Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-07 / 28. szám

Sátoraljaújhely, 1909 Április 7.

28. (4836.)

Harminchetedik évfolyam.

i j '■Lra'g.-1 ^ - i y*- ■ L'

Megjelen ketenkint kétszer szerdán ós szombaton este.

Szerkesztőség- és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám.

Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill.

Zemplén

POLITIKAI HÍRLAP.

ÉHLERT GYULA, MAJTÉNYI GÉZA,

felelős szerkesztő, főmnnkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 10 korona, félévre 5 kor negyedévre 2.50 korona.

— Egyes szám ára 10 fillér. —

Hirdetési dij:

Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetiikkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény.

Ingyenes népoktatás.

— ápr. 7.

Igen találóan jegyezte meg egyik előkelő pedagógus, bogy a magyar ember inkább nem tanul, de pénzt nem ad érte. Kétségtelen is, hogy semmiféle köztartozást nem lehet nehezebben beszedni nálunk, mint az iskolákat illető költségeket.

A magyar ember bizonyos előszeretettel menekül a tanulás elől, mert hát némi csekély kiadással többnyire össze van az kötve. Aki tehát Magyarországon valóban helyes tanügyi politikát kíván folytatni s aki a magyar nép szellemi elhaladásának őszinte barátja, az első gondjának fogja tartani nálunk a népoktatás teljesen ingyenessé tételét s igy az életben legszükségesebb tudnivalóknak mintegy erőszakkal való odakinálását a húzódozó tömegnek, melynél majdcsak jobban kifejlődik a tudás iránti hajlam, ha igazán nem kerül pénzbe az iskolázás.

A jelen kormány három éves működése alatt megalkotott nagyszámú üdvös törvények egyik legkimagaslóbbja az 1908. évi 46. t.-c. mely a népoktatást ingyenessé teszi és pedig az állami tanintézetekben már az 1909. szeptember 1-töl kezdődő tanév beálltával, a községi és felekezeti jellegű iskolákban pedig egy évvel később, 1910. szeptember 1-én lép életbe az ingyenesség. E két különféle intézkedés magyarázata az, hogy az állami iskoláknál az 1909. éven beálló tandijveszteség kárpótlásáról az államköltségvetésben már gondoskodni lehetett, mig a más jellegű iskoláknak huzamosabb időt kellett adni ügyeik eképen való rendezhetésére, hogy a tandíj jövedelmeket más forrásokból pótolják, a szükségesnek mutatkozó nagyobb mérvű államsegélyek iránt pedig a kormány is alapos és kellő időben benyújtandó tájékozást szerezhessen.

Az előbb hivatkozott 1908. évi 46. t.-c. rendelkezéséhez képest tehát az ez évi szeptember havi beiratásoknál az állami elemi iskolákban a tanulóktól sem tandijat, sem a 30 filléres nyugdij- intézeti járulékot nem fogják szedni. Az állam ugyanis az orsz. tanitói nyugdíjalapot költségve- tésbelileg biztosított állandó segélyezésben részesíti s igy ez az eléggé gyűlöletes és minden hatóságnak sok munkát okozott 30 filléres járulék szedése is megszűnik.

Az állami iskolák növendékei

egyedül 50 fillér beirási dijat fognak fizetni, mely az ifjúsági könyvtár gyarapítására fordítandó. Ugyan ilyen lesz az eljárás 1910. szeptemberétől a felekezeti iskolákban is.

Ennek a törvénynek üdvös hatásai kétségtelenül mutatkozni fognak rövid pár év múltán. A szegénységet nem lehet mindig látni, de aki megfigyeli az életet, jól tudja, hogy igen sok szü lőnek az a 4 korona tandíj is érzékeny kiadás s bizony ahol 6—7 gyermek van a családban, ott méltó örömet kelt az európai színvonalon álló, igazi modern törvény, amelyhez hasonló eddig csak két európai államban van. Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter nevéhez fog fűződni történelmünkben e nagy alkotás emléke, melynek nyomában néhány év alatt a tudás fénye szerte özönlik majd hazánk legelha- gyatottabb helyein is.

