Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-17 / 22. szám

2. oldal.

ZEMPLÉN.

Március 17.

Lelkes hazafias ünneplés színhelyei voltak Szerencs, NagymiháXy, Sztropkó, Erdőhorváti stb. városok is az évfordulón s mint a beküldött, de térszüke miatt le nem közölhető tudósításaink igazolják, nincs vármegyénknek jelentősebb községe, mely az ünneplésből ne vette volna ki részét.

*

Ilyen keretekben folyt le Zem- plénmegyében március tizenötödike évfordulójának kegyeletes megünneplése. A megye közönségének szive egy közös érzésben dobbant össze, egy szent és elmaradhatlan megemlékezésben arra az ifjúságra, melyet nagy küldetés teljesítésének feladatával áldott meg a gondviselés.

Áz ünnepségen megnyilvánult összhang, együttérzés, nemes felbuzdulás bizonyságául szolgált annak, hogy Zemplén vármegyének hazaszeretetben válaszfalak nélkül egységes közönsége lelkes ápolója a múltak tradícióinak, amelyeknek tiszteletben tartásával lehet csak a magyar nemzet szabad, erős és hatalmas.

Az uj fordulat.

Irta ; Bencsik Íréne.

— márc. 16.

Szerbiának a hatalmakhoz intézett legutóbbi körjegyzéke, melyben a magyar és osztrák monarchiával szemben fölállított minden követeléséről lemond, uj helyzetet teremtett a külpolitikában.

Ezt a legújabb fordulatot a hatalmak általában inkább kedvezően, mi és szövetségesünk: Németország azonban — a vitás kérdéseknek a hatalmakhoz való utalásában újabb bonyodalmat látva — pesszimisztiku- san ítéljük meg s a helyzet tisztázására elégtelennek tartjuk. S hogy melyik fölfogásnak van igaza, azt az a körülmény dönti el, hogy mily értelmezést adunk a jegyzéknek s milyen álláspontra helyezkedünk azzal szemben.

Ha mi Szerbia jegyzékét nem akceptálva, az abban kifejezésre jutott lemondása dacára is szükségesnek tartjuk a vele való megegyezést s arra irányuló, habár közvetlen tárgyalást s ha viszont a hatalmak bármi címen, hacsak a Szerbiától kapott fölhatalmazás (ha a jegyzék rájuk vonatkozó részét annak minősítenék) címén is, tárgyalásunkba beleszólha- tást vindikálnak maguknak, úgy mindenesetre nekünk van igazunk, ha a külpolitika egét továbbra is sötét színben látjuk. Tiszta lesz azonban mindjárt a láthatár s azzal együtt a helyzet, ha útját vágjuk minden további bonyodalomnak azzal, hogy Szerbiának eddigi követeléseiről való hivatalosan bejelentett lemondását tudomásul vesszük 8 ezzel az ügyet véglegesen befejezettnek tekintjük.

Nagy hiba volt külügyi hivatalunktól eddig is, hogy a jogtalan szerb követelésekkel szemben első perctől a merev visszautasítás álláspontjára nem helyezkedett s annak bármily csekély mértékben való teljesítését teljesen kizártnak nem jelentette ki, mert látszólagos engedékenységünk nemcsak táplálta Szerbia reményeit, de a gazdasági kompenzációk fölajánlása által magunk is elismerni látszottunk némileg Szerbiának arra való jogait. Mert a mai érdek politikai korszak önzőén törekvő hatalmi versengésében egy állam sem ad és adhat a másiknak bárminő címen kárpótlásként koncessziókat, ha csak arra való igényének jogosságát elismerni nem kénytelen.

S éppen azért a nagylelkűség címén adandó kárpótlás eszméjét is, — amely egy velünk packázó s minket hónapok óta kihívó modorban sértegető kis állammal szemben nemcsak teljesen indokolatlan, de nagyon is naiv és átlátszó firmája lenne gyengeségünknek, — mint minden önérzetes nemzet, csak felháborodással utasíthatnánk vissza. Valamint épp oly kevéssé ismerhetnénk el azt, hogy mi: egy nagyhatalom, a maroknyi Szerbiától engedmények árán igyekszünk a békét megvásárolni.

