Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-12-08 / 98. szám
December 7. ZEMPLÉN. 3. oldal j hol a család összes elhunyt tagjai nyugosznak. A gyászszertartást Szedjék Endre Mátyás, minorita házfőnök és plébános végezte. A szertartáson résztvettek a család hozzátartozói : br. Barkóczy Sándor min. tanácsos és neje, továbbá br. Barkóczy Hona. — A Zemplénvármegyei Tanitó- Egyesßlet közgyűlése. A zemplénvármegyei tanító egyesület f. hó 7-ikén Sátoraljaújhelyben a polgári leányiskola tornatermében tartotta meg évi rendes közgyűlését. A gyűlés lefolyásáról lapunk legközelebbi számában adunk ismertetést. — Előadás a Szabad Lyceumban. A sátoraljaújhelyi Szabad Lyceumban folyó hó 5-ikén ismét megtartották a szokásos vasárnapi előadást. Ez alkalommal a szép számban jelenvolt közönségnek Kertész Ödön polgári iskolai igazgató tartott ismertetést, melynek keretében Gyulai Pál neves esztétikusunk nagykiterjedésü irodalmi működésével s jelentőségével foglalkozott- Az ismertetés mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét s bevégeztével Kertész Ödön hálás elismerő tapsokat kapott a közönség részéről. — Főszolgabíró-jelölő gyűlés Gi- rálton. A girálti járás közönsége közel 300 főnyi érdeklődő jelenlétében és részvételével, főszolgabiró-jelölő ülést tartott legutóbb Girálton. Ezen az értekezleten egyhangúlag elhatározták, hogy az üresedésbe jövő gi rálti főszolgabírói állásra hanusfalvi Spillenberg Barna szolgabirónak, Spillenberg Barna nyug. árvaszéki ülnök fiának jelölését támogatják s a járás azon egyhangú óhajának teljesítésére, hogy a járás főszolgabirája Spillenberg legyen, a vármegye illetékes tényezőit is megkérni fogják. — Orvoshiány. Dr. Klein Zsig- mond mezőlaborci járásorvost baleset érte s most a sátoraljaújhelyi közkórházban fekszik ápolás alatt. Minthogy azonban ő rajta kívül az egész mezőlaborci járásban nincs több orvos, ez 56 községet számláló nagy járás most egészségügyi tekintetben szomorú helyzetbe került. Több községben járvány lépett fel, de nincs orvosi segítség. Az ügybuzgó orvos maga is nemes hivatásának áldozata s bizony a vörheny és kanyaró nem tréfál oda fent a határon sem az emberi élettel. — Kalitkában a madarak. Winkler Emil volt keleni körjegyző s neje volt keleni postamesternő viselt dolgairól lapunk előző számainak több közleményében tájékoztattuk olvasóinkat. A házaspár, mely 6 tehetetlen apró gyermek lelketlen elhagyásával túl az óceánra akart menekülni, már itt van a sátoraljauhelyi fogházban, csendőr fedezet mellett lettek ide szállítva. A vizsgálat megindult, a végtárgyalás pár hét múlva lesz megtartva. — Pónzutalványok kézbesítése. A m. kir. kereskedelmi minisztérium rendelete alapján a pénzutalványokat december 15 tői január 16-ike közötti időben a postások vasárnap délelőitönkint is kötelesek lesznek kézbesíteni. — Eladó borok. A tállyai határban 1907. és 1908. években a Révay Manó és neje tulajdonát képezett szőlőben termett 180 hordó, kétszer lefejtett bor 7000 korona ki- kiálltási árban Tállyán a borok elhelyezésül szolgáló pincénél folyó évi december hó 14-én délután 2 órakor tartandó birói árversen el fog adatni. — Fizetésképtelenség. Székely Mihály sátoraljaújhelyi rövidáru kereskedő fizetésképtelenséget jelentett. Üzlete alig 2 év óta áll főn, áruit elárverezték. Menyasszonyi kelengyék beszerzésére ajánljuk Schön Sándor és Barna D. előnyösen ismert céget. Vasárnap; Hétfő ; Kedd.Kanyaró után a legkomolyabb betegségeknek biztosan elejét veszi a SCOTT-féle EMULSIÓ Az egészség gyors visszaszerzése meglepi mindazokat, a kik először tesznek kísérletet a A SCOTT-féle EMULSIÓ-val A SCOST-féle E m u 1 s i ó csakis annak köszönheti nagy hírnevét, hogy összes alkatrészeiben fenntartja legnagyobb fokú tisztaságát. Nagyon megfelelő az elkényeztetett Ínynek és a meggyengült emésztésnek. vfcStta A SCOTT-féle EMULSIÓ scoTT-féie a legkiválóbb. módszer védjeSÍÉ El mü Iveg ára 2 K.50 f. Kapható minden gyógytárban. