Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-08-12 / 65. szám
Sátoraljaujhely, 1908. Augusztus Í2. 65. (4769.) Harminchatodik évfolyam. Megjelen lietenkint kétszer szerdán ós szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 9. szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adnnk vissza. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, felelős szerkesztő, főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kor negyedévre 2.50 korona.- Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij : Hivatalos hirdetéseknél minden szó ntán 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. fi közigazgatási bizottság ülése. — aug. 12. Zemplén vármegye közigazgatási bizottsága augusztus havi rendes ülését e hó 10-én délelőtt tartotta meg Meczner Gyula főispán elnöklésével a vármegyeház nagytermében. Az ülésnek sok fontos tárgya volt, dacára, hogy a legnagyobb nyári szünet idejére esik, a bizottság választott tagjai azonban csekély számban voltak jelen, mit a nagy nyári munkaidő indokol. Dókus Gyula alispán még nem tért vissza szabadságáról, őt Thuránszky László főjegyző helyettesíti az alispáni teendőkben. Jelen voltak továbbá, mint előadók: Isépy Zoltán tb. főjegyző, Mattyasovszky Kálmán aljegyző, Pilissy László árvaszéki h. elnök, dr. Szirraay István tiszti főügyész, Somogyi Bertalan tiszti alügyész, dr. Löcherer Lőrinc tiszti főorvos. — Az állami hivatalok főnökei közül előadókként: Eiserth István kir. ügyész, Sop ronyi Károly kir. pénzügyigazgató helyettes, (a pénzügyigazgatói állás még betöltetlen) Kóródy Ferenc kir. segédtanfelügyelő, Hönscli Dezső kir. műszaki tanácsos, államépitészeti hivatali főnök. A bizottság választott tagjai közül jelen voltak: br. Sennyey Miklós, Meczner Béla és Matolai Etele. Részletes tudósításunk az ülésről a következő: Meczner Gyula főispán délelőtt 9 érakor az egybegyűlteket üdvözölvén az ülést megnyitja s szívélyes szavakat intéz a jelenlevő Sennyey Miklós báróhoz azon alkalomból fo- lyólugj hogy a királyhelmeczi kerülőiben egyhangúlag képviselővé választatott. Üdvözli mint a közig- bizottságnak egyik legmunkásabb tagját s kéri, hogy törvényhozói működésében is legyen figyelemmel a vármegye közönségének érdekeire. (Nagy éljenzés.) — Bejelenti továbbá főispán, hogy Lehóczky Endre kanonok, e bizottságnak szintén egyik régi és kitűnő buzgalmu tagja, aug. 9-én ünnepelte meg szirmai lelkipásztorkodásának 25-ik évfordulóját. Indítványozza, hogy jegyzőkönyvi kivonat utján üdvözölje a bizottság Lehóczky Endrét e nevezetes évforduló alkalmából. — Végül sajnálkozással hozza főispán a bizottság tudomására, hogy Nemthy József szintén érdemes ós munkás tagja a közig, bizottságnak, súlyos beteg. Javasolja hogy a bizottság részvétét írásban fejezze ki Nemthy Józsefnek. Főispán indítványai egyhangúlag határozattá emeltettek. Felolvastatta ezután elnöklő főispán a közigazgatás általános állapotáról szóló s a szabadságon távol levő alispán helyett Thuránszky László főjegyző által egybeállitott alispánt jelentést, melyből kiemelendők a következők : Jelenti főjegyző, hogy Dókus Gyula távollétében az alispáni teendőket ő látja eJ. Beszámol a személyi változások, szabadságolások s hivatal átadásokról. Mindezek előbbi közleményeinkben már ismertetve voltak. Jelenti, hogy a sztropkói körorvosi állás huzamosabb üresedés után végre be van töltve. — Adókivetési és előírási munkálatok folyamatban vannak, a behajtások azonban szünetelnek. Julius hó 15-én Sátoraljaújhelyben ós Homonnán utóállitás volt, összesen 32 ifjú soroztatott be. Közutakat helyenkint a tartós és erős esőzések megrongálták. Mezőgazda- sági munkálatok folyamatban vannak ; a kalászosok átlag jó közepes termést adnak, a kapás vetemények kitünően állanak. Takarmánytermés helyenkint szűk. A szőlők jó termést Ígérnek. A gálszécsi járás 12 községének határában a jég