A jelen helyzetben tehát bármily csekély kompenzációt is, Szerbia — Boszniára vonatkozó — igényeinek elismeréséül lehetne csakis tekinteni, amivel pedig magunk szolgáltatnánk ellenségeink kezébe azt az ütőkártyát, melyet a jövőbeD, alkalomadtán Szerbia és Oroszország bizonyára kijátszana ellenünk.

Meg kellene tehát a Szerbia körjegyzékével önként kínálkozó alkalmat ragadni arra, hogy az engedékenység hibáját, amit eddig tényleg még el nem követtünk, ezután már még kevésbbé követhessük el, ami az adott helyzetben lehetséges volna anélkül is, hogy azért a merev elzár- kózottság vádja érhetne bennünket. Mert hiszen csak természetes, hogy Szerbia föltétien és önkéntes lemondása után, úgy minden koncesszió adását, mint arra vonatkozó bárminő tárgyalást is fölöslegesnek tartsunk. Köztünk és Szerbia között elintézetlen vitás kérdés az annexió előtt nem volt, az annektálás folytán támasztott követeléséről pedig Szerbia lemondott s igy tárgytalanná és szükségtelenné válván mindennemű tárgyalás, nekünk ez uj fordulattal szemben más föladatunk nem lehet, mint Szerbiának észretérésót helyeslőleg tudomásul venni s ezzel az ügyet a mi részünkről befejezettnek jelenteni ki.

S ha ilyen értelemben fogjuk föl Szerbia jegyzékét s ilyen álláspontot foglalunk el azzal szemben, úgy Szerbia maga esik a nekünk ásott verembe, melyben — a hatalmakhoz való fölebbezésével — minket remélt megfoghatni.

Különben nemcsak taktikai szempontból, hanem nemzetközi nagyhatalmi állásunknál fogva is ez az egyedüli helyes álláspont, melyre helyezkedhetünk, kizárt dolog lévén, hogy mi bárminő vitás magánügyünkben — mint aminő a jelenlegi is — a hatalmak nemzetközi konferenciáját magunk felett birákul, — melyhez, mint felsőbb fórumhoz appellálni lehet — elismerjük.

Ennélfogva Szerbiának ama kevéssé konzekvens törekvése, hogy követeléseit — minekután róluk már lemondott, — a hatalmak utján mégis érvényesíthesse, mint Szerbia privát fantazmagóriája, ránk egyáltalán nem tartozik s figyelmet sem érdemel. Sőt azt kell hinnünk, hogy ezzel az igyekezetével Szerbia — minden háborús készülődése dacára — csak tisztességesebb visszavonulásának útját egyengeti, lehetetlen lévén íöltennünk még Szerbiáról is komoly reményét annak, hogy minket — kik nem a hatalmak szuverénitása alatt álló vazalusok, hanem velük egyenrangú nagyhatalom vagyunk — a hatalmak által kívánságai teljesítésére kényszerithetne.

Bosznia és Herczegovina soha sem volt nemzetközi birtok s az a körülmény, hogy annak idején a hatalmak hozzájárulásával, de egyszer- smindt a tulajdonos: Törökország beleegyezése mellett lett az okkupá- ciója végrehajtva, még nem jogcím arra, hogy abból a hatalmak örök időkre kiható rendelkezési, avagy beavatkozási jogot formálhassanak, mert ha ez lehetséges volna, úgy például a Balkánon a régebbi zavargások által némileg indokolt nemzetközi akciót, az alkotmányos Törökország dacára is tovább folytatni lehetne.

Törökország, noha az okkupá- cióba belenyugodott, szuverénitását nem ruházta azzal együtt a hatalmakra, hanem csak most, a mi javunkra mondott le róla, ezáltal kizárólagosan és elvitázhatlanul a mi birtokunkba juttatván hajdani két

tartományát. Ennélfogva a szerződésszegés vesszőparipája sem alkalmas többé a rajta való lovaglásra, mert ha azt a gazda, mint ezentúl már szükségtelen eszközt lomtárba vetette, idegeneknek, de legkevésbbé Szerbiának, — ki nem tartozik a szigna- tárius hatalmakhoz — sincs joga az enyészetből előráncigálva, rajta tovább is nyargalászni.

