Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-31 / 26. szám

Sátoraljaújhely, 1909. Március 3í.

26. (4834 )

Harminchetedik évfolyam.

Hegjelen hetenklnt kétszer

szerdán ós szombaton este.

Szerkesztőség és kiadohiratal: Sátoraljaújhely, Főtér 9 szám.

Telefon: 42. szám.

Kéziratokat nem adnnk vissza. Njilttérben minden garmond sor 80 fill.

POLITIKAI HÍRLAP.

ÉHLERT GYULA,

felelős szerkesztő,

MAJTÉNYI GÉZA,

^őmnnkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 10 korona, félévre 5 kor negyedévre 2.50 korona.

— Egyes szám ára 10 fillér. ——

Hirdetési dij:

Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbgtükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény.

Oszló fellegek.

— márc. 31.

1908. év október 6-án jelent meg a monarchia uralkodójának ama proklamációja, mely Boszniát és Hercegovinát annektált tartományoknak jelenti ki, vagyis ezekre a Habsburg ház szuverén jogait kiterjeszti.

Ez a közjogilag nagy fontosságú esemény természetesen kihívta az európai összes nagyhatalmak hozzászólását s ezeknek nem is lett volna egy kis rátar- tiság után semmi kifogásuk az annexió ellen, ha az oroszlánok közzé véletlenül patkány is nem kerül, mely buta gőgjében versenyt akart tartani a többivel s már nagyhatalmi képzelődésekben szenvedett.

Szerbia tiltakozott az annexió ellen s az orosz diplomácia kétszínű játéka által segittetve, a lefolyt közel fél év alatt végtelen sok boszuságot okozott a nagyhatalmaknak, elsősorban pedig nekünk, kiket anyagi tekintetben is több száz millió koronáig károsított meg. A háború kitörését már elmaradhatlannak véltük s naponta vártuk, amely túlerőnk dacára is ezer milliókat rabolt volna el békés fejlődésünk elől. Most, hogy a háború veszedelme elmúlt felőlünk, nem csoda ha keressük az inditó okokat s a forrást, mely egy önmaá ZEMPL|N_TARCÁJA.

Újhelyi emlékek.

A .Zemplén* számára irta: S. Löw Róza.

Egy szép szál újhelyi embernek mesét Ígértem magamagáról. De miután a mesék világa tűnőben, a világ hangadó emberei csak a józan, tiszta valÓDak hódolnak meg, hát hadd írjak történetet; gyerekkori emlékekből szőtteket, gyerek kedélyű hangulattól illatosakat.

A szép férfiúról nem szabad tudomást vennem, nekem az asszonynak. Nem szabad magában látnom csak a lelkét, a gyereklelkót, melynek közepibe, szive mélyébe aranyos szeretetbe ékelt kép él; édes anyja Képe. Melyet ugyan arcán is hord bizonyságul, hogy szülője szivének is a gyermeke. Úgy is ismertem magára anyjáról. Maga meg reám az apámról. Mert biz egyszer szép gyerekek is voltunk. Lehettünk.

Maga karcsún hajlékony. Nagyon is a leány felé hajlékony. Mint a zöl- delő, rügyben fakadó virág illata felé hajló csemete. Én, én, (hogy hazudjam no szépen ?) mint a csattanó bimbó a napnak kacagó fényével selymes szirmú orcámon. Most maga ha • talmas, terebélyes fatörzs, családja körül fakadt, erőssé nőtt védelmező ágakkal, melyek levelein remények és szerelmek zöldéinek. Magasztos és örökös szülői szerelmek.

gával is jóltehetetlen apró államba oly merészséget önt, miszerint nálánál többszörösen erősebb felet képes molesztálni.

Az annexió ügye csak titulus volt a szerbeknek a velünk szemben való okvetetlenkedésre. A dolog lényege visszamenőleg, az 1905-iki magyar-szerb vámhábo- ruban s az ezután kényszerből megkötött vámszerződésben rejlik. A szerbek eme vámszerződés megkötése óta — jó magyar szóval élve — folyton simfeltek ránk. Volt is rá okuk, mert inig az előző időkben évente 70 — 80 ezer darab élő marhát hozhattak be Magyarországba olyan vámtételek mellett, hogy az ökörnek métermázsájára 9-40 kor; a sertésre 3'57 korona volt kivetve, addig az 1905. évi vámháboru után állataikat csak vágott állapotban hozhatták be, mégpedig az ökröt 60 kor., a sertést 11 korona métermázsánkénti vám- dijtételek mellett.