teljesen tönkre verte a termést, a sztropkói járásban szintén nagy kár van a vetemónyek- ben. Alispáni iktatóba julius hó folyamán összesen 2473 ügydarab érkezett be, melyek hátralék nélkül feldolgoztattak. A járásokban szintén csak elvétve s csak néhol van csekély hátralék. A vármegye területén julius folyamán 315 bűntett és vétség fordult elő, ebből 96 testisértés, 87 lopás és 26 tűzvész okozás. A köz- igazgatási hatóságok ügykörébe utalt kihágási eset 482 fordult elő. Amerikába kivándorolt 50, onnan visszatért 263 egyén. Útlevélért 120-an folyamodtak. Az alispáni jelentést a bizottság tudomásul veszi. Hozzászólott azonban Eiserth István, aki két fontos dolgot említett föl. Előadja, hogy gyakran történnek bányaszerencsétlenségek a robbantásoknál; igy legutóbb is Bodrogkereszturban és Szür- nyegen fordult elő súlyos sérüléssel végződött baleset. Kellő ellenőrzés hiányának tudja be ezeket s kéri szabályrendelet alkotását az éberebb ellenőrzés és az üzem szabályozása tárgyában. Főispán hozzászólása után határoztatott, hogy az alispán felhi- vatik, miszerint a nem iparszerüieg kezelt báuyákra vonatkozóan szabály- rendelet tervezetet készítsen. Eiserth István előadja még további felszólalásában, hogy a Láca- Perbenyik közötti útvonal mentén egy cigány kolónia van, mely állandóan veszélyezteti az élet és vagyonbiztonságot. Csak nemrég ütöttek le egy tisztességes, szekerével békésen haladó lácai gazdaembert. Bizottság felkéri az alispánt, hogy a cigányok kitelepítése tárgyában intézkedjék s addig is utasítsa a főszolgabírót, hogy a mondott helyet erősebben figyeltesse a csendőrséggel. Gr. Hadik Barkóozy Endre levele. Azon alkalomból folyólag, hogy a kormány gr. Hadik Barkóczy Endre val. belső t. tanácsos vármegyénkbeli nagybirtokost az Ausztria-Magyaror- szág közötti kiegyezésben Ítélkező bíróság tagjává nevezte ki, a bizottság üdvözlő iratot intézett a grófhoz, ki most meleghangú s nagyon szépen szövegezett levélben köszöni meg a bizottság figyelmét. A levelet Isépy Zoltán tb. főjegyző olvasta fel s általános éljenzéssel vették tudomásul. Aljegyzők jelentései. Kivételes nősülési engedélyért 26 ifjú folyamodott. Valamennyinek kérvénye rendben lévén, pártolólag terjeszti fel azokat a bizottság. A vármegyei közigazgatás keretében olyan nevezetesebb esemény, melyre a szokásos félévi jelentésben külön fel kellene hívni a kormány figyelmét, nem fordult elő. Bodroghaiász község ama kérvényét, melyben a Makkoshotyka felé vezető ut költségeink viselése alól magát felmentetni kéri, — elutasították. Jóváhagyta a bizottság a tokaji községi óvoda, a lazonyi állami iskola s a bodroghalászi községi iskolai alapvagyon múlt tanévi számadásait. Tiszti főügyész. Több mezőrendőri kihágási ügyben referált a tiszti főügyész; ezekben részint jóváhagyták részben megváltoztatták az I. fokú hatóság Ítéletét. Iván Lajos ujrafelvéteii kérelmét szabályszerű tárgyalás végett kiadják a főszolgabírónak. — Kirleczki P. Józsefet mezőrendőri kihágás miatt mint notórius visszaesőt 400 koronára bírságolták. Ond, Végardó, Komlóska, Tisza- luc, Erdőhorváti, Háromhuta és Luka községek legelő rendtartásait a bizottság jóváhagyta. Monok és Hernád- németi községek kijelentették, hogy nincs olyan miniszter, aki őket ilyen rendtartási szabályzat készítésére kötelezné. A bizottság nagyon kurtán végzett a renitens községekkel s a törvény teljes szigorával fogja őket kötelezni, hogy legelő rendtartási szabályzatot készítsenek. Tiszti alügyész. Somogyi Bertalan tiszti alügyész referádája alapján több behajthatlan gyógyköltséget átutalnak az orsz. betegápolási alap terhére, Berger Ilonának pedig megengedte a bizottság, hogy felmerült gyógydijait 2 év alatt részletekben fizetheti. Árvaszéki ügyek. Pilissy László árvaszéki elnök- helyettes jelenti, hogy az árvaszék ügymenete kifogástalan, a nyári szabadságukat élvező