De éppen ezért, nincs jogunk nekünk sem kétségbe vonni a hatalmak józanságát, amely lehetetlenné teszi, hogy egy tőlük független nagyhatalom belügyeibe avatkozó konferencia erőszakolásával, kitegyék magukat a biztos visszautasításnak, vagy

— a Szerbia kedvéért — egy európai háború veszedelmei és beláthatatlan következményeinek.

Hiszen épp oly joggal, mint a minővel a hatalmak követelnének esetleg tőlünk Szerbia részére engedményeket, követelhetnénk mi is pl. Angliától, hogy adja vissza a leigázolt buroknak függetlenségüket s a hatalmaktól Lengyelország fölosztásának revízióját s annak helyesbi- téseképen az oroszok által birt rész egy darabjának még a mi monarchiánkhoz csatolását, ha — nevetségessé akarnók magunkat tenni.

Különben ha a hatalmak annyira szivükön viselik Szerbia jólétét, módjukban áll őt képzelt veszteségeiért a saját javaikból kárpótolni; sőt mi csakis erre irányuló célzatúnak tarthatjuk a Szerbia körjegyzékébe foglalt ama kijelentést, hogy tőlünk mitsem kérve, a hatalmaktól várja kívánságai kielégítését. Mert azt csak nem gondolhatja Szerbia, hogy a mi birtokunk, a mi jogaink, a mi hatalmunk, s a mi kegyelmünkből idegen, velünk nem rendelkezhető hatalmak fogják kárpótolhatni.

Hiszen ennek a mi rovásunkra gyakorlandó nagylelkűségnek nem annyira a Szerbia jóindulatú támogatását, mint a mi rosszindulatú gyön- gitésünket célzó szándéka annyira világos, hogy igazán oktalanoknak kellene lennük, ha magunkat abba beleugratni engednők.

Az egész külpolitikai bonyodalmat a hatalmak, s első sorban Anglia és Oroszország önző érdekpolitikája

— melylyel Törökországot és Szerbiát támogatásukkal ellenünk való föllépésre bátorították és tüzelték — idézte elő; ám lássák tehát most, hogy miként tudják Szerbia fölkorbácsolt szenvedelmeit lecsillapítani. Mert ezzel a meggondolatlan politikájukkal úgy jártak a hatalmak, mint az a rosszindulatú ember, aki irigyelve szomszédja gyarapodását, fölgyujta háza tájékát, hogy aztán, mikor látja a tűz oly mérvű terjedését, amely már az ő birtokát is veszélyeztetheti, maga is hozzá fogjon az oltásához, — ha ugyan még nem késő, mert már régen kellett volna Szerbia harci tüzét egy hideg zuhanynyal kioltani.

De ennek a kioltásához hathatósan hozzájárulna a mi csapatainknak a határról való visszavonása is, ami logikus következése volna a szerb jegyzékkel szemben fentebb kifejtett álláspontunknak, s amit — ha ezre- deink különben készenlétben maradnának — nagyobb kockázat nélkül tehetnénk is; sőt valószínűleg minden kockázat nélkül, amennyiben a szerb határ megszállása nemhogy megfélemlítésre, hanem egyenesen ürügyül szolgál a szerbeknek harci készülődéseikre, mig a csapataink visszavonásával fényesen dokumentált — hódításra nem törekvő — békés politikánkkal szemben, Szerbia vakmerősége nem vetemedhetnék odáig, hogy minket saját területünkön nagyobb csapattal megtámadni merjen; mert jól tudja, hogy ily provokáló rabló hadjárat mellett nem számithatna többé Anglia és Francia- ország támogatására, akik nélkül pedig Oroszország sem exponálhatván magát érette, a mi megtorlásunk végpusztulására vezetne.