A hitfelekezetekuek néhol nagyon nehéz lesz a tandij jövedelem nélkülözése, de mert az többnyire bennfoglaltatik a tanító dijlevelében s ennek jövedelmét képezi, az 1907. évi 27. t.-c. módot nyújt az iskolafenntartó hitközségeknek arra, hogy ilyen jövedelmi forrás megszűnte esetén a tanitói javadalmaknak államsegéllyel való kiegészítését kérjék, az elvesztett tandij jövedelem kárpótlása fejében.

Az államra nagy terhet fog róni e törvény végrehajtása s a kultusztárca összegét sok millióval emeli meg az 1910-ik költségvetésben. Ez azonban az a teher, melyet bizonyára szívesen visel Magyarország hazaszerető népe, mely fiainak a tudás világosságában való haladását eminens közérdeknek tekinti.

Balkáni konfliktusunk megoldása.*)

Irta : Bencsik Íréne.

— ápr. 6.

Mintha lidércnyomástól szabadult volna meg az ország, oly megkönnyebbülést keltett a békés megoldás ténye. Egy véres háború rettenetes borzalmainak keserű pohara múlt el tőlünk abban az utolsó órában, amikor már elszántak voltunk arra, hogy kiürítjük, ha keli utolsó csöppig halálos tartalmát. Beigazolódott most is az a közmondás, hogy : „Ahol legnagyobb a szükség, ott van legközolebb a segítség.“ Valamint igazolást nyert az a tétel is, hogy a legnagyobb ellentéteket csak egy lépés választja el egymástól. Hiszen a már már tragikussá váló helyzet, a Szerbiában beállott hirtelen válto*) A balkán konfliktus megoldásával foglalkozó ezen érdekes cikk lapunk legutóbbi számából szorult ki a mai számra. Szeri.

zás folytán szinte komikus hatást tett immár reánk, mig a szerbekre nézve meglehetős tragikus fordulatot vett a komédia.

Mert váljon lehet-e egyébnek mint komédiának nevezni ezt a hónapok óta tartó huza-vonát, válságot, bonyodalmat, alkudozást, jegyzékváltást, s az egész nemzetközi riadal mat, melyet minden ok, cél, szükség, sőt értelem nélkül az európai diplomácia kártya-, méreg- és vérkeverése idézett elő, ha azt látjuk, hogy most egyszerre mintegy varázsszóra a fön- héjázó harci zaj csöndes megadássá, a lelkesedés közönynyé, az ellenséges intrikák ós taktikák előzékenységgé, a lehetetlen lehetővé s az összegub- bancsolt csomó egy csapásra.könnyű szerrel megoldhatóvá vált. Önkénytelenül azt kell kérdeznünk, hogy miért nem történt ez már meg előbb, ha most aránylag ily simán megtör- történhetett.

De erre kérdésre nem kapunk feleletet, mert ebben a háborús bonyodalomban oly indokolatlan s igy érthetetlen volt minden tényező magatartása, s minden résztvevő szereplése, hogy annak problémáját a józan logika segítségével megfejteni nem lehet. Ellenben tagadhatatlan, hogy a modern történeti kor olyan érdekes, nyílt és burkolt tartalmi versengése folyt le szemünk előtt, hogy még homályaival s tévelygéseivel foglalkozni is érdekes és érdemes.

Az államok háborúit kevés kivétellel területi, politikai, vagy gazdasági kérdésekben fölmerült differenciák idézik elő, e bárha az esetleges jogtalan, vagy erőszakos hatalmi törekvést igyekeznek is valamely elfogadhatóbb eim, avagy ürügy mögé rejteni, a valódi okra nézve senki sincs kétségben.

A mi bonyodalmas konfliktusunk azonban kivételt képezett e tekintetben, mert noha az eseményeket első perctől figyelemmel kisérve, tanúi voltunk annak, hogy miként készül a háború, ha mégis arra került volna a dolog, csak azt tudnánk, hogy miért vált az elkerülhetetlenné, de azzal még akkor sem lennénk teljesen tisztában, hogy tulajdonképp miért kellett annak elkerülhetlennó válnia.

Mig hogy a hatalmak közbenjárásával békés megoldást nyert a dolog, ismét csak ámulva tesszük föl azt a kérdést, hogy váljon mi szüksége volt a hatalmaknak arra, hogy Szerbiát támogatásuk, sőt biztatásukkal ellenünk való föllépésre bátorítsák, ha most, a 12-ik órában maguk igyekeztek őt az örvény széléről — ahova az ő vezetésük, bátran mondhatjuk : félrevezetésük folytán jutott — visszarántani.