tisztviselőknél mindössze 164 hátralékos ügydarab van. Közegészségügy. Dr. Löcherer Lőrinc tiszti főorvos, (kinek ma éppen névnapja volt s igy ülés előtt gratulációkat kapott) jelenti hogy a közegészségügy átalában rosszabbodott. A vörheny, kanyaró s főleg a vórhas járványszerüleg léptek föl helyenkint. A szükséges óvintézkedéseket mindenütt megtétette. Cséplésnél két súlyos sérülés történt; rendőri hullavizsgálat 5 volt. Megvizsgálta a homonnai közkórházat a kbiz. multi üléséből nyert utasítás alapján s beigazoltnak látja, hogy a belügyminisztériumnak teljesen igaza van, mikor leiratában azt mondja, hogy sem az igazgató-főorvos, sem a gondnok nem bírnak kellő jártassággal a kórház gazdasági ügyeinek vezetésében. Kívánatos volna a szomszédos telek megszerzése s a kórháznak vízvezetékkel és villanyvilágítással való ellátása. Mindezek tágyában alispánt kérik fel tüzetes jelentés tételére a legközelebbi közgyűlés elé s gr Andrássy Sándort fogják felkérni a humánus cél előmozdítására. Kir. ügyésznek rendes havi jelentésén kívül semmi fontosabb előadni valója nincs. Adóügy. Sopronyi Kroly kir. pénzügyigaz- gató-helyettes jelenti, hogy az adó kivetési munkálatok befejeztettek. — Az államkincstár követelése Zemplén vármegyében 1908. julius hó 31-én 2.784,043 kor. 27 fill, egyenes adó és 64403 kor. hadmentessógi dij. Befizettetett julius hó végéig egyenes adóban 823,818 kor. 21 fill, haddijban 4201 kor. Közvetett adókban 63,138 kor. 71 fill, bélyeg és jogilletékekben 76,933 kor. 91 fül. Hátralék julius végén 1,960,225 kor. 06 fül. egyenes adó és 60202 kor. hadmentességi dij. — Főispán kérdezi, hogy miután hozzáérkezett panasz szerint a nagy- mihályi pénzügyőri biztos valósággal megakasztja a nagymihályi sörgyár rendes működését folytonos szekatúrájával, történt-e ezen basáskodás megakadályozására intézkedés. Pénz- ügyigazgató-helyettes kijelenti, hogy vizsgálatot indít a biztos ellen s ha az a törvénytől eltért volna, megfogja büntetni. Tanügy. A szabadságon távollevő, de különben is beteg Beregszászy István kir. tanácsos helyett Kóródy Ferenc segédtanfelügyelő referált. Előadja, hogy a kultuszminiszter 495 magyar nemzeti cimert s 373 himnus táblát küldött az alsó 8 járás népiskolái közt leendő kiosztás végett. A miniszter 144 felekezeti tanítónak fizetés kiegészítés és korpótléki államsegély címén ez év I, felében 114,400 koronát utalványozott. Közlekedésügy. Hönsch Dezső kir. műszaki tanácsos, államépitészeti hivatali főnök előadja, hogy a kereskedelmi miniszter a karádi ut kavicsolására 287,000 koronát engedélyezett házi kezelés mellett. A 200 méteres szürnyegi Bodroghid épitése serényen folyik. — Előterjeszti az 1909. és 1910. évekre szóló utfentartási költségelőirányzatot. E szerint a szükséglet 1909-ben 565,008 kor. 1910 ben pedig 509,158 kor. A bevétel (útadó, vámok, ócska tárgyak eladási ára stb.) 369,553 koronát tesz, 1909. évre tehát 196 ezer, 1910 re pedig 140 ezer korona fedezetlen összeg mutatkozik, melyeknek államsegélyként leendő utalása lesz a kereskedelmi kormánytól kérendő. — Az útadó Zemplén vármegye területén 1909. évró is 10°/o-kai van előirányozva. A terjedelmes elaboratu- mot élénk figyelemmel hallgatta s részleteiben is megvitatta a bizottság. Jelenti még Hönsch, hogy mivel uj törvényhatósági utak épültek, az ut- kaparók számát kilenccel szaporítani, vagyis 106-ról 115-re emelni keli. Az utkaparók fizetése eddig 30—32— 34 kor. volt. 1909-től két osztályba sorozza őket s 36 és 40 korona havi fizetést kapnak. A törvényhatósági utbiztosok utiátalányát is emeli a költségvetés az eddig volt évenkinti és kilométerenkinti 6 kor. 60 fill.-ről évenkint és kilométerenkint 10 koronára. Végül jelenti, hogy a leégett Ráska-Vajáni hid felépítésére fedezet nem lóvén, erre államsegélyt kérendő. Jelentéseit helyeslőleg vette a bizottI,apunk mai Nxámn 4 oldal.