Különben, ha Szerbia ily erőszakos módon provokálná a háborút,

úgy célja és pedig meglehetősen kalandos célja — bármily hihetetlenül hangozzék is — csak az lehet, hogy szándékosan elfoglalni hagyja magát általunk. Ilyen szándékot ugyan más nemzetről józan észszel föltenni sem lehetne, de a szerbek fantáziájától kitellik, hogy miután Bosznia annek- tálása a képzeletükben már fölépített nagy Szerbia légvárait lerombolta, egy kétségbeesett kísérlettel, a monarchia kebelében akarják és nagyobb sikerrel remélik álmoknak : egy nagy délszláv állam megalapozásának aknamunkáját végrehajthatni, s teljes kialakulását az alkalmas időben megvalósítani. — Nagy cáfolata lehetne ugyan ez eszmének és akadálya e terv kivitelének a szerb királyi család, ha Péter királynak valami nagy gyönyörűsége tellnék az uralkodásban és ha a trónörökös nem lenne sokkal inkább szerb és hazafi, hogysem félre állva, egy ideig kész ne lenne várni a trónra, — melyre atyja haláláig úgyis várnia kellene — különösen, ha ezt abban a reményben teheti, hogy áldozata jutalmául majdan egy nagy délszláv állam trónját foglalhatja el.

A szerbek ily szándékának föltevése különben nem e sorok Írójának következtetése, hanem oly értesülés reprodukciója, amelynek forrása a délvidéki nagy szerb propaganda fészkéből eredvén, nem látszik teljesen megbízhatatlannak.

Szerbia épp oly kiszámíthatatlan, mint beszámithatlan politikájából különben is már eléggé megtanulhattuk, hogy vele szemben semmire sem lehetünk eléggé elkészülve, de éppen ezért mindenre el kell készülve lennünk.

HÍREK.

Svärdström nővérek

a „Kazinczy-kör"-ben.

— márc. 17.

Dr. Hornyay Bélának, mint a „Kazinczy-kör“ igazgatójának sikerült a Svärdström nővéreket (világhírű svéd énekesnők) egyetlen dalestélyre megnyerni. Á hangverseny folyó hó 22-én délután 6 órakor fog megtartatni. Helyárak: támlásszék tagoknak 5, nem tagoknak 7 korona, számozott hely tagoknak 4, nem tagoknak 6 korona, állóhely tagoknak 2, nem tagoknak 3 korona. Karzat els ősor tagoknak 4, nem tagoknak 6 korona, második sor tagoknak 3, nem tagoknak 5 korona. A karzati helyek árai tehát az utcai hirdetéseken tévesen vannak feltüntetve.

A kör vezetőségének tudomására jutott, miszerint általában el van terjedve az, hogy jegyek a dalestélvre már nem kaphatók. Ezzel szemben kijelentjük, hogy jegyek még nagyszámban válthatók Kincsessy Péter gyógytárában. A kör vezetője ugyan is minden talpalatnyi helyet kihasznál, mert zsúfolt nézőtér esetén is jelentékeny összeget, majdnem 400 koronát fog a kör az estélyre ráfizetni.

A legteljesebb elismerés illeti meg tehát a kör választmányát s első sorban dr. Hornyay Béla igazgatót, hogy nagy anyagi áldozattal aránylag alacsony belépődíj ellenében ilyen műélvezetet szerez a közönségnek. Vidékiek, amennyiben jegyeik árát Kincsessy Péter címére előre bekül- denék : jegyeik borítékozva cimökre reserváltatni fognak.

A dalestély iránt megyeszerte már most élénk érdeklődés nyilvánul, ez különben érthető is, mert amit ez a négy nővér produkál, arról nem az elismerés, de a bámulat hangján szól az egész világsajtó. Csodaszép hang- joknál csak az énektudások csodálatraméltóbb. S amellett műsoruk is olyan összeállítású, hogy a leglaiku- sabb zenész is őszinte örömmel hallgatja végig. A klasszikusoktól kezdve a legkönnyebb müdalokat is felöleli, sőt legújabban tiszta magyarsággal