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR. Kedden: Czigánybáró. (Operett.) Szerdán: Jack, a senki. (Újdonság.) d. u. Rip van Winkle. (Zóna előadás.) Csütörtökön : Hamlet. Pénteken: Erdész leány. (Zóna előadás.) Szombaton: Elvált asszony. (Újdonság,) Színtársulatunk bemutatkozása. — dec. 7. Palásthy Sándor színigazgató színtársulata folyó hó 4-ikén nyitotta meg városunk színházában a téli színi évadot az „Édes teher“ cimü énekes vígjáték berrutatásával. Ha szabad pillantást vetni a dolgok kezdeténél a jövő eredményeire s abból következtetést vonni a szezon várható sikereire : szomorúan kell leszögeznünk azt a tényt, hogy városunkban színi szezon soha oly kedvezőtlen auspiciumok mellett még nem indult meg, mint ez, melynek folyó hó 4-ikén volt a megnyitása. Á megnyitás napja, illetve estéje bizonytalan aviatikái gyakorlatokat végzett a levegőben, melyben nov. 20-adika óta lógott. A szezon megnyitóját nov. 20-ikára, majd dec. 1-ére, azután dec. 3-ikára Ígérgették, mig végre dec. 4-én — egy darab változási fordulat után — odáig jutottunk, hogy de facto is láthassuk a megnyitó előadást. Eltérve a rendes szokástól, mely a megnyíló uj színi évadok első megnyitó előadásán mindig az operetta személyzetet szokta először bemutatni s azután a drámai s vígjátéki en- semble-t, a megnyitás után csak harmadik napra, folyó hó 6-ikán jutottunk ahoz a szerencséhez, hogy az Operette személyzetet is megismerhessük. Mindezek a dolgok egyáltalán nem olyanok, melyek méltó kezdőpontjai lennének egy lendülettel meginduló uj szezonnak, melyet a közönség a maga részéről elég szép érdeklődéssel s áldozatkészséggel méltányol és pártfogol. És mikor a bemutatkozásról Írunk s ezeket a tényeket megrögzitjük : tesszük azzal, hogy ezek nem a társulat, de az adminisztráció hibái, melyek elmaradhat*ak volna a külső siker érdekében, mint olyan szépséghibák, melyeknek látásától a közönséget máskor gondos figyelemmel feltétlenül meg kell kímélni. Egyedül az igazgató érdeke az, hogy a bemutatkozó előadások s a színi szezon megnyitása előtt semmiféle taktikai hiba ne forduljon elő, mely esetleg előidézheti az érdeklődés csappanását* a közönség elhide- gülését s bizalmatlanságát. A fentemlitett s a jövőben az adminisztráció által elkerülendőnek óhajtott hibák megemlítése után vessük tekintetünket a bemutatkozott színtársulat felé. Előre bocsátásával annak, hogy a társulat uj összeállításában is a régi szympathikus, szeretetteljes érzelmeket váltotta ki részünkről s megerősödve, uj erőben, teljes frisseség- ben jelent meg a rokonszenvre s méltánylásra érdemes müvészcsapat közönség és bírálat előtt: még sem gyakorolhatjuk a három előadás után a teljes bírálatot, melyet gyakorolni szerettünk volna, mert még most is van a társulatnak olyan tagja, mint pl. Cseh Ferenc az operette tenorista, akit csak ma, a bemutatkozók lezajlása után ismerhetünk meg. Akiket megismertünk, azokat olyan apró szerepekben ismertük meg, hogy lemondunk a bírálat jogáról egyelőre. Az operette személyzetet szívesebben láttuk volna a megnyitó estén egy újdonságban, mely a társulat uj és régi erőivel szerepeiben, teljes nagyságában s erejében érvényesíthette volna az operette személyzetet. Csak harmadik estjén a szezonnak juthattunk ahoz a szerencséhez, hogy megismerhettük őket, de akkor is a régi sikerű Mary-Ann ment, hol a társulatnak jóformán csak régi, ismert tagjaival találkozhattunk viszont. A régi erőinket: Palásthy Sándort, Tábori Fridát, Szalóki Dezsőt, Fekete Rózsit mind előnyösen ismerjük s Parlagi Bélán, az ügyes Miske Arankán kívül uj előadót alig láttunk