fel­gyújtott egy lakóházat. A rosszlelkü cigány'már hűvösön van. — Népünnepély Nagymibályon. A nagymihályi izr. jóték. egylet 1909. julius hó 11-én (vasárnap) a „Vörös­háznál" világposta, gyermek-szépség­verseny, varieté és bazárral egybekö­tött népünnepélyt rendez. Kezdete d. u. 3 órakor. Beléptidij: szemőlyjegy 40 fillér, deák- és gyermekjegy 20 fillér. A beléptijegy egyszersmind egy nyeroményszámot is képvisel egy szép fehér bárányka kisorsolásához. Aki még egy számra igényt tart, a pénztárnál azt beszerezheti. Kedve­zőtlen idő esetén az ünnepély julius 18-ára lesz elhalasztva. — Tánctanfolyam megnyitása. Révész Imre, az ismert tánctanár a „Nyul“ kert kellemes nyári helyisé­gében a tánctanitást már megkezdte. A tánctanfolyamra nagyon szép szám­ban jelentkeztek tanítványok. A még beiratkozni szándékozók jelentkezhet­nek a „Nyul“ kert tánctermében d. e. fél 11 órától 12-ig. Az eddig el­mulasztott órák pótolva lesznek kü­lön oktatással. Felhívjuk a t. szülők figyelmét, hogy a szünidőt használják fel s gyermekeiket részeltessék ezen szép, egészséges s szükséges szórako­zásban. — Vállalkozók figyelmébe. A m. kir. kassai 3. honvédkerületi hadbiz­tosság Kassa, Nyíregyháza, Miskolcz, Eger,Sátoraljaújhely, Munkács, Ung- vár, Szatmárnémeti, Máramarossziget és Nagykároly állomásokon elhelye­zett magyar kir. honvédcsapatok ré­szére 1909. évi szeptember hó 1-től 1910. évi aug. hó 31-éig szükséges termények és anyagjárandóságok szál­lításának nyilvános versenytárgyalás utján való biztosítása iránt pályázatot hirdet. A pályázat feltételei a kassai kereskedelmi és iparkamara titkári hivatalánál megtekinthetők. — Pót- és magánvizsgára siker­rel előkészít egy érettségit tett ifjú. Kívánatra vidékre is elmegy. Bővebb felvilágosítást ad a kiadóhivatal. — Eladó egy jókarban lévő trimó, egy kredenc és egy ebédlői tükör. Cim a kiadóhivatalban. — Kiadó a Kazinczy utcán egy csinosan bútorozott udvari szoba, esetleg teljes ellátással. Cim a kiadó- hivatalban. — Eladó lámpa. Egy szalonba való álló lámpa majolika diszitéssel jutányos árért eladó. — Cim a kiadó- hivatalban. 3. oldal. SZÍNHÁZ. ** A Palásthy-társulat Nagymi- liályon. Palásthy Sándor színigazgató színtársulata folyó hó 1-én fejezte be a nagymihályi színi szezont a „Svi- hákok" előadásával. A közönség mind­végig meg volt elégedve az előadá­sokkal, mert Palásthy Sándor s tár­sulata beváltották azt az Ígért művészi programmot, amit kilátásba helyeztek a színi szezon elején. Nagymihály város közönsége ezt a maga részéről azzal hálálta meg, hogy a társulatot ott időzése alatt rokonszenves párt­fogásban részesítette. A társulat Nagy- mihályból Gálszécsre utazott tiz elő­adásra. • ** Japán művészek Sátoraljaúj­helyben. Hanakó japáni színművésznő és társulata legközelebb Sátoraljaúj­helyben fog vendégszerepelni. E hó végén, folyó hó 25-ikén tart ugyanis a városi színházban Hanakó ős tár­sulata előadást, alkalmat adván a vá­ros közönségének egy exotikus érde­kesség megszemlélésére. NYÍLT TÉR.*) Válasz Illésházi urnák. Ön jó ízlésről beszél, úgy lát­szik hallott arról valamit ? De úgy tudom tapasztalatból, hogy csak any- nyit ért ahoz, mint a vak a színekhez. Ha ismerném kenyéradó gazdáját becses lapjának, megmondanám neki, hogy ha már megfogadott valakit „riporternek“, úgy követelje meg tőle azt is, hogy ha rosszul is, de leg­alább igazat Írjon . .. Hát engem Tállyán igenis meg­választottak volna s ezt minden ön­hittség nélkül mondhatom s valóban „szavahihető" uraktól tudom, mert csak egy képviselőtestületi tagról ér­tesültem, hogy ellenem lett volna (illetve nem lett volna mellettem). Az sem személyem elleni kifogásból, de úgy látszik inficiálva lett az Illés- házi ur féle lap tendenciózus irka­firkái által. Én magam egyeztem bele, hogy a főszolgabíró ur elhelyezzen on­nan, mert megismerve a helyzetet, nem vágytam ott maradni 1 Ez az igazság 1 Azt elismerem, hogy tanulnom kell, ne hogy annyira vigyem vén koromig, mint némely hírlapot gyártó. Mert, hogy a tudás nem a korral jár, azt nagyon érezheti Zemplén vm. Cátójának feltolakodott Illésházi ur 1 Még egyet 1 A férfiasság nem mások megszólásában s elevenek s holtak felett hozott rosszakaratú s vakmerő ítéletek gyártásában áll. Ez a vénasszonyi száj tulajdonsága, mit jó pedig befogni, mert esetleg más kényszerül ezen művelet végrehaj­tására. Most pedig gorombáskodjék ké­rem tovább ha jól esik. Kedvtelésé­ben többé nem fogom zavarni s nem reagálok reá. Mogyaszó, 1909. julius 4. lládely Dezső. *) K rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. L. E. Szirma. Hálával vagyunk szives figyelméért, de a beküldött iskolai értesítő­ket csak sorrendben közölhetjük, tehát rövid ideig türelmet kérünk. D. Oy. Köszönet a küldöttért, legköze­lebb sorát ejtjük. F. I. Helyben. Örömmoi vettük s fog­juk közreadni. Telefon-isámunk: 42. Laptulajdonos: Éhlert Gyula«

Next

/
Oldalképek
Tartalom