Mert nyílt természetű, becsületes nemzet nehezen tesz föl még ellenségeiről is oly alacsonyan számitó, lelkiismeretlenül önző politikát, amely nem riad vissza attól, hogy egy kis államot végveszedelembe döntsön, csak azért, hogy a mi balkáni pozíciónk megerősödését egy háborús bonyodalom kiszámíthatatlan eshetőségeivel s anyagi károsodásával ellensúlyozhassa, s hacsak ideiglenesen is, meggyöngithesse, noha más, még ennyire is elfogadható magyarázatot szinte lehetetlen találnunk.

Mert azzal minden józan eszü ember tisztában lehetett, hogy Szerbia pusztán a saját erejére támaszkodva, nem provokálhatott ellenünk háborút; de viszont annak a föltevését, hogy erre a hatalmak komolyan biztatták volna, — amikor pillanatig sem remóllették a magára hagyott Szerbia győzelmét, — avagy komolyan hihették, hogy mi Szerbia kardcsörtetésétől s az ő kardnélküli kirohanásuktól annyira megijedünk, hogy minden kívánságukat teljesítjük, szintén a józan ész zárja ki, valamint egy európai háború előidézésének szándékát is, miután a hatalmaknak a mi esetleges vereségünk sem tette volna a megosztott prédát az érte. hozott pénz és vóráldozatra érdemessé.

Megmagyarázhatatlan marad tehát a hatalmak politikája, kivéve Angliát, ki öntudatosan, bár leplezetten tört azon célja felé, hogy egy előidézett világháború alatt megőrzött semlegessége túlsúlyra juttassa Perzsiában, Oroszország fölött, s meg- gyöngitse hatalmas versenytársát: Németországot. De már Oroszország részéről nem lehet megérteni, hogy miért hagyta idáig fejlődni a dolgot, amikor természetes volt, hogy meghátrálása protektorsága nimbuszának fényét még jobban elhomályosítja, mintha támogatását első perctől megtagadta volna. Sokan Japán mozgolódására vezetik vissza Oroszország hirtelen visszavonulását és nem várt engedékenységét, ami azonban helytelen következtetés, mert ha Japán kiakarta volna használni Oroszországnak esetleges balkáni háborúját, nem fog arra hangos előkészületeket tenni, biztos lehet afelől, hogy ezzel Oroszországot visszatartja a Szerbia érdekében való fegyveres beavatkozástól. Bizonyos, hogy ettől nem Japán, hanem Németország tartotta vissza Oroszországot, — bármennyire igyekezzék is az orosz diplomáciára való tekintettől ezt az érdemet magáról elhárítani, — de az kérdés marad itt is, hogy amennyiben első perctől kétségtelen volt Németország erélyes föllépése, illetve mellettünk való fegyveres állásfoglalásának ez a következménye, miért nem szánta rá magát e mitseir kockáztató lépésre már jóval előbb szövetségesünk.

A bárom egyetértő hatalom között különben legkülönösebb, bár legkisebb súlyú volt Franciaország köpeny fordítása, aki előbb láthatólag ellenszenvesnek találta az egész, hajánál előrántott bonyodalmat, idegenkedett, sőt tiltakozott egy európai háborúban való részvétel ellen, mig később megváltozott, akadékoskodó magatartásával még szította a tüzet, s megnehezítette a békés kibontakozás munkáját. Meggondolta volna időközben, hogy mégis jó volna ezt az alkalmat egy Németországnak adandó revansra fölhasználni.

Ami pedig Szerbia hirtelen le- csendesülését illeti, a féktelen harci láz és zaj után egyszerre beállt nyugalom és közöny szinte természetellenesnek látszik, amikor mindenki inkább a fölkorbácsolt indulatoknak belső forrongásokban való kitörésére volt elkészülve. Vagy ha a nagy lel- kesültség és harckészség kizárólag a trónörökös személyéhez kapcsolódott, ami nem csupán törekvései, hanem mindenesetre személye népszerűsége mellett is szól, úgy még kevésbbé teszi megindokolttá az uralkodásra vágyó trónörökös lemondását és még inkább e lemondás elfogadását, sőt

JbaimxUk mai 6 'tidal,