a darabban. Kétségtelen, hogy a szezon megnyitó estjén, egy uj darabban, az összes operett-erők felvonultatásával sokkal impozánsabb lett volna e bemutatkozó s szebb, méltóbb sikerrel szállhatott volna az operette személyzet a közönség és bírálat elé, mint egy ismert, régi darabban, javarészben a régi erőkkel. Fenn kell tehát tartanunk magunknak a végleges bírálat kialakítását arra az időre, mikor az operette működő személyzetét teljes erőkifejtésben lesz alkalmunk látni s teljes számban ismerni. Annál szebb és impozánsabb formában mutatkozott be a megnyitó előadáson s másnap a társulat drámai személyzete. A színház megnyitás első napján: folyó hó 4-ikén az „Édes teher“ ment s 5-ikén a „Csöppség.“ E két napon a drámai személyzet adta bizonyságát kétségtelen művészi készségének s ha tekintetbe vesszük az elért eredményt, a közönség megnyilvánuló érdeklődését, ha művészi szempontból nem is, de trükknek nagyon jónak tartjuk, hogy a közönség ro- konszenvét teljesen megnyert drámai személyzet játszott másnap este is. Az első előadáson ugyan alig mutatkozott be valaki az újak közül, de a második előadáson 5-ikén egy figyelemre méltó színészi tehetség: Szakács Andor jelent meg a közönség előtt s Dengelegi szerepében szerepe meleg átérzésével, figyelő képességével s finom intuitiv érzésével tartós időkre vonta megára a közönség figyelmét, melynek Szakács Andor mint önálló, erős színész egyéniség mutatkozott Le. A nagy drámai készség birtokában levő művészember régóta érzett űrnek betöltésére van hivatva a társulatnál. Eltekintve a régi jó erőink megemlítésétől : Halassi Mariskának, az uj szendének volt része szives fogadtatásban a „Csöppség“ Márthájá- ban, mely ha kissé várakozónak s tartózkodónak látszik is, tartós ro- konszenvvé válhatik, tekintve a Halasi Mariska ambiciózus törekvéseit s kedves egyéniségét. Ugyancsak e helyen emlékezünk meg H. Ser főzi Ételről is, ki szintén erőssége az en- semblenek. Parlagi Béla is törekvő színésznek látszik. A drámai személyzet tehát régi kipróbált erejű tagjaival s az uj akvizíciók révén, mint amilyenek: Szakács Andor hősszerelmes, Halasi Mariska drámai szende, H. Serfőzi Etel vígjátéki krónika s Justh Gyula jel- lemszinész; meg fog felelhetni feladatának. Reméljük, hogy a következő előadások során az operette személyzet is úgy fog kiválni mint egy kerek művészi egész a színpad im--------------------------------------------k primürejéből, melyet megerősítette az uj szerződtetések. Addig is, mig végleges kritikánk az uj társulatról egy pár találkozás után kialakulhatik, szívesen mondunk „Isten hozott“-at a színházunkba érkezett művészgárdának. NYÍLT TÉR.*) Hvozdovics Péter körjegyző Virava. Csodálkozik azon, hogy urnák nem szólítom, de tanulja meg tőlem, ha eddig nem tudta, hogy ha úriember sértést követ el mással szemben, a sértésért helyt is kell állania és nem úgy tennie, mint Ön tett, midőn kérdőre lett vonva s megbizot- taim által gyáván kitért a felelőség alól azzal, hogy kiskorúnak sem magyarázatot, sem elégtételt nem ad. Mezőlaborc, 1909. dec 6. Müller László, s. jegyző. SZEGŐ SÁNDOR harácsonyi nagy vásárja e hó végéig tart. Blusok Aljak Pongyolák Kosztümök Női felöltők Gyermekruhák Fehérnemüek Szőrmeáruk Keztyük Harisnyák Nyakkendők Övék Kötények Zsebkendők Szalagok Csipkék Hímzések Kézimunkák és Anyagok és az összes czikkek *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. Lapunk azon t. munkatársait, akik karácsonyi lapszámunk részére közleményeket szántak — felkérjük, hogy azokat szerkesztőségünk elmére legkésőbb folyó hó 18-ig beküldeni szíveskedjenek. Dr. H. Helyben. Mai lapszámunkról leszorult. A jövő számban azonban jönni fog. Laptulajdonos: Éhlert Gyula. i meg eddig nem létezett olcsó árban Igen sah czihh fél árban is.