Ez tönkre tette Szerbiát anyagilag, noha nekünk sem használt, mert a még ma is grasszáló kegyetlen husdrágaság ez időtől datálódik. Ezóta végtelen gyűlölettel viseltetik Szerbia irántunk s hazánkban nagy számmal lakó fajrokonait a szerb állam népe folyton bujtogatta ellenünk s nem csekély és nem kevés gondot okozott kormányunknak e bujto- gatások ellensúlyozása. A keleti

Én pedig (hogy is mondjak igazat?) terjedelmes lomb lettem. Az a bizonyos, misztikus bokor, melynek Isten a nyulat a földre rendeli. Hát hadd susogjon a bokor arról, hogy, hogy is volt hajdanában — danában.

Gyermekálmodások aranyos, fényes látományokkal hímzett fátyolán keresztül édes asszonyarcot látok különféle variációban: Hosszú bársony bunda fedi, melegíti alakját. Coboly gallér ékíti nyakát, melyen hátraszegve gömbölyű, édes fej ül. Mintha mindenkinek barátságos jóakarattal akarna köszönni cirógató tekintetével, mosolygó ajkával, melyet kemény szó el nem hagyott. Sötélszőke fején francia kalapka (nem mai sálok) ült tetszést nyerő negédességgel. Állítattál néztem a szépet asszonyalakban. Hogy közelebbről élvezhessem, sohasem mulasztom el fehér kezét megcsókolni. Mellesleg úgy gondolkoztam kicsi szivem bámulatának tárgyáról : Édes Istenkén: 1 Hogy tud ily szép lenni anélkül, hogy büszke volna! Ily áldott külsejűt mindenkinek muszáj szeretni, nem ? Biztosan a lelke is oly szép, mint nézése. Hát nem megilleti, hogy életében, viszonyaiban, környezetében, otthonában minden szép legyen ? Néma hódolattal, vegyes imádattal mind neki Ítéltem oda az élet gazdagságait szépsége dijául.

Otthon még bájosabb volt. Patyolat pongyolában porolt, ügyeskedett, gondozott házat, konyhát, kernép temperamentumát ismerve, e gyűlölködésnek egészen a dü- hödtségig való elfajulásán nem is csodálkozhatunk.

Az annexió proklamálása után Szerbia „területi kárpótlás“ iránti igényekkel lépett fel, mintha őt az annektált tartományokból bármiféle jogcímen csak egy négyszögölnyi terület is megillette volna. Majd midőn e képtelen kívánsága felett mosolyogva tért napirendre minden komoly ember, még silányabb és tehetetlenebb apró szomszédjára, a feketehegyiekre támaszkodva, de főleg Oroszország kétszinü diplomáciája által alattomban heccelve, nem átallott velünk szemben nyíltan ellenséges álláspontra helyezkedni s a patkány háborúval fenyegette az oroszlánt. E nyomorult ugrándozásbán az orosz hatalomra való támaszkodás, az onnan guba alatt nyert biztatások bőszitették Szerbiát, melynek szerencsétlenségére még egy excentrikus gondolkozásu trónörököst is akasztott nyakába a balvégzet, aki midőn néhány nap előtt a hadi pénztár és két színésznő hátra nem hagyásával eltűnt a boldogtalan országból, egyszerre leapadta harci kedv, mert a szerb nép józan része maga is belátta már, hogy miféle előkelőségei vannak neki s milyen reményekkel szállhatna ő hadba ellenünk.

tét, férjet, gyermeket. 'És mire minden a helyén fénylett a tisztaságtól, virágnak kelyhe friss öntözésnek viz- csöppjeitől, versenyt illatoztak a ver- béniával a maga sütötte, rózsásan ropogós falatok. Korzónak divatját nem sínylette akkor az otthon. Úgy szálltak be napsugaras fészekbe a madárfiuk kedélyesen lépegető apjuk mögött az őket szeretőn váró anyjuk ölébe. Ki vállon, ki fején, ki kezén, ki hátán csókolta. Mert bővecskén volt a régi anyának áldása gyermekben. A galamb turbékoló hangján hallottam azokat fedni: Te nagy, nagy gyerek 1 Te hízelgő kamasz 1 És te, te hosszú lurkói Hát to, legkisebb vakarcsom 1 És te édes uram ! Aztán jött a kikerülhetetlenül szükséges és közönséges momentum: az étkezés. És tellett mohó, parázs dicséret : Ezt anyuka főzte. De fáin! Ezen a mamuska kezo járt, de szép ! És ahogy kerül, fordul okos, oktató, szerető szó és jámbor imádság, bu- csucsók követi azt és a munka szorgos ideje.

A szülői fészek meleget adó lelke még arcán hordja déli örömnek fény- sugárit, mikor oda ül mint koronája és háziasszonya az udvarban lakó társaságnak, tündöklőn peregő kötőtűkkel kezében, a fiuknak kötni szaporán a fehér zoknikat. Pereg a leeresztett szemek nyomán habzón eleven asszonybeszéd, óvé az első szó, a háziasszonyé. Folyik is mózódesen uzsonáig, vacsoráig. Mikor ismét csaEzek azonban a lokális dolgok, de az ügy teljes megvilágításához szükségesek. Azért soroltuk elő. A háborút nem any- nyira Szerbia, mint a nagyhatalmak csinálták volna. Tehetetlen és kapkodó külügyi kormányzatunk valami jót még soha sem hozott létre s egyedül a király békeszerető hajlandósága volt az a rugó, mely nem engedte a há- borupártiak felszínre kerülését. Ha külügyi kormányzatunk élén ma is olyan magyar állaraférfiu állana, mint 34 év előtt gróf Andrássy Gyula, — aki diktált Európának, — akkor ma nem lennénk szegényebbek 2—3 millióval és azzal a rengeteg munkaerő értékével, melyet a családjuktól és üzletüktől elvont katonáknak az annektált tartományokba való koncentrálásával veszítettünk.

Az európai összes nagyhatalmak immár elismerték az anne- xiót, s Szerbiát igy a kényszer viszi bele, hogy fogja be a száját és ne lármázzék. Az oroszról jól tudjuk, hogy maga is koldus, egy belsőleg, erkölcsileg teljesen züllött, anyagilag pedig tehetetlen állam, de a nagy lomha test még mozgolódik s számot akar tenni az európai koncertben. Az angol kétszínűség az oroszszal egyetemlegesen heccelte Szerbiát, most azonban már a hullámok teljesen elsimultak. Az olaszládjáé. Mert, uram Isten, nem mulathat egyre az ember. Sok az anya gondja. Szemeit fiain kell tartani. Oh, csak mind leány volna 1 Nem kéue úgy félteni más leányoktól. Most is amott settenkedik az itthon vakációzó jogász a lakó fehér arcú leánya körül. Látja biz ő, hogy a huncut leány fiáért gyűrte fel könyökig blúzának ujját. Szép is, ingerlő is a hókarja. De akad ott más, jobb fajta, jobb viszonyú leánynak is fehér karja. Azonfelül egyéb fehérségei lelki szépségeknek, ragyogásai, ékességei lelki tulajdonságoknak. — Miért bomlana ezért? Látja, mint tépi titkon anyja kedvenc virágit a leánynak. Mint tűzi az azokat duzzadó keblére, melyben merész vágyak szenvedélye ég. Látja a remegő anyai szem szemük össze- lobbanását, tekintetük esküjét, ígéretét. De lehet-e az élet tüzének erejét ifjúi kebelben fékezni, mint a gépekét? Ki kell annak forrni, égni, mig magától el nem jő csendesebb, állandóbb tűznek mérsékelt melege, éltető derűje; családi tűzhelynek rózsaszínű fénye, mely úgy beragyogja ősi áldással uj nemzedéknek bubusgató otthonát, mint mikor a termékeny anyaföld zizegő vetéseire ráömlik egész melegével Istentől lesugárzó fényesség üdítő napsugárban.

Gondos anyának gondja van gyermekével való bizalmas viszonyára, meghitt barátságára. Erősnek, fennsőbbnek kell lennie gyermeke ifjúságának gyöngéivel szemben. Azt

fim»i M&saa